...melyekből csak 3 történt meg az elmúlt hónapban, de úgy teljes a sztori, ha beszámolok az eljegyzésünkről és az első esküvőnkről is. Sőt, az is kiderül, hogyan is derült ki terhességem. Az úgy történt, hogy 2010. december 31-én Apa megkérte a kezemet, és én igent mondtam. Mást nem is mondhattam volna, hiszen ébredés után történt a lánykérés, és a gyűrű mellett egy forró kávé is volt a kezében. :) (Kávéfüggő vagyok, illetve voltam.) Szóval igent mondtam, volt nagy öröm családszerte. Még aznap meg kellett volna jönnie a menszeszemnek, de nem jött. Nem izgultam, sőt, még örültem is, hogy úgy szilveszterezhetek, hogy nem kell "arra" figyelnem. Aztán 2011. január 3-án már kezdett gyanús lenni a dolog. Máskor is késett már 3 napot, de most valamit éreztem. Így hát bementem a patikába, és a "menjünk biztosra" szellemében kértem két különböző fajtájú/márkájú terhességi tesztet. Persze megfogadtam, hogy csak akkor csinálom meg, ha már tudom, hogy Apa nemsokára hazaér, mert mi van ha pozitív?! Nem bírnám magamban tartani, de hát telefonba ilyet közölni... Na, persze nem bírtam várni, megcsináltam, pozitív lett, és jött a végeláthatatlannak tűnő várakozás. Aztán Apa végre hazaért, én elmondtam, volt nagy öröm, meg döbbenet. A döbbenet annak szólt, hogy igazából nem sejtettük, hogy az első alkalommal össze fog jönni a baba. Azon a szép estén, amikor a kisfiúnk fogant, úgy voltunk vele, miért is védekezni, hiszen itt vagyunk az új lakásunkban, minden happy, akár jöhetne is baba, és hát úgysem fog, hiszen mindenhonnan az ömlik az ember arcába, hogy milyen nehéz teherbe esni manapság. És talán én sem vagyok kivétel. Hát az voltam. De nem bánom, sőt!!! Szóval így derült ki, hogy babát várok. Amúgy nevettünk Apával, hogy sose mossuk le magunkról, hogy azért volt eljegyzés, mert jön a baba, de Apa mondta, hogy ez azért sem lehet így, mert Ő már októberben elkért Apukámtól. :D Hát így kezdődött minden.
És így itt volt a nyakunkon a kérdés: mikor legyen az esküvő, és mekkora legyen?! Mi sosem akartunk nagy lagzit. Nekem minden bajom volt, ha az esküvő cicomázási részére gondoltam, Apának meg ugyanilyen érzései voltak a szerepelési részével kapcsolatban. És hát a terhesség kapóra is jött. Mert melyik családtag várná el egy 6-8 hónapos kismamától nyáron(!), hogy nagy ruhában táncikáljon. Szóval eldöntöttük, kis lagzi lesz. És még mielőtt megszületne a baba, nyáron. És jött a következő kérdés, legyen-e egyházi. Ebben én voltam nagyon határozott, és nemet mondtam. Így éreztem jónak, helyesnek, számomra elfogadhatónak a dolgot. Így történt, hogy 2011 júliusában megvolt a polgári esküvőnk, szűk körben, nagy hassal, Hádás fehér ruhában, egy szuper vacsorával egybekötve.
Aztán 2011 szeptemberében megszületett Máté, és mi úgy döntöttünk, hogy következő évben egyszerre tartjuk meg az egyházi esküvőnket és a keresztelőt. És így is lett. Július elején egy szombati napon volt az egyházi esküvőnk, másnap pedig egy fantasztikus lelkész megkeresztelte Mátét. Nagyon jól sikerült mindkét esemény, sőt, az egyházin volt is meglepetésünk. Néhány barátunk úgy döntött, eljön a szertartásra. :) Úgyhogy az anyósoméknál tartott kis összejövetelen a szűk családon kívül ott voltak a legközelebbi barátaink. Nekem ez nagyon fontos volt, mert mindig volt egy kis hiányérzetem az esküvővel kapcsolatban. Na, nem a nagy dínom-dánom hiányzott, sokkal inkább az, hogy a barátainkkal is együtt ünnepeljünk. Amúgy ha nem lettem volna terhes, akkor másképp lett volna az esküvő. Úgy terveztük, vagyis felmerült az is, hogy a hivatalos esküvő után lesz egy vacsi a rokonoknak, azután viszont tartunk egy hatalmas bográcsparty-t a barátainkkal, barátainknak. Olyan igazi laza, farmeres-pólós sütögetős kis buli lett volna. De hát terhesen ezt sem lehetett megoldani. Na, majd a 10. házassági évfordulónkon csapunk egy ilyen party-t! :D Összességében persze nagyon ól sikerült így is az esküvő utáni kis összejövetel, szóval nem panaszkodom egyáltalán!!
A másik keresztelő pedig Máté unokatesójáé volt, és ott bizony fontos szerepem is lett: én lettem a keresztanya. Nagyon örülök, és egyben tartok is tőle, mert én igenis jó keresztanya akarok lenni, nem egy olyan, aki csak szüli- és névnapokkor köszönti fel a keresztgyerekét. Én szeretném a gondját viselni, közös programokat szervezni vele. Remélem ez meg is valósul!!
No, hát ezek történtek velünk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése