A babavárás előtt nekem is voltak elképzeléseim a gyereknevelésről, melyek aztán a terhességem alatt módosultak, és még egy kicsit formálódtak Máté kisfiam születése után. De bizonyos dolgokat ma is úgy gondolok, mint 4 évvel ezelőtt, és ennek megfelelően nevelem a gyermekeimet. Sosem szerettem, ha azt mondták nekem, "majd megtudod, inkább ne tervezz előre." Szerintem jó, ha van elképzelésünk a dolgokról. Nem az a baj, ha eltervezzük, hogyan akarjuk a gyermekink életét "igazgatni", hanem az, ha mereven ragaszkodunk azokhoz az elvekhez, amelyekről kiderül, hogy a mi gyermekeinknél nem válnak be. Máté igen mozgékony, érdeklődő gyerek. Nála az állandó tiltás nem működik, mert ha ezt alkalmaznám, akkor egész nap a "nem szabad", "ne csináld" menne. Ehelyett inkább megmutatom vagy elmondom neki, hogy csinálhatja, hogy ne legyen baj belőle. Egy példa. Imádta kipakolni a fiókokat, és én - többek rosszallása ellenére is - megengedtem neki, de úgy, hogy megmutattam neki, mely fiókokba nem szabad belenyúlni. Azokba a mai napig nem nyúl bele, és a kipakolásdit is megunta elég hamar. Lehet, hogy ha tiltottam volna neki, akkor még mindig vonzaná, és időnként ki-kipakolná.
Abban hiszek, hogy minden gyermek önálló személyiséggel születik erre a világra, és nekünk segítenünk kell őt abban, hogy bejárja a saját útját. Most nem arra gondolok, hogy ő dönti el, mikor fekszik le aludni este, vagy fürdik-e vagy sem. Kellenek a szabályok, szerintem fontos, hogy legyen rendszer egy gyermek életében. A következetesség határokat szab, de ezek adnak egyfajta biztonságot a gyerekeknek, amire nagy szükségük van. Nem mondom, hogy sosem követek el hibákat, és hogy én mindent jól látok és csinálok. Igyekszem másokat sem megítélni, mert "ne ítélj, hogy ne ítéltess". Véleményem van, de vagy megtartom magamnak, vagy elmondom a Férjemnek, és azzal próbálom is lezárni a dolgot. Nem mindig megy sajnos, de ez már az én balgaságom.
Vannak emberek, akik nem értik, miért nem adok csokit a majdnem két és fél éves gyerekemnek, és hogy miért akarom megóvni Őt a bolti édességektől. Megértem, hogy néhány embernek, például a nagyszülőknek ez furcsa. De azt már nem értem meg, hogy miért kell magyarázkodnom és rosszul éreznem magamat, ha nemet mondok egy csokira vagy egy zacskó chipsre. Sokan azt mondják, hogy ha így teszek, akkor nagykorában majd nem fog tudni betelni ezekkel a dolgokkal, és elhízik. Lehet. Nem tudhatom. Csak azt tudhatom, hogy ameddig az én felelősségem a gyermekeim egészségének a megóvása, addig ez nálam nem csak a C-vitamin csepp beadásában fog kimerülni. Mielőtt valaki elkérné a címemet, hogy kimentse gyermekeimet a gonosz karmai közül, azért azt elárulom, hogy nem csak nyers zöldséget rágcsálhat Máté. Mivel imádok főzni, igencsak változatosan étkezünk, és kap édességet is a gyerkőc, csak nem boltit. Nagyon szeretek süteményeket sütni, szoktam is, és mindig adok belőle neki, de szeretem a mértéket betartani. A főétkezések után és csak egyet, max. kettőt, ha kicsi a süti. Próbálok gyümölcsöset sütni, és minél kevesebb cukrot használni. Persze a vendégség az más dolog, mert az mindig más dolog, de akkor is van egy határ, amit egy hiszti se rombolhat le. Egyébként ebben az édesség dologban is a példamutatás a lényeg. Hiába tiltom el a bolti vackoktól, ha én meg ész nélkül tömöm magamba a csokis-tejszínhabos pudingot, amit egyébként imádok. Én sem eszem ilyeneket minden nap, ezért nem nehéz neki megtiltanom. Ha nem akarom, hogy cukrozott löttyöket igyon, nem veszek itthonra, és kész. Emlékszem, hogy mikor gyerek voltam, mi is csak ünnepekkor ittunk kólát a nagyszüleimnél, meg néha vendégségben, és elég is volt. Azért feszegetem most ezt a témát, mert Máté most abban a korban van, amikor már a körülöttünk élők egyre nehezebben fogadják el ezt az agymenésemet, ráadásul Máté is egyre értelmesebb, van akarata, és kér. Ha másfél évvel ezelőtt készül ez a bejegyzés, akkor biztosan a külön szobában altatásról írnék ilyen hosszan, ugyanis ezért is kaptam ám hideget-meleget. De az már a múlt, ne foglalkozzunk vele. :)
Szerintem mostanában nagyon nehéz gyermeket nevelni. Az internet, a fórumok, a könyvek ontják magukból a különböző nevelési stratégiákat, és mi elbizonytalanodunk, mert elhitetik velünk, hogy csak azzal teszünk jót, ha a leírtak szerint neveljük a kölköket. Pedig nagyon nem így van. Hiába írják, hogy hordozni jó, valakinek egyszerűen nem megy, mert idegenkedik tőle, vagy fáj tőle a háta. Ráadásul van gyermek, aki igenis szereti a babakocsit. Ugyanez van a tápszerrel is. Én megrögzött szoptatáspárti vagyok, de vannak helyzetek, amikor egy anya nem tud szoptatni. És lehet én is hamarabb feladtam volna Mátéval a szoptatást, ha nem tartja bennem a lelket egy nagyon kedves ismerősöm. Ráadásul ha még nincs tapasztalata az anyának, könnyen kétségbeesik, és csak arra tud gondolni, hogy azért sír a gyerek, mert biztosan éhes. Hozzáteszem, az emberek is "segítenek" az ilyen gondolatok megszületésében, hiszen általában az az első kérdés a síró gyermekét fogó anyukához, hogy "biztosan nem éhes?".
Az a baj, hogy ma azt sugallják felénk, akkor vagy jó anya, ha ezt meg ezt, így és így csinálod. Direkt nem írok példát, pedig tudnék. Szerintem meg kell találni a módot arra, hogy úgy éljünk együtt, hogy a gyermekeink se sérüljenek, de mi se menjünk tönkre abban, hogy megfelelési kényszerből egy olyan szülői képet erőltetünk magunkra, amilyenek valójában nem vagyunk. Nem kell szupertökéletes anyának lennünk. De törekednünk kell arra, hogy elég jó anyák legyünk. Bízom benne, hogy én az vagyok, és leszek.
