Levél Máténak

Mátékám!

0:07 van, 2018. szeptember 12. 

7 éve ilyenkor már bent voltunk a kórházban, vagy nagyjából ekkor indultunk el, nem emlékszem pontosan. A mai eszemmel és két szüléssel a hátam mögött azt mondom, nem kellett volna annyira rohanni. :)

Szóval Isten éltessen, Matukám; ma lettél 7 éves! Szerintem eddig még egyszer sem volt olyan, hogy éjfélkor még fent voltam, és tényleg a születésed kezdetekor fogtam neki a levelednek. Fejlődőképes vagyok, nem? :)

Azért vagyok még ébren, mert sütit sütök, holnap ezt visszük be a suliba, ezzel ünnepelnek majd meg téged. Tortát nem sütöttem, nem volt erőm, de az sem marad el majd, holnap vagyis ma arra is sort kerítek.

Nem olvastam el az összes eddigi levelet, amit neked írtam szülinapodra, csak a tavalyit.

Már elkezdted az iskolát, és eddig úgy tűnik, nagyon jó döntést hoztunk, hogy ezt választottuk. A tanító nénik kedvesek, nyitottak, egyenesek. Remélem, jól fogod magad érezni velük 4 évig! Azt hiszem, hogy a tegnapi volt az első nap, amikor úgy jöttél haza, hogy azt láttam az arcodon, minden rendben van veled. Tudom, hogy nehéz Tomitól elválni, rossz, hogy nincs melletted a barátod, meg félsz, mert egyedül vagy. Remélem, hogy ha nem is mindig normálisan, de úgy tudtalak abban támogatni, hogy könnyebben vészeld át ezt, hogy tényleg könnyebb kicsit a lelked. Tudom, ez furán hangzik, de nekem nagyon pozitív, hogy így szereted a barátodat és ennyire hiányzik neked. És hogy ezt el mered mondani, hogy ki tudod mondani, mi bánt, miért vagy szomorú! Persze ez azért nem mindig ment könnyen, főleg szegény Zsombor itta meg annak a levét, hogy feszült és ideges voltál a suli miatt... 

Már kiesett hat tejfogad, és az alsó középső kettő csontfog már nagyon szépen kinőtt. Most jön még egy lent, az elég fura elhelyezkedéssel jön kifelé, kicsit aggaszt, de majd meglátjuk!

Fogalmam sincs sajnos egyéb paramétereidről. Bocsi! Azt tudom, hogy ruhák közül a felsőknél a 122/128-asok éppen jók, alsók közül a 122/128-asok még inkább nagyok, mint jók. 

Ha őszinte akarok lenni, - és az akarok, - akkor azt mondom, hogy még mindig minden ugyanolyan veled. Viharos, semmiképp se unalmas, nagy szomorúságokkal és nagy reményekkel teli. Néha küzdünk, néha minden nagyon könnyű. Szélsőséges minden, de azért az látszik, hogy ahogyan megtanultunk ezekkel együtt lenni, úgy könnyebb minden. Például az előző levélben leírt tervek közül a TV és a bent evés is megoldódott. Nincs bent kajálás, csak a konyhában. Meg a TV és a tablet is szabályozva lett, és tök jól bírod, bírjátok. Játszóterezünk azóta töretlenül, és ebben is elfogadtad a szabályt: egyik nap a "te" zöldcsúszdás játszód a soros, másik nap a Zsombi "újjátszója". 

Rengetegszer mondod azt nekem mostanában, hogy szeretsz és nagyon sokszor megölelsz. Ez nagyon jól esik nekem, igyekszem sokat elcsípni és kiélvezni belőle.

Az igazságérzeted rengeteget fejlődött, továbbra sem tűröd tőlem - meg mástól sem - az igazságtalanságot magaddal és a tesóddal szemben, és ezt folyamatosan a tudtunkra is adod. Néha nagyon is megizzasztasz az érveléseddel. Egy ideig bosszantott, de aztán eszembe jutott Zsuzsi, ahogy mondja, mennyire élvezi ezeket az etapokat, mert igenis tök jó, hogy ez ott van bennetek és mondjátok. Mondjátok is! 

Még mindig köszönöm, hogy vagy, hogy néha "elüldözöl" a Duna-partra sétálni és gondolkodni, hogy folyamatosan emlékeztetsz arra, hogy amit az ember ígér, azt igenis tartsa be, vagy ha nem tudja, ne féljen bocsánatot kérni.

Köszönöm, hogy próbálod Zsombort vigasztalni, és hogy a vigasztalásod módjából látom, mit rontunk el vagy épp mit csinálunk jól, és hogy Te hogy vagy!

Szeretlek!

Millió puszi és hatalmas ölelés!

A Zédesjóanyád

Anyák napjára - most tényleg szeretettel

Tök régóta terveztem, hogy írok ide, mert le akarom jegyezni a történeteket, ugyanis attól félek, hogy ha nem írom le, elfelejtem majd, és nem lesz reális képem arról, mi hogyan is történt. Hogy megszépülnek az emlékek, amit nagyon nem akarok, mert akarom tudni és olvasni, hogy szar volt, meg nehéz, meg persze azt is, hogy jó és könnyű. 

Nem tudom, hogy érdekes-e vagy sem, hogy épp ma, anyák napján ültem le a gép elé, mindenesetre azért tuti jó, mert a bejegyzés címét hamar kipipáltam. :) És innen jutott eszembe az is, hogy a mai napig a legolvasottabb blogposztom a 2014-es anyák napi kirohanásom(?), és hogy ezt valószínűleg soha többé nem fogom tudni überelni (200 feletti kattintás, jesszusom!). Mondjuk ha részletesen leírnám a tegnapi ultrafos napunkat, akkor talán felül tudnám múlni azt a 2014-es hangulatot, de nem teszem. Azért hogy emlékezzek, annyit idevések, hogy miután vízipisztollyal felfegyverkezve jó hangulatban végigtakarítottuk az erkélyt a srácokkal és a Mekiben betoltunk egy-egy mcfreeze-t, azért utána jól elcsesződött minden, mert egymást túlüvöltve jöttünk haza, rugdosódások, "Te vagy a leggonoszabb anya" és "Meg sem érdemled ezt" mondatok közepette.

Helyette írok olyan cukiságokat, hogy ma kaptam két virágot, és nem olyan 500 forintosat, amivel tele van az OBI meg az összes útszéli virágbolt és csak arra jók, hogy a megvásárolásukkal a virágboltosok - és a vásárlás után 5 nappal a kukák - gazdagodjanak, ja és persze arra, hogy a hülye népek meg enyhítsenek a lelkiismeretükön, hogy csak nem felejtették el az anyák napját (vagy nőnapot)... szánalmas! Pár évvel ezelőtt kerek-perec kijelentettem hát, hogy nekem rendes virág kell ilyen alkalmakra. (Bandinak már átment, de a család lelkébe még nem gázolunk bele, semmiképpen sem!) Szóval azt találtam mondani talán 3 évvel ezelőtt, hogy vágott virág köll, amitől nem is várok sokat, csak hogy ameddig van, addig szép és színes legyen, és ez idénre már odáig fejlődött, hogy rendes, zöldzöld virágot "rendeltem" magamnak. Ez utóbbit meg is kaptam, és kicsit sem zavar(t), hogy én magam választottam ki az egyiket. És hogy rögtön kapcsoljak valami okos, magasröptű, anyáknapi okosságot is ide, azért tettem mindezt, mert szembe jött velem ez:

és közben meg azon agyaltam, hogy igen, értem, tényleg szar nekünk, mert alig marad időnk magunkra, de honnan tudná szerencsétlen másik fél, hogy én arra a sok dologra vágyom, ha nem mondom el neki??? Ha nem fejezem ki, hogy ezt vagy azt akarom? Tudom, okos és bölcs vagyok, nem volt ez mindig így! :))))) Na de komolyan! Tudom, hogy meg kell tanulni az érzéseink és vágyaink kinyilvánítását is, de akkor nem kellene már ezzel sokáig várni! Nekem eljött egy pont, amikor megértettem, hogy nem gondolatolvasó a másik; és hogy megint valami szipiszupi anyáknapi vonatkozás is legyen, azért ehhez nagyban hozzájárult anyukám, aki közeledve a 60-hoz, millió pszichológiai könyv/cikk/előadás után egyszerűen még mindig azt várja el mindenkitől maga körül, hogy gondolatolvasó legyen és találja ki, mit szeretne. Én nem haragszom rá ezért (de, néha kurvára), tudom, hogy ilyen, csak sajnálom őt, mert már tudom, hogy sokkal több energiába telik azon agyalni, hogy már megint nem tudjuk, mit szeretne, ráadásul plusz energia, hogy ezért még meg is kell bántódnia... Szóval én már ott tartok, hogy emeltem a futásadagomat, és heti háromszor futok, meg Anyahajózok, meg egy kis koncert is becsúszik néha. 

És amúgy meg pl. tök büszke vagyok magamra, mert valamikor februárban megfogadtam, hogy leküzdöm a játszótér (valójában a játszótéri anyukák, bocs) iránt utálatomat, és tavasztól minden nap játszóterezek a gyerekekkel. Nem mondom, hogy mindig ép elmével és hangos szó nélkül megússzuk, de hát ez van, nem vagyok tökéletes, de próbálkozom. Mondjuk annyira még nem vagyok badass arc, hogy a tömött, "legforgalmasabb" játszótérre menjek, de majd az is eljön. Meg inkább oda megyünk, ahol ovis társak vannak, és lehet nyugodtan biciklizni is anélkül, hogy a kocsiktól vagy a sok járókelőktől kellene védeni vagy szólongatni a gyerekeket.

Ja, gyerekek! :) Mátét felvették a kiszemelt suliba, sőt a kiszemelt osztályba. Ó, je! Ha meg jön a feketeleves, akkor jön, és kitaláljuk, mi legyen.

Na mára ennyi voltam.

Suli, ovi, meló és egyéb tervek, célok, álmok, kétségek

Na szóval, ezerrel benne vagyunk a suliválasztásban. El kellett engednem a Waldorf-ban, illetve az alternatív iskolákban való gondolkodást. Nagyon sok emberrel beszéltem, meghallgattam az összes olyan anyukát, akinek adok a szavára, illetve olyat is, akit csak látásból ismerek, és az van, hogy a lakótelep három sulija közül fogunk választani. Mivel az egyiktől egy zebrányira lakunk, adná magát, hogy az legyen, de lehet, hogy mégsem az lesz a befutó. Most nincs kedvem/időm erről bővebben írni, talán később és külön. Szóval lehet, hogy megint egy kicsit messzebbre megyünk (ahogyan az ovinál, és ami jó döntésnek bizonyult), de mégsem túl messzire, és egy olyan sulit, illetve osztályt, még pontosabban tanító nénit választunk, akiről azt tudjuk, hallottuk, hogy nála első a gyerek. Azt gondolom, hogy Máténál ez válna be leginkább. Vagyis nyilván minden gyereknél, de ez állami vonal, itt ennek már örülni kell, sajnos. :( De erről is később majd. Mátéról még annyit mindenképpen írnom kell, hogy valószínűleg felmérik majd figyelemzavar területen. Nem NevTan vonalban gondolkodom, hanem egy komolyabb helyen (Vadaskert) és egy kis "magánház"-ban (DIXI Stúdió).

Zsombi látszólag szereti az ovit. Mondjuk reggelente rendre elmondja, hogy nem akar oviba menni, kicsit sírdogál is, erre én nem kezdem el győzködni, hogy "de az ovi jó", hanem csak megölelgetem, megpuszilgatom, és utána valahogyan felöltözünk, elindulunk, és aztán meg már mindenféle fennakadás nélkül megy be a csoportszobába. Volt fogadóóra, ahol elolvashattam az értékelést róla, és hát minden szép és jó volt. Minden területen ügyes, nyitott, barátkozós, ügyes, értelmes, azt se tudják, milyen szakkörre vigyék majd, mert mindenhez ért. Fura volt ezt így olvasni, különösen annak fényében, hogy Mátéról ugyanezek az óvó nénik írtak már jellemzést. Meg amiatt is, mert írásos nyoma van annak, hogy a két gyerekem egyáltalán nem ugyanolyan természetű, tudású, hozzáállású és lelkületű egyéniség. 

Nehéz ez. Látszólag Zsombornak könnyebb, mert mindig mosolyog, alapvetően nagyon nyugodt természet, szeret mindenféle tevékenységet, elmolyolgat a feladatokkal, játékokkal. Ennek alapvetően nagyon kellene örülnöm és persze örülök is, meg nem is hasonlítgatok, de mindig bennem van az, hogy Máté meg nem ilyen. Ő morcos, kiabál, veszekszik, hullámzik a hangulata, sok minden nem megy neki, vagy Zsombornak sokkal jobban megy, mert Zsombor összeszedettebb. Máté hamarabb megunja a játékokat, szeret irányítani és nem jól viseli, ha nem az van, amit ő akar. Mindig arra gondolok, hogy ez az én hibám? Vele türelmetlenebb voltam? Szigorúbb? Jobban észreveszem a rossz dolgait és arra erősítek rá? Most is azt emelem ki, hogy mi nem megy neki... Meg hogy igen, az, aki kiabálós, izgőmozgó, az a gyerek nehezebben tud beilleszkedni, több vele a "probléma", nehezebb vele közösségbe menni. És valahol azt hiszem, ez az, ami zavar. És ilyenkor meg persze bűntudatom lesz, hogy mekkora egy szarszemét anya vagyok, hogyan gondolhatok ilyeneket?! Valószínűleg amúgy az egész mögött az van, hogy első gyerek, tapasztalatlanabbak voltunk (én mindenképpen), nehezebben viseltem azt, hogy megváltozott az életünk, és hogy nem minden fekete és fehér. És hogy lehet nehezebb vele egy közösségbe menni, mert hamar konfliktusba keveredik és nyíltan megmondja, ha valakivel nem akar játszani, mert nem szereti, de mikor ezen gondolkodom, akkor meg az is eszembe jut, hogy úgy vág az esze, mint a borotva, soha nem lehet átvágni, figyel az összefüggésre, és soha nem lehet mismásolni, mert olyan éles megfigyelő és úgy emlékszik mindenre, ahogyan senki a családból. 6 és fél évesen érvekkel felfegyverkezve veszekszik velem és az igazságérzete hatalmas. Kimondja, amit akar, ami bántja, ha felbosszantom és ha undok módon viselkedem vele. És hát azért ez jó, nem? Ha valaki megfogalmazza az érzéseit, ha mer rosszul lenni. Folyamatosan tanít engem amúgy. Egyszer csak megtanulom a leckét. :) Csak olyan jó lenne nem bűntudattal és örökös félelemmel élni ezzel az egésszel kapcsolatban; neki se, nekem se.

Melótéren az van, hogy projektezünk ezerrel, kapok is utána jó kis pénzt és a fizetésemet is megemelték. Juhéjjj!

Futok, itt van a bizonyíték is. Áprilisban a Vivicittán indulok 10 km-en.

Sok tervem van: a kapcsolódó neveléses dolgokra sokkal jobban rá kellene feküdnöm, ha már az oktatója lettem. Áprilisig döntenem kell, hogy belevágok-e a mentálhigiénés képzésbe, ami kétéves, a Semmelweis Egyetemen tanulnék. Az angolra is rá kellene erősítenem, mert amúgy menne nekem, csak nulla önbizalmam van. A jogi szakvizsga meg... hát nem is tudom, hogy akarom-e.

Ajándékötletek

https://www.facebook.com/titileather21/