2014. szeptember 30., kedd

Zsombor 1 éves

... lett szeptember 19-én. El sem hiszem. Annyira bennem van a vágy, hogy írok neki is egy levelet, de nem tehetem, mert Máténak sem írtam az első szülinapjára, és én annyira igazságos anya vagyok, hogy az ilyen részletekre is figyelek. Király, mi? Szóval most csak ilyen státuszjelentésszerűség fog következni.

Súly, hosszúság: Szerintem olyan 10 kg körül mozog a Lelkem. Pontosat azért nem tudok írni, mert nemcsak a babamérleg, hanem a szobai mérleg eleme is bemondta az unalmast, és az elmúlt bő másfél hónapban nem érkeztünk venni újat. Ez van. De pénteken megyünk a védőnénihez, és majd Ő ott jól megméri, és akkor update-elem a bejegyzést.

Beszéd: ada (add ide azt, amire mutatok, de most azonnal rögtön máris, különben kiugrok a kezedből, és mehetünk a sebészetre), odda (ahová mutatok, oda kérem a fuvart, köszi), anna (ez lennék én, az éjszaka közepén, meg ha Máté agyalja), babababa (ezzel vagy magát jelöli vagy a dalt, amit sokszor éneklünk neki: https://www.youtube.com/watch?v=RfuHoS10e0Q), pápápá (örülök, hogy itt voltál, és beszélhettünk, de most már mennék enni vagy énekeljük el a Pál Kata Péter című dalocskát, de izibe), mamama (mama, és bármi).

Mozgás: mászik, a bútorok/szekrények mellet lépeget, meg egyedül is egyet-kettőt, és a fenekén csúszik néha.

Kaja: borzasztó. Alig eszik. Napjában négyszer szopizik még, éjszaka meg sokszor ki se esik a szájából a cici. Hm. Meglesz még ennek a böjtje.

Ő maga: huncut, de velejéig. Azt hittem, hogy Máté huncut kisfiú (volt), és hát tévedtem. Zsombor ezerszer túltesz rajta. Nem tudnám itt most jól érzékeltetni, amiről szó van, ezért bele se kezdek, de készen vagyunk tőle. Egyébként nagyon nyugis gyerek, amíg az van, amit Ő akar. Most érzékelhető nála egyébként egy kis türelmetlenségből fakadó hiszti(?), ami abból adódik, hogy már menne, már próbálná, de még nem tud. Emiatt folyton ölben akar lenni, mutogat, hová menjünk, mit adjak oda, mit szeretne kipróbálni. Pl. a forró kaját kavargatni, na, ezt nagyon szeretné csinálni. Én meg nem. Úgyhogy nem kavargat forró kaját, cserébe viszont jól földhöz veri magát, igaz, nem hanyatt, hanem előre, homlokkal és foggal. Lehet át kellene gondolnom ezt a kajadolgot... Egyébként meg csodaszép, húsos szőkeség, gyönyörű kék szemekkel, alul kifelé kunkorodó hajszálakkal. Első ránézésre tisztára olyan, mint a bátyja, sokadikra, meg totálisan más. Imád babakocsizni, bármeddig elüldögél benne, ha mozgásban van a kocsi. Ha nem, akkor viszont ki kell venni, mert mi az, hogy Ő neki ott kell ülni, mikor körülötte mindenki más szabadon garázdálkodik? Máté sajnos sokszor odacsap neki, és ezt eltanulta. De nem mást bánt, hanem saját magát. Ez nem jó jel, a probléma megoldása folyamatban van. Tanul, tanul és tanul Mátétól, mindent akar csinálni, amit Ő, oda akar menni, ahová Ő, azzal akar játszani, amivel Ő. Én meg vagyok a bíró, aki néha nem tud vagy nem akar igazságos lenni. Kell egyáltalán? Nem tudom. Mindenesetre mikor "fogócskáznak", akkor olyan boldogság fog el, amilyet leírni nem lehet.

2014. szeptember 12., péntek

Levél Máténak

Mátém!

Isten éltessen 3. születésnapod alkalmából!
Igyekszem hagyományt csinálni ebből a "levelet írok a Fiamnak születésnapján, mert milyen jó lesz odaadni neki, illetve visszaolvasni nekem" dologból. 
Szóval ez a levél Neked és Rólad szól, de én is benne leszek, jócskán.
3 éves lettél, bizony. Nem is tudom, mit írjak. Nem mértelek meg, nem tudom, hány kg és cm vagy, csak azt tudom, hogy megnyúltál, kis soványka lettél. Itthon alig eszel valami, a normális kajákat nem igazán veszi be a gyomrod. Az ivósjoghurt és a müzli most a favorit. Volt egy rágós korszakod, de szerencsésen túlléptünk rajta. Még próbálsz győzködni minket néha, hogy Te már nagy vagy, magasra emeled a kezedet, és bizonygatod, hogy Te már mennyi mindent elérsz, így kaphatsz rágót. De nem. Buta voltam, hogy egyáltalán adtam Neked, nem Neked való még az. 
Épp most sírtál fel, de minden rendben, megnyugodtál. Általában akkor sírsz fel éjszaka, ha nem aludtál napközben, vagy ha beteg vagy. Ilyenkor vigasztalhatatlan vagy, sokszor inkább kihozlak a szobából, kis fényt kapcsolok, hogy megnyugodj. Van, hogy nem vagyok türelmes ilyen helyzetekben, főleg, ha Zsombor is felsír. Nehéz ez, mert tudom, hogy ha sírsz, akkor felkel Zsombi is, és Ő még csak cicin nyugszik meg, és neki kellek, miközben meg tudom, hogy Neked is, és fáj, hogy hallom, hogy Neked nem Api kell, hanem Anyi, és nem tudok menni. Szerencsére ilyen ritkán van, és tanulva az esetekből, tényleg inkább kihozlak, és kint nyugtatlak meg, így Zsombi sem kel fel.
Szobatiszta vagy. Vagyis már csak alvásokhoz használsz pelust, ami nagyszerű. Néha egy kis fosi becsúszik, és a kaki is hol a pelusba, hol a bilibe megy, de a pisi már csak nagyon ritkán csorog be. Mész, felhajtod a wc-t, belepisilsz, és ha nem épp egy fontos játékot szakítottál félbe, amihez rohansz vissza, akkor le is húzod a wc-t. De megy a pisi a játszótéren vagy épp a FTC stadion fáinak tövébe is. Néha úgy kell rád szólni, hogy azért ne oda pisilj, ahol a szükség utolér. Pl. az FTC stadion avatóján a sétáló emberek között kezdted el lehúzni a nadrágodat, hogy akkor Te most pisilsz egyet. A biliből a kakit öntöd a wc-be, aminek örülök én, csak sokszor kicsapódik ez-az a wc-ből, de sebaj, jól van ez így.
Elérkezett a "miért?" korszak is, és nekem nagyon, de nagyon toppon kell lennem, mert éles eszed van ám! Kiszúrod, ha másodjára nem azt mondom, amit korábban, és számonkérsz. Ezek nem nagy dolgok, de akkor is figyelnem kell. Nem akarok Neked hazudni, kicsi dolgokban sem. Megmondom, ha Apa szkvassolni megy Titivel és ha dolgoznia kell mennie. És ha én elmegyek, akkor is elmondom, hogy dolgom van, de majd jövök. Elengedsz, nem sírsz, megérted. Ha boltba megyek, akkor ha akarsz velem jönni, de elmondom, hogy most sok dolgot kell vennem és sietnem kell, azt is elfogadod. Ha eljössz velem, akkor őrült módjára tolod a kék kosarat, amit az emberek egy része megmosolyog, másik része meg felháborítónak talál. Megkéred Őket, hogy menjenek arrébb, néha kiabálva, néha szépen. Néha fel kell függesztenem a tologatást, mert nem bírsz Magaddal, és veszélyezteted a saját testi épségedet is. Vagy olyan is van, hogy egy 2 literes bort akarsz a kosárba tenni, és mikor majdnem elejted, és én megijedek, mert lelki szemeim előtt a Heim Pál gyereksebészeti osztályán fekszel kötésben, és számon kérlek, akkor fennhangon kiabálod a boltban, hogy "De Apának venni kell pálinkát!" 
Tombol a dackorszak Nálad, és én csak őszintén remélem, hogy ez az utolsó etap. Most nem az utcán hisztizel, hanem itthon. Igen, olyan is volt, hogy az utcán, hazáig üvöltöttél, mert nem vettem Neked kakaós csigát, mert bántottál. Most az van, hogy minden kérdésre, kérésre az az első válaszolod, hogy "nem", és csapkodsz, dobálózol, verekszel. Aztán persze megteszed, amire kérlek, de látom rajtad, hogy először jobban esik Neked "nem"-et mondani. Talán ezzel akarod érzékeltetni, hogy igenis neked is van akaratod. Ha igen, kérlek, hagyj fel vele, tudom én enélkül is. Nehéz ilyenkor higgadtnak maradni, főleg, hogy ha Zsombort bántod. Néha rácsaptam a fenekedre, sajnálom. A tehetetlenség, a hirtelen ijedelem miatt volt.
Zsombort szereted, ölelgeted, puszilgatod, meg ki akarod nyomni a szemét, és pancsizás közben hajmosásnak álcázva fejenöntöd egy csomó vízzel. Ő elég jól tűri ezt a szekálást, és én össze vagyok zavarodva, hogy mit tegyek. Nem akarok mindenért szólni, mert félek, hogy ha most nem játszátok le a kis meccseiteket, és ha én mindig közétek állok, akkor később nem fogod szeretni, amikor már nem kell, mert nagy vagy, és nem vagyok ott. Csak sajnos az van, hogy néha nagyon fáj Zsombinak, amit csinálsz, meg én is megijedek, ha a fejét bántod. De mikor reggel odaengeded, és együtt kuporgunk a kiságyadban, az annyira jó. Meg az is, hogy mindenkitől meg akarod védeni, senki sem nyúlhat hozzá, mert Ő a Te tesód. Tudom, hogy nehéz Neked, tudom. Mindent megpróbálok jól csinálni, hogy egyikőtök se szenvedjen hiányt, nem mindig sikerül sajnos, de igyekszem.
Mindent megismételsz, amit mondunk. Ahogy játszol a játékaiddal, ugyanazokat a párbeszédeket folytatod le, amiket mi beszélgetünk Veled vagy egymással. Aranyos vagy ilyenkor, én meg néha fogom a fejem, hogy Te jó ég, ez hogy jöhetett ki a számon. Több "jusson eszembe" rovatot kellene írnom, és ezeket nap, mint nap elolvasgatnom. Egyszer mondtam Neked, hogy Te érzékeny vagy. Azóta rendszeresen mondod ezt Zsombinak, hogy "De Zsombi, én érzékeny vagyok." Kedvenc mondások még: "hát ez durva!", "Istenem!", "hát, ezt nem hiszem el!" Számomra mégis a legkedvesebb, hogy egy ideje Anyukának hívsz, Apát meg Apikának.
Van futóbiciklid és motorod is, felváltva használod őket. Megállsz a zebránál, és szót is fogadsz a motorozásokkor, kivéve, ha van Veled valaki. Akkor sokszor elkap a gépszíj, és csak mentek és mentek, míg az egyik felnőtt el nem kap Titeket. 
Szólsz, ha cipővel megyek be a szobába, még a vendégekről is leparancsolod. 
Hétfőn kezded az ovit, és én már nagyon várom, és kíváncsi vagyok. Remélem, szeretni fogod. Elköszöntünk a bölcsitől, mindenkinek hiányozni fogsz, ezt Ők mondták, és én tudom, hogy így van.
Matykovicsom, mostanában eléggé fáradt vagyok, és türelmetlen. És félek. Mert felmászol a mászóka tetejére, és át is mászol rajta. És egyedül mégy fel a csúszdára, és nemcsak a fellépőt használod erre. Bemászol a csapba, felülsz az asztalra, ugrálsz az ágyon. Én ilyenkor belül egy picit meghalok, és folyamatosan rettegek. Próbálok úrrá lenni magamon, nem letörni a kíváncsiságot, de kegyetlenül nehéz. Akarom, hogy szabadabb és bátrabb légy, mint én, de a belőlem fakadó görcsösség néha előtör, és nem enged kibontakozni.
Szeretlek, mindig, mindenkor. Néha ez nem látszik rajtam, de akkor is. Csak még én is tanulom ezt az egészet. 
Túlagyalok mindent, pedig annyira egyszerűen kellene tennem mindent. 
Nem tudom, meg tudok-e változni, de azt tudom, hogy már most mondom Neked, nem kell mindig mindent tökéletesen csinálni, úgy vagy jó, ahogy vagy!

Puszil: Anyukád


2014. szeptember 9., kedd

Mátétörténetek

A babamamainfo.hu-ra írtam.

Mátétörténetek

Az egy hónappal ezelőtti írás és a cím alapján azt hihetnétek, hogy most meg Máténak adom át a szót, de nem. Ő már kész nagyfiú, idegennek hatna szerintem egy, az utóbbihoz hasonló bejegyzés. Mivel legutóbb Zsombor napjaiba pillanthattatok bele, most Máté körül fog forogni ezen iromány.

Az egyik legfontosabb fejlemény, hogy Mátét felvették a Gézengúz Oviba. Szeptember 15-én kezdünk, répa lesz a jele, a piros csoportba fog járni. Talán emlékeztek, hogy a megjelölt lakótelepi ovik egyikébe se sikerült bekerülnünk, szóval nagy morfondírozásba kezdtem, hogy akkor most mi is legyen. Magánovit nem akartam, a várólista lutrinak tűnt, így képbe került a Gézengúz Ovi, amiről már addig is csak jót hallottam, de úgy voltam vele, hogy mivel egy kicsit messzebb van, nem is oda tartozunk, majd akkor húzom elő a kalapból, ha nagy a baj. A baj nagy lett, és egy lakótelepi gézengúzos anyuka bátorításának köszönhetően felvettem a kapcsolatot a vezetővel. Baromi nagy szerencsénk volt, mert volt még pár hely, így már akkor, a telefonbeszélgetés során megígérte, hogy felveszi Mátét, miután betölti a hármat. Megbeszéltünk egy időpontot a beiratkozásra, de arra kért, hogy csak akkor menjek el erre a találkozóra, ha komolyan gondolom az ovit, és tényleg oda akarom vinni a fiamat. Korrektnek tűnt. Mivel az ovi már zárva volt, csak kívülről tudtam megnézni, meg a honlapról tudtam tájékozódni. Közben azt is megtudtam, hogy két anyuka is átviszi oda a gyermekeit abból az oviból, ahová mi tartoznánk, és aminek pocsék híre van. Összevetettem, amit tudok, mérlegeltük a távolság okozta nehézségeket is, és végül az ovi mellett döntöttünk. A beiratkozás technikai részét a Férjem intézte, mivel én épp otthon nyaralni próbáltam a fiúkkal. Augusztus elején találkoztam a két leendő gondozó nénivel. Egy fiatalabb és egy középkorú gondozónk lesz, szerintem tökéletes párosítás, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az egyikük az ovi legjobb óvó nénijének hírében áll. Alapvetően nyugodt vagyok, egy pici izgalom van bennem, de ez megmarad egy egészséges határon belül. Meglátjuk, milyen lesz.

Az elmúlt időszak másik nagy történése, hogy Máté elindult, sőt, nagyon jól halad a szobatisztaság felé vezető úton. Már régóta kérdezgették, hogy nem akarom-e még bilire/wc-re szokatni, és én mindig elmondtam, hogy még nem. Húztam az időt, ugyanis hajlamos voltam hinni annak a feltevésnek, miszerint a szobatisztaságra meg kell érniük a gyerekeknek. Aztán az is közrejátszott, hogy tudtam, a siker titka bennem is van, ugyanis ha én nem vagyok türelmes, akkor a fene megette az egészet. El akartam kerülni bizonyos mondatokat, nem akartam nyomást gyakorolni rá, és tudtam, ehhez bizony nagy-nagy odafigyelésre lesz szükség. Amikor elérkezettnek láttam az időt, vettem egy csomó kisgatyát, meg wc-szűkítőt, és egyik reggel mondtam Máténak, hogy vegyük le a pelust, legyen kisgatyában. Heves ellenkezés fogadta a felvetésemet, így hagytam az egészet. Pár nap múlva ismét felvetettem az ötletet, akkor sem tetszett neki. Másnap aztán a reggeli kaki és pancsi után egyszerűen nem adtam rá pelsut, pucéron rohangált a lakásban. Mikor fel akart öltözni, mondtam neki, hogy oké, de vegyünk fel kisgatyát. Nemet mondott, és azzal indokolta, hogy az kicsi. Aha. Én rontottam el. Elmagyaráztam neki, hogy miért hívják így, és hogy valójában éppen a nagyok szoktak ilyet hordani, meg hogy nézze meg, tényleg kisebb, mint a többi nadrág, majd letettem elé a választékot. Nem hiszitek el, de a verdás, a micimackós és a scooby doo-s gyönyörűségek helyett egy tipikus nagypapikockás darabot választott. Az elején minden pisi a földön kötött ki, a kaki ment egyből a wc-be. Aztán utána egyszer csak a pisi is odament. Nem mondom, hogy nem pisil néha be, sőt, a kaki is kicsusszan még a pelusba, de az esetek döntő többségében szól vagy nem is szól, csak megy, és intézi egyedül a dolgot. Az alvások idejére még kap pelust. A délutáni kiváltása lesz a következő lépés, az éjszakait pedig majd csak jövőre ütemeztem be, aztán meglátjuk, hová alakulnak az események.

A harmadik mesélnivalóm mi más lenne egy hároméves gyermek esetében, mint a dackorszak és annak finomságai. Újra felütötte a fejét, pedig én már tényleg azt hittem, hogy túl vagyunk rajta. Most nem rendez jeleneteket az utcán, nincsenek kínos játszótéri incidensek, itthon tombol az én Drágám. A probléma abban áll, hogy maga se tudja, mit akar. Az elején elkövettem azt a hibát, hogy miután a kérdésemre, miszerint kéri-e a körtét/sütit/golyót/bármit, nemmel felelt, megettem az adott dolgot. Egy-egy ilyen után földhöz verte magát, és úgy üvöltött.  Tanulva az ilyen esetekből, kétszer is visszakérdezek, és jelzem, hogy ha biztosan nem kéri, akkor én lehet megeszem, amire vagy az a reakció jön, hogy nem ehetem meg, mert az az övé, vagy az, hogy „pesze, Ana, nugottan”. A legszebb, hogy sose tudhatom. De ugyanezek a játszmák mennek, ha a betakarózásról van szó, vagy a fürdővízből való kiszállásról. A „nem” és a „de” napjában legalább ötvenszer elhangzik. Ráadásul most, hogy Zsombor is jön-megy, érdeklődik, próbálgatja Máté játékait, elkezdett féltékenykedni, és nem akarja odaadni a játékait se a tesójának, se más hozzánk ellátogató gyermeknek, mert az az övé. Krokodilkönnyel kísért sírásokkal, oda-odacsapkodásokkal kell szembenéznünk nap, mint nap. Szekálja Zsombit, túlszereti, nevelgetni próbálja. Nehéz nekünk, de azt is tudom, neki még nehezebb. Mindent ki akar próbálni, meg akar fogni vagy épp kóstolni, de vannak határok, amiket én vagy a saját lehetőségei szabnak, és ezeket nehezen fogadja el. Ha nemet mondok, jön a kérdés: „miért?”. Úgyhogy nekem nagyon észnél kell lennem, mit engedek és mit nem, van-e racionális, számára is érthető és elfogadható indok, ami egy idő után, sokat ismételgetve nem ellenkezést vált ki, hanem elfogadást. Sokszor a halk, csendes, nyugodt, de határozott szó ezerszer hatásosabb, mint egy emelt hangú megszidás, csak hát ember legyen a talpán, aki nem emeli fel a hangját, ha azt látja, hogy a nagyfia épp a kisfia szemét próbálja tüzetesen megvizsgálni egy xilofon ütővel.  

Tudom, hogy a belőle fakadó kíváncsiság és örökmozgóság miatt olyan okos és értelmes, és büszke is vagyok rá, mivel azonban az éremnek mindig két oldala van, be kell vallanom, a természete megkövetel tőlem egy olyanfajta éberséget, ami így, két év után kezd lankadni, és kezdek elfáradni. Kellene egy kis feltöltődés, ennek útját-módját próbálom most kitalálni. Ötletek?