Egy átlagos csütörtöki nap

Hogy a mai nap se maradjon bejegyzés nélkül, itt vagyok. :) Máté még mindig nem akar kijönni, úgy látszik, hogy a tartós lehűlés sem segít. :) Mondjuk az is lehet, hogy ennek a lehűlésnek köszönhető, hogy ma nagyon aktív voltam. Főztem zöldborsókrémlevest, csináltam lecsós csirkét, és kétféle sütit is. Soknak hangzik, de amúgy nem volt az. Hiába, engem kikapcsol a főzés. Nem teherként élem meg, nem is kötelességtudatból teszem, hanem mert imádok főzni. Néha jó kipróbálni új dolgokat, néha meg jó csak a megszokottakat elkészíteni. A mosogatás a nehezebb, de az is csak azért, mert már nehezen férek oda a mosogatóhoz. :) Remélem ízlik majd a süti is a páromnak is. Igaz nem sikerült megtalálni azt a receptet, amit a nagyija csinált, és ami miatt ma grízes sütikben nem lesz hiány a házunk táján, de remélem azért ízleni fog neki... Bár eléggé édesszájú, úgyhogy nem félek. :)

Ma nézelődtem itt az oldalon, és meg kell, hogy állapítsam, hogy nagyon jó kis oldal ez. Tetszenek a feltöltött videók, a cikkek. A videókba az a jó, hogy rövidek, tömörek, könnyen emészthető minden infó, ami belőlük jön. Sokat tanultam belőle, majd Máté is megtapasztalja. :) Aztán ahogy nézelődtem, rátaláltam Lexandra babanaplójára, és nagyon tetszik nekem. Mindig olvasni fogom, ha tehetem, mert már az első bejegyzéssel belopta magát a szívembe. És minden bejegyzéséből érződik az, hogy ebben a fiatal lányban van valami. Ahogy ír, ahogyan keresi az útját, ahogyan ismerkedik a világgal, az nekem nagyon, de nagyon megnyerő. Biztosan szuper anya lesz, és talán pont azért, mert úgy érzem, nem ítélkezik, nem kesereg, csak leírja az élményeit, és azokból próbál meg tanulni, élni... Szimpatikus nekem. :)

Telefonálással telt a délután nagy része, úgyhogy nem unatkoztam. Meg jól esik, hogy ennyien kíváncsiak rám, ennyire érdeklődnek felőlem. Jó nagyon. Beszéltem anyósommal, meg az egyik legkedvesebb barátnémmel, és két nagyon jó ismerősömmel is. Jó volt, jó érzés.

Azt hiszem, ezek voltak a nap legfontosabb eseményei. :)

Viszlát holnap, hacsak Máté közbe nem szól. :D

Ismerd meg a Jahn Ferenc Kórházat, avagy mire jó egy korai ébredés

Ma is sikerült elég korán kelni, úgyhogy gondoltam, írok. :)

Tegnap, miután megvolt a délutáni "Fél kettő" nézés, és olvastam is, már csak a netezés maradt hátra, úgyhogy elkezdtem olvasgatni a fórumokat, és találtam topicot az "én" kórházamról, azaz a Jahn Ferenc Kórházról is. Úgyhogy belevetettem magamat, és sok-sok dolgot olvastam. Ezen felbuzdulva írok én is, íme, az én igen részletes, mindenre kiterjedő véleményem, ami szigorúan saját tapasztalaton alapszik (mert mint a napló bevezetőjéből kiderül, ez a napló nemcsak a babáról fog szólni, hanem a mamáról és a papáról is, és végső soron, ami velem történik, engem foglalkoztat, az Máténak sem mellékes): 

Már ezer éve tudom, hogy a Jahn Ferenc Kórházban fogok szülni. Úgy kezdődött, hogy az egyik legkedvesebb barátnőm is ott szülte a kisfiát, mert az ottani szülészet vezető főorvosa volt a fogadott doktora, így adta magát, hogy a Jahn-ban szüljön. Megjegyzem, a barátnőm a XI. kerületben lakik, szóval nem kis távolságot kellett megtennie a kórházig, de vállalta, és én úgy gondolom, hogy ha valaki "képes" ennyit utazni egy kórházért, akkor csak nem lehet annyira rossz... Úgyhogy amikor megtudtam, hogy terhes vagyok, akkor nem is volt kérdés, én is Csákány M. György doktor urat és így a Jahn-t választottam. Amikor először megláttam, akkor eléggé vegyesek voltak az érzéseim, mert hát tényleg nem a legszebb épület. Erre mondják, hogy tipikus szocreál épület, ami családi házakkal van körülvéve, és ezért eléggé feltűnő is. Aztán a bejelentkezésnél tapasztaltam, hogy hiába a sorszám, a kismamákat egyből "hívja" is a gép, ami szerintem egy végtelenül szimpatikus dolog. A bejelentkezéskor megkérdeztem, hová kell mennem, és persze rossz helyre irányítottak, de mivel van szám, megkérdeztem, és minden ment simán. A lift, ami a betegek és a látogatók számára van fenntartva, eléggé lassú, kevés ember fér el benne, ráadásul a két lift közül az egyik hetek óta nem működik. Na, de nem panaszkodom, ott a lépcső is, ami így a szülés vége felé akár áldásos hatással is lehet rám. :) (Meg amúgy van páternoszter is, persze elvileg csak a dolgozóknak, de én néha azt használtam.) Az első alkalommal uh-ra és vérvételre kellett mennem, és Erzsike, aki a vérvételen van, egy tündéri nőci!! Kedves, aranyos, beszélget, kérdez, segít, és megjegyez mindenkit. Nagyon jó élmény volt mindig a vérvétel. Az uh-on sem volt semmi negatív élményem, ott is rendben ment minden. Az elején mindig csak vérvételre jártam oda, úgyhogy mindig jó élményekkel jöttem el. Ja, egy dolgot kihagytam, ami viszont szerintem nagyon gáz ebben a kórházban, ez pedig a wc-k állapota. Hát az valami borzasztó. Kicsik, büdösek, koszosak, ott cigiznek a betegek. Na, de ez kibírható, főleg úgy, hogy Erzsike mindig adott egy kémcsövet, és abban vittem a vizeletmintát, így nem kellett csak egyszer egy ilyen szörnyű wc-ben mintaadás céljából pisilnem. Na de így a vége felé már voltam CTG-n is, ami kicsit kellemetlenebb volt, de erről már írtam, úgyhogy ne hánytorgassuk fel a múltat. :) A választott orvosom, Csákány doktor úr szerintem nagyon jó orvos. Eléggé furcsa a stílusa, humora, meg kell szokni, de egyébként meg nagyon normális, odafigyel, elmagyaráz mindent. És nagyon korrekt volt, mert amikor életemben először találkoztam vele, és kiderült, hogy szept. elejére esik a szülés ideje, akkor egyből közölte, hogy Ő augusztus végén lesz szabadságon, méghozzá külföldön, így csak akkor válasszam Őt, ha nekem megfelel, hogy erre az időre valakire rá fog bízni, mert ugye bármikor beindulhat a szülés. Persze engem nem zavart. Ráadásul akire rábízott, Hartman doktor úr szintén egy tündér. Nagyon aranyos, figyelt Ő is rám, segített mindenben. Szóval összességében nekem nagyon pozitívak a tapasztalataim. És akkor még nem is beszéltem a szülőszobáról, amit meg lehetett nézni, és igencsak meglepődtem, amikor megláttam, mert sokkal kórháziasabbnak képzeltem a szülőszobát. Jó volt, hogy pozitívan csalódtam. Van két nagyon szuper szoba. Ezekben van kád, az egyikben egy nagy franciaágy, ahol lehetsz a vajúdás során, és mindkettő előnye, hogy a babádat ott a szülés után "rendezik el", tehát nem is viszik ki a szobából. Az egyik amúgy a "Lila" szoba, mert minden lila benne (nem zavaró :) ), a másik a "KIKA" szoba, mert azt a KIKA rendezte be. Aztán van még 3 másik szülőszoba, ami szintén nagyon szép, rendezett, hangulatos. Amivel különbözik, az az, hogy nincs bennük kád, és a babádat sem ott rendezik el, de egyébként semmivel sem rosszabbak. Amúgy ahogy emlékszem, talán az egyik ilyen szoba egy kicsit kicsi, de nem hiszem, hogy majd ez fog zavarni a szülés közben. Megnéztük a csecsemőosztályt is, ami már inkább kicsit kórház jellegű, de amúgy az is teljesen rendben volt. Van alapítványi szoba, amiért fizetni kell, és amit csak akkor vehetsz igénybe, ha éppen üres, amikor szülsz. Ennek előnye, hogy egész nap kint lehet Veled a babád, és az apuka is bent lehet du. 2-től 6-ig Veletek. Van egy kétágyas is. Amúgy a többi szoba 5 ágyas, és azok is teljesen rendben vannak. Itt asszem reggel 6-tól este 11-ig lehet Veled a baba, de vizitre persze elviszik, talán olyan 10 körül. Éjszakára is "kikérheted" a babádat, de csak ha nem zavarja a szobatársakat. Ha ilyen szobába "kerülsz", akkor az apukával is csak az ajtónál találkozhatsz, be nem jöhet. Egyébként azt mondták, tanácsolták ott, hogy jobb a többágyas szoba, mert ott lehet ellesni praktikákat, lehet kérdezni, beszélgetni, nem unatkozik az ember, és a babára is figyelnek, ha kimész pisilni. Mivel csak a szülés előtt állok, olyan tapasztalatom nincs, hogy milyenek a csecsemős nővérek, de hallottam jót is, rosszat is. Majd meglátjuk. Kíváncsi vagyok, élőben-élesben milyen élményeim lesznek, majd megosztom azokat is. :)

Első bejegyzés

Ma megvolt a 3. CTG-nk, és Máté minden "művi nyaggatás" nélkül szinte végig mocorgott . :) Siker!! Azért írom ezt, mert az első két alkalommal nem volt minden rendben. Mármint nem egészségügyileg, hanem lélekügyileg... Az első eléggé "sir"almasra sikeredett, szó szerint, a másodiknál azt hiszem én makacsoltam meg egy kicsit magamat. Az első két alkalommal valahogy nem sikerült ráhangolódnunk erre az egészre. Kezdődött azzal, hogy én sokkal meghittebbnek gondoltam ezt a CTG-s dolgot, és csalódnom kellett. Persze én vártam sokat, ez nem is kérdés. Aztán a második alkalommal sem ment minden simán, és akkor az arcomba is vágták, hogy én nem tudok hatni a gyerekemre... Szép kilátások, gondoltam magamban... De ma minden rendben volt. Lazább voltam, és azt hiszem, hogy ezt Máté is megérezte, és Ő is tudta, hogy mi a "dolga". Nagyon, de nagyon örültem.

Aztán következett az UH, ahol szintén mindent rendben találtak a gerinccel és a belső szervekkel is, és jöttek az adatok:

BPD (fejátmérő): 93 mm

HC (fejkörfogat): 338 mm

AC (has körfogata): 355 mm

FL (combcsont): 75 mm

Persze már csak egy dolog hiányzott, a baba becsült súlya. A kérdésemre érkezett válasz viszont eléggé megdöbbentett: 3600 gramm... Bevallom, hogy ez sokkal több, mint amire gondoltam, különösen úgy, hogy még van 5 napom, és a CTG alapján a gyerkőckémnek eszébe sincs kijönnie hozzánk... Megijedtem, de nagyon. Szerintem ez egy első szülő nőnél teljesen természetes... Tudom, hogy ez egy becsült érték, és azt is tudom, hogy ez semmit sem jelent, de akkor is. Nem féltem a szüléstől, de most egy kicsit megijedtem. Nem áltattam magamat sohasem azzal, hogy nem fog fájni, mert ez teljesen nyilvánvaló hülyeség lett volna a részemről, de most, hogy közölték velem a súlyát, azért belegondoltam, és megijedtem. Sírtam is. Tudom, hogy sok mindentől függ az, hogy valakinek milyen a szülése: a tágulástól, a csípőmérettől, a családi "hagyományoktól", meg persze a baba súlyától is. De ezek a "körülmények" is relatívak, mert hát van olyan keskeny csípőjű nő, aki pikkpakk megszülte a babáját és olyan széles csípőjű is, aki meg vajúdott 10-12 órát. Olyanról is hallottam, aki a 2500 grammos babával iszonyat sokat szenvedett a szülés alatt és utána is, meg olyat is, hogy valaki a 4000 grammos gyerek után is vígan mászkált. Szóval tulajdonképpen megállapíthatjuk, hogy ezek a befolyásoló tényezők sem jelentenek semmit. Azt hiszem, ez vezetett oda, hogy nagyjából mostanra megnyugodtam. Persze mikor hazajöttem, egyből elkezdtem nézni a netet mindenféle praktika után kutatva (lazítsuk azt a méhszájat!!), de ez szerintem megengedhető, különösen úgy, hogy eddig abszolút megálltam, és nem a nettől vártam a megoldást... Szóval azt hiszem megnyugodtam. A kisfiam akkora lesz, amekkora, és én meg fogom szülni. Lehet, hogy jobban fog fájni, mint ha mondjuk 3200 gramm lenne (az én születési súlyom), de ugyebár ezt még nem tudhatom, mert nem szültem 3200 grammos babát. :) Szóval az van, hogy nekem mindegy, hogy mekkora, csak egészséges legyen, és velem is minden rendben legyen, hogy minden erőmmel rá tudjak koncentrálni.

Mi is történt még ma?! Ja, igen. Ma nem tudunk menni Mártához a szokásos anya-magzat kapcsolatanalízisre, mert szegény Márta nagyon megbetegedett, és jobb, ha most nem találkozunk. De nem félek, mert már megy annyira jól ez az ellazulás, babára koncentrálás és kapcsolatfelvétel, hogy nem lesz gond... Mindenkinek fogom ajánlani ezt a kapcsolatanalízist, mert szerintem nagyon jó. Megbizonyosodtam arról, hogy igenis nemcsak fizikai az a köldökzsinór, hanem lelki is, és igenis mindent meg lehet és kell is beszélni a babánkkal... Nagyon nagy élmény, amit úgy annyira nem tudok leírni, mert nekem nem voltak olyan "képeim", mint amilyen sok kismamának vannak, de az érzések átadása az nagyon ment közöttünk, és ez egy fantasztikus érzés, komolyan. Persze kell hozzá az, hogy higgyünk benne, sőt, azt hiszem, ez kell hozzá. Én azt várom ettől az egésztől, hogy biztos talajon álló kapcsolatom legyen a babámmal, bízzon bennem, merjen hozzám fordulni, tudjak rá hallgatni, rá figyelni, megértsem őt. Most működik, és én úgy érzem, kint is fog. Néha persze elfog a kétség, hogy jó anya leszek-e, bár kérdés: ki a jó anya? Mitől jó egy anya? Már attól, hogy nem iszik, felnevel, enni ad? Vagy azért ettől kell több is? Kell egy plusz? Mert szerintem igen. Nem elég, ha a gyermekünknek mindent megadunk, példát mutatunk, úgymond jól neveljük, és ezért egy jólnevelt gyerekünk lesz. Ettől több kell. Van olyan, akin látszik, hogy ősanya. Olyan akarok lenni. Hinnem kell benne, hogy olyan leszek, mert amúgy eléggé nehéz a természetem, és most még nem tudom elképzelni sem, hogy milyen leszek. Meg fog-e változtatni a babám születése? Jó, hogy azt mondják, hogy az anyaság mindenkit megváltoztat, de vajon tényleg így van? Vagyis hosszútávon vagy csak rövidtávon változtat meg? Mert szerintem hosszútávon kellene, persze ha kellene... Szóval ilyeneken gondolkodom mostanság, persze igyekszem nem túl agyalni a dolgokat, mert annak nincs sok értelme, de azért azt gondolom, hogy kellenek a tervek, kell a hit, kell az a valami, amivel rá lehet készülni arra, hogy mostantól kezdve megváltozik az életem, és semmi sem lesz olyan, mint régen. És most nem az olyan hülye ijesztgetésekre gondolok, amivel általában jönnek, hogy "mostantól kezdve egy jó darabig biztosan nincs olyan, hogy ketten a pároddal elmentek moziba vagy bulizni", "filmeket is csak több részletben fogtok tudni nézni", mert ezek olyan dolgok, amik teljesen természetesek, és nem is értem, hogy ez miért meglepő. Ez így van. Én nem az ilyen fizikai dolgokra gondolok, hanem a lelki oldalra helyezem a hangsúlyt. Egyébként pedig szent meggyőződésem, hogy igen, egy darabig le kell mondani ezekről a dolgokról, de nem kell remeteként élni, és nem kell magunkat teljesen feláldoznunk a gyermeknevelés oltárán, és igenis ki kell kapcsolódni, mert akkor tud egészségesen és nyugodtan fejlődni egy gyermek, ha az anyukája is toppon van, és van elég ereje, amiből tud neki adni. Ezt az erőt pedig az anyának igenis be kell gyűjtenie, és szerintem ezt úgy tudja megtenni, hogy elmegy néha-néha egy-egy órára ide vagy oda, és azt csinálja, amit szeret, amitől kikapcsolódik, és ami neki jó, mert ha a mamának jó, akkor a babának is...