Bezony, az én fiam, aki még csak nemrég született, kicsit több, mint egy hete megtartotta első szülinapját. Volt torta, amit anya csinált, sok-sok ajándék, aminek a felét ki sem bontottuk, színes lufik, partycsákók, és sok-sok vendég. Sajnos dédiék nem tudtak eljönni, de majd velük is megüljük e jeles eseményt.
Valahogy így képzeltem el Máté első szülinapját. Kicsit idegbajos voltam, amit nagyon bánok, de az a helyzet, hogy mindig ez van, ha vendégeket várunk. Dolgozok azon, hogy ez a hülye énem ne jöjjön elő, de nem igazán sikerül. Na, majd egyszer. :)
Jöjjenek a rideg tények. :)
Máté 77 cm és 9760 gramm. Már megtette az első lépéseket, sőt, már egy métert is meg tud tenni egyedül. Stabilan áll, irtó gyorsan mászik. Ismerkedik a tejtermékekkel, már csak reggel és este szopizik, meg éjszaka, de csak ha nehéz éjszakája van. Általában együtt alszik velem, mert mostanában visszaaltatás után nem lehet visszatenni a kiságyba, ugyanis amint megérzi, hogy leteszem, felsír. 10 foga van, és szerintem pár héten belül még kettővel gyarapodik ez a szám. Ata, Ada, Brrrr, Grrr, Háp a kedvenc szavak. Szeret a játszótéren lenni, főleg homokozni, imádja a gyerekeket, csak ezt még nem tudja finoman kifejezni. A fiókokba ki-be pakol, a wc papírt tépkedi, segít teregetni és a ruhát leszedni, sőt, a mosógép bepakolásában is aktívan közreműködik. Szerintem a konyha a kedvenc helyisége. Ismerkedik a sütővel és a wc-vel, és hát tényleg minden érdekli.
És egy-két szó rólunk, szülőkről. Megvagyunk, készülünk Balatonkenesére, Apa betegeskedik, én egy kicsit magam alatt vagyok, bár az okát annyira nem tudom megfogalmazni. Majd elmúlik.
... a fiaimról, Apáról, a gyereknevelésről, a gondolataimról... mindarról, ami MI vagyunk
2012. szeptember 21., péntek
2012. augusztus 17., péntek
Ami kimaradt a "Hol tartunk most?"-ból
Kedvenc játék az "elkaplak" játék. Ő mászik, néha hátranéz, hogy megyek-e utána, és ha igen, még gyorsabban kotor. Közben mondom neki, hogy "elkaplak, Betyár", mire kacagni kezd, és amikor tényleg elkapom, akkor iszonyatos nevetésben tör ki. És utána persze Ő kap el engem. :)
2012. augusztus 16., csütörtök
Hol tartunk most?
11 hónapos nagyfiam 9500 gramm. Centit nem tudok mondani, mert annyira izeg-mozog, hogy lehetetlenség megmérni. Ha olvassa ezt valaki, és tud arra egy jó tippet, hogyan kell egy izgő-mozgó gyereket megmérni, ne titkolózzon tovább, ossza meg velem. :)
Július közepe óta próbálgatja a mászást, és már szinte tökéletesre fejlesztette ezt a tudományát.
Július 3-án délután felállt, és azóta ezt gyakorolja mindenhol. Külön örülök, amikor a fürdőkád, a sütő vagy mondjuk a forgószék mellett támad kedve álldogálni. :D
8 foga van, és 3 helyen is duzzadt az ínye, szóval vélhetően nemsokára újabbakkal gazdagodik.
Kedvenc szavak: háp-háp, auuuu (ez a vau lenne), grrr (ez pedig a tigris). A galamg a krrrr. Én még mindig Ana vagyok, Apa pedig néha Ata, néha Ááááá-pááá. :) A mamamama és a bababababa is kedvencek. Állandóan "beszél", néha visítás, néha kiabálás formájában.
Pápázik, mutatja, hogy mit nézzünk meg, hová menjünk. Tapsol. Cuppogtat. És hisztizik. Imádom. :D
Napközben általában 1x alszik, akkor 2-2,5 órát. Ha kétszer alszik, akkor délelőtt 1 órát, délután 2-t. Fél 7 és 8 óra között ébred, és fél 9 és fél 10 között alszik el. Éjszaka rosszul alszik, ezért sokszor alszunk együtt, mert úgy nyugodtabban alszik. Ha külön alszunk, és felsír, és Apa megy be, még hangosabb sírásba tör ki, és kiabálja, hogy Anaaaa. Éjszaka még 2-3x szopizik.
Kb. 2-3 napja napközben már csak reggel és este szopizik, illetve még mindig cicin alszik el. Szinte mindenevő. :) Kitolja a nyelvével a kaját, ha már nem kér többet. Mindent meg akar kóstolni; ha eszünk valamit, már jön is oda, és mondja, hogy "nyam, nyam". Tejterméket, tejet még nem adok neki, glutént is csak keksz formájában. Élvezi, ha elé teszem a kaját kis darabokban, és onnan csipegetheti fel. Általában együtt kajálunk, mert azt nagyon élvezi Ő is, és én is.

Apáink korában
Tegnap meglátogatott minket a nagymamám. Nagyon szeretek vele beszélgetni, mert mindig mesél arról, hogy régen mi volt. Persze a szüleim aztán elmondják, hogy néhány sztori ki van egy kicsit színezve, de ez belefér szerintem. :) A lényeg, hogy mesélte, hogy a fiai csecsemőkorában milyen szokások voltak. Én ezekről még sosem hallottam ezelőtt, ezért írom le. Hogy emlékezzek... Hogy mesélhessek én is az unokáimnak. :)
Mama azt mondta, hogy mivel tápszer akkoriban még nem igazán volt, így bő tejben főzött grízt, kivágta a cumisüveg cumirészét, és azt itták a fiúk. Ennyit arról, hogy ne adjunk tehéntejet 1 éves kor előtt a babáknak. De a legdurvább, vagyis számomra legmegdöbbentőbb dolog, amit mesélt, hogy a bilizés úgy történt, hogy a fiúknak volt kis asztaluk, megkapták a kakaót, és miközben(!) azt itták, biliztek is. Hát, ez kész!! Nem akartam hinni a fülemnek. Ezek után mesélte azt, hogy a gyerekek alig voltak ölben, mert el kellett végezni a házimunkát (mondjuk ez még az én csecsemőkoromban is így volt sok családban), meg hogy az anyósa rászólt az éppen szoptató mamámra, hogy ne üljön annyit a gyerek alatt, nem ér Ő erre rá. Aztán mikor az apósa hallotta, hogy sír a baba, gyorsan visszaküldte mamát szoptatni.
