2014. június 29., vasárnap

Amikor én még kislány voltam...

Nem is volt az olyan régen, és mégis, milyen rég volt már... 

Mindezt egy tányér rántott paszuly leves ihlette.

Anya szüleinél mindig volt a levegőnek illata vagy szaga. Még most is itt van az orromban a frissen locsolt kiskert illata, a trágya vagy épp a kopasztott tyúk szaga. De jó is volt, amikor reggelire a frissen szedett, ormótlan, finom édes paradicsomból annyit ettem, amennyit csak bírtam. Utáltam, hogy menni kellett bugót csépelni, krumplit szedni. Elbújhattam a góréba, ahol a faládákból, rossz pokrócokból kis kuckót építhettem magamnak, ahol a mamámtól kölcsönvett táskában lapuló papírokkal, tollakkal irodásat játszottam. Mama gyúrta a tésztát, én is kaptam belőle, és persze mindet megettem. Kikunyeráltam egy kis lisztet, tojást, pirospaprikát, cukrot, és főztem kaját az állatoknak. Mezítláb szaladgáltam, bicikliztem, és degeszre ettem magam a szomszéd néniknél. Nem szerettem Orbán Margit nénit, pedig egy tündér volt, odáig voltam viszont Orbán Magdiért, meg Széles Géza anyukájáért, akinek mindig volt ideje kártyázni velem. Naponta három-négy ember is megfordult nálunk, leültek beszélgetni egy kicsit, néha viccelődtek, néha megbántottak, főleg amikor Ilikének szólítottak. Mindig volt sütemény, mert bármikor betoppanhatott egy vendég, akit kