Levél Doktor úrnak

Tisztelt Doktor úr!

Úgy vélem, nem a legmegfelelőbb módon történt az elválásunk, ezért engedje meg, hogy remélhetőleg nem túl hosszan és unalmasan, de megosszam Önnel, én hogyan láttam kettőnk kapcsolatát. Bízom benne, hogy egy kicsit helyre kerülnek a dolgok azáltal, amiket írni fogok, és nem fog engem annyira sötéten látni.

Nem tudom, elhiszi-e nekem, de sajnálom, hogy így alakultak a dolgaink, bár tudom, sokkal jobb így.

És azért is elnézést kérek, hogy a múltkor azt mondtam, amit mondtam, és amit Ön a legutóbbi találkozásunkkor idézett is nekem. Nem volt hozzám méltó, a sírás sem. Tudja, egyszerűen csak betelt a pohár, és így jött ki rajtam az a sok-sok feszültség, ami csak gyűlt és gyűlt minden egyes találkozásunkkor.  

Hogy idáig jutottunk, az csakis az én hibám azzal együtt, hogy azt gondolom, nem az volt a fő gond, hogy nem engedtem az oltásellenességemből. 

Az igazság az, hogy én menekültem az előző doktor néninktől. Első gyermekes, tapasztalatlan anyukaként elegem lett abból, hogy a fiammal 2 hetente mérlegelésre kell járnunk. Tiszta görcs voltam minden egyes alkalommal. Belül éreztem, hogy a fiam eleget eszik, és hízik, és közben meg állandóan olyanokat kellett hallgatnom, hogy "ez a gyerek éhezik", vagy hogy "ha így folytatódik ez a hízás, akkor ki kell mondanom, hogy alultáplált a gyermek, aminek komoly következményei lehetnek". Annyira nem bírtam már ezt a terhet, hogy gyorsan keresnem kellett valakit, és Önre akadtam. 

Az első találkozás alkalmával Ön elmondta, hogy oltáspárti, és örül, hogy Máté oltva van sok mindennel. Azt is mondta, hogy nem hisz a homeopátiában, így Öntől ilyen fajta segítséget nem fogok kapni. Talán emlékszik arra is, Máté turbó sebességre kapcsolva kapta meg egymás után a Menjugate-eket. Nem ellenkeztem, hittem Önnek, hogy kell, hogy jó, hogy hasznos. 

Aztán jött az influenza elleni, majd a bárány himlő elleni oltás körüli nézeteltérésünk, és úgy érzem, ott minden rosszra fordult. Én azokat az oltásokat nem tartottam és most sem tartom fontosnak. Véleményem szerint Ön akkor kicsit rámenős volt, nem akarta elfogadni az én véleményemet, noha az addigiak alapján láthatta, nem globálisan ellenzem az oltásokat. Azt mondta, hogy a tudomány mai állása szerint, ha megkapják a bárányhimlő elleni oltást, akkor az kitart felnőtt korukig. És ha a tudomány téved? És nem tart ki? És elkapják felnőttként, és nagyobb bajuk lesz? Nekem kellene akkor azzal a tudattal élnem, hogy mi van, ha nem adatom be, és átesik rajta normálisan? Mint ahogy nekem kell azzal a tudattal is együtt élnem, hogy így, hogy nem adattam be nekik, bármikor elkaphatják, és lehet kórházi kezelésen kell majd átesnünk. 

Ezután jött a 18 hónapos oltás, amit Máté a vállába kapott, és aznap estére jócskán megduzzadt. Ez március 15-én, abban a hatalmas hóesésben volt, emlékszem, bolondnak néztek minket az ügyeleten, hogy elvittük, egészen addig, míg meg nem látták a karját a Fiamnak. Az orvos többször is rákérdezett, hogy miért oda kapta az oltást, és hogy ilyet még nem látott, és azt is mondta, hogy meglepő számára, hogy karba kapta a Fiam ezt az oltást, amit combba kellene kapni. Ezután az eset után úgy éreztem, jött egy kis nyugalom. Nem próbált meggyőzni minden találkozásunkkor az influenza vagy a bárányhimlő elleni oltások fontosságáról. 

Azután jött Zsombor, és ezekre a friss élményekre bizonyosan emlékszik.

A lényeg, Doktor úr, hogy higgye el, nem kérdőjelezem meg a szakmai hozzáértését. Elhiszem, hogy Ön felkészült, érti a dolgát, de Ők az én gyermekeim. Nekem kell döntenem arról, hogy mivel oltatom be Őket, és mivel nem. Ön elmondta minden esetben a szakmai véleményét, és én meg elmondtam az enyémet, és azt érzem, egyszerűen nem tudta elfogadni a döntésemet. Minden alkalommal úgy éreztem, hogy egyszerűen butának tart, amiért úgy gondolkodom, ahogyan. Bántó módon viselkedett velem, a megjegyzései nem egyszer úgy belémivódtak, hogy még hetekkel később is azon rágódtam, miért kell nekem halott vagy éppen mellében megcsonkított gyerekekről hallanom csak azért, mert nem adatok be egy oltást? 

Kérésének eleget téve, megnéztem a demagógia szó jelentését. Az Idegen Szavak Gyűjteménye szerint lázítást, népámítást jelent. A demagógiának az egyik eszköze a hamis dilemma, vagyis amikor úgy állítja be a dolgokat az adott személy, hogy ha valaki nem ért egyet vele, akkor az ellene van, mintha más eset nem is lenne. Pedig van. Sokszor úgy éreztem, hogy egy ellenségnek tart, akit erővel akar legyőzni, és egyre durvább és durvább módon. Pedig tudhatta volna, én nem feketén és fehéren látom az oltási rendszert, ezért nem az oltások ellen vagy az oltások mellett vagyok, hanem bizonyos oltások fontosságát elismerem, és hiszek bennük, míg bizonyos oltásokat, sajnálom, de feleslegesnek érzek. Ilyen pl. a RotaRix. Bánom is, hogy Máté megkapta.

A szabad orvosválasztásnak is utána néztem, illetve annak is, hogy kit köteles ellátni. Ön visszautasíthatta volna a jelentkezésemet akkor, amikor Önhöz bejelentkeztem. De akkor, ott ezt nem tette meg. Az, hogy utólagos elutasítás, szerintem értelmezhetetlen, és olyanról sem olvastam, hogy az orvos küldi el a már nála lévő beteget más orvoshoz. 

Tudja, én folyamatosan azt éreztem, hogy nem tart épeszűnek, amiért nem oltatom be a gyerekeket. Pedig az vagyok. És logikusan is tudok gondolkodni, még akkor is, ha nem fogadom el a vedooltas.blog.hu szerzőjének minden szavát, és leszek elkötelezett oltáspárti. És nem akarom, hogy halott gyerekek kárán tanulja meg az ország, hogy mennyire fontosak az oltások, higgye el! Nem hiszem továbbá, hogy Magyarországnak az a problémája, hogy demokrácia van oltások tekintetében, és a szülők dönthetnek a gyermekeik életéről. Nem játszótéren, és internetes fórumokon nevelődő anyuka vagyok. Kérdezek, olvasok, figyelek, hallgatok, így tájékozódom. 

A hibám, hogy elragadnak az érzelmeim, és nem tudok higgadt lenni olyan helyzetekben, amikor annak kellene lennem, és ezáltal sajnos nem tudok nyugodtan, megfontoltan reagálni a nekem mondottakra.

Önhöz menekültem anélkül, hogy alaposabban, jobban megismertem volna. Ha akkor, az első találkozásunkkor többet kérdezek, és ha akkor nem az van bennem, hogy "csak el R. doktornőtől", akkor valószínűleg nem tartanánk itt, mert akkor nem Doktor urat választottuk volna, hiszen ellentétesen gondolkodunk oltás, homeopátia, antibiotikum, szteroid témában. 

Most igyekszem okosabb és körültekintőbb lenni.

Sajnálom, ha nehéz perceket okoztam Önnek, nem ez volt a célom. De kérem, hogy ne kérdőjelezzen meg az anyaságomban! Egyetlen anya sem akar szántszándékkal ártani a gyermekének, elhiheti, én sem. Ha valamit tanultam az elmúlt évek alatt, akkor az az, hogy inkább hallgassak arra a bizonyos belső hangra, mint próbáljak megfelelni a külvilág elvárásainak. Hogy gondolkodjak, mielőtt bármire hagyom magam rábeszélni. És hogy zsigerből ellentmondjak azoknak, akik hevesen, engem lenézve, butának tartva, és borzasztó dolgokat előre vetítve próbálnak meggyőzni a saját igazukról. 

Tisztelettel:

GSzRéka

Dilemmák

Az elmúlt időszakunkat egy szóval tudom jellemezni: káosz. Mindannyian lebetegedtünk, ráadásul néha egyazon időben. Borult a jó kis napirendünk, és pihentetőnek sem mondhatnám azt a pár óra alvást, amiben éjszakánként részünk volt. Mindezek mellé még jöttek azok a kérdések, amelyekben dűlőre kellett (volna) jutnunk.

Oltassunk vagy sem? Mármint a kötelezőkön túl. Fontos és sokszor hatalmas vitákat generáló kérdés, de muszáj írnom róla. Úgy indultunk, hogy Máté a csecsemő – és babakorban megkapható összes ajánlott oltást felszedte. Elsőgyerekes szülőként valahogy vakon bíztam mindkét orvosunkban, és ennek legfőbb oka az volt, hogy féltettem Mátét. Lelki szemeim előtt az lebegett, hogy ha nem oltják be minden fellelhető vakcinával, akkor biztosan a Heim Pál gyermekkórházban töltünk majd pár éjszakát, mert a Férjem tuti hazahoz valami finomságot a metróról. Összeszámoltam: másfél éves koráig a kötelezőkkel együtt összesen 13 oltást kapott a Nagyfiam. Sőt, ugye ennél is többet, hiszen volt olyan, ami több hatóanyagot is tartalmazott. Szerintem ez rengeteg, ráadásul azóta rájöttem, nem eszik olyan forrón azt a bizonyos kását. Egyre többet olvastam a témában, és sok más orvos véleményével is megismerkedtem. Emiatt igencsak megharagudtam a doktorunkra, mert érzésem szerint nem adott meg minden információt, aminek tudatában lehet máshogyan döntöttem volna. Azt például senki nem mondta, hogy a közel 40.000.- Ft-ot kóstáló RotaRix körülbelül 2 éves korig hat, ami szerintem azért nevetséges, mert általában akkor szoktak elkezdeni közösségbe járni a gyerekek, és ugyan bárhol benyalhatnak bármit, de a vírusoknak a melegágya pont a bölcsi meg az ovi. Nagyon nem akarok ebbe a témába belemenni, csak még egy furcsaságot szeretnék megosztani Veletek. A Menjugate oltás a meningococcus ellen véd, és több orvos is ajánlotta a beadatását. Csakhogy abban nem volt egyetértés, hogy mikor is kell ezzel oltani. A mi új orvosunk 3, 5 és 13 hónapos korban olt. A többiek, akikkel eddig beszéltem, mind 1 éves kor fölött javasolja a beadását. Akkor hol van az igazság? Ádáz küzdelem folyik bennem és az orvosommal a nem kötelezők miatt, és én csak annyit szeretnék elérni, hogy Zsombor ne kapjon egyszerre több oltást, mert tavaly december közepe óta, amikor is kettőt kapott együtt az amúgy is beteg gyermekem, nem tud kilábalni valami felső légúti nyavalyából, és nem akarok kockáztatni. Eddig sikeres voltam, de hadd ne részletezzem, mit kaptam érte. Ezért meg is fogalmazódott bennem a váltás gondolata, de olyan nehéz jó gyermekorvost találni. Egy olyat, aki elfogadja azt, ha nemet mondok valamire, és akitől nem kell azt hallgatnom, hogy az a baj ma Magyarországon, hogy az oltások tekintetében demokrácia van, vagyis hogy a szülők dönthetnek arról, mit kapjon meg a gyermekük és mit nem.

Tévézzen a gyerek? És ha igen, akkor mennyit? Hány éves kortól? És ami a legfontosabb: mit nézzen? Amikor megszületett Zsombor, Máté itthon volt velünk két hetet. Ez az időszak egyszerre volt csodás és embert próbáló. A legnehezebb az volt, hogy hiába próbáltam elterelni Máté figyelmét, vagy találtam ki neki játékokat, ott ugrabugrált körülöttünk, így nem tudtam nyugodtan szoptatni. Végül a mesékhez folyamodtam segítségül. És bár nem a tévét nézte, hanem laptopról a Bogyó és Babóca vagy a Mazsola és Tádé meséket, de akkor is sokat ült képernyő előtt. És rászokott. Addig, ha valami dolgom volt, akkor ott sertepertélt körülöttem vagy játszott egyedül a szobájában, azóta azonban egyre többször kérte a „meszét”. Engem persze zavart ez a dolog, így azt találtam ki, hogy mire hazajött a bölcsiből, eltettem a laptopot. Így nem látta a forrást, és nem is nézett annyi mesét. De végülis rájöttem, ez sem megoldás, mert mi van a hétvégékkel, amikor egész nap itthon vagyunk vagy amikor skype-olni szeretnénk a nagyszülőkkel? Úgyhogy a laptop előkerült, mert nem szerettem hazudni a gyerekemnek. Nincs is baj, ha Zsombi épp alszik, mi meg játszunk, de ha nyűgösebb a Picur vagy épp etetem, akkor megint jön a mesekérés. Valamit ki kell találni, de nagyon gyorsan. Bár az is igaz, hogy nem érzem azt, hogy ez a mennyiség kóros lenne, meg nem is arról van szó, hogy ottfelejtjük a tévé előtt. Csak akkor is zavar. Azzal bíztatom magamat, hogy ha hívom játszani, akkor ugrik, vagy ha kimegyek a konyhába, jön utánam egy kis idő múlva. És az is előfordulhat, hogy ha már nagyobb lesz Zsombor, akkor talán magától megoldódik ez az egész, mert tudnak majd együtt játszani, és nyilván az is lényeges, hogy nálunk nem megy háttérzajként a tévé, max. a rockzene. :)

Hordozni jó? Már Máténál is kacérkodtam a hordozás gondolatával, és ez a gondolat egy Gremese SSC-ben formát is öntött. Kendőzni már akkor sem akartam, féltem tőle, mert oké, hogy meg lehet úgy kötni, hogy tartson, de ki mondja meg nekem, hogy biztosan jól csináltam mindent? Nem voltam 100%-ig meggyőzve arról, hogy a kendő biztosan nem árt a gyerek hátának, lábának, meg úgy mindenének. A Férjem meg aztán főleg nem volt meggyőzve. Vártunk Máté 3 hónapos koráig, elővettük az SSC-t, de a gyerek össze-vissza mocorgott benne, majd keserves sírásba kezdett, ahányszor csak magamra vettem. És akkor elkezdtem gyártani az indokokat, hogy miért is nem hordozom. Mindenkinek azt mondtam, hogy Máté nem bírja, mert tök mozgékony baba, meg amúgy is szereti a babakocsit, ami részben volt igaz, mert a mózest kifejezetten utálta, de a hordozós és a sport résszel semmi baja nem volt, hiszen ez utóbbiakból kilátott rendesen. Így Őt nem hordoztam. Aztán terhes lettem Zsomborral, és a hordozás réme megint ott lebegett a fejem felett. Egyrészről tudom, hogy hordozni nagyon jó dolog, mert a baba a közelünkben van, erősítjük ezzel a kötődést, másrészt meg jócskán leegyszerűsíti a közlekedést és úgy a mindennapokat két gyerekkel. Azért használtam mégis a „rém” szót, mert kikészültem abban a pár napban, míg a hordozásról olvastam. Kezdjük ott, hogy egy csomó dologban nem is értenek egyet a hozzáértők. Vannak, akik azt mondják, hogy a baba hátán nem szabad keresztezni a kendőt, mások szerint ennek nincs jelentősége. Aztán ott van a kendő anyagának kérdése. És milyen legyen? Keresztsávolyos? Gyémántsávolyos? Tényleg gáz, ha mintás? Újat vegyünk, vagy használtat, amit már betörtek? Mondják azt is, hogy a rugalmas kendő rossz, mert nem tart. A mei tai-t egyesek szerint csak idősebb babáknál lehet használni, de ők is hozzáteszik, hogy már vannak terpeszszűkítők, amelyek erre a problémára is megoldást nyújtanak. Egyesek esküsznek a kendőre, mások hallani sem akarnak a mei tai-on vagy a csatoson kívül semmi másról. És akkor még nem is említettem a százezerféle márkát. Egyre jobban összezavarodtam, kezdett beszippantani a hordozókendők világa, de aztán feladtam. Már nem voltam hajlandó több oldalt, véleményt elolvasni. Nem érdekelt, hogy mennyire kényelmes nekem a hordozóeszköz, hiszen nem egy cipőről van szó, amit egész nap akarok hordani. Megfogalmaztam magamnak, hogy én igazából nem azt akarom, hogy a gyerekem egész nap rajtam legyen, csak egyszer-kétszer szeretném használni egy héten 1-1 órára, amikor épp mennünk kell valahová metróval. Kellett hát egy, és meg is vettem; egy csodaszép karikás kendő boldog tulajdonosa vagyok. Zsombor is szereti, én is szeretem, bevált nekünk. Tényleg ritkán használom, de akkor nagyon jó szolgálatot tesz nekünk. Szóval igen, hordozni jó, de nálam ez megmarad egy bizonyos határon belül.

Mindig mindenben a középút a helyes út, legalábbis szerintem. Főleg ebben a mai világban, ahol minden tárgynak, eszmének divattá, mániává kell válnia, mert bizonyos emberek, cégek ezekből szeretnének meggazdagodni, lehetőleg minél hamarabb. Felkapnak valamit, aztán tömik vele az agyunkat. „Csak akkor vagy jó anya, ha beoltatod!”, „Ti se kaptatok oltást, mégis felnőttetek!”, „Miért baj, ha sokat nézi a Minimaxot?”, „Nem engeded, hogy nézze a tévét? Akkor kiközösítik majd az oviban!”, „Nem hordozol? Hogyhogy?”, „Ha ilyen hordozót használsz, tönkreteszed a gyerekedet egy életre!”. Borzasztóak ezek a mondatok, de igyekszem mindig higgadtan reagálni. Sokszor nem sikerül… ez van. Néha hiányzik egy egyszerűbb, információszegényebb világ, mert úgy érzem, hogy ez a mai elnyomja azt a belső hangot, ami vezet(ne) engem a gyermeknevelésben.

Van tej, nincs tej

Kezdem hülyén érezni magamat, mert legtöbbször akkor írok, ha baj van. De ilyenkor olyan jó kiírni magamból a dolgokat, mert egyrészt megkönnyebbülök, másrészt jó olvasni a tanácsokat is, amiket kapok. Például Málna7-nek köszönhetően múlt hét szerdától Dr. Győri József az orvosunk. Kedves, szimpatikus, úgy érzem, jó döntést hoztunk. Az ex-gyerekorvosunkkal is szépen el tudtunk válni; nem volt benne harag, nem kérdezősködött, egyszerűen tudomásul vette, hogy kikértem a kisfiam kartonját. Talán érezte Ő is, hogy jobb ez így...

Ami viszont nem jó, az a tejtermelésem. Nem tudom, lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de állandóan ingadozik a tejtermelésem. Két napig van rendesen, nem is kell pótolnom, csak este, lefekvés előtt, aztán meg két napig alig-alig csurran-cseppen valami. Van olyan reggel, hogy az egyik ciciből tud enni Máté 200-at, egy vagy két nappal később reggel viszont annyira kevés van, hogy két ciciből is csak 120-at. És nem értem az okát. A napjaim szinte ugyanúgy telnek, nem csinálok másképp semmit. Nem alszom sem kevesebbet, sem többet, ugyanúgy végzem a házimunkát, ugyanúgy pihenek, és mégis ez van. Nem érzem magam fáradtabbnak vagy idegesebbnek, szóval nem értem. És eléggé kellemetlen ez, mert Máté nem hajlandó meginni a tápszert, sem pohárból, sem cumisüvegből. A cumisüveget rágja, nem szopja, és ugyanezt csinálja a cumival is egyébként. Egyedül a sinlacot eszi meg, de egész nap adjam neki azt? Ma úgy itta meg a tápszert, mert muszáj volt neki adnom, hogy belereszeltem neki almát. Még szerencse, hogy már hozzátáplálom! Persze egy-egy ilyet kis délutáni evés után is szoptatok, hogy ne álljon le a tejtermelés, de ezek szerint ez sem használ.

A másik probléma, ami nyilván az előzőből ered, hogy nagyon rosszul alszik éjszaka. Általában kétszer eszik, és ehhez jönnek még a további kis felsírások. Bár szerencsére ezeknél könnyen megnyugtatható, és az is jó, hogy Apa mindig segít, így az evésen kívül felsírásokkor Ő megy Mátéhoz, hogy én aludjak. Amúgy már ezekhez az éjszakai felkelésekhez is hozzászoktam, szóval nem vagyok fáradt, és van olyan is, hogy hiába kel fel sokszor, és így alszom én is nyugtalanabbul, mégis van rendesen tejem.

Szóval tanácstalan vagyok. :(