Megdöbbentő!!!

2012. augusztus 3., péntek
Egy eljegyzés, két esküvő, két keresztelő
...melyekből csak 3 történt meg az elmúlt hónapban, de úgy teljes a sztori, ha beszámolok az eljegyzésünkről és az első esküvőnkről is. Sőt, az is kiderül, hogyan is derült ki terhességem. Az úgy történt, hogy 2010. december 31-én Apa megkérte a kezemet, és én igent mondtam. Mást nem is mondhattam volna, hiszen ébredés után történt a lánykérés, és a gyűrű mellett egy forró kávé is volt a kezében. :) (Kávéfüggő vagyok, illetve voltam.) Szóval igent mondtam, volt nagy öröm családszerte. Még aznap meg kellett volna jönnie a menszeszemnek, de nem jött. Nem izgultam, sőt, még örültem is, hogy úgy szilveszterezhetek, hogy nem kell "arra" figyelnem. Aztán 2011. január 3-án már kezdett gyanús lenni a dolog. Máskor is késett már 3 napot, de most valamit éreztem. Így hát bementem a patikába, és a "menjünk biztosra" szellemében kértem két különböző fajtájú/márkájú terhességi tesztet. Persze megfogadtam, hogy csak akkor csinálom meg, ha már tudom, hogy Apa nemsokára hazaér, mert mi van ha pozitív?! Nem bírnám magamban tartani, de hát telefonba ilyet közölni... Na, persze nem bírtam várni, megcsináltam, pozitív lett, és jött a végeláthatatlannak tűnő várakozás. Aztán Apa végre hazaért, én elmondtam, volt nagy öröm, meg döbbenet. A döbbenet annak szólt, hogy igazából nem sejtettük, hogy az első alkalommal össze fog jönni a baba. Azon a szép estén, amikor a kisfiúnk fogant, úgy voltunk vele, miért is védekezni, hiszen itt vagyunk az új lakásunkban, minden happy, akár jöhetne is baba, és hát úgysem fog, hiszen mindenhonnan az ömlik az ember arcába, hogy milyen nehéz teherbe esni manapság. És talán én sem vagyok kivétel. Hát az voltam. De nem bánom, sőt!!! Szóval így derült ki, hogy babát várok. Amúgy nevettünk Apával, hogy sose mossuk le magunkról, hogy azért volt eljegyzés, mert jön a baba, de Apa mondta, hogy ez azért sem lehet így, mert Ő már októberben elkért Apukámtól. :D Hát így kezdődött minden.
És így itt volt a nyakunkon a kérdés: mikor legyen az esküvő, és mekkora legyen?! Mi sosem akartunk nagy lagzit. Nekem minden bajom volt, ha az esküvő cicomázási részére gondoltam, Apának meg ugyanilyen érzései voltak a szerepelési részével kapcsolatban. És hát a terhesség kapóra is jött. Mert melyik családtag várná el egy 6-8 hónapos kismamától nyáron(!), hogy nagy ruhában táncikáljon. Szóval eldöntöttük, kis lagzi lesz. És még mielőtt megszületne a baba, nyáron. És jött a következő kérdés, legyen-e egyházi. Ebben én voltam nagyon határozott, és nemet mondtam. Így éreztem jónak, helyesnek, számomra elfogadhatónak a dolgot. Így történt, hogy 2011 júliusában megvolt a polgári esküvőnk, szűk körben, nagy hassal, Hádás fehér ruhában, egy szuper vacsorával egybekötve.
Aztán 2011 szeptemberében megszületett Máté, és mi úgy döntöttünk, hogy következő évben egyszerre tartjuk meg az egyházi esküvőnket és a keresztelőt. És így is lett. Július elején egy szombati napon volt az egyházi esküvőnk, másnap pedig egy fantasztikus lelkész megkeresztelte Mátét. Nagyon jól sikerült mindkét esemény, sőt, az egyházin volt is meglepetésünk. Néhány barátunk úgy döntött, eljön a szertartásra. :) Úgyhogy az anyósoméknál tartott kis összejövetelen a szűk családon kívül ott voltak a legközelebbi barátaink. Nekem ez nagyon fontos volt, mert mindig volt egy kis hiányérzetem az esküvővel kapcsolatban. Na, nem a nagy dínom-dánom hiányzott, sokkal inkább az, hogy a barátainkkal is együtt ünnepeljünk. Amúgy ha nem lettem volna terhes, akkor másképp lett volna az esküvő. Úgy terveztük, vagyis felmerült az is, hogy a hivatalos esküvő után lesz egy vacsi a rokonoknak, azután viszont tartunk egy hatalmas bográcsparty-t a barátainkkal, barátainknak. Olyan igazi laza, farmeres-pólós sütögetős kis buli lett volna. De hát terhesen ezt sem lehetett megoldani. Na, majd a 10. házassági évfordulónkon csapunk egy ilyen party-t! :D Összességében persze nagyon ól sikerült így is az esküvő utáni kis összejövetel, szóval nem panaszkodom egyáltalán!!
A másik keresztelő pedig Máté unokatesójáé volt, és ott bizony fontos szerepem is lett: én lettem a keresztanya. Nagyon örülök, és egyben tartok is tőle, mert én igenis jó keresztanya akarok lenni, nem egy olyan, aki csak szüli- és névnapokkor köszönti fel a keresztgyerekét. Én szeretném a gondját viselni, közös programokat szervezni vele. Remélem ez meg is valósul!!
No, hát ezek történtek velünk!

2012. július 2., hétfő
Foghelyzetjelentés
Az előző bejegyzésből kimaradt a foghelyzetjelentés. Szóval a múltkor írtam az 5. fogacskáról, és "panaszkodtam", hogy olyan fura sorrendben jönnek a fogai. NA, hát örömmel jelentem, hogy azóta meglett a 6., a 7. és a 8. fogunk is. A felső metszők után kibújtak a középsők is, majd nem sokkal később megindult a bal alsó kettes is. Szóval immár nyolc foggal rendelkezik az én Manóm.
Az elmúlt másfél hónap történései
Apa a Grundon "focizik", Máté alszik, én meg véééégrrreeeee írok. Kicsit elhanyagoltam a naplónkat, amiről csak részben tehetek én. Reményeim szerint ez a bejegyzés részletes és sokszínű lesz.
Talán kezdem a rosszal. Mert azon jobb túlesni. NA, igen, ez az a szó, ami meghatározta a június 12. napunkat. Máténk kiesett a kiságyból. :( Borzasztóan éreztem magamat, szörnyű volt. Elmentünk a kórházba, mert persze beteg is volt, lázas beteg, és egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy most azért bágyadt, aluszékony, mert beteg, vagy mert az esés következtében történt vele valami. A kórházban két napot töltöttünk, és a körülményekhez képest nagyon jól éreztük magunkat. A csecsemősök segítettek mindenben, kedvesek voltak. Így könnyű, vagy legalábbis könnyebb volt elviselni az ottlétet. A kisfiam persze bent is egy csoda volt. Kacagott, játszott, nevetett. Az utána következő időszakunk elég nehéz volt. Vagyis sajnáltam nagyon, mert az esés iszonyatosan előhozta belőle a szeparációs szorongást. Azelőtt is voltak olyan napok, amikor csak velem volt hajlandó játszani, de legalábbis mindig látótérben kellett lennem, de a baleset után ez odáig "fajult", hogy ha kiszaladtam megkavarni az ebédet úgy ordított, minta vernék. Szegény, nagyon kétségbeesettnek tűnt mindig. Most már talán megnyugodott, mert egyedül is játszik, de azért mindig kislisszol utánam, ha kimegyek. :)
A fejlődésében hatalmas változások történtek. Egyrészt tökélyre fejlesztette kúszótudományát, és egy szempillantás alatt bárhol ott terem. Már próbálkozik a felállással, de csak rajtam keresztül. :) Rámmászik, belefúrja a fejét a hasamba, és kinyomja a fenekét úgy, hogy közben egyenes a lába, és persze rajtam támaszkodva próbál felállni. Olyan drága. :) Már stabilan ül, sőt, egyedül felül, és ha fiók van a közelében, akkor abból ki- és bepakol. Az ajtót mozgatja, a kerekeket megtekeri, és kicsavarja a nagy játékcsavarokat.
Rengeteg beszél. Néha kiabál. Néha hörög. Ilyenkor megijedek. Meg megfeszíti magát, és úgy kiabál. Nem értem ezt a reakciót, vagyis remélem semmi baj, rossz nincs emögött.
Jelzi, ha elég volt neki a kaja és a víz, pá-pá-zik, tapsikol. Ha azt mondjuk neki, hogy pancsi, akkor csapkodja a vizet és nagyokat kacag.
Olyan édesen magyaráz, és mindezt egész nap teszi. :) Az Ada, Ata, Brrrr, Mamamama a kedvenc szavak. És én Ana vagyok. :) Úgy tudja kiabálni, ha szeretne valamit, hogy én is meglepődök. :D
A kisfiam egy csoda. Néha, amikor mérges, fáradt, ingerlékeny vagyok, akkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó, hogy van nekem. Még ha miatta is vagyok fáradt, vagy mérges vagyok valami miatt. Úgy tud bújni, és ezt imádom. Szeretném, ha sose változna ez meg... Vagy csak több lenne...

2012. május 15., kedd
5. fog
Máté az elmúlt 3 napban megint rosszul aludt, de én a hasára gyanakodtam, mert mostanában nem figyeltem oda a kajálásra, és bizony ettem tejterméket dögivel. (Úgy vettem észre, erre érzékenyebb.) Erre ma belenyúltam a szájába, és ott volt az 5. fogacska. Juhhhéééé. :) Szóval nem a pocakja volt a gond. Az viszont egy picit aggaszt, hogy olyan fura sorrendben jönnek a fogai. Alul középen van kettő, meg kijött neki alul a jobb kettes is, fent viszont nem a középső metszők bújtak ki, hanem az oldalsó metszők, vagyis a kettesek... Ez olyan fura nekem, ugyanis én azt hittem, hogy felül is a középső fogacskák fognak kijönni először, de nem. Remélem nincs semmi baj. Azért lehet megkérdezem a gyerekorvost, hogy mikor, mennyi idő után kezdjek aggódni.
2012. május 11., péntek
Mátrafüred
Hát, ez is eljött: megvolt Máté első nyaralása. :) Eredetileg tavaszolásnak indult, de az égiek kegyesek voltak hozzánk április utolsó hétvégéjén, így a tavaszolás igazi nyaralás lett. Máté nem, de mi, szülők szépen leégtünk-barnultunk. Utaztunk kisvasúton, igaz, Mátébaba átaludta az utat. Aztán kirándultunk egyet Galyatetőre, de persze ez nem a klasszikus értelemben vett kirándulás volt, hiszen 4 kisgyerek volt a baráti társaságban, akikkel még nem lehet úgy kirándulni. NA de majd ha nagyobbak lesznek. :) Azért így is nagyon jó volt; kiheveredtünk a fűre, beszélgettünk, játszottunk... Tényleg jó volt! Máté nagyon élvezte, hogy olyan sokan vannak körülötte, és annyit fejlődött ezalatt a pár nap alatt, hogy csak na. Nagyon sokat jelentett, hogy rengeteg emberrel találkozott, hogy nagyon sok élményben volt része. Már máskor is megfigyeltük Apával, hogy egy-egy ilyen alkalom után eszméletlenül sokat fejlődik a beszéde, mozgása. És hát nekünk is nagyon jót tett, hogy egy kicsit kimozdultunk. Azon nevettünk, hogy jövőre már 6 gyerkőc lesz ezen a közös nyaraláson, úgyhogy már 16 férőhelyes szállást kell foglalnunk. Nem lesz egyszerű. :)
Engem nagyon feltöltött ez a nyaralás, függetlenül attól, hogy eléggé fáradtak voltunk, mert azért esténként, miután lefektettük a gyerekeket, előkerült a társas, és ment a beszélgetés hajnal 1-ig. De megérte, és már alig várom a következőt. Meg azon gondolkodom, hogy milyen alkalom lehetne, ami miatt összegyűlhetnénk újra még a következő nyaralásig. :)
Jó volt!!!! :)

2012. április 20., péntek
Harap, karmol, hajat tép, mégis imádnivaló
Ha így folytatja Máté, két hónap, és egy szál hajam sem lesz. És a nyakam tele lesz foltokkal, amiket eléggé nehezen tudok majd kimagyarázni Apa előtt. :) Még szerencse, hogy Őt is harapdálja Máté, így tudja, hogy miért van tele foltokkal a nyakam, arcom, kezem, lábam, egyszóval mindenem. Biztosan mindenkinek, vagyis minden gyereknek van ilyen időszaka, amit ki kell bírni valahogy, de én már nagyon várom a végét. Mert komolyan nagyon szokott fájni, amikor izomból belemarkol a hajamba, és ráadásul van egy külön érzéke ahhoz, hogy ne egy vastag tincset kapjon el, hanem egy-két szál hajat, ami úgy igazán tud fájni rángatás esetén. És a harapdálás... Hát, az sem egyszerű. A kisujjam tele van fognyomokkal, a szemem alatt az arcomon apró sebek. Ő még nem érti, de azért én kitartóan mondogatom neki, hogy "Máté, nem szabad, anyának ez fáj";, és csak abban bízom, hogy egyszer majd összekapcsolja, hogy mikor mondjuk a "fáj" szót, és milyen érzés kapcsolódik hozzá...
Egyébként már kibújt a harmadik foga is, és ez is alul van. És kúszik az én gyerkőcöm. Igaz, még csak most próbálgatja, és amikor nem megy, akkor elkezd kalimpálni a levegőben kezével-lábával, szinte idegeskedik, hogy nem megy neki. Sokat van hason, hogy tudja próbálgatni ezt az új dolgot, és tetszik is neki.
Hétvégén jönnek sógornőmék, főzök majd ezerrel. Majd beszámolok, hogy milyen volt, ugyanis nekik is van két gyerkőcük, igaz az egyikőjük kisebb Máténál is, de biztosan jó lesz.
És már alig várom április utolsó hétvégéjét, ugyanis akkor megyünk nyaralni, vagyis inkább tavaszolni a barátainkkal Mátrafüredre. 10 felnőtt, 6 gyerek, ebből két babóca még pocaklakó. De így is lesz nyüzsgés, és már nagyon várom! Pihenünk, kikapcsolódunk, és hát végülis ez lesz Máté első kirándulása is. :)

2012. április 10., kedd
Otthon
Még tartozom egy beszámolóval a nagyszülős-tíznapos kiruccanásunkról. Az egész januárban kezdődött, amikor is annyira kibuktam a fáradtságtól, hogy azt mondtam, amint elkezdődik a hozzátáplálás, megyünk haza a nagyszülőkhöz, mert PIHENNÜNK KELL!! Nemcsak nekem, Apának is. Mivel a szüleink 300 km-re laknak tőlünk, és így nem igazán van segítségünk, nem is tudtunk normálisan kikapcsolódni egyszer sem eddig. Így jött az ötlet, hogy a márciusi hosszú hétvégén menjünk haza, négy napot együtt leszünk a családdal, aztán Apa jön vissza Pestre, mi Mátéval maradunk Szabolcsban, és így talán mindketten tudunk pihenni egy kicsi: Apa Pesten, én meg a szüleink segítségével az ex-otthonomban. Hát, tévedtem. Legalábbis az egyikőnk pihenési lehetőségeiben. Én ugyanis nem pihentem túl sokat. Ez persze nem szemrehányás, és nem is voltam irigy Apára, talán csak egy kicsit. :) Hiszen Ő minden éjszakát végigaludt, míg Máté abban az egy hétben szinte óraműpontossággal keltett minden éjszaka 1-kor, 3-kor, fél 5-kor, és utána félóránként. Apukám nagyon aranyos volt, mert fél hétkor mindig bejött, és elvitte Mátét egy órácskára, amíg el nem indult dolgozni. Én addig próbáltam pihenni, de nem nagyon ment. Vagyis az az egy óra szuper volt, de sajnos a 3. nehéz éjszaka után már édeskevés. Közben meg látogatók adták egymásnak a kilincset, és még ez volt a jobbik eset, ha Ők jöttek, és nem nekem kellett a gyerekkel felpakolva ide-oda mennem. Így a napközbeni alvás sajnos kiesett. Nem volt egyszerű, piszkosul elfáradtam, de összességében MEGÉRTE. Mert pesti lévén olyan jó volt az igazán friss levegőn lenni, egy kicsit elszabadulni turkálni, enni egy jót Gyöngyikénél, és csak úgy lenni otthon. Vagyis már nem otthon. Mert ez a hét arra is jó volt, hogy rájöttem, nekem már itt Pesten a férjem és a kisfiam mellett van az otthonom, és nem Szabolcsban. Furcsa érzés volt erre rádöbbenni. De jó érzés is. Hogy nekem már van egy saját családom, akikért élek. Szuper így!! A nagyszülők persze nagyon édesek voltak, és az is nagyon klassz volt, hogy Máté elvolt velük. Egy-két nap után rájöttem, hogy nem kell állandóan mellettük lennem, mert akkor sem fog sírni Máté, ha nem lát engem, miközben a nagyszüleivel van. Meglátogattuk Máté dédijeit is, és elmentünk a nagypapája sírjához is, igaz oda csak egyedül. Az volt a legjobb, hogy ha gondoltam egyet, akkor csak kivittem az udvarra, és ha nem bírta, vagy megunta, akkor pikkpakk bent is voltunk. Nem kellett babakocsizni, felöltözni nekem is utcai ruhába, vagy azon aggódni, hogy vajon melyik saroknál kezd el ordítani Máté, és kell úgy tolni a babakocsit, hogy Máté nem benne ül, hanem segít nekem tolni?! :) Bár már ebben is van haladás, mert amióta már jobban kilát belőle, sokkal tovább is elvan benne. Hát, ennyi volt mára. :)
2012. április 3., kedd
Van tej, nincs tej
Kezdem hülyén érezni magamat, mert legtöbbször akkor írok, ha baj van. De ilyenkor olyan jó kiírni magamból a dolgokat, mert egyrészt megkönnyebbülök, másrészt jó olvasni a tanácsokat is, amiket kapok. Például Málna7-nek köszönhetően múlt hét szerdától Dr. Győri József az orvosunk. Kedves, szimpatikus, úgy érzem, jó döntést hoztunk. Az ex-gyerekorvosunkkal is szépen el tudtunk válni; nem volt benne harag, nem kérdezősködött, egyszerűen tudomásul vette, hogy kikértem a kisfiam kartonját. Talán érezte Ő is, hogy jobb ez így...
Ami viszont nem jó, az a tejtermelésem. Nem tudom, lehet, hogy én csinálok valamit rosszul, de állandóan ingadozik a tejtermelésem. Két napig van rendesen, nem is kell pótolnom, csak este, lefekvés előtt, aztán meg két napig alig-alig csurran-cseppen valami. Van olyan reggel, hogy az egyik ciciből tud enni Máté 200-at, egy vagy két nappal később reggel viszont annyira kevés van, hogy két ciciből is csak 120-at. És nem értem az okát. A napjaim szinte ugyanúgy telnek, nem csinálok másképp semmit. Nem alszom sem kevesebbet, sem többet, ugyanúgy végzem a házimunkát, ugyanúgy pihenek, és mégis ez van. Nem érzem magam fáradtabbnak vagy idegesebbnek, szóval nem értem. És eléggé kellemetlen ez, mert Máté nem hajlandó meginni a tápszert, sem pohárból, sem cumisüvegből. A cumisüveget rágja, nem szopja, és ugyanezt csinálja a cumival is egyébként. Egyedül a sinlacot eszi meg, de egész nap adjam neki azt? Ma úgy itta meg a tápszert, mert muszáj volt neki adnom, hogy belereszeltem neki almát. Még szerencse, hogy már hozzátáplálom! Persze egy-egy ilyet kis délutáni evés után is szoptatok, hogy ne álljon le a tejtermelés, de ezek szerint ez sem használ.
A másik probléma, ami nyilván az előzőből ered, hogy nagyon rosszul alszik éjszaka. Általában kétszer eszik, és ehhez jönnek még a további kis felsírások. Bár szerencsére ezeknél könnyen megnyugtatható, és az is jó, hogy Apa mindig segít, így az evésen kívül felsírásokkor Ő megy Mátéhoz, hogy én aludjak. Amúgy már ezekhez az éjszakai felkelésekhez is hozzászoktam, szóval nem vagyok fáradt, és van olyan is, hogy hiába kel fel sokszor, és így alszom én is nyugtalanabbul, mégis van rendesen tejem.
Szóval tanácstalan vagyok. :(

2012. március 14., szerda
Gyerekorvos kerestetik
Azt hiszem, most telt be a pohár. Megérett a helyzet a gyerekorvosváltásra. Eddig is voltak kétségeim, mert ugyebár Máté súlya miatt szinte állandóan a tápszerre akart minket rábeszélni, és meg sem próbált segíteni a tejmennyiség növelésében, ami szerintem eléggé gáz. Kedden voltunk ismét doktornőnél, és meséltem neki, hogy már hozzátáplálom a kisfiamat, és miután megkérdezte, hogy eddig mit evett, azután közölte, hogy hagyjam a kajakészítést, és igenis adjak bébiételt a gyereknek. Amikor megkérdeztem, hogy miért, akkor még Ő volt meglepődve a kérdésemen, és közölte, hogy azért, mert én úgysem tudok olyan sokfélét főzni!! És megjegyezte azt is, hogy szerinte felesleges félórákat pepecselni a konyhában, mert az is könnyen lehet, hogy a kisfiam úgysem fogja megenni, és akkor önthetem ki az egészet. Na, már most nekem ezzel szemben az a véleményem, hogy sokkal jobb, ha én otthon készítem el a gyerkőc kajáját, mintha megvenném azokat a bébiételeket, amik bár lehet, hogy ellenőrzött helyről származnak, de ezt az előnyt rögtön leüti az a tény, hogy szerintem sok felesleges vacak is van benne azért, hogy elálljanak a boltok nem hűtött polcain. És igenis tudok sokfélét főzni, mert kreatív vagyok. És ha ki kell önteni, hát bumm, ez van. Meg amúgy még az is lehet, hogy majd én megeszem. :) Nem tetszik ez a hozzáállás. Ha követem a doktornőm tanácsát, akkor a gyermekem tápszeren nő fel anyatej helyett, és az első ízek, amiket ízlel, azok a bébiételek, amik bármennyire is ellenőrzöttek, szerintem nem vehetik fel a versenyt a házilag készített ételekkel. Úgy érzem, nem ugyanazok a céljaink, nem tudjuk összeegyeztetni a dolgokat, és nem is bízom benne, ami alapvető lenne. Szóval most gyerekorvost keresek!!
Akik olvassák ezt a bejegyzést, és esetleg tudnának nekem ajánlani gyerekorvost Budapesten a IX. vagy a XIX. kerületben, azt nagyon-nagyon megköszönném. Más kerület is szóba jöhet, de főleg ez a kettő lenne jó...
2012. március 13., kedd
Az én 6 hónapos nagyfiam
... 7200 gramm és 67,5 cm (saját mérésem szerint: 7030 gramm),
... már forog hasról hátra és hátról hasra, igaz, hátról hasra csak egyik irányba, de ez rendben van így,
... naponta vagy két nagyot alszik, vagy három kisebbet,
... általában 6 és fél 8 között ébred, és kb. 3 órát bír ébren tölteni,
... általában este 8 és fél 10 körül alszik el,
... éjszaka egyszer - nagy ritkán kétszer - eszik, de többször is felkel, ám ezek a felkelések rövidek, hamar meg tudjuk nyugtatni,
... ismerkedik az ételekkel, már evett almát, krumplit, répát, és nincs gond a kanállal,
... rengeteget mosolyog, gügyög, imád a nyálával játszani (fújja kifelé), és mosolyog, ha tüsszent vagy köhög,
... két tündéri kis fogacskája van alul középen, de nagyon gyanús, hogy megint fogzik, mert kicsit nyűgösebb,
... nem igazán szereti a kengurukat, kendőket, hordozókat,
... még nem jár babaúszásra, de mivel pont ma megkaptuk az "engedélyt" a doktornőtől, ha hazaérkeztünk a nagyiktól, akkor el is megyünk,
... Juditbarátnőmnek köszönhetően megkapta az első gyerekdalos dvd-jét, amit nagyon-nagyon szeret hallgatni és nézni is,
... nagyon nagy kópé, ugyanis evés után nem szeretem, ha hasra fordul (kihányja a kaja egy részét), ennek ellenére amint egy percre elfordulok, máris hasra vágja magát,
... nagyon kis pihe-puha szőkés barna hajkoronával rendelkezik,
... szeret autóban utazni, bár olyan igazán hosszú úton még nem voltunk,
... szereti, ha az apukája gitározik neki,
... kedvenc mondókája a "Süt a pék, süt a pék, kenyeret"
... egyszer már elengedte az anyukáját egy hosszabb esti kimenőre,
... most fogja először meglátogatni a nagyszülőket és a dédszülőket,
... épp a mai napon kapta be először a lábujjait,
... már biztosan fogja a csörgőket, sőt átteszi egyik kezéből a másikba,
... hason fekve már nyúl egy kézzel a játékai után,
... mindent, ami a kezébe kerül, azt megkóstolja (ennek köszönhetően anya telefonja egy napig nem működött).

2012. március 6., kedd
Nagy nap ez a mai...
...ugyanis ma Máté megette, pontosabban megitta élete első pár korty almalevét, és örömmel jelentem, hogy nagyon ízlett neki. Pedig nem volt édes az alma, és mégis. Annyira kis cuki volt, mert ahogy elvettem a szájától a kanalat, kapott utána egyből, és még percekig nyalogatta utána is. :)
És azért is volt nagy nap a mai, pontosabban az előző éjszaka, mert az volt Máté eddigi pályafutásának legrosszabb éjszakája. Rengetegszer kelt fel, alig lehetett megnyugtatni, mindig hangosan sírva ébredt. Összeadódott a fog- és a hasfájás, úgyhogy nagyon sajnáltam szegényt, és hát persze nekünk, szülőknek sem volt túl rózsás sem az éjszaka, sem a mai nap. Remélem a mai jobb lesz. Megyek is, alszom egy nagyot!!

2012. február 28., kedd
Csak úgy
Csak úgy írni támadt kedvem. :) Nem tudom, ki hol lakik, de Pesten szakad a hó. Biztosan sokan nem örülnek neki, de én - decemberi lévén - imádom. Ráadásul olyan gyönyörűek a hóval borított fák, és talán Pest is egy kicsit szebbé, barátságosabbá változik ilyenkor. Persze csak míg ki nem megy az ember a gusztustalan, latyakos-sáros körútra...
Máté alszik, és bízom benne, hogy alszik is még jó ideig, mert nem szeretném végigjátszani a tegnapi napot újra. A babó délután fél 3-ig egy szemhunyásnyit sem aludt, úgyhogy képzelhetitek, hogyan aludt el akkor... Üvöltve. Bármit csináltam, csak sírt. A cicit kiköpte, a rázásra még jobban rázendített, és végülis úgy sikerült elaludnia, hogy a vállamra hajtotta a kis fejét, és belefúrta az arcát a hajamba. Olyan édes volt, és iszonyat jóérzéssel töltött el. Szívem szerint így maradtam volna végig, de piszkosul elfáradtam. Sok minden összejött neki. Szerintem megint jön a foga, mert az alsó ajkát állandóan rágja, szopogatja, és az első kettő fogzásnál is így kezdődött minden. Aztán ha ez még nem lenne elég, akkor itt van ez a fránya felújítás. Alattunk és felettünk is felújítanak, és a lépcsőházat is most teszik rendbe. Szóval nagy a zaj, és így nem tud a picuri normálisan aludni. Elalszik, de hamar felkel. Remélem hamar vége lesz...
Most megyek, mert olvasok egy nagyon izgalmas könyvet, és még szeretnék belőle olvasni egy keveset, míg Máté szunyókál. :)

2012. február 24., péntek
Akkor sem szeretem a mei tai-t
Máté alszik, úgyhogy koffeinmentes kávémat iszogatva elolvasom az újabb bejegyzéseket, és megosztom Veletek az én nagy gondomat.
Megrendeltük a mei tai-t, meg is érkezett, gyönyörű, nagyon baba, csak egy bibi van vele: Máté nem szereti. :( Nagyon nem örülök neki, mert annyira, de annyira jó lenne, ha szeretne benne lenni... Már állítgattuk minden részén, kipróbáltuk sokféleképpen, de nem. Nem tudom eldönteni, hogy mi a baj... Esetleg nem kényelmes neki, mert rosszul vannak beállítva a csatok? Vagy az a baj, hogy nem lát ki rendesen belőle? Esetleg még nem elég húsos hozzá? Úgy szerettem volna, ha szeret benne lenni. Azt csinálja, ha benne van, hogy nyom el magától, mintha zavarná, hogy a közelemben van... Azért nem adom fel, hátha egyszer megszereti...

2012. február 20., hétfő
Gyerekorvos=engedélyező hatóság?
Január eleje óta készülök arra, hogy elviszem Mátét babaúszásra. Régóta terveztem, mindig is vágytam rá, ki is néztem a helyet, de hát ugyebár kell hozzá orvosi igazolás. El is mentem a mi doktor néninkhez, aki közölte, nem mehet Máté addig, ameddig túl nincs minden oltáson. Rendben, oké, megértem. Így emiatt is alig vártam a január 24-ét, de kiderült, hogy nem kapja meg minden oltását, mert jön a foga, és ilyenkor nagyon megviselné még pluszban a két oltás. Rendben, oké, megértem. A következő időpont február 14-e volt. Ismét alig vártam e jeles napot, és szinte az elsők között volt a nagy kérdés, hogy megkapjuk-e az igazolást. A válasz: nem!! Nem engedi, mert ott beteg lesz, majd két hónap múlva, ha jó idő lesz.. Két hónap múlva?? Akkor 7 hónapos lesz Máté... Minél hamarabb elkezdjük, annál jobb, nem? A válasz: nem gond. Elég, ha 8 hónaposan kezdi el. Végül sikerült lealkudni az időpontot, és remélhetőleg március 13-án igazolással a kezemben jöhetek el doktornőtől, és kezdhetjük az úszást. Ez a kis jelenet elgondolkodtatott, és elkezdtem kérdezősködni. Van olyan város, ahol semmiféle igazolás nem kell az úszáshoz, egyszerűen elviszed a babádat, és kész. Talán ez az egyik véglet, és talán nem jó. De azt gondolom, hogy az a másik véglet, hogy bár egészségügyi szempontból alkalmas lenne Máté a közösségbe menetelre, de mivel ott elkaphat valamilyen betegséget, ezért nem ad ki igazolást a doktornőnk. Érdekes.
2012. február 13., hétfő
Apa meglepetés bulija - ahogyan Máté látta
2012.02.12. 19:08
Gondoltam, hogy készül valami, mert anya már csütörtökön is annyira izgatott volt. Meg izgult is. Éreztem én, de nem bántam, mert ez ilyen pozitív érzés volt. Aztán jött a következő nap. Úgy kezdődött, hogy jó sokáig aludtam, hogy anyának is legyen ideje pihenni a nagy nap előtti napon is, hiszen ekkor készítette el azokat a finomságokat, amiket tegnap az a sok-sok ember megevett. Nagyon érdekes dolgokat láttam. Anya elővett valami kerek piros izét, aztán egy fényes dologgal leszedte róla a piros részt, majd szintén egy fényes dologgal apró darabokra szedte. Aztán meg berregtette azt a valamit, amit annyira nem szeretek, de közben meg énekelt nekem és mosolygott, meg olyan fura fejeket vágott, úgyhogy megnyugodtam, sőt, nevettem is, mert annyira szeretem, amikor anya így mórikálja magát nekem; olyan vicces. Azért bevallom, egy idő után már kicsit untam a dolgot, és ezt jeleztem is anyának, és akkor Ő játszott velem egy csomót. Olvastunk, beszélgettünk, tornáztunk. Utána megint kimentünk a konyhába, és még érdekesebb dolgokat láttam. Anya egy fényes tálban keveregetett egy sárga maszlagot, amit aztán beleöntött egy érdekes formába, és ezt az egészet abba a lenyíló dobozba tette. Nekem ez nagyon tetszett, mert jó meleg volt, ráadásul olyan finom illatot is éreztem. Anya sajnos nem adott nekem belőle, de végül is a tejcsi is nagyon finom volt, amit a jól megérdemelt játék után a kedvenc párnámon fogyasztottam el. Apa meglepi bulija kicsit rosszul kezdődött, mert bár anya többször mondtam nekem, hogy apának nagyon sok barátja van, ezért rengeteg ember vesz majd körül engem szombaton, arra nem számítottam, hogy amikor felkelek, egyből ott lesz az a sok-sok ember... Egy kicsit megijedtem, ezért inkább odabújtam anyához és apához, és egy kicsit sírtam is. Mert hát olyan magasak voltak azok az emberek, hogy én még ilyen magasakat nem is láttam... De aztán kiderült, hogy mindenki nagyon szeret engem, és olyan jókat játszottam a többiekkel, hogy csak na. És még volt egy másik baba is, azt hiszem, azt mondták, hogy Ő Marcellbaba, az én játszótársam, amit annyira nem értettem, hiszen Ő csak ott feküdt mellettem, és nem adta ide a játékokat, nem zenélt a kedvenc könyvemmel, szóval Ő majd biztosan később lesz a játszópajtim. Bogika viszont más volt. Ő játszott velem. Mindig odaadta nekem Micimackót és Malackát, és még beszélgetett is velem. Meg kipróbálta a játékaimat, de nem vette el őket. Nagyon tetszett nekem, hogy ilyen sokan vagyunk, és olyan érdekes volt más hangokat is hallani az apáén és az anyáén kívül is. Remélem, hogy lesz még ilyen...

2012. február 7., kedd
UH-ra várva
Ma megint mennünk kell a Jahn-ba hasi uh-ra. Úgy kezdődött, hogy a kisfiam vákuummal született, így előre vetítették, hogy kéthavonta járnunk kell majd kontrollra, és nemcsak koponya, hanem hasi uh-ra is. Először kicsit megijedtem, mert azt gondoltam, hogy ha a születése után nem volt semmi komplikáció, akkor utána sem lehet... Nem volt semmi gond az első kontrollon koponyatéren, ami szuper, de azért mindig bennem van egy kis félsz. Persze nagyon szépen fejlődik, a védőnő és a gyerekorvos sem lát semmi elváltozást, fejlődésbeli problémát, de hát, na, csak a gyerekem, és picit aggódom. Persze nem ezen rágódom egész nap, csak ilyenkor, amikor jön az újabb kontroll, akkor előtte van bennem egy kis izgalom. Na, de hasi téren van egy kis bibi. Találtak Máténál egy kis vesetágulatot, úgyhogy emiatt mindenképpen kell a kontroll. Persze azt mondta doktornő, hogy nem kóros a tágulat, és nem kell aggódni, mert fiúknál ez gyakran előfordul, és általában ki is növik, de hát, na, csak a gyerekem, és tényleg aggódom picit, így a kontroll napján...
2012. január 31., kedd
A dilemma: hogyan sétáltassak?
Hetek óta azon töröm a fejemet, hogy mit csinálok rosszul sétáltatás-ügyben?! Egyszerűen nem jövök rá, hogy mikor is lenne jó sétálni. Öltöztetéskor sír, és a kocsiban is csak egy időre hagyja abba, mert aztán egyszer csak elkezd feszengeni, és hangos sírásban tör ki. Ennek eredményeként már többször jöttünk úgy haza, hogy Ő az ölemben, közben meg tolom a babakocsit, ami nem egyszerű ezzel a dögnehéz kocsival. Szóval tanácstalan vagyok... Ötletek? :) Amikor még kisebb volt - de vicces ezt leírni a 4 és fél hónapos fiamról :) -, akkor nem volt gond, mert általában elaludt a kocsiban, mindegy volt, hogy evés után volt, vagy előtte. Etetés után nem jó, mert hiába vittem büfizés után, előfordult, hogy lehányta magát. Ha meg jóval evés után viszem, akkor nagyon hamar elkezd feszengeni, és sír. Már lecseréltem a ruháját, a sapkáját, kesztyűt már nem is adok rá, de hiába. Nem értem... Persze, tudom, az lenne a megoldás, ha evés utáni játék után, amikor már jól elfárad, és az alvás következik, akkor vinném le, és akkor aludna, de azt meg nem szeretném, mert félek, hogy rászokik, és amikor alszik itthon, akkor legalább én is tudok kicsit pihenni. Azt is próbáltam, hogy alvásidőben vittem le, aludt is, aztán felhoztam egy félóra múlva, de ahogy beértünk a lakásba, felébredt... Lehet, hogy a fiam nem szereti sétálni?! Nem tudom, majd kiderül.
Egyebek: apa makedón munkatársát búcsúztatja, így Máté és anya egyedül vágott neki a fürdetésnek. Nem először történt már ez, de most nem ment egyszerűen. Máté nagyon sírt, mert iszonyat fáradt volt már, majd megszakadt a szívem. A játszószőnyegén öltöztettem le, hogy haladjunk, de így is rettenetesen sírt. A jó hír viszont, hogy ahogy beletettem a vízbe, minden gondja elszállt. Ezek szerint élvezni fogja a babaúszást, juhhhéééé!! :)

2012. január 30., hétfő
Egy hét - két fogacska
Háááát igen, bizony, igaz a hír. :) Egy foggal indítottuk a hetet, és örömmel jelentem, hogy egy újabbal zárjuk. Mindkettő alul van és középen. Annyira kis cukik, még akkor is, ha ezek miatt a kis apróságok miatt se Máté, se anya, se apa nem aludt egy jót az elmúlt héten... De hát ez így van rendjén. :) Jó éjt!!
2012. január 19., csütörtök
Máté első karácsonya és egyebek
Hol is kezdjem?! Olyan rég volt már, és annyira haragszom magamra, hogy elhanyagolom a naplóírást, mert hát olyan sok dolog történik, annyit fejlődik, változik nap mint nap ez kis lurkó, hogy szinte minden nap tudnék írni, de mégsem teszem... Jó lenne, ha meg tudnám fogadni, hogy mától minden fontos eseményről beszámolok, de nem fogadkozom, ez az én újévi fogadalmam. :)
Napokkal karácsony előtt lázasan nézegettem Máté ruhácskáit, és azon gondolkodtam, melyikben mutatna a legjobban a karácsonyfa "alatt". Alapvetően mindig rugiban van, mert szerintem ez a legkényelmesebb viselet, de azért karácsonykor csak ne rugdalózóban legyen már a gyerek, így kiválasztottam egy gyönyörűségesen szépséges kék szerkót. Lásd a képet. :) A karácsony egyébként nem úgy telt, ahogyan vártam, vagyis csak részben. Sok vendég, sok idegbaj, nem volt jó. Többet erről nem is írok, elmúlt, túl vagyunk rajta. Mindenesetre tanultam az esetből, jövőre főzzön és takarítson valaki más, én letudtam egy időre.... Azért amikor hármasban voltunk, az nagyon jó volt, nagyon élveztem, olyan igazi kis család voltunk, nagyon boldogságos volt minden. Erre emlékszem, ezt nem veheti el senki, az első karácsonyunk. Igaz, már tavaly is hármasban voltunk karácsonykor, de akkor még nem sejtettük. ;)
Ismét voltunk még karácsony előtt doktornőnél... Hát, hadd ne mondjam, milyen volt... Borzasztó. A részletekbe bele se megyek, mert nem akarom megint felzaklatni magamat, de végeredmény az lett, hogy vettem egy doboz tápszert, amiből egyszer készítettem Máténak kaját, amit Ő kihányt, majd úgy döntöttem, kikérem egy másik doki véleményét is. Ez jó döntés volt, mert találkoztam két olyan emberkével is, akinek sokat köszönhetek. A doktornő (Tóth Ildikó) nagyon szuper volt, kedves, aranyos, és végre nem azt nézte, hogy Máté megfelel-e a számoknak, hanem úgy összességében vizsgálta a gyereket. És az asszisztensnője, Szilvi is nagyon kedves volt, sokat beszéltünk telefonon, és nagyon megnyugtatóan mesélt nekem mindenről. Szóval még most kihúzzuk ezeket az oltásos időszakokat a mi dokinéninknél, aztán irány Surány, keresünk valakit, akinek a gyerek a lényeg, és nem az, hogy minél több tápszert tömjünk bele a gyerekbe. (A tápszerre "kényszerítésnek" az üzleti hátterébe bele se merek gondolni, mert akkor végleg kiábrándulok.)
Mátébaba rengeteget fejlődik. Már nagyon ügyesen fogja a csörgőt és a játékokat, reklamál, ha valami kiesik a kezéből, és mindezt visítva teszi. :) Ha valaki hall minket, azt hihetné, hogy bántom a gyereket. :)) Szóval próbálgatja a hangját az én kis lurkóm, és asszem megállapíthatjuk, hogy lesz valaki a családban, aki még nálam is többet fog beszélni, és valószínűleg akaratosabb is lesz, mint én. :))
Közben olvastam egy csomót, és csak ajánlani tudom Vekerdy Tamás Érzelmi biztonság című könyvét, és a Nevelésünk titkai sem rossz, sőt, nagyon érdekes kis olvasmány. Most épp a mi Mártánktól kapott új könyvet, Vida Ágnes könyvét (Babapszichológia) bújom, ami szerintem olyan, mint Ranschburg Szülők könyve című könyve és Mérei-Binet Gyermeklélektan című könyve, csak nem annyira tudományos, könnyebben emészthető. Megyek is, és kihasználom még azt a kis időt, míg Máté alszik, és olvasok egy kicsit.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)