Mátéról

Nemrég készítettem a babamamainfo-ra egy bejegyzést, amiben Zsomborról írtam többet, most meg persze mardos a bűntudat, hogy elhanyagoltam benne Mátét, így hát akkor ide írok Mátéról.

Lenyűgöz, minden egyes napon. Annyira okos, annyira átlát, átérez mindent, hogy ledöbbenek. Tudom én, hogy a gyerekek mindent tudnak, látnak és éreznek, és hogy azért, mert valaki gyerek még nem kell hülyének nézni, de most, hogy nagyobb, beszél, már látható, hallható jelei is vannak annak, hogy igen, MINDENT érez, tud. Nagyon észnél kell lennem, vagyis lennünk, hogy mit mondunk előtte, hogyan mondjuk. Néha vitázunk Apával, és bizony hiába nem kiabálunk, Máté a kis antennáival veszi a jeleket, egyszerűen érzi a feszült hangulatot, és kész a káosz. Érzékeny gyerek, erre mostanában kezdek rájönni. Eddig is tudtam azt, hogy nagyon bújós, anyás, de az érzékenységet nem sejtettem. Pedig az. Eltakarta ezt a tulajdonságát az, hogy kissé vadóc. Talán későn jöttem erre rá, de így más megvilágításba kerül minden. Azt mindig is tudtam, hogy jólelkű. Jó, jó, most van ez az "enyim játék" időszaka, de ez tök természetes, ezt ki kell bírni, és lehetőleg kevésszer, sőt inkább egyáltalán nem hangoztatva neki, hogy ez biza irigység. Mert nem az, ez valahol természetes. Az Ő játéka, és bár mi felnőttek tudjuk, hogy amit odaadunk, azt visszakapjuk, jóesetben, Ő még ezt nem érti meg. Mondani mondjuk neki, meg próbáljuk a cserére rábírni, vagy elterelő hadműveletbe kezdeni, de persze nem mindig működik. Majd fog. 

Még mindig imádja Zsombit, és megvédi. Ha csak ránéz valaki a bölcsiben, szalad a hordozóhoz, és fennhangon közli: "én tesvélem". :) Néha el is küldi a többieket, nem éppen kedvesen... Mindenesetre boldog vagyok, hogy nem bántja, hogy szeretgeti. Bízom benne, hogy sokáig így is lesz még. Persze ha alszik, néha felkiabálja, majd jön hozzám, hogy közölje, felkelt Zsombi, és vegyem fel, mert sír. Angyal ez a gyerek.

A szobatisztaság mostanában többször felmerült kérdésként úgy, hogy tőlünk kérdezték, hogy szobatiszta-e már Máté. Nem, és jelenleg energiát sem vagyok hajlandó erre áldozni, mert szent meggyőződésem, hogy nem tévednek azok a cikkírók, akik állítják, erre agyilag meg kell érni, és ez bizony a 3 év. Vannak persze gyerekek, akiknek ez hamar megy, de én nem szeretnék erőltetni semmit, főleg nem a "drága a pelenka" dolog miatt. Nyáron persze majd megpróbálkozunk, de hát akkor már lassan tölti a hármat, és akkor talán tényleg kész is lesz rá. Most elvan, játszik, de már elvonul, ha kakilnia kell, és úgy tudom, ez is a folyamat egyik állomása. Bár nem vagyok türelmes fajta, de a gyermekeimnek köszönhetően igen sokat fejlődtem e téren, úgyhogy várok. :)