Már ezer éve történt, csak nem lett dokumentálva, hogy azénédesdrágaegyetlenelsőszülöttem feldugott az orrába egy, azaz egy darab tic-tac-ot, és mindezt sikerült akkor abszolválnia, amikor én vezettem. Persze ilyenkor hiába mondod neki, hogy ne szívja, hanem fújja, semmit se ér, nekem meg már lepergett a szemem előtt az orrlyukból kinövő tic-tac-fa képe, ami nagyon nem tetszett, szóval itten van, hogyan lehet megoldani eme csodás helyzetet: satufék a Pöttyös utca kellős közepén, vezetőülésből kiugrani, a gyerek ajtaját feltépni, mit sem foglalkozva a mögötted érkező autósokkal, a gyerek orrlyukát az amúgy se kicsi ujjaddal kitágítani akkorára, hogy beférjen az ujjbegyed úgy, hogy a tic-tac szemet ne felfelé nyomd, és közbe kiáltsd a gyereknek, hogy fújjjjjad! Jelentem: sikerült kiszedni az egy szem tic-tac-ot, és én is normálisan reagáltam utána, ami nagy szó, mert ilyenek után általában hóthülyeszülőként viselkedem sajnos.
Mindezek után már olyan semmiségnek hangzik, hogy sutyiba betolt egy negyeddoboznyi multivitamint, miközben az édesapukája telefonált, aki amúgy utána majdnem szívrohamot kapott. (Még mindig hangosan röhögnöm kell, amikor eszembe jut az édesjóapjuk arca az eset megtörténte után az én hazaérkezésemkor. Szemét vagyok, tudom.)
És az is semmiség, hogy míg a halálomon voltam az ágyban attól a betegségtől, amit tőle kaptam el (na jó, nem csak tőle, de benne volt Ő is bőven), addig ellopta a nagyollót, és elöl-hátul igazított egy kicsit a haján. Szerintem az eredmény egy nagyon eredeti hajviselet lett, mert nem ám összevissza nyirbálta meg a haját, nem, nem; pontosan belőtte a közepet elöl a homloka feletti részen és hátul a tarkónál. Tulajdonképpen büszke vagyok rá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése