az elmúlt egy év történései röviden, tömören

Hol is kezdjem?

Máté befejezte az első évet a suliban. Összességében pozitív kép alakult ki bennem a suliról, a tanárokról, a diákokról is nagyrészt. Nem mondom, hogy minden kerek, de ez van. A legnagyobb kérdés bennem, hogy nem tudom egyébként, hogy jól állunk-e ehhez a tanulásdologhoz. Mátééknál az volt, hogy minden házit megcsinálnak még ott a suliban, ezért otthonra sosem maradt házi. Második félévben már kérték, hogy legalább hétvégenként olvassunk, de bevallom, én ezzel annyira nem foglalkoztam. Nem mondom, hogy Máté nem olvasott, de nem tankönyvet, hanem saját könyvet, és nem rendszeresen. Én nem ültem le vele matekozni sem, és nem kérdezgettem ki a hazaküldött könyvei alapján mondjuk pl. a környezetet. A sulit meghagytam a sulinak, és amikor kijött onnan, és elmesélte a történéseket, amik sosem az órák vagy a tanulnivalók témakörébe tartoztak, hanem mindig azok az események voltak, amik a gyerekek között zajlottak, akkor én utána nem kérdezgettem tovább a tanulnivalókról. Inkább a kapcsolatokra voltam kíváncsi, hogy érzi magát, kikkel van, kikkel nincs, ha igen, miért, ha nem, miért. Nem tudom, kellene-e, illetve kellett volna-e a tanulnivalóra jobban koncentrálni, de én nem tettem. Lehet másodikban már másabb lesz, mert muszáj lesz, majd meglátjuk. 

Januárban Máté elkezdte az alapozó terápiát. Wekerlére járunk a fejlesztőházba, és látok is rajta változást. Hogy ez a torna miatt van vagy azért, mert érik, fejlődik, okosodik, azt nem tudom, de az tény, hogy fejlődött sokat. És ez jó. 

Zsombor szeptemberben új óvó nénit kapott, aki egy két lábon járó katasztrófa. Voltam is miatta az igazgatónőnél, mert egyszerűen tűrhetetlen, ahogy a gyerekekkel, főleg pár fiúval viselkedik. Zsombort, akinek hosszabb fürtös haja van, lekislányozta. Folyamatosan azzal fenyegette őket, hogy ha ezt vagy azt nem csinálják, akkor nem kapnak ebédet... WTF???? Azt, amit én fizetek ki? Menj a ... De a pontot az i-re az tette fel nekem, amikor az egyik kisfiúról levelet írt a Mikulásnak, hogy neki semmiképp se hozzon semmit, és úgy tett, mintha bedobta volna a "dobozba", de amúgy nem, majd mikor emiatt számon kértük, merthogy Zsombor azzal jött haza, hogy ő jó akar lenni, mert nem akar felkerülni "a" papírra, akkor volt pofája azt mondani, hogy ő igenis bele akart gázolni a lelkébe ennek a kisfiúnak, mert megérdemli! Érted, megérdemli! Ugyanez az óvó néni hazudik, amikor nem ír ki valamilyen programot, tudnivalót, mondjuk például azt, hogy ő kiírta, csak levette hamarabb, mert azt hitte, már olvastuk... Szóval katasztrófa... Vágom a cetlit, már csak egy évünk van vele. 

Amúgy Zsombornak volt egy másik ovis sztorija is, kb. 10-en megszervezték, hogy kiszöknek az oviból, amit egyik délelőtt meg is kíséreltek, ami annyiban merült ki, hogy sorakozónál ők a sorból egyszerre kiszaladták vissza az udvarra, mire bevitték őket az igazgatónőhöz, merthogy amikor elkapták őket, akkor nem szégyellték el magukat, hanem nevetgéltek. Volt szökési terv, útvonal, minden. Hát én ezen sem akadtam ki annyira, mint kellett volna, és ez sem annyira tetszett az óvó néninek.

Zsombor semmit sem változott. Ugyanolyan, mint volt. Mindenkivel elvan, mindenkit szeret, mindenki szereti, bújik, ölel, szeret, dicsér. Mondjuk Máténak egyre kevesebbet tűr el, így van, hogy tiszta erőből nekimegy, mert már nem bírja a szekálást, a piszkálást. Ilyenkor Máté néz nagyokat, én meg igyekszem lecsitítani őket. Bár néha szívem szerint hagynám, hogy agyba-főbe verjék egymást, hátha vége lenne ennek a huzavonának. Mert az idegeim egyre kevésbé bírják... :(

És akkor énrólam pár szót.

Épp felújítok/unk egy új lakást, amit szintén a József Attila-lakótelepen vettünk, és amibe - ha egyszer kész lesz, mondjuk pl. ősz közepén - én és gyerekek fogunk költözni, merthogy elválnak útjaink Bandival... Iszonyú nehéz időszak van mögöttem, mögöttünk, de nem volt más út, lehetőség... Egyszer fent, egyszer lent vagyok emiatt. Van, hogy hajnalig forgolódom és őrlődök, mi lesz velem, velünk, van, hogy mindent elintézek 1 nap alatt. Nehéz. De eddig is az volt, és biztosan az is lesz. 

Hát ez van.

Suli, ovi, meló és egyéb tervek, célok, álmok, kétségek

Na szóval, ezerrel benne vagyunk a suliválasztásban. El kellett engednem a Waldorf-ban, illetve az alternatív iskolákban való gondolkodást. Nagyon sok emberrel beszéltem, meghallgattam az összes olyan anyukát, akinek adok a szavára, illetve olyat is, akit csak látásból ismerek, és az van, hogy a lakótelep három sulija közül fogunk választani. Mivel az egyiktől egy zebrányira lakunk, adná magát, hogy az legyen, de lehet, hogy mégsem az lesz a befutó. Most nincs kedvem/időm erről bővebben írni, talán később és külön. Szóval lehet, hogy megint egy kicsit messzebbre megyünk (ahogyan az ovinál, és ami jó döntésnek bizonyult), de mégsem túl messzire, és egy olyan sulit, illetve osztályt, még pontosabban tanító nénit választunk, akiről azt tudjuk, hallottuk, hogy nála első a gyerek. Azt gondolom, hogy Máténál ez válna be leginkább. Vagyis nyilván minden gyereknél, de ez állami vonal, itt ennek már örülni kell, sajnos. :( De erről is később majd. Mátéról még annyit mindenképpen írnom kell, hogy valószínűleg felmérik majd figyelemzavar területen. Nem NevTan vonalban gondolkodom, hanem egy komolyabb helyen (Vadaskert) és egy kis "magánház"-ban (DIXI Stúdió).

Zsombi látszólag szereti az ovit. Mondjuk reggelente rendre elmondja, hogy nem akar oviba menni, kicsit sírdogál is, erre én nem kezdem el győzködni, hogy "de az ovi jó", hanem csak megölelgetem, megpuszilgatom, és utána valahogyan felöltözünk, elindulunk, és aztán meg már mindenféle fennakadás nélkül megy be a csoportszobába. Volt fogadóóra, ahol elolvashattam az értékelést róla, és hát minden szép és jó volt. Minden területen ügyes, nyitott, barátkozós, ügyes, értelmes, azt se tudják, milyen szakkörre vigyék majd, mert mindenhez ért. Fura volt ezt így olvasni, különösen annak fényében, hogy Mátéról ugyanezek az óvó nénik írtak már jellemzést. Meg amiatt is, mert írásos nyoma van annak, hogy a két gyerekem egyáltalán nem ugyanolyan természetű, tudású, hozzáállású és lelkületű egyéniség. 

Nehéz ez. Látszólag Zsombornak könnyebb, mert mindig mosolyog, alapvetően nagyon nyugodt természet, szeret mindenféle tevékenységet, elmolyolgat a feladatokkal, játékokkal. Ennek alapvetően nagyon kellene örülnöm és persze örülök is, meg nem is hasonlítgatok, de mindig bennem van az, hogy Máté meg nem ilyen. Ő morcos, kiabál, veszekszik, hullámzik a hangulata, sok minden nem megy neki, vagy Zsombornak sokkal jobban megy, mert Zsombor összeszedettebb. Máté hamarabb megunja a játékokat, szeret irányítani és nem jól viseli, ha nem az van, amit ő akar. Mindig arra gondolok, hogy ez az én hibám? Vele türelmetlenebb voltam? Szigorúbb? Jobban észreveszem a rossz dolgait és arra erősítek rá? Most is azt emelem ki, hogy mi nem megy neki... Meg hogy igen, az, aki kiabálós, izgőmozgó, az a gyerek nehezebben tud beilleszkedni, több vele a "probléma", nehezebb vele közösségbe menni. És valahol azt hiszem, ez az, ami zavar. És ilyenkor meg persze bűntudatom lesz, hogy mekkora egy szarszemét anya vagyok, hogyan gondolhatok ilyeneket?! Valószínűleg amúgy az egész mögött az van, hogy első gyerek, tapasztalatlanabbak voltunk (én mindenképpen), nehezebben viseltem azt, hogy megváltozott az életünk, és hogy nem minden fekete és fehér. És hogy lehet nehezebb vele egy közösségbe menni, mert hamar konfliktusba keveredik és nyíltan megmondja, ha valakivel nem akar játszani, mert nem szereti, de mikor ezen gondolkodom, akkor meg az is eszembe jut, hogy úgy vág az esze, mint a borotva, soha nem lehet átvágni, figyel az összefüggésre, és soha nem lehet mismásolni, mert olyan éles megfigyelő és úgy emlékszik mindenre, ahogyan senki a családból. 6 és fél évesen érvekkel felfegyverkezve veszekszik velem és az igazságérzete hatalmas. Kimondja, amit akar, ami bántja, ha felbosszantom és ha undok módon viselkedem vele. És hát azért ez jó, nem? Ha valaki megfogalmazza az érzéseit, ha mer rosszul lenni. Folyamatosan tanít engem amúgy. Egyszer csak megtanulom a leckét. :) Csak olyan jó lenne nem bűntudattal és örökös félelemmel élni ezzel az egésszel kapcsolatban; neki se, nekem se.

Melótéren az van, hogy projektezünk ezerrel, kapok is utána jó kis pénzt és a fizetésemet is megemelték. Juhéjjj!

Futok, itt van a bizonyíték is. Áprilisban a Vivicittán indulok 10 km-en.

Sok tervem van: a kapcsolódó neveléses dolgokra sokkal jobban rá kellene feküdnöm, ha már az oktatója lettem. Áprilisig döntenem kell, hogy belevágok-e a mentálhigiénés képzésbe, ami kétéves, a Semmelweis Egyetemen tanulnék. Az angolra is rá kellene erősítenem, mert amúgy menne nekem, csak nulla önbizalmam van. A jogi szakvizsga meg... hát nem is tudom, hogy akarom-e.

Ez+Az

Na, milyen jó nevet találtam ki a "helyzetjelentés" helyett? :) 

Holnap megyek Orfűre! Ó jeeeeeeeeeeeee!!!!! :) [Mire a bejegyzés végére érek, ez a mondat, pontosabban ez a két mondat helyesen úgy hangzik, hogy "Ma megyek Orfűre! Ó jeeeeeeeeeeeee!!!!! :)]

Máté aranyköpésével kezdem, amit ugyan megosztottam az fb-n, de azért itt is megörökítem:

Tegnap este, altatás. Máté forgolódik, rendezgeti a párnáját, takaróját.

Én: Máté, miért nem alszol?

Máté: Mert bagoly típus vagyok. 

Zsombika is nagyon jókat mond, de abban még a hanglejtés, az előadásmód a vicces, meg hogy felcserél szótagokat; például úgy, hogy pudicsodingot szeretne enni.

Most épp mamáéknál nyaralnak a Srácok, ahogyan Zsombor mondaná, mamáék új házikójában. Az történt, hogy a szüleim vettek egy házat Hajdúszoboszlón. Az egész alig több 50 nm-nél, de a célnak tökéletesen megfelel. Van benne két kis szoba, főzőfülke, nappali és étkező egyben, fürdőszoba. Az udvara is pont elég, se nem sok, se nem kevés. Először nagyon elleneztem ezt a Hajdúszoboszló dolgot, de most, hogy ott voltam, alig várom, hogy mi is lemenjünk oda pihenni, kikapcsolódni. 

Itt a nagy Budapesten nálunk olyan igazán komoly dolgok nem történtek. Zsombort felvették Máté ovijába, abba a csoportba, ahol Máté is kezdett. Igen, igen, tudom, miket írtam arról a csoportról, de 3 dolog miatt nem aggódom, csak egy icipicit: 1. Zsombor nem Máté. 2. Zsombor 4 évesen kerül oda, Máté 3 évesen kezdte az ovit. 3. Tapasztaltabb és sokkal okosabb lettem. (Erre azért még ne igyatok előre.) Zsombornak is répa lesz a jele, ami elég betegnek tűnt nekem, de azért nem bánom, mert Zsombor nagyon örült, mikor megtudta, hogy ugyanaz lesz a jele, mint Máténak, és most amúgy is az van, hogy mindent úgy akar, ahogyan Máténál történik.

Máté nem kezdte el a focit, és nem is igazán bánom. Most azon agyalok, hogy valamilyen tornás-atlétikás dologra kellene beíratni, mert a júniusi fogadóórán is mondták, hogy nagyon ügyesen mászik, fut, csinál gyakorlatokat, gyors is, és fáradhatatlan elvileg. A hátát kellene még erősíteni. Na szóval ezeket mondták, és az van, hogy szerintem erre a torna-atlétika a legalkalmasabb. De amúgy minden más ötletet tök szívesen veszek. :) A fogadóórán semmi újat nem mondtak, mármint ugyanolyannak látják Mátét, amilyennek mi is látjuk. Én ennek nagyon örülök. Néha szélsőséges, de amúgy okos, intelligens, a felnőttekkel tisztelettudó, az esze vág, csak néha agresszív, meg mindig irányítani akar, és néha besokallnak tőle. Mondtam is az óvó néniknek, hogy itthon is ilyen. Szóval vele ez van. Ez a jellemzés amúgy nagyjából le is írja Őt, és ezáltal azt, hogy milyen az életünk Vele. Határozottan nem unalmas. Amit még mindenképpen le akarok írni, hogy nagyon elkezdett érdeklődni a testünk iránt, ha zuhanyozom, és bejön pisilni, akkor kukucskál, meg kérdez. Nemrég el kellett neki mesélnem a születését, és hát muszáj volt részletesen mesélni, mert Őt épp ezek érdekelték, és csak kérdezett meg kérdezett. 

Zsombi nagyon nagy változáson ment keresztül. Hatalmas humora van, és nagyon huncut. Múltkor bevittek egy tálba uborkát rágcsálni. Mire bementem, az egyik uborka szét volt nyomva a földön. Kérdezem, hogy  ki volt. Szemrebbenés nélkül mutatott a tesójára, mondta Máté nevét. Máté persze kiakadt, és majdnem vér folyt. Szóval észnél kell lennem nagyon. Eddig úgy tűnt, könnyű gyerek, de most nagyon úgy tűnik, hogy nagyon nem. Ez nem baj (deeeee, néha igennn), csak ezt is meg kell szokni. Amúgy tök okos, meg imádja a pici babákat, és mindig kistesót akar, és mindig megvédi a kisebbeket, meg a bölcsiben Ő segít a nevelőnéniknek. Vannak szemölcsei, amik elvileg kezelés alatt vannak. Bizakodunk, mert rondák és terjednek...

Velem meg az van, hogy Nóci, a kolléganőm átment egy másik szervünkhöz, úgyhogy egyedül maradtam. Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban... Meg átmentem 7 órába dolgozni, és majd átköltözöm másik irodába, meg részt vettem egy projektben, és még pénzt is kaptam érte, és a kapcsolódó neveléses dolog is halad a maga útján kisebb-nagyobb zökkenőkkel.

Na megyek, mert merül a laptop, és ha töltőre rakom, akkor sose megyek el aludni, pedig muszáj, mert MA MEGYEK ORFŰRE!!!!!! :)

Helyzetjelentés (tudom, hogy mindig ez a címe, de nem jut eszembe jobb, na)

Ezt írtam kb. 5 hete, de nem tettem ki az oldalra; most megteszem:

Írok már egy rendes bejegyzést is, hogy valami hasznosat is csináljak, ha már a gyerek kezébe nyomtam a tabletet... Ja igen, most itthon vagyunk, mert Zsombor lázas és megy a hasa. Előtte Mátéval voltam itthon, mert nagyon köhögött, és egy kis hőemelkedése is volt. Nem panaszkodom, eddig tök jól megúsztuk a betegséges időszakot, ennyi belefér, csak ezek is történtek velünk.

Tegnap nézegettem a blogot, tök régen írtam rendes bejegyzést arról, mi van velünk, hol tartunk stb., úgyhogy most ez következik.

Máté jól van. Úszik és focizik, ezek ilyen óvodai foglalkozások, de a focival az a terv, hogy járni fog külön focira is, vagyis gondolom akkor már csak a különre, mert az heti 3 alkalom, és 3 alkalom mellé nem kell még egy ovis. Hát nem mondom, hogy túlzottan örülök, de ez van. Nagyon szereti a focit és az edző bácsi is azt mondta, hogy szeretné, ha járna külön, mert fejben nagyon ott van, csak ügyesednie kell. Szóval járni fog. Igazából már járna január óta, csakhogy összetörték a kocsinkat, így most kb. 4 hete kocsi nélkül vagyunk. Mindig is terveztem, hogy tartani kellene egy kocsimentes hónapot, de sosem gondoltam arra, hogy ezt a leghidegebb és legjegesebb időszakban kellene megejtenünk... de amúgy meg az is van, hogy ha most meg tudtuk csinálni, máskor is menne vagy menni fog. Mondjuk ehhez azért kellett az is, hogy nagyon elnézőek a munkahelyemen, ha nem érek be időben, de persze nem élek ezzel vissza, és ha arról van szó, simán dolgozom hétvégén is. Szóval nagy gondok nem voltak, de azért jó a kocsi. Zsombor bölcsije oda-vissza 20 perc kocsival, BKV-val 1 óra... Ami miatt viszont a legjobban zavar, hogy nincs autónk, az a doki. Így sem a rendes, sem a homeós dokihoz nem tudok elmenni a gyerekekkel, mert baromi messze vannak. Jó, jó, mehetnék, persze, van busz meg villamos, de beteg gyerekkel nem szívesen mennék. Meg az is igaz, hogy ez annyira szívás, hogy az ovikba és a bölcsikbe csak igazolással lehet menni... Itt van pl. Máté esete. Csak köhögött, semmi extra, de el kellett volna vinnem dokihoz, hogy adjon igazolást, és lehet sokkal több betegséget kapott volna el, ha összezárva ülünk egy orvosi rendelőben 10 másik gyerekkel. Most kialkudtam, hogy itthon maradtunk és nem vittünk igazolást, de ezzel nem akarok visszaélni...

Na, de vissza Mátéhoz. Megint volt félévkor fogadóóra, értékelés, jellemzés. Ugyanazokat mondták el és írták le, amit mi is tudunk. És én ennek nagyon örülök. Olyannak látják, amilyen. Néha haragos és durva és kötekedős, néha meg tündércsibebaba. Hangulatember, és ezért nem tudom hibáztatni, az anyja is ilyen... Ezt elmondtam az óvó néniknek is. Most eszembe jutott az az értékelés, amit a piros csoportban kapott kiscsoportosként, és megfogalmazódott bennem, hogy akkor sem az volt a bajom, hogy rosszakat írtak róla, hanem hogy nem a valóságot. Úgy éreztem akkor, hogy csak a rosszra koncentrálnak, arra, ami nem megy, és totál nem vették figyelembe, hogy Máté sokuktól egy évvel fiatalabb... Mindegy is, az már a múlt, csak most ez is eszembe jutott. Szóval írtak róla csúcs dolgokat: a finommotorikája kiváló, ami azért vicces, mert csinált vele Nóri néni, a fejlesztőpedagógus valamilyen tesztet, amikor betöltötte az 5 évet, és ott meg a finommotorikás feladatra 0 pontot kapott. :) De mondjuk az is igaz, hogy azt is mondta Nóri néni ennél az 5 éves korban felvett tesztnél, hogy furcsa is volt, hogy maga a finommotorika feladat ugyan nem ment, de pl. a ceruzát nagyon szépen fogja, és a rajzai is nagyon jók. Az egyébként ebből a tesztből és az ovis jellemzésből is kiderült, hogy a képességeivel nincsen baj, okos, értelmes, érdeklődő, ami viszont nehéz neki, az a koncentrálás és a kitartás. Bizonyos esetekben és napokon az van, hogy ha kap egy feladatot, akkor azt összedobja, hogy meg legyen csinálva és az óvó nénik hagyják már békén, máskor meg úgy elmélyed valamiben, hogy a legapróbb részletekig kidolgoz mindent. Szélsőséges egy kicsit... Nem is baj, hogy nem megy most suliba, szerintem jó, hogy 7 éves lesz, amikor elkezdi a sulit. Ami tudom, hogy messze van, de egyre inkább kezd megérinteni az alternatív iskolás szele, és ezzel hamarosan foglalkoznom is kell. Mert ebben a kérdésben lesz még egy komolyabb köröm Bandival, mert ebben szerintem nem igazán értünk egyet, és nem mondom, hogy nekem van igazam, csak... nem is tudom, most épp szerencsések vagyunk, mert az ovis óvó nénik mennyeiek, segítőkészek, Máté szeret oda járni, mert szerintem nem kritizálják folyton, hanem nagyon sok pozitív megerősítést kap, bírják, hogy olyan, amilyen. De hogy vajon leszünk-e ilyen szerencsések a sulival? Egy alternatív iskolában csak több erre az esély, nem? Tudom, onnan is hallok rosszakat, de azért egy normál állami iskola biztosan másabb... Na, de ez még egy év.

Mivel már kezd bűntudatom lenni a sok tabletezés és mesenézés miatt (amúgy nem), elkezdek Zsomborról írni. Zsombor teljesen más, mint Máté. Mondjuk ezt eddig is tudtuk, de Ő tényleg nagyon más. Nem jobb vagy rosszabb, más. Ezt magam miatt is írom, mert nagyon nehéz így hozzáállni a látottakhoz és tapasztaltakhoz. Zsombor nagyon nyugodt, megfontolt és kitartó. Hosszan elvan bármilyen játékkal, mondjuk ez igaz a tabletes játékokra is sajnos. Vagy nem. Nem tudom, Szóval kitartó, nem sieti el a dolgokat. Nagyon ritkán lesz dühös, de akkor nagyon. Máté persze mindent megtesz azért, hogy tesztelgesse, amit rossz nézni, és sokszor reagálok hülyén, de néha már elszakad a cérna, na. Zsombor bújós, és ha felkel reggel, az az első dolga, hogy köszön a tesójának, Máté meg kb. leszarja. Szörnyű ezt látni, a szívem szakad meg...

Na eddig jutottam kb. 5 hete.

Most azt van, hogy a kocsinkat megszerelték, és azóta sokkal több pénzt költök a boltban, mert van kocsi, van hely, nem kell cipekedni, lehet költeni. Míg nem volt kocsi, és a teherbírásomat a Kölkök táskája és a vállam határozta meg, addig csak a legszükségesebb dolgokat vettem meg. Na de azért jó, hogy van kocsi, nem rinyálok.

Máté nem biztos, hogy járni fog focira. Heti 3x másfél óra, és azt végig ott kell tölteni. Ez eddig még oké is, de hová tegyem addig Zsombort? Nem jöhet velem, mert az felér egy kínzással, hogy Ő üljön heti 3x másfél órát egy padon és nézze, ahogy a tesója játszik. Banditól viszont tök jogosan nem várható el, hogy heti 3x legyen itthon délután ötre, hogy én időben odaérjek Mátéval a focira. Túl sok szervezés és a focit is utálom.

Fogyókúrába kezdtem. Ezt csak úgy megjegyeztem, bővebbet nem akarok írni erről még.

Megvan a jegyem Orfűre. IGEEEEEENNNN!!!! 

Voltam Csehországban Zsuzsival, és nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Beszéltem angolul, előadásokat hallgattam angolul, 3 napig nem ettem húst, csodás tájakat láttam, hócsatáztam, reggelente jógáztam, esténként táncoltam zenére úgy, ahogy éppen jött. Felejthetetlen élmény volt.

Az elmúlt időszakunk, megint csak felsorolásszerűen

- Mátém egyre okosabb és ügyesebb, most épp azt az időszakát éli, hogy az ilyen feladatmegoldós dolgokat nagyon élvezi (kösd össze a számokat, hogy megkapd az elefánt fejét; találd meg a hat kép közül azt a kettőt, amelyik ugyanolyan; melyik ábra melyik sorba illik - miniképessudoku stb.).

- Zsombor beszédfejlődése, logikája, gondolkodása beindult, mint a rakkkkkettttta. Imádom, amikor olyanokat mond nekem, hogy "Anya, tudod vannak repülőgépek meg vannak helikopterek, ugye?"

- Zsombor még egy évig bölcsi lesz; így döntött a családi kupaktanács. Majd meglátjuk, jól döntöttünk-e vagy sem, hiba volt-e abból kiindulni, hogy azt nagyon megbántuk, hogy Máté 3 éves korában már ovis lett, és most ismétli a kiscsoportot.

- A szénhidrátmentességnek köszönhetően már 4 kg mínuszban vagyok. Királyság!

- Tök jól haladok a tanfolyammal. És imádom is.

- Az Anyahajóban minden oké, azt hiszem, megtaláltam a helyemet benne. Nincs bűntudatom, annyit teszek bele, amennyit tudok, és élvezem ezt. Beindultunk, erről itt és itt lehet olvasni.

- Rájöttem, hogy hiányzik a kedvenc sorozatom. És hogy alig várom, hogy újra beinduljon a szezon, mert parlagon heverek ezen a téren. Viszont mostanában nagyon sok jó filmet is láttam, és újra rákaptam a filmek ízére. Kár, hogy nem nézhetek annyit, amennyit szeretnék. De ezt pl. ajánlom: Locke (Tom Hardy, aki zseniális ebben a filmben is.)

- Imádom Katicát.

- Nagyon beteg a nagymamám.

- A néhány szál cigiből az elmúlt időszakban viszonylag sok lett. Szerintem emiatt is fájt sokat a fejem, így úgy döntöttem, hogy rendszeres cigis pályafutásom ezennel véget ér. 

- Még mindig azon vekengünk, hogy hová költözzünk, költözzünk-e, ha igen, mennyi pénzt áldozzunk erre, mekkora hitelt vegyünk fel. Ez a legszörnyűbb és legidegtépőbb része a mostani életünknek. Túl sok a tényező, a szempont, a körülmény.

- Megtanultam szelektálni. Ez is királyság! És kezdem megtanulni azt mondani, hogy nem! Volt egy nagyon komoly mélypontom, amiből rengeteget tanultam. Rájöttem, hogy bizonyos emberek teljesen mást mutatnak, mint amilyenek valójában, és hogy gyengék, és hogy nem ismerik a határokat. Nekik köszönöm, hogy megtanultam baromira karakánul nemet mondani.

- Imádom, hogy a Srácok nagyon tudnak örülni a tőlünk vagyis igazából a bárkitől kapott ruháknak is. Annyira jó látni, hogy ha a boltból azzal jövünk ki, hogy vettünk 6 pár zoknit, vagy egy vászoncipőt a kínaiban, akkor abban akarnak aludni, és le nem lehet róluk szedni. Nagyon szeretném, ha ez így is maradna. Azzal viszont nem tudok mit kezdeni, és kicsit értetlenül állok az előtt, hogy van kb. 5 db ruha, amit Máté választott magának, ennek ellenére egyszerűen nem hajlandó felvenni azokat, és ha meglátja, hogy a kezemben vannak, üvölt, toporzékol, hisztizik. Nem is értem, hiszen Ő választotta magának azokat. 

- Június végén bezár az ovi, méghozzá 4 hétre. És azt hiszem, megoldottuk a helyzetet úgy, hogy senkit (nagyszülőket) sem terheltünk agyon, mi is fogunk tudni pihenni és a munkahelyen sem volt ebből semmi gáz.

Mára ennyi. Kiszedem a pogikat a sütőből, és megyek csucsukálni.

Dackorszak Zsombival röviden

Zsombikámon kitört a dackorszak. Nem esik jól, valahogy abban bíztam, megússzuk. Olyan kis tündibündicukimuki gyerek volt, most meg mindenen nyafizik, semmi se jó, mindent Ő akar csinálni, és mellé kötekedik a tesójával is. Már azon is rajtakaptam, hogy el akar venni valamit Mátétól, aki meg persze nem adja, mire Zsombi odacsap egyet, mire Máté visszacsap, amin persze felháborodik, elkezd sírni, és jön oda, hogy Máté bántotta. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ. Megőrülök!!!! Még szerencse, hogy itt van nekem a támasz, és ez baromi sokat ad hozzá a napokhoz. Meg azon is elgondolkodtam, hogy vajon miért kezelem máshogy a két gyerek hisztijét? Mert a Zsombiétól is ki tudok borulni, de sokkal jobban kezelem, mint anno a Mátéét, mert amikor Máté rázendített, akkor én totál kész voltam, nem bírtam, és nagyon magam alatt voltam. Talán mert második, talán mert tudom, nem vagyok egyedül ezzel. A bűntudat persze mardos, hogy akkor miért nem volt ilyen jó, mennyire igazságtalan ez... De ebbe nem hagyom magamat belelovallni, mert akkor megint tönkre megyek, és nekem arra most nincs időm. :) 

Helyzetünk

Itthon vagyok, dögrováson, úgyhogy írok. Az idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára lázas, úgy igazán lázas, mint most. Merthogy most 38,7 is volt ám a lázam, és lehet, hogy valakinek ez alap egy betegség idején, de nekem nagyon nem. Én már 37,5-öt rosszul viselem, mivel az sem megszokott nálam, úgyhogy el lehet képzelni, milyen vagyok, amikor 38 felé megy a lázam (kibírhatatlan, fetrengő, semmitnemevő, semmitnemivó, gyerekeketegésznapameseelőttültető). Na, de nem magamról akarok írni, hanem a Kölkökről.

Máténak megint rossz periódusa van. Megint nagyon nehezen bírjuk egymást elviselni. A tesóját nem bántja, de megindult benne a mindenténakarokelőszörcsinálni, Zsombisemmivelsemjátszhatamiténkaptam és még sorolhatnám. Közben meg látom, mennyire okos, mennyire vág az agya, de hogy mindig csak betyárkodna, az már nekem sok. Meg ezeket a vitákat sem bírom, ami kettejük között van. Hogy mindenen veszekednek, hogy mindig megy az a hülye versengés, hogy ki csinálja először, kit öltöztessek először, ki mellé feküdjek az ágyba este altatásnál. Fárasztó. És közben semmi segítségünk sincs, ami szintén kiborító. Valószínűleg ezért is betegedtem le. Meg persze nyilván az sem segít, hogy egy hónapja megint mindketten tök betegesek. Máté folyamatosan köhögött, de úgy, hogy fel sem szakadt neki, úgyhogy most antibiotikumot kap, de legalább alszik éjszakánként. Zsombi egy kicsit nehezebb és egyben könnyebb eset, mert Ő úgy köhög, hogy fel is szakad neki, de ugyanakkor meg tök sokszor belázasodik, de nem komolyan, csak éppen annyira, hogy ne tudjon bölcsibe menni. Szóval ez tart egy ideje. Közben persze dolgozni is kellene, merthát ugye nem szeretnék belekerülni a bürokráciacsökkentésbe. Mert bár amennyit keresek, abból nyugodtan éhen halhatnánk, azért jó, hogy van ez a meló. És szeretem is, és a kollégák is tök jók, és érdekes, és a főnökömet is bírom, de nem tudom, hogy mennyire torelálják, hogy bizony kiesek napokra, néha hetekre. És nincs senki, aki leválthatna, aki segítene. Szar ez így, de ez van. Sokat gondolkodom ezen egyébként. Hogy vajon gyakrabban kellene kérnem? Vagy mit rontottam el? Kicsi a lakás, tudom. Mondjuk nyilván minden nézőpont kérdése. Meg messze is vannak, ezt is tudom. De nem hiszem, hogy ne lehetne kibírni egy hetet. De mindegy is, kár ezen bosszankodnom, mert ha igazán őszinte akarok lenni, pontosan tudom, hogy ha nagyobb lenne a lakás, akkor se jönnének gyakrabban, és ha közelebb lennének, lehet akkor sem. Csak ilyenkor minden bennem van a kisördög, hogy akkor én miért törjem magam, hogy hazamenjünk? És miért nem fogják fel az emberek, hogy nekünk nehezebb a hazajutás, mert nekünk négyünknek kell pakolni, hazautazni stb. Mindegy, hagyjuk is, mert még mindig inkább a gyerekekről szeretnék írni. Na, szóval Zsombi nagyon kis cukker, és közben meg egy kis akaratgombóc kezd lenni. Elérkeztünk vele az "én atalom" időszakhoz. És mindent Ő akar, mindent. Amit nem tud, azt is, de legalább ha nem megy, belátja, és kér segítséget. Nem dühöng, csak nyafog. Máté mindig dühöng. Mindkettő kiakasztó tud lenni. Na, de mennem kell Mátéért az oviba. Ez egy kicsit kesergős lett, bocs.

Ismét eltelt két hónap, úgyhogy írok

Nem jó ez így, mármint hogy csak kéthavonta szakítok időt a blogra, de hát ez van. Ez a bejegyzés is lehet, hogy eléggé rövid és tömör lesz, de hát ez van. :) Így is az van, hogy mesézik Máté, míg én itt pötyögök. :( Meg az van még, hogy arra sem emlékszem, hogy miről írtam, miről nem, de lusta vagyok visszaolvasni a bejegyzéseket, szóval lehet lesz egyezés. Meg amúgy azon is gondolkodtam, hogy lehet úgy kellene, hogy nem kellene sokra törekedni, hanem mindig csak éppen annyit írni, amennyire van időm, lementeni, és majd egybegyúrni... Mindegy is, lehet marad ez a kéthavi bejelentkezés.

Mátém:

Jár oviba, szereti, vannak barátai, és tök ügyes. Most mondjuk épp beteg, de amúgy eddig egy skarlátos egy hetet leszámítva nem nagyon hiányzott. Remélem ez így is lesz. Nem azért, mert nem szeretnék itthon lenni, hanem mert mindig rájövök, mennyire nem bírom hallgatni ezt a szüntelen köhögést... mikor folyamatosan rátör, nem akar felszakadni, és várod, hogy szerencsétlen gyerek összehányja-e magát a sok köhögéstől... borzasztó... :( Most valahogy a homeo sem nagyon akar hatni, igaz, nem voltam homeós dokinál, csak a saját tapasztalatomra hagyatkoztam. Amiket eddig adtam, azok nem hatottak, de ma áttérek egy másik kombóra, remélem az segíteni fog. A "rendes" dokit is megjártuk, Ő is csak annyit mondott, hogy igyon sokat, 2-3 napig kapjon mucoprontot (tovább tilos, mert már indokolatlanul megköhögteti állítólag), és ennyi. Szóval a hetet együtt töltjük. Ma még Zsombec is ment bölcsibe, meg szerintem holnap is viszem, mert Ő jól van (már), de a pénteket lehet Ő is itthon tölti. Együtt olyan cukin eljátszanak, kivéve amikor megy az adok-kapok. Fúúú, na erről majd egyszer írok. Ha lesz rá erőm és pofám, mert ez nagyon nehéz ügy... 

Amit még Mátéval kapcsolatban írni akartam, hogy bajban vagyok ezzel a "járjon a gyerek külön foglalkozásra vagy sem?" témával, mert hát hallom-látom, hogy sokan ebben a korban már járatják úszni, judozni, jégkorongozni, én meg nem tudom, mitévő legyek... Mert tuti jót tenne neki, amilyen kis aktív, de nem tudom, lekötné-e, kell-e neki már egy külön foglalkozás. Ő focizni szeretne, na nekem meg ettől feláll a szőr a hátamon, pedig hát ugye itt vagyunk az FTC seggében, szóval adná is magát, de pont foci??? Lehet előítéletes vagyok?! Na mindegy! Amúgy meg olyan véleményt is hallottam, hogy igazából kb. 5-6 éves kora körül érik meg a gyerek arra, hogy ilyen foglalkozásokra járjon. Fene tudja. Biztosan ezt is gyereke válogatja. Mivel már január van, ez az egész eltolódik szeptemberre, addig viszont ki kellene találnunk a Zapjukkal, mégis merre menjen majd Máté.

Zsombim:

Jár bölcsibe, szereti, van szerelme, és tök ügyes. :) Tényleg. Olyan szuper bölcsis gondozóink vannak, hogy csak na. Az a helyzet, hogy az egyik gondozó nénije ugyanaz, mint Máténak. (Ő Mariann, akinek szerintem tök sokat köszönhetek, hogy Mátém leszokott a csapkodásról.) A másik gondozó nénint látásból már Máténál is ismertem, mert akkor kezdett dadusként ott, amikor mi már fél lábbal kint voltunk a bölcsiből, de most van szerencsénk hozzá, és egyszerűen csúcs. Zsombi is imádja, meg mindenki szerintem. Az a tipikus született nevelő. Így Mariannal együtt egyszerűen szuperek, nagyon szerencsések vagyunk. Ami az egészséget illeti, hát Zsombikám ez a fosós típus, nagyon úgy tűnik. Neki mindig ez a betegsége. Ha folyik az orra, mellé tuti van egy kis fosika is. Emiatt is, meg mert ekcémás a füle mögött, kértem beutalót a Heim Pálba tejallergia vizsgálatra. Vicces sztori. Hétfőn hívtam őket időpont miatt reggel 11-kor. A válasz az volt, hogy csak délután 2 és 4 között lehet időpontot kérni. Ok, rendben, akkor majd csörgök. De hát annyira durva napom volt, hogy persze elfelejtettem. Máté meg kidőlt hétfő este, kedden Ő is itthon volt, úgyhogy nem telefonáltam. Ma próbáltam hívni őket délután 2-kor, felvették, majd mikor kiderült, hogy mi a IX. kerületben lakunk, közölték, hogy IX. kerületi lakosoknak csak hétfőn és csütörtökön lehet időpontot kérni.... no comment! Sejtem, hogy kb. 4 hónap múlvára fogunk időpontot kapni, szóval megint marad a fizetős út. De már leszarom, és igenis ezt fogom választani, mert azért az mégis csak nevetséges, hogy még csak időpontot sem minden nap lehet foglalni... Arról már említést se teszek, hogy szinte mindenki szerint egy nagy kalap kaka a Heim gasztroja... Szóval keresnem kell egy allergológust. És akkor már Mátét is levizsgáltatom, meg lehet hogy egy biorezonanciásra is befizetem a Kölköket. Csak hogy tutira menjünk. Na, de meglátjuk, mi sül ki belőle.

Én:

Megy a meló ezerrel, most még élvezem, vágyom menni. Klasszak a kollégák, nagyon mások, mint akikkel korábban együtt voltam. Szerintem befogadtak, talán szeretnek is. :) Szombaton meg is lesz az első buliszerűség azzal a három lánnyal, akikkel jobban kijövök. Meglátjuk.

Halad a képzés, nagyon izgalmas. És tök sokat segít. Nem mondom, hogy sosem ordibálok (néha rengeteget sajnos), de összességében tök jó tett.

Tartom magam ahhoz, hogy el-eljárok koncertekre. Megyünk pl. Zaz-ra is, amit baromira várok!!! A cigi most offon van, mert hát Bandinak tettem egy ígéretet, és azt muszáj betartani, ha nem akarok magamnak rosszat! :) (Puszi, Bandim!)

Asszem ennyi.

Majd akarok még írni. Valamikor fogok is.

Tények

Szeptember 21-én ismét munkába álltam.

Most vagyok harmadjára táppénzen.

Jól alszanak a Srácok, szinte alig ébrednek éjszaka. Amikor betegek, nyilván másként van ez is.

Annyira felháborodtam azon, hogy nincs időm sorozatot nézni, hogy az elmúlt két napban - az alvás rovására - felzárkóztam az épp futó kedvenceimmel.

Járok egy képzésre, és szuper emberekkel ismerkedtem meg ott.

Zsombor elkezdte a dackorszakot, de elég jól kezelem.

Most épp boldog vagyok, és úgy érzem, minden rendben.

Eddig teljesen elutasítottam a harmadik gyermek gondolatát. Ez kezd megváltozni.

Nem ostorozom magam amiatt, hogy a gyerekek most is mesét néznek, hogy én nyugodtan kávézzak és megírjam ezt a blogbejegyzésnek nevezett valamit.

Néha elszívok egy szál cigit.

Máté néha dührohamot kap, amitől én is dührohamot kapok.

Nem sikerül fogynom, de most úgy tűnik, nem is érdekel ez a téma.

Szeretem Nórit.

Máténak vannak barátai az új csoportban, és imád rajzolni.

Ismét metált hallgatok.

Leselejteztem a cuccaink nagy részét, sokkal jobb így.

Minden napra megvan, hogy mit veszek fel. Fellélegeztem.

Nekitolattam a kocsinkkal egy villanyoszlopnak, mert nem vettem észre, hogy ott van.

Szerintem több, mint egy hónapig egy egylapos indukciós főzőlapon főztem, mert nem volt gázunk.

Idén három Hiperkarma koncerten voltam, és nem tervezek leállni vele.

Vettem egy fasza s.Oliver bokacsizmát.

Zsombor egyedül veszi fel a szandiját és a cipőjét is.

Elkezdtem a karácsonyi nagybevásárlást.

Máté egyik barátja és a családja elköltöztek Pestről; hazáig zokogott, hogy szereti Marcit, és nem akarja, hogy elköltözzenek.

Szombaton megyek shiatsu masszázsra; kicsit aggódom.

Nem járok templomba, ezen sürgősen változtatnom kell.

Árulkodnak a gyerekeim, ezt utálom, és nem is tudom kezelni.

Letöröltem a facebook-ot a telefonomról. 

Máté egész nap piszkálja a tesóját, de ha nincs velünk, akkor sír, mert hiányzik neki.

Van egy király termoszom, szóval egész nap meleg, na jó, langyos kávét iszom.

Félek az egyik kollégámtól.

Joceszka szerint új kapuk nyíltak és nyílnak meg előttem, és ez jó. Meglátjuk.

Sokmindenről

Nemrég ráébresztettek, milyen régen írtam már. Köszi, Betti! :) Idejét sem tudom már, mikor aludt délután mindkét gyerek egyszerre és nem az autóban, úgyhogy ki is használom, és írok, igaz, asse tudom, hol kezdjem. De talán írok előbb Mátémról, mert Ő az elsőszülött. :)

Máté és az ovi...

... mert az oviról mindig van mit írni. Nem tudom, itt írtam-e, de ugye realizálódott bennem valamikor tavasszal, hogy Máté szeptemberi és mint ilyen, évvesztes kölök. Beslattyogtam hát a vezetőhöz, elcsacsogtunk, és abban maradtunk, hogy jobb a kiscsoportot ismételni, így Máté szeptembertől kék csoportos lesz Edina nénivel és Anna nénivel. Szimpatikusak voltak nekem, meg akartam is, hogy tiszta lappal induljunk, még akkor is, ha tudom jól, hogy olyan nincs, hogy tiszta lap. Vagyis én naivan akarok hinni benne, de bölcs barátnémnak, J-nek lehet igaza mégis, hogy nincs tiszta lap. Na, szóval eldőlt, én örültem, Máté persze tiltakozott, amikor kétszer szóba hoztam a témát, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Aztán májusban vagy júniusban, fene tudja, megállított a vezető, hogy biztosan akarom-e a váltást, és én persze zsigerből vágtam rá az igent, aztán persze - ahogy lenni szokott - emiatt szarul éreztem magamat, és elkezdtem kérdezni, hogy miért kérdezi. Aszonta, hogy hát mert most osztja be a helyeket, és ha mégis úgy gondolom, hogy megszokta a mostani csapatot, beilleszkedett, akkor akár maradhatna is, és akkor majd a végén ismétel. És mit tettem, na mit? Aszontam, hogy ok, kérek egy nap gondolkodási időt. Leszokhatnék már erről, nem? Hogy ilyen helyzetben udvariaskodom, és kérek egy nap gondolkodási időt, aztán ahogyan beülök az autóba, hívom Bandit vagy megállítom anyukatársamat, és neki püffögöm ki magamat ahelyett, hogy a vezetőtől visszakérdeztem volna, hogy oké, értem a felsoroltakat, de ha az emlékeim nem csalnak, épp ő javasolta a kiscsoport ismétlését, merthogy az talán kisebb törés, mert egy nagycsoportosnak nehéz megmagyarázni, hogy nem vagy Te hülye fiam, csak anyád és apád rosszkor alkotott Téged. Aztán persze gondolkodtam, mondtam Bandinak, hogy nem akarok maradni, mert kell a tiszta lap :), és még délután megmondtam, hogy szeretném az új csoportot. És mi volt a reakció. Jobb is, fiúknak nem árt az ismétlés. Hááááátttt, oké, akkor ez is megvan. És hogy gyorsan egyben letudjam az ovit, itt teszek említést arról, hogy elfelejtettek nekem szólni az új kiscsoportosok első szülőijéről. Pozitív akarok lenni, de nem tudom, melyik a gázabb, hogy ha elfelejtkeztek rólunk, vagy ha direkt nem szóltak, mert azt hitték, nekem nem mondhatnak újat. Mindenesetre nem voltam ott a szülőin és ennyi. De van fb csoportunk, ott van sok lelkes anyuka, akiktől mindent tudok, és reményeim szerint majd belekerülök valami levelezésfélébe is. Amúgy mivel lemaradtam az első szülőiről, és az ovi honlapjának olvasása is kimaradt, azt is később tudtam meg, hogy múlt héten pénteken ismerkedős nap volt. Amúgy arról le is maradtunk, meg az első napról is, mert múlt hét csütörtökön kórházba kerültek a Srácok, és csak ma jött ki Matu. Erről majd később.

Máté és a duma, a duma, a duma

Mindent megmagyaráz. Hogy miért kellene neki ezt vagy azt megvennem/odaadnom/megengednem stb. Konkrét és pontos érvei vannak, ezek egy részét tőlem szedni, vagyis az általam más helyzetekben elmondottakat fűzi úgy, hogy neki jó legyen. Aztán persze nyilván mástól is hall ezt-azt, a jó példa meg ragadós, hát még a rossz. Kedvencem amúgy, hogy rövidíti a szavakat. "Ennek mi a nev?", gondolom keveredik a fejében a név és a neve szó használata. Vagy ha megüti magát és éppen nem dührohammal reagál erre, akkor annyit mond: "Semmi baj, Anya, hamar elmúl." A tesójának is nagyon osztja azt észt. Különösen tetszik, mikor elmagyarázza neki, hogy ő azért nem tehet meg valamit, mert még pici, de majd ha olyan nagyfiú lesz, mint ő, akkor persze majd megteheti. Ez főleg a rágózásra vonatkozik, de másra is. Meg előszeretettel szól valakinek, hogy ne cigizzen, mert az butaság és rossz, majd amikor itthon megkaparintja az utazós neszesszerből a fülpucit, akkor persze játékból elkezd cigizni. És amikor rákérdezek, akkor van pofája azt mondani, hogy "De anya, ez csak játszásis!" 

Máté és a testvérféltékenység

Hát, izé, erről nem is tudom, merjek-e írni. Mármint hogy mikor mivel és hogyan szekálja a tesóját. Inkább nem írok, nem tudom, elbírja-e a net, nehogy aztán holnap kopogtassanak az ajtón a gyámügyesek. :) Nincs amúgy nagy gáz, kis rugdosás, arrébtoszigálás, véletlenül fellökés. Egyébként az esetek nagy részében tényleg véletlen az egész, mert annyira, de annyira hirtelen Matu, hogy egyszerűen a lendület miatt megy neki a tesónak, aki egész jól viseli, bár azért az kicsit elgondolkodtató, hogy amikor balhé után mondom Máténak, hogy menjen oda, és kérjen bocsánatot, akkor Zsombor az, aki simogatja és azt mondja: botátó. Aztán arról is írok már, hogy volt olyan időszaka Máténak, amikor ő is érthetetlenül kezdett el beszélni, gügyögött, meg etetni kellett, de szerencsére ezeken túllépett. Komolyan, az nagyon durva, mikor a majdnem négyéves gyereked újra elkezd gügyögni!!!! Nagyon érdekes amúgy, hogy senki más nem szólhat, nézhet csúnyán Zsombira, és a játékokat sem veheti el tőle senki, mert akkor Máté kiabál és kiakad, hogy valaki bánatni meri a tesóját. Nyilván úgy érzi, az ő privilégiuma a tesó nyaggatása. 

Zsombor és a bölcsi

Nahhh, hát erről is van mit írni, de lehet rövidre fogom. A lényeg, hogy felvettek minket a Manó-lak bölcsibe, de az első szülőiről olyan gyomorgörccsel jöttem ki, hogy Zsombor végülis a Micimackóba fog járni, ahogyan a tesója is. Ő már aug. 24-én kezdte volna a beszokást, de a kórházas ügy miatt nem sikerült. Valószínűleg az lesz, hogy Matu villámgyors (értsd: egynapos beszoktatása) után jön Ő, mert ugye nekem 21-én kezdődik a munka. Erről szintén később írok majd. Kíváncsi vagyok, hogyan veszi az akadályokat Zsombi...

Zsombor és a fejlődés

Nagyon ügyes Zsombor. A beszéde rengeteget fejlődik nap, mint nap. Mindent megismétel, amit mondunk. Mondatokat mond: "Kész Tetó amamemet?" (Kérsz Tesó almalevet?) Zabálnivaló, ahogyan énekel, ahogyan táncikál. Ügyesen motorozik, felmászik mindenre, le is, ügyes. Megfontoltabb és lassabb, mint mondjuk Máté, de ez a személyiségéből fakad. Egyedül eszik, villával is próbálkozik már, és addig próbálkozik,amíg a hús/dinnye/répa fel nem akad a villára. Nyilván a nagytesó áldásos hatása, de egyedül próbál számolni, igaz, hogy kimaradnak számok, meg felcserélődnek, de akkor is. Nem tudom, hogy ez a fejlődéséhez tartozik-e, lehet, hogy nem is, de elpakol maga után, elég egyszer kérnem, de olyan is van, hogy nem kérem, és magától elpakolja, ha valami leesik.

Zsombor szavai (muszáj párat leírnom): 

botátó - bocsánat

pépa - répa

idem - igen

vinamomo - villamos

bititli - bicikli

monat - vonat

bobobabóba - bogyó és babóca

böci - bölcsi

pipő - cipő

Van még sok, most ezek jutnak hirtelen eszembe.

Na, a melóról és a kórházról majd máskor.

Zsomborról - és persze Mátéról

A korábbi bejegyzésből sok minden kimaradt Zsomborral kapcsolatban, jön a pótlás.

Legújabb kedvenc szavai:

Tete=Máté

dgdgdg=dugi, dugi (öltözésnél)

toti=csoki

amané=almalé

vinamé=villamos

tók, tók=csók, csók

pá pá

bu=busz

nem

de

idde, odda

dede=gyere

Profin kezeli a tablet-et. Úgy kezdi, hogy feloldja a képernyőzárat, kiválasztja a főoldalról a Zoo train-t, és még azon belül is válogat, hogy épp a sípos játékkal zenél, vagy vonatokat kapcsol össze, de még az angol szavak kirakásában is jó (minden betűt a jó helyre húz). Ha megunta az egyik játékot, visszalép, és újat választ. Beszarok. És bár nem szeretek hasonlítgatni, muszáj leírnom, hogy Máté ezt kb. 2 hónapja csinálja, és neki nincs is annyi kitartása. Zsombi olyan, hogy ha elsőre nem megy, akkor addig próbálja, ameddig nem sikerül, Máté egy idő után bedühödik, és feladja. Régen azt mondtam, hogy hasonlítgatni hülyeség. Ma már úgy gondolom, hogy hasonlítgatni, egyik gyerekkel a másiknak példálózni hülyeség, de szeretem amúgy, hogy ezeket a különbségeket észreveszem, mert szerintem ez segít eligazodni a gyerekeim megértésében. Máté sokkal türelmetlenebb személyiség (tiszta anyja?), Zsombor nyugodtabb, de ha kijön a sodrából, kő kövön nem marad (tiszta apja?).

Zsombor egyébként mindenben utánozza a tesóját. Nem tudom, jó dolog-e, hogy ezt Máténak el szoktuk mondani, hogy Ő a példa a tesója számára. Visszafelé nézve, meddig hagyjuk, hogy Ő is visszafejlődjön Zsombi szintjére? Példa. Ameddig Zsombin pizsama van, Ő sem hajlandó levenni a pizsit. De ha elkezdem öltöztetni Zsombit, akkor persze jön oda, hogy Ő akar elsőnek. Legújabb szokása például az, hogy Ő is belekakil reggel a pelusba. Ettől frászt kapok, nem tudok elég gyors lenni, felkel, és hopp, ott a kaki benne. Jó, jó, sokszor lustálkodom még 10 percet, és ez pont elég a bekakilásra. Szóval ez van. Tudom, hogy azért csinálja, mert Zsombi is belekakil reggel a pelusba, na de ez így fura akkor is. 

Azt is meg kell jegyeznem viszont, hogy ugye Zsombi imád mindent, ami zene. Énekli a maga nyelvén a "Hinta, palintát", és hát ilyenkor zabálnivaló, mindig mosolygunk. Nem tudom, hogy ezért-e, de egy ideje Máté is elkezdett énekelni. És persze Ő is annyira cuki, főleg amikor a magas hangokat énekli, és kis szégyellősen énekel, és annyira kis drága. Na megyek, megpuszilgatom őket. :)

Akkor jöjjön a helyzetjelentés

Kilókkal és centikkel egyik gyerek esetében sem tudok szolgálni. Alkat szerint Zsombi kis vaskos, nemcsak pocakos, mint mondjuk Máté volt, hanem olyan kis igazi vasgyúró, combos, torkos lábikókkal. Mátém meg kis nyurga, vagyis ez nem is jó, mert nem is igazán magas és vékony, csak vékonyabb inkább.

Zsombor sokat változott az elmúlt időszakban. Kezdjük ott, hogy profi módon motorozik és fut. Olyan cukin fut, hogy csak na. Futás közben mókázik, lecsücsül, táncizik, mórikálja magát na. A vérében van a tánc, és már próbálja énekelni a maga nyelvén a "Hinta, palintát" is. Minden hangra mozdul, és mondjuk míg a Nagyfiúk a Kolomposon körbe-körbe szaladgáltak, addig Ő inkább rendesen táncikált, csuklómozdulatokkal és rütyőzéssel. Vasárnap kimondta az első mondatát: "Sza busz!", azaz szia, busz. Nagyon örül, ha bármilyen tömegközlekedési eszközt lát, egyből mondja, hogy "otti, otti" (ott is, ott is). Másik kedvenc szava, hogy "énni" (vagyis én is). Mindenben utánozza a tesóját, amitől néha frászt kapok, néha meg persze elolvadok a gyönyörűségtől. Pont tegnap történt a játszótéren, hogy Máté megvédte a tesóját, és meg tök büszke voltam, még ha volt is egy kis rosszérzésem, hogy veszekednek, meg acsarkodnak egy másik kisfiúval. 

Egy kis kitérő. Nem tudok mit kezdeni az árulkodással. Annyi gyerek csinálja körülöttem, meg ugye az oviban is erre sarkallják a gyerekeket. Egyrészről értem a dolgot, másrészről furcsállom és nagyon idegenkedem tőle. Milyen szinten normális? Támogassam?

És akkor rá is térek Mátéra. Most épp nem annyira vészes a helyzet ovitémában. Már nem ellenkezik reggelente, hisztik sincsenek, de pont hétvégén nagyon durván feszegette a határait. Mondjuk eléggé feszült voltam én is, szerintem Bandi is. Megint off kicsit. Meghúztuk az autónkat. Közös biznisz volt, Bandi tolatott, nem túl lassan, miközben én meg épp veszekedtem vele, szóval na, ez közös ügy volt. Ráadásul ahogyan az előző bejegyzésben írtam, elég sok volt rajtam múlt héten, úgyhogy nem igazán voltam jó passzban, a hétvége is szarul alakult, és szerintem szorongott Ő is. Igen, ez egy nagy felismerés volt nekem nemrég. Szóval hogy lehet, hogy Máté is szorongó alkat. Én eddig naivan(?) azt hittem, hogy a csendes, magukba forduló, mániákusan cumizó stb. gyerekek a szorongók, de nem. Amikor azt mondta nekem valaki, hogy higgyem el, hogy a szorongás akár csapkodással, ide-odaszaladgálással is megmutatkozhat, akkor ledöbbentem, de aztán rájöttem, hogy ez így van. Történt ugyanis, hogy Máté próbált csapkodni engem, én meg kíváncsi voltam, meddig megy el, és hát nem fogta vissza magát, én meg a döbbenettől, a kétségbeeséstől elkezdtem sírni, mire láttam, hogy megijedt, és újra csapkodni kezdett, miközben azt mondta, hogy ne sírjak, és legyek vidám, és ezt többször is elmondta, nem kicsi kétségbeeséssel. Mielőtt kiakadtok, nem szeretem tesztelgetni a gyermekemet, de egyszerűen ezt a csapkodás témát nem tudom helyretenni, mert mindig, mikor már kezd alakulni a dolog, alattomosan visszakúszik az életünkbe, megmérgezve azt, és én már szeretném, ha végre megtudnám a valódi okot. Talán ez sem az, de most úgy állok hozzá, hogy de, és meglátjuk, hogy ha így állunk a helyzethez, mire jutunk. Máté eszméletlenül közlékeny. Mindenkivel leáll beszélgetni, mindenkinek szívesen mesél a dolgairól. Hogy koncerten volt, meg hogy fontos neki egy papír és a többi. Imádja a kutyákat simogatni, de mégis azt mondja, cicát szeretne. Nagyon rafkós észjárása van. Vagy az évszakok felől érdeklődik azért, hogy megtudja, mennyire van meleg, fagyiidő van-e, vagy a boltok nyitvatartása felől rágó/gumicukor/gyümölcslé beszerzés céljából. De ma reggel például az történt, hogy 7:00-kor megkérdezte, hogy hol van Apa, én válaszoltam, hogy nincs itthon, csapatépítésen van, mire visszafeküdt, és én is azonnal visszaaludtam. 7:28-kor megébredtem, hát látom, hogy nincs az ágyában. Kimegyek, mire azzal szembesülök, hogy kivitte a folyosóra a széket, átkutatta az egyik kis tárolót rágóért, majd továbbhaladva azt látom, hogy a konyhaszekrény egyik polcáról levette a gyógyszeres tárolót, és ki van borítva a lándzsás útifű szirup a földre. Majd' szívinfarktust kaptam. Nem azért, mert veszélyben volt a gyógyszerek miatt, mert ott csak a vitaminjaik, meg a gyerekzáras nurophen van, hanem hogy azért a konyhapultra is fel kellett állnia, és hogy mindezt direkt halkan csinálta, mert tudta, hogy tilos. És még ekkor is azt mondta nekem, hogy "Semmi baj, Anya, próbáltam feltörölni, feküdj vissza nyugodtan pihenni!" Igen, ezt. Komolyan kezdek aggódni, hogy egyszer valami lesz vele. Egyre ügyesebb a mozgása, bár azt nem értem, miért nem szereti a futóbiciklit. Ja, meg a Férjemtől megtudtam, hogy az én béna mozgásomat örökölte, nem az Ő tigrisbukfenc tehetségét. Köszi, Apa! :) Én tök elégedett leszek, ha olyan béna lesz, mint én voltam. :) Van még egy dolog, ami az oviból jött. Ha nem engedünk neki valamit, akkor egyből azt mondja, nem lesz a barátunk, meg nem is szeret minket, és menjünk innen. Ezt elengedem a fülem mellett, bár mikor azt mondja, csak Apát szereti, akkor néha szarul vagyok, na, noha tudom, ez nem így van, és ha csak Apa van itthon, aki nem enged valamit, akkor meg csak engem szeret. Most az is új nála, hogy mindenkinek mutogatja, hány éves és hozzáteszi, hogy majd szettenberben lesz ennyi, és mutatja a négy ujját. Eléggé válogatós, amit eleinte nehezen viseltem, de már próbálom ezt elengedni, és a jó oldaláról nézni a dolgokat, például, hogy imádja a spenótot meg a krémleveseket. A darabos levesnek csak a levét eszi meg, de az is jobb, mint a semmi. Itt jut eszembe. Zsombro viszont se a virslihez, se felvágottakhoz nem eszik kenyeret, és az avokádókrémen kívül semmi mással nem hajlandó megenni a kenyeret. Lenyalogatja róla a cuccot, és annyi. Mondjuk a tésztát, rizset szereti, aggódni nem aggódok, csak meglepődtem. Na, de vissza Mátéhoz. Volt "muszáj harisnyát felvenni" időszak, meg "azértsem veszem le a hosszúujjú felsőt a dögmeleg oviban" is, most meg "én kötöm ki magamat az autóban", "én kötöm be Zsombit az autóban" és "csak zuhannyok" időszak van.

Ez történt a nagy hallgatás alatt...

Sok minden.

Túl vannak a bárányhimlőn, lekopogom, minden rendben. Egy-két heg maradt mindkettőn, de azok szépségpöttyök. :)

Zsombor kedvenc időtöltése az olvasás. Leül a könyvespolcuk elé, sorba veszi ki mindegyiket, és komótosan olvassa végig mindegyiket. Plusz táncol, mindenre. Ha skatulyázni akarnék, most azt mondanám, Ő lesz a művészgyerek, de én ilyet aztán soha nem tennék. 

Máté kedvenc időtöltése is művészi végülis, ugyanis Ő előszeretettel puccccoskodik egész nap, igen, egész nap. Ha nagy nehezen felimádkozom rá a ruhákat, kitalálja, hogy mosogatni szeretne, de ahhoz le kell öltözni, mert vizes lesz a ruha. Hiába mondom, hogy nem baj, majd megszárad, semmi, már dobja is le a textilt. Skype-olni is ezért kell naponta szerintem, hogy Ő kedvére szaladgáljon pucéron a kanapén. Nem baj ez, csakhogy épp full beteg, köhögőrohamokkal tarkított éjszakái vannak. Már fenyegetem a dokival, de semmi, ugyanis imádja a doki nénit, sosem sír. Ez egyébként jó hatással van Zsomborra is, mert Ő sem sír soha. Na jó, néha igen, mert hát a szájában turkálást nehezen viseli. Megértem mondjuk...

Zsombornak még mindig csak 7 foga van, felül négy, alul három. Kis mókamester, kukucsol, szaladgál, magyaráz, kacarászik. A szopira visszakönyörögte magát ebben a nyavalyás betegséges időszakban, de jön még rá nehéz időszak, ugyanis én ezt a napközbeni non-stop sztorit nem bírom. 

Máté élvezi az ovit. Én is, bár nem minden kerek nekem, de erről még mindig nem akarok írni. Úgy döntöttem, megvárom a szülőit félévkor, és majd akkor jól kikérdezek mindenkit, és írok. Amúgy szeret járni tornára és a hittanra is, úgyhogy összességében minden oké, nekem vannak kétségeim, melyek persze oszlanak, ha arra gondolok, hogy milyen szuper, hogy szerveznek adventi vásárt, meg közös sütögetést és karácsonyozást, meg gesztenyeünnepet is. Velem van a baj.

Voltunk otthon a nagyszülőknél. Fájdalmas felismeréssel gazdagodtam... anyósomék sokkal jobban értenek a gyerekek nyelvén, mint a szüleim. Mondjuk ha őszinte vagyok, akkor ez nem meglepő, a Férjem is sokkal jobb fej, mint én, de azért értitek, rossz, hogy ezt kell mondanom. És nem azért, mert nem szeretem az anyósomékat, mert szeretem őket, csak szar érzés arra rájönni, hogy szívesebben bízom anyósomékra a gyereket, legalábbis ebben a hisztis időszakban mindenképp.

Ami engem illet. Elkezdtem egy kicsit önkénteskedni, ami tetszik. És újra megállapíthatom, imádok itt lakni, ez a lakótelep csúcs. 

Hallgattam egy csomó előadást, na jó, hármat a Szelíd szavakkal alapítvány szervezésében, ami feltöltött egy kicsit, vagyis nagyon. Jók az ilyenek, kellenek. 

Na, ennyire futotta. Köszi Skacok ezt a 40 percet, míg egyszerre aludtatok, nem volt ilyen 3 hónapja, ha leszámítom az autóban alvást. :)

Zsombor 1 éves

... lett szeptember 19-én. El sem hiszem. Annyira bennem van a vágy, hogy írok neki is egy levelet, de nem tehetem, mert Máténak sem írtam az első szülinapjára, és én annyira igazságos anya vagyok, hogy az ilyen részletekre is figyelek. Király, mi? Szóval most csak ilyen státuszjelentésszerűség fog következni.

Súly, hosszúság: Szerintem olyan 10 kg körül mozog a Lelkem. Pontosat azért nem tudok írni, mert nemcsak a babamérleg, hanem a szobai mérleg eleme is bemondta az unalmast, és az elmúlt bő másfél hónapban nem érkeztünk venni újat. Ez van. De pénteken megyünk a védőnénihez, és majd Ő ott jól megméri, és akkor update-elem a bejegyzést.

Beszéd: ada (add ide azt, amire mutatok, de most azonnal rögtön máris, különben kiugrok a kezedből, és mehetünk a sebészetre), odda (ahová mutatok, oda kérem a fuvart, köszi), anna (ez lennék én, az éjszaka közepén, meg ha Máté agyalja), babababa (ezzel vagy magát jelöli vagy a dalt, amit sokszor éneklünk neki: https://www.youtube.com/watch?v=RfuHoS10e0Q), pápápá (örülök, hogy itt voltál, és beszélhettünk, de most már mennék enni vagy énekeljük el a Pál Kata Péter című dalocskát, de izibe), mamama (mama, és bármi).

Mozgás: mászik, a bútorok/szekrények mellet lépeget, meg egyedül is egyet-kettőt, és a fenekén csúszik néha.

Kaja: borzasztó. Alig eszik. Napjában négyszer szopizik még, éjszaka meg sokszor ki se esik a szájából a cici. Hm. Meglesz még ennek a böjtje.

Ő maga: huncut, de velejéig. Azt hittem, hogy Máté huncut kisfiú (volt), és hát tévedtem. Zsombor ezerszer túltesz rajta. Nem tudnám itt most jól érzékeltetni, amiről szó van, ezért bele se kezdek, de készen vagyunk tőle. Egyébként nagyon nyugis gyerek, amíg az van, amit Ő akar. Most érzékelhető nála egyébként egy kis türelmetlenségből fakadó hiszti(?), ami abból adódik, hogy már menne, már próbálná, de még nem tud. Emiatt folyton ölben akar lenni, mutogat, hová menjünk, mit adjak oda, mit szeretne kipróbálni. Pl. a forró kaját kavargatni, na, ezt nagyon szeretné csinálni. Én meg nem. Úgyhogy nem kavargat forró kaját, cserébe viszont jól földhöz veri magát, igaz, nem hanyatt, hanem előre, homlokkal és foggal. Lehet át kellene gondolnom ezt a kajadolgot... Egyébként meg csodaszép, húsos szőkeség, gyönyörű kék szemekkel, alul kifelé kunkorodó hajszálakkal. Első ránézésre tisztára olyan, mint a bátyja, sokadikra, meg totálisan más. Imád babakocsizni, bármeddig elüldögél benne, ha mozgásban van a kocsi. Ha nem, akkor viszont ki kell venni, mert mi az, hogy Ő neki ott kell ülni, mikor körülötte mindenki más szabadon garázdálkodik? Máté sajnos sokszor odacsap neki, és ezt eltanulta. De nem mást bánt, hanem saját magát. Ez nem jó jel, a probléma megoldása folyamatban van. Tanul, tanul és tanul Mátétól, mindent akar csinálni, amit Ő, oda akar menni, ahová Ő, azzal akar játszani, amivel Ő. Én meg vagyok a bíró, aki néha nem tud vagy nem akar igazságos lenni. Kell egyáltalán? Nem tudom. Mindenesetre mikor "fogócskáznak", akkor olyan boldogság fog el, amilyet leírni nem lehet.

Zsombor 9 hónapos

Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit késésben vagyok, és jé, pont egy hetes késésben. Zsomborom 19-én 9 hónapos lett. Súlyt és centit nem tudok írni, mert aznap már ezer felé állt a fejem, mosás, pakolás, rendrakás volt soron, ugyanis pénteken hazautaztunk a nagyszülőkhöz. Majd erről is írok, de előbb jöjjön a helyzetjelentés, mert az is fontos.

Csöppem nagyon kis drága. Kúszik, ül és mászik. Tapsol, mamamama-zik, hörög, csapkod. Ha Máté gyimakolja, egy ideig tűri, aztán elszakad a cérna, és akkor van baj. Az van ugyanis, hogy mióta megtanult mászni, mindig megy Máté után, és azzal akar játszani, amivel Máté is játszik. Ebből persze kész a baj, mert Máté meg nehezen tűri, ha szétszedi az éppen frissen megépített vonatsíneket, lerombolja a tornyot. Néha csak rákiabál, néha lökdösi, néha odacsap neki Máté. Ezeket a helyzeteket kell most kezelni, nem tudom, hogyan lenne a legjobb, el lehet-e, el kell-e fojtani, bele kell-e szólni. Valaki szerint kettejüknek kell lejátszani, csak nekem ezzel fenntartásaim vannak. Még olyan kicsi Zsombor, még nem tudja magát megvédeni. És Máténak sem taníthatom azt, hogy játsszák le, mert akkor mi tartja majd vissza attól, hogy a bölcsiben és az oviban is mindig le akarja játszani? Oké, tudom, a bölcsiben más a helyzet, ott többször esnek egymásnak a gyerekek, látom én Máté arcán, vállán a nyomokat, de azért ott is van egy egészséges határ, amit nem lépnek át. Ha nagyobbak lesznek, és Zsombor is meg tudja magát védeni, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy nem fogok mindig beleavatkozni. Gondolom sokszor lesz olyan, hogy nem is leszek jelen az egyes eseteknél. Az is igaz, hogy nagyon elzárni sem akarom őket egymástól, mert akkor meg azt üzenem, külön jobb játszani. Én meg szeretném, ha együtt is lennének. Szóval most ha vita van, akkor megpróbálom a helyzetet kezelni úgy, hogy mindenkinek jó legyen, senkinek se essen bántódása, egyikük se érezze kiváltságosabbnak magát.

Az történt még, hogy Zsombornál felütötte a fejét a szeparációs szorongás. Vagyis gondolom emiatt van az, hogy ha kimegyek a szobából, egyből sír, és jön utánam. Szeret ölben lenni, és valahogy most nekem sem teher (Máténál előfordult, hogy már nem bírtam vinni). Sokszor az is elég, ha lát, a közelemben lehet. 

Aludni... hát, nem mondanám, hogy túl jól alszik. Főleg hajnalban kel többször, van, hogy óránként. Kaptam olyan tanácsot, hogy egy 8 hónapos gyereknek már nem kellene ennie éjszaka, mert meg kell tanulnia, hogy éjszaka nem eszünk, hanem alszunk, és én is kipihentebb lennék, de valahogy nekem ez nem megy. Nem cumizik, nem szopja az ujját, az ölben lét, sétálgatás pedig nem elég neki. Kell a cici. Valószínűleg az is benne van a pakliban, hogy most már bizonyíthatóan jönnek azok a fránya fogacskák, és így nyugtatja magát. Úgyhogy egy ideig búcsút mondhatok a nyugodt éjszakai alvásnak. 

Volt amúgy két nagyon durva éjszakánk. Az egyik épp Lovason esett meg. Üvöltött egész éjszaka, vagyis ez így túlzás, maradjunk annyiban, hogy fél órát aludt, egy órát sírt. Másnapra lázas lett, de aztán lement neki, és aztán meg megjelent az első fogacskája, így azt gondoltam, ez volt a sírás és a láz oka is. De pont a nagyszülőkhöz indulás előtti éjszaka megint ugyanez volt, úgyhogy másnap elvittem az új dokinkhoz, aki meg épp szabin volt, úgyhogy egy másik doki látta, aki antibiotikumot írt fel neki, augmentint. Merthogy szerinte a múltkori vírus lehetett, ami felülfertőződhetett, ezt igazolta a torka is, ami állítólag brutálisan piros volt, és ömlött a váladék lefelé. Úgyhogy gyógyszert szed a drágám, aminek következtében meg kipirosodott a popója és a kukija, amit meg kenegethetünk neki canesten-nel, mert állítólag az antibiotikum okozta gomba. Szóval szegénykémmel ez van most. 

Túl vagyunk egy kórházas történeten is, amiből igencsak sokat tanultam. Készül erről egy bejegyzés, abban minden benne lesz, most erről nagyon nem akarok írni, annyit csak talán, hogy Zsombor 8 hónapos korában, pont gyermeknapon kórházban volt.

Nagyon mosolygós baba. És nyugodt. Vagy legalábbis szerintem. Imádja a kupit, mert kedvére pakolhat és mindent kipróbálhat, megrághat.

Túl vagyunk az első homokozáson is, hintázáson is. Voltunk egyszer-kétszer babamamajógán, de az annyira nem jött be most.

A Ringatót élvezi, a babakocsit hol így, hol úgy fogadja. Hordozni nem hordozom, bár most, hogy ül, tervezem, hogy keresek valami jó csatost, és nekivágunk a nyárnak, ősznek, de ez még csak terv.