Ami kimaradt a "Hol tartunk most?"-ból

További kedvenc szavak: "dödödödödö", "dedededede", "kökökökö"

Kedvenc játék az "elkaplak" játék. Ő mászik, néha hátranéz, hogy megyek-e utána, és ha igen, még gyorsabban kotor. Közben mondom neki, hogy "elkaplak, Betyár", mire kacagni kezd, és amikor tényleg elkapom, akkor iszonyatos nevetésben tör ki. És utána persze Ő kap el engem. :)

Hol tartunk most?

11 hónapos nagyfiam 9500 gramm. Centit nem tudok mondani, mert annyira izeg-mozog, hogy lehetetlenség megmérni. Ha olvassa ezt valaki, és tud arra egy jó tippet, hogyan kell egy izgő-mozgó gyereket megmérni, ne titkolózzon tovább, ossza meg velem. :)

Július közepe óta próbálgatja a mászást, és már szinte tökéletesre fejlesztette ezt a tudományát.

Július 3-án délután felállt, és azóta ezt gyakorolja mindenhol. Külön örülök, amikor a fürdőkád, a sütő vagy mondjuk a forgószék mellett támad kedve álldogálni. :D

8 foga van, és 3 helyen is duzzadt az ínye, szóval vélhetően nemsokára újabbakkal gazdagodik.

Kedvenc szavak: háp-háp, auuuu (ez a vau lenne), grrr (ez pedig a tigris). A galamg a krrrr. Én még mindig Ana vagyok, Apa pedig néha Ata, néha Ááááá-pááá. :) A mamamama és a bababababa is kedvencek. Állandóan "beszél", néha visítás, néha kiabálás formájában.

Pápázik, mutatja, hogy mit nézzünk meg, hová menjünk. Tapsol. Cuppogtat. És hisztizik. Imádom. :D

Napközben általában 1x alszik, akkor 2-2,5 órát. Ha kétszer alszik, akkor délelőtt 1 órát, délután 2-t. Fél 7 és 8 óra között ébred, és fél 9 és fél 10 között alszik el. Éjszaka rosszul alszik, ezért sokszor alszunk együtt, mert úgy nyugodtabban alszik. Ha külön alszunk, és felsír, és Apa megy be, még hangosabb sírásba tör ki, és kiabálja, hogy Anaaaa. Éjszaka még 2-3x szopizik.

Kb. 2-3 napja napközben már csak reggel és este szopizik, illetve még mindig cicin alszik el. Szinte mindenevő. :) Kitolja a nyelvével a kaját, ha már nem kér többet. Mindent meg akar kóstolni; ha eszünk valamit, már jön is oda, és mondja, hogy "nyam, nyam". Tejterméket, tejet még nem adok neki, glutént is csak keksz formájában. Élvezi, ha elé teszem a kaját kis darabokban, és onnan csipegetheti fel. Általában együtt kajálunk, mert azt nagyon élvezi Ő is, és én is.

Apáink korában

Tegnap meglátogatott minket a nagymamám. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert mindig mesél arról, hogy régen mi volt. Persze a szüleim aztán elmondják, hogy néhány sztori ki van egy kicsit színezve, de ez belefér szerintem. :) A lényeg, hogy mesélte, hogy a fiai csecsemőkorában milyen szokások voltak. Én ezekről még sosem hallottam ezelőtt, ezért írom le. Hogy emlékezzek... Hogy mesélhessek én is az unokáimnak. :)

Mama azt mondta, hogy mivel tápszer akkoriban még nem igazán volt, így bő tejben főzött grízt, kivágta a cumisüveg cumirészét, és azt itták a fiúk. Ennyit arról, hogy ne adjunk tehéntejet 1 éves kor előtt a babáknak. De a legdurvább, vagyis számomra legmegdöbbentőbb dolog, amit mesélt, hogy a bilizés úgy történt, hogy a fiúknak volt kis asztaluk, megkapták a kakaót, és miközben(!) azt itták, biliztek is. Hát, ez kész!! Nem akartam hinni a fülemnek. Ezek után mesélte azt, hogy a gyerekek alig voltak ölben, mert el kellett végezni a házimunkát (mondjuk ez még az én csecsemőkoromban is így volt sok családban), meg hogy az anyósa rászólt az éppen szoptató mamámra, hogy ne üljön annyit a gyerek alatt, nem ér Ő erre rá. Aztán mikor az apósa hallotta, hogy sír a baba, gyorsan visszaküldte mamát szoptatni.

Megdöbbentő!!!

Egy eljegyzés, két esküvő, két keresztelő

...melyekből csak 3 történt meg az elmúlt hónapban, de úgy teljes a sztori, ha beszámolok az eljegyzésünkről és az első esküvőnkről is. Sőt, az is kiderül, hogyan is derült ki terhességem. Az úgy történt, hogy 2010. december 31-én Apa megkérte a kezemet, és én igent mondtam. Mást nem is mondhattam volna, hiszen ébredés után történt a lánykérés, és a gyűrű mellett egy forró kávé is volt a kezében. :) (Kávéfüggő vagyok, illetve voltam.) Szóval igent mondtam, volt nagy öröm családszerte. Még aznap meg kellett volna jönnie a menszeszemnek, de nem jött. Nem izgultam, sőt, még örültem is, hogy úgy szilveszterezhetek, hogy nem kell "arra" figyelnem. Aztán 2011. január 3-án már kezdett gyanús lenni a dolog. Máskor is késett már 3 napot, de most valamit éreztem. Így hát bementem a patikába, és a "menjünk biztosra" szellemében kértem két különböző fajtájú/márkájú terhességi tesztet. Persze megfogadtam, hogy csak akkor csinálom meg, ha már tudom, hogy Apa nemsokára hazaér, mert mi van ha pozitív?! Nem bírnám magamban tartani, de hát telefonba ilyet közölni... Na, persze nem bírtam várni, megcsináltam, pozitív lett, és jött a végeláthatatlannak tűnő várakozás. Aztán Apa végre hazaért, én elmondtam, volt nagy öröm, meg döbbenet. A döbbenet annak szólt, hogy igazából nem sejtettük, hogy az első alkalommal össze fog jönni a baba. Azon a szép estén, amikor a kisfiúnk fogant, úgy voltunk vele, miért is védekezni, hiszen itt vagyunk az új lakásunkban, minden happy, akár jöhetne is baba, és hát úgysem fog, hiszen mindenhonnan az ömlik az ember arcába, hogy milyen nehéz teherbe esni manapság. És talán én sem vagyok kivétel. Hát az voltam. De nem bánom, sőt!!! Szóval így derült ki, hogy babát várok. Amúgy nevettünk Apával, hogy sose mossuk le magunkról, hogy azért volt eljegyzés, mert jön a baba, de Apa mondta, hogy ez azért sem lehet így, mert Ő már októberben elkért Apukámtól. :D Hát így kezdődött minden.

És így itt volt a nyakunkon a kérdés: mikor legyen az esküvő, és mekkora legyen?! Mi sosem akartunk nagy lagzit. Nekem minden bajom volt, ha az esküvő cicomázási részére gondoltam, Apának meg ugyanilyen érzései voltak a szerepelési részével kapcsolatban. És hát a terhesség kapóra is jött. Mert melyik családtag várná el egy 6-8 hónapos kismamától nyáron(!), hogy nagy ruhában táncikáljon. Szóval eldöntöttük, kis lagzi lesz. És még mielőtt megszületne a baba, nyáron. És jött a következő kérdés, legyen-e egyházi. Ebben én voltam nagyon határozott, és nemet mondtam. Így éreztem jónak, helyesnek, számomra elfogadhatónak a dolgot. Így történt, hogy 2011 júliusában megvolt a polgári esküvőnk, szűk körben, nagy hassal, Hádás fehér ruhában, egy szuper vacsorával egybekötve.

Aztán 2011 szeptemberében megszületett Máté, és mi úgy döntöttünk, hogy következő évben egyszerre tartjuk meg az egyházi esküvőnket és a keresztelőt. És így is lett. Július elején egy szombati napon volt az egyházi esküvőnk, másnap pedig egy fantasztikus lelkész megkeresztelte Mátét. Nagyon jól sikerült mindkét esemény, sőt, az egyházin volt is meglepetésünk. Néhány barátunk úgy döntött, eljön a szertartásra. :) Úgyhogy az anyósoméknál tartott kis összejövetelen a szűk családon kívül ott voltak a legközelebbi barátaink. Nekem ez nagyon fontos volt, mert mindig volt egy kis hiányérzetem az esküvővel kapcsolatban. Na, nem a nagy dínom-dánom hiányzott, sokkal inkább az, hogy a barátainkkal is együtt ünnepeljünk. Amúgy ha nem lettem volna terhes, akkor másképp lett volna az esküvő. Úgy terveztük, vagyis felmerült az is, hogy a hivatalos esküvő után lesz egy vacsi a rokonoknak, azután viszont tartunk egy hatalmas bográcsparty-t a barátainkkal, barátainknak. Olyan igazi laza, farmeres-pólós sütögetős kis buli lett volna. De hát terhesen ezt sem lehetett megoldani. Na, majd a 10. házassági évfordulónkon csapunk egy ilyen party-t! :D Összességében persze nagyon ól sikerült így is az esküvő utáni kis összejövetel, szóval nem panaszkodom egyáltalán!!

A másik keresztelő pedig Máté unokatesójáé volt, és ott bizony fontos szerepem is lett: én lettem a keresztanya. Nagyon örülök, és egyben tartok is tőle, mert én igenis jó keresztanya akarok lenni, nem egy olyan, aki csak szüli- és névnapokkor köszönti fel a keresztgyerekét. Én szeretném a gondját viselni, közös programokat szervezni vele. Remélem ez meg is valósul!!

No, hát ezek történtek velünk!