Miért nem írok mostanában?

A válasz egyszerű: nincs időm. Ez egyfelől baromi gáz, másfelől nagyon jó, mert ami miatt nincs időm, az az, hogy sosem unatkozom, mindig van valami elintéznivalóm vagy olyan programom, amire mindenképpen el akarok menni. 

Múlt héten azt sem tudtam, mikor vegyek levegőt. Voltam két szabadulós játékon, utána beszélgettem egy jót az egyik barátommal, segítettem egy Refisnek egy közvélemény-kutatásszerűségben, megbeszéltem egy önkéntes "munkát" egy alapítvánnyal, beírattam Zsombort bölcsibe, ittam egy iszonyat finom szilvás sört az Élesztőben, és újra eljutottam Hiperkarma koncertre. Persze ezek mellett még voltam Anyahajós programokon, meg a Gyerekekkel ezer helyen. Mindezt úgy, hogy full beteg voltam, ugyanis megint valami felső légúti csodával lettem gazdagabb, ami igen makacs, mert még mindig tart. És sajnos az alkoholkúra sem segített.

Olyan jó ez most. Hogy jövünk-megyünk, és hogy mindig van valami. Élvezem.

Amit nem élvezek, hogy azok a fránya kilók maradtak, és annyira jól érzik magukat, hogy eszük ágában sincs elhagyni a bennem élő karcsú testet. Ez van. Májusban ezen a téren is akarok változtatni, meglátjuk mire megyek.

A gyerekekről is fogok majd írni, de nem most, mert annyi minden van, hogy estig tudnám írni, annyi időm viszont nincs.

Évzárósjövőbetekintős

Milyen is volt 2014?

Hatalmas nagy dolgok nem történtek, persze ez nézőpont kérdése. Összességében nem gondolom, hogy rossz volt, a nagy bajok is elkerültek minket, viszont nekem sok-sok csalódást hozott ez az év. Mondjuk ha azt nézzük, hogy ebben az évben jutottam el odáig, hogy egyszerűen nem tűr halasztást a lelkemnek a rendbetétele, akkor ezen nincs mit meglepődni. Sok irányba indultam el, talán túl sokba is, mindenbe belekaptam egy picit, de végülis nem bánom, mert azt hiszem, hogy tudom, mit is szeretnék a jövőben.

Például sokkal többet foglalkozni a bloggal. Jó lenne, ha amiken gondolkodom, azok egyből leírásra is kerülnének, mert sokszor annyira király összefüggésekre jövők rá, hogy magam is meglepődöm, mekkora zseni vagyok (hahaha), és annyira le akarom írni, de egyszerűen nem jön össze, mert vagy bealszom én is altatás közben, amikor ezek a gyöngyszemek megfogalmazódnak, reggel meg már kezdődik a hajtás, vagy épp olyan helyen vagyok, ahol nem tudok írni. A sok belekapkodás közül ki kell emelnem egyet. Elkezdtem írni egy másik blogot, amiről senki sem tudott. Aztán elmeséltem két embernek, mármint azt, hogy írok, a címet, elérhetőséget nem, és utána mégis úgy bepánikoltam, hogy töröltem a blogot. Az ok egyszerű. Ott annyira nyílt és őszinte voltam a gyerekkorommal kapcsolatban, hogy magam is meglepődtem, és nem akartam, hogy rámtaláljanak. Ugyan sosem tudták volna hozzám kötni, max. ha az ott említett személyek akadnak rá, és magukra ismernek, mégis megijedtem. Erre még nem állok készen. Az ugyan nagyon hasznos lenne szerintem, ha az ott leírtakról beszélhetnék, de arra gondoltam, hogy ha már beszélek róla, akkor lehet olyannak kellene, aki segíteni is tudna. És igen, ez az. Ebben az évben eljutottam kineziológushoz is, de az a helyzet, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, arra viszont mindenképpen jó volt, hogy rájöjjek, kell nekem segítség. Mert bár elhiszem, hogy nem a múlt számít, és azt is elhiszem, hogy mindenki csak annyit tehet a kapott pakkal, hogy tanulva belőle nem követi el ugyanazokat a hibákat, de egyszerűen arra is rájöttem, nem is igazán tudom, mit kaptam a pakkban. Régen, amikor még közelebb voltam a szüleimhez, akkor valahogy ugyanazokat tartottam jónak, amiket ők. Ma már nem. Sőt. Sajnos az van, hogy bizony nagyon nem úgy gondolkodom dolgokról, ahogyan ők. Erre már korábban is rájöttem, de ami baj, hogy azt is hoztam, hogy mások elfogadása nem megy nekem könnyen. Amikor egyre több dolog nem tetszett a szüleim viselkedésében, akkor amellett, hogy ezeket megfogalmaztam magamnak, amellett elkezdtem bírálni őket. Kritizáltam, haragudtam, hogy miattuk lettem ilyen, dühös voltam. Aztán nemrég jött a felismerés, hogy pont ugyanolyan vagyok, mint ők. Ők is sok mindenkit kritizálnak, megítélik mások életét, az elfogadás hiányzik belőlük. És én is így vagyok velük. Nem tudom őket elfogadni. Másokat már igen, ami elég nagy szó, és azt gondolom, ez is valami. De anyáékra haragszom. Mert okolom őket. Holott tudom, nem ők mondták, hogy ilyen legyek, lehetek más, de mégis kurva nehéz, és ilyenkor az jut eszembe, mi lenne ha… más családba születek, ha a szüleim nem válnak el, ha anya is jobb (értsd: szeretetőbb) családba születik stb. Szóval ezeknek az érzéseknek a „kiértékelése”, feldolgozása nagyon kellene, és remélem, hogy össze is jön, noha tisztában vagyok vele, hogy ez baromi hosszú időt igényel majd!

Azt is szeretném, ha az Anyaközpontos aktívkodásom megmaradna, és ha nem is szerves része, de azért része lehetnék a lakótelepünk létrejött nagyon jó kis közösségnek. Nagyon sokféle szemléletű anyával és gyermekeikkel találkoztam már eddig is, és úgy érzem, hogy ki is lógok közülük egy kicsit. Ilyenkor megpróbálok kompenzálni, és még jobban be akarok illeszkedni, és szégyellem magam, ha mondjuk egy megígért programot le kell mondanom, de ha őszinte akarok lenni, ők biztosan megértik, meg kell érteniük, hiszen mindannyian anyukák, és tudják, milyen az, ha a gyerek lebetegszik. Mégis úgy érzem, hogy ilyenkor kudarcot vallok, és igazán nem is tudok majd meghatározó része lenni ennek a közösségnek sem. Na igen, közösség.

Az idei év másik nagy felismerése volt számomra, hogy ez a gyereknevelés iszonyat nehéz dolog. Persze azért nehéz, mert én könnyen befolyásolható vagyok. Vagyis nem is, inkább úgy mondanám, könnyen elbizonytalanodom, és akkor megijedek. Régen nagyon határozott voltam gyereknevelési témákban, de ma már ez sincs így. Most csak címszavakban: édességevés, szigor, mesenézés. Rengeteg barátom van, mindannyian mások. Ez nagyon jó, mert ezer impulzus ér, ugyanakkor elveszek közöttük. Alapvető terveim, hitem ingott meg bizonyos témákban, és azt veszem észre, hogy nem tudok érvelni, nem tudom alátámasztani, ha azt mondom, hogy ezt meg ezt így csinálom. Lehet nem is kellene, nem is várják el, és csak én hiszem ezt azok mögé a bizonyos nézések mögé. Valahogy úgy érzem, úszok az árral, és ez nem jó. Vagy épp ez a jó. Nem tudom. de hol marad a következetesség? Meg biztos, hogy csak azért, mert az egyik barátnőm gyermeke olyan amilyen, az azért van, mert ő máshogyan nevelte? Nem lehet, hogy az a gyerek eleve olyannak született? Sok minden megkérdőjeleződött bennem, és ez gáz. Persze ez talán összefüggésben van azzal, hogy én magam is megkérdőjelezem saját magamat, ha értitek, mire gondolok. Önmagam elfogadását is tanulnom kell még.

Ami a gyerekeket illeti. Zsombor nagyon is aktív tagja lett családunknak. Tanul a bátyjától, ami jó és rossz, mert jót és rosszat is tanul. Nehéz évünk lesz ezen a téren, ebben biztos vagyok. Karácsony környékén Bandimmal nagyon kétségbeestünk Máté viselkedése miatt. Egyszerűen széttettük a kezünket, és nem értettük, mi az, ami történik. Kiabáltunk, kiborultunk, ettől a gyerekek is, és kész káosz volt minden. Most úgy néz ki, minden happy, csak el ne kiabáljam…

Erre az évre vár az is, hogy egy kicsit felhozzam magamat angolból, és hogy lekezdjek barátkozni a munkába állás gondolatával, meg ehhez kapcsolódva a szakvizsga réme is ott lebeg a fejem felett. Kell nekem egyáltalán? Mi lesz velem? Hogy oldjuk meg a gyerekek oviba, bölcsibe vitelét? Egyáltalán hová járjon Zsomborom bölcsibe? A magán messze, az államitól borsódzik a hátam…

Komoly évünk lesz…

Ez történt a nagy hallgatás alatt...

Sok minden.

Túl vannak a bárányhimlőn, lekopogom, minden rendben. Egy-két heg maradt mindkettőn, de azok szépségpöttyök. :)

Zsombor kedvenc időtöltése az olvasás. Leül a könyvespolcuk elé, sorba veszi ki mindegyiket, és komótosan olvassa végig mindegyiket. Plusz táncol, mindenre. Ha skatulyázni akarnék, most azt mondanám, Ő lesz a művészgyerek, de én ilyet aztán soha nem tennék. 

Máté kedvenc időtöltése is művészi végülis, ugyanis Ő előszeretettel puccccoskodik egész nap, igen, egész nap. Ha nagy nehezen felimádkozom rá a ruhákat, kitalálja, hogy mosogatni szeretne, de ahhoz le kell öltözni, mert vizes lesz a ruha. Hiába mondom, hogy nem baj, majd megszárad, semmi, már dobja is le a textilt. Skype-olni is ezért kell naponta szerintem, hogy Ő kedvére szaladgáljon pucéron a kanapén. Nem baj ez, csakhogy épp full beteg, köhögőrohamokkal tarkított éjszakái vannak. Már fenyegetem a dokival, de semmi, ugyanis imádja a doki nénit, sosem sír. Ez egyébként jó hatással van Zsomborra is, mert Ő sem sír soha. Na jó, néha igen, mert hát a szájában turkálást nehezen viseli. Megértem mondjuk...

Zsombornak még mindig csak 7 foga van, felül négy, alul három. Kis mókamester, kukucsol, szaladgál, magyaráz, kacarászik. A szopira visszakönyörögte magát ebben a nyavalyás betegséges időszakban, de jön még rá nehéz időszak, ugyanis én ezt a napközbeni non-stop sztorit nem bírom. 

Máté élvezi az ovit. Én is, bár nem minden kerek nekem, de erről még mindig nem akarok írni. Úgy döntöttem, megvárom a szülőit félévkor, és majd akkor jól kikérdezek mindenkit, és írok. Amúgy szeret járni tornára és a hittanra is, úgyhogy összességében minden oké, nekem vannak kétségeim, melyek persze oszlanak, ha arra gondolok, hogy milyen szuper, hogy szerveznek adventi vásárt, meg közös sütögetést és karácsonyozást, meg gesztenyeünnepet is. Velem van a baj.

Voltunk otthon a nagyszülőknél. Fájdalmas felismeréssel gazdagodtam... anyósomék sokkal jobban értenek a gyerekek nyelvén, mint a szüleim. Mondjuk ha őszinte vagyok, akkor ez nem meglepő, a Férjem is sokkal jobb fej, mint én, de azért értitek, rossz, hogy ezt kell mondanom. És nem azért, mert nem szeretem az anyósomékat, mert szeretem őket, csak szar érzés arra rájönni, hogy szívesebben bízom anyósomékra a gyereket, legalábbis ebben a hisztis időszakban mindenképp.

Ami engem illet. Elkezdtem egy kicsit önkénteskedni, ami tetszik. És újra megállapíthatom, imádok itt lakni, ez a lakótelep csúcs. 

Hallgattam egy csomó előadást, na jó, hármat a Szelíd szavakkal alapítvány szervezésében, ami feltöltött egy kicsit, vagyis nagyon. Jók az ilyenek, kellenek. 

Na, ennyire futotta. Köszi Skacok ezt a 40 percet, míg egyszerre aludtatok, nem volt ilyen 3 hónapja, ha leszámítom az autóban alvást. :)