Ha Mátém nem beteg, akkor reggel 1/2-3/4 7 körül ébredünk. Utána jön a szokásos menet: arcmosás, pelenkázás, felöltözés. Utána Máté beszedi a vitaminjait, a mézet, és általában megnéz egy mesét, ameddig felöltözöm. Ha a Férjemnek nem kell korán indulnia a munkába, akkor Ő vigyáz Zsomborra, amíg kocsival elviszem Mátét a bölcsibe. Talán hihetetlen, de szinte sohasem mondja, hogy nem akar menni. A kocsiban szólnia kell a "nenének"; most épp Serj Tankian Harakiri című albuma a befutó. Jöhetnek a kövek. :) A bölcsibe mindig visz valamilyen játékot itthonról: egy "ninús" autót, egy szivacscsigát, egy játékserpenyőt, mikor mihez van kedve. Mivel reggel viszonylag korán érkezünk, általában nem a gondozójának "adom át", ami egyszer-kétszer okozott egy kis sírást, de mire elpakoltam a ruháit, és indultam haza, már nem is sírt. Itthon aztán elkezdődik a nap. Összekapom a házat, és a koffeinmentes kávém társaságában rákukkantok a netre. Mire ezzel végzek, Zsombi felkel, és követeli a tejcsit. Utána szinte minden a megszokott rendben megy. Nem tudom, és szerintem nem is lehet/kell percre pontosan megmondani, mikor mi következik, de az biztos, hogy a dolgok meghatározott rendben követik egymást: evés, utána játék/torna, aztán alvás. Már Máténál is ezt a rendszert követtem, és bevált. Az alvás, illetve az altatás kétféleképpen alakulhat. Vagy az van, hogy az alvás idejére időzítem a bevásárlást, és akkor a babakocsiban alszik Zsombor, vagy itthon ér minket az álmosság, és akkor egy nagyon mókás módon történik az altatás. Beleteszem Csöppségemet abba a bundazsákba, amiben a séta idején lenni szokott, még sapkát is adok rá, utána megkapja a cumiját, és miközben simogatom a hasát, elalszik. Ez az egész úgy kezdődött, hogy egy nap épp készültem a szokásos sétára, úgyhogy felöltöztettem Zsombit, majd én is elkezdtem készülődni. Mire végeztem, Zsombor bealudt. Másnap ugyanígy jártunk. Harmadik nap nagyon nyűgös volt Cseppem, és bár addig semmi gond nem volt az itthoni elalvással, akkor valahogy sehogy sem ment neki. Eszembe jutott az előző két nap, és tettem egy próbát. Felöltöztettem, és láss csodát, pár perc múlva már aludt is. Azóta napközben mindig így altatom el. A délutáni "programot" persze úgy kell időzíteni, hogy legkésőbb 1/2 5-re odaérjünk Mátémért. Előfordult már, hogy ez nem jött össze, pl. amikor a délutáni etetés során úgy bealudtunk Zsombival, hogy 1/2 5-kor arra riadtam, hogy már sötét van. Hazaérkezés után Máté kikunyerál magának egy banánt vagy egy rudit, és megint megnéz egy-két mesét, ameddig én megetetem Zsomboromat. Utána játszunk, és várjuk haza a Férjemet finomabbnál finomabb étkekkel. A vacsora után fürdenek a gyerkőcök: Máté Bandimmal, Zsombi velem. Alvásig vagy játszunk, vagy Máté nyugtatjuk, mert épp hisztizik valamiért, és mindeközben felváltva rázzuk Zsomborbabám hátsóját, ugyanis az esti altatás előtt már nem igazán szeret fekve lenni. Az esti altatásnál gyerekcsere következik, én altatom Mátét, a Férjem - ekkor már bundazsák nélkül - Zsombit. Az elalvás Máté lelkiállapotától és az én tűrőképességemtől függően igencsak elhúzódhat. A rekordot egy olyan altatási ceremónia tartja, mely több mint másfél óráig tartott, és ez idő alatt Máté szinte végig sírt, én kb. tízszer, a Férjem ötször akadt ki, és sajnos kénytelenek voltunk bevetni a hideg vizet is. Azóta nagyon megbántuk!!! Az éjszaka általában eseménytelenül telik; Zsombi egyszer vagy kétszer felkel enni, Máté pedig átalussza az éjszakát.
Kicsit máshogy történik minden, ha Máté beteg, és itthon van. Olyankor is igyekszem betartani Zsomborral az evés-ébrenlét-alvás sorrendet, de érthető módon ez nem mindig sikerül. Ha belemerül Máté a játékba, akkor bizony fel-felkiabál, amire Zsombi megébred, és sokszor nem is alszik vissza a következő evésig. Ez azzal jár, hogy evés után hamarabb lesz álmos, és előfordul, hogy a korábbi kialvatlansága miatt úgy beájul, hogy meg se rezzen Máté hangjára. Szóval kiegyenlítődik itt minden, kérem szépen. Azt le kell írnom, hogy Máté "különös" beteg. Hiába köhög, folyik az orra, meg sem áll egész nap. Dumál, ugrál, szaladgál, és a megszokottnál egy kicsit többet hisztizik. Mintha kutya baja lenne. Az ilyen háromszemélyes napokon egyrészt nagyon boldog vagyok, mert jó őket együtt látni, másrészt a nap végére úgy elfáradok, hogy sokszor Mátéval együtt bealszom, és másnap arra sem emlékszem, mikor jött be értem a Férjem a gyerekszobába. Jó, amikor együtt vannak, mert Máté sokkal többször szalad oda Zsombihoz, hogy megölelje, megpuszilja. Ugyanakkor látom Mátén, hogy unatkozik is kicsit. Sajnos nem mindig tudunk kimenni sétálni, ami észrevehetően hiányzik neki. Próbálom belevonni a Zsombis történésekbe úgy, hogy megkérem, vigye ki a kukába a pisis pelust, vagy válassza ki, melyik ruhát adjam rá Zsombira. De pl. a szoptatásokkor nem tudom mindig lekötni, és akkor is eléggé nehéz, ha épp hasfájós, ezáltal még inkább "ölbebaba" Zsombi. Mindezektől függetlenül azt kell, hogy mondjam, Máté nagyon türelmes velem és a tesójával is. Igyekszem figyelni arra, hogy mindkettőjükkel foglalkozzam. Amikor Zsombi evés után nézelődik, jön a Mátés játszós időszak. Van úgy, hogy hárman együtt játszunk, de olyan is előfordul, hogy ez a játék az ebéd megfőzése, a lakás felporszívózása, a mosás bekészítése, a teregetés. Kiválasztja nekem a lábast, segít megkavarni a másodikat, befűszerezi a levest, vagy épp mosogat. Kicsit hosszadalmasabb így minden, de nagyon buli. Persze a konyha mindig úgy néz ki, mint a csatatér, de ez van. Legalább megvan a program, amin a délutáni alvásukkor részt vehetek. Nem mindig csatlakozom. :) Ha mindketten sírnak, akkor mindig aszerint döntök, hogy kinél nagyobb a baj. Nem tudom, hogy ez jó taktika-e, de jobb ötletem nincs. Nektek van esetleg? Ha mindketten itthon vannak, egy kicsit megcsúszik a reggeli vagy az ebéd, mert ugyebár azt akkor kell letudnunk Mátéval, amikor Zsombi épp jóllakottan vigyorog a kiságyban vagy alszik. A csúszkálás miatt Máté délutáni alvása sokszor elhúzódik, és ezáltal az esti lefekvés időpontja sem úgy alakul, ahogyan normális(?) lenne. Az éjszakák komoly szervezési képességeket kívánnak meg olyankor, amikor Mátém beteg. Sokszor kel fel a köhögésére, vagy arra, hogy nem kap levegőt az orrán, esetleg szomjas. Néha csak az kell neki, hogy mellé bújjak, kapargassa az ujjamat, és együtt aludjunk. Fárasztó, néha idegtépő, de csodálatos is egy-egy ilyen összebújós éjszaka. Főleg ha a jobbon az egyik, a balomon a másik fiam szuszog. A kérdés már csak az, hogy a harmadik hol fog aludni? ;) De ne szaladjunk annyira előre, mert ez még a jövő zenéje.
Szolgálati közlemény:
A következő bejegyzés rendhagyó módon a gyermekneveléssel kapcsolatos gondolataimról, érzéseimről, elveimről fog szólni. Azért belecsempészem ám a gyerekeket is. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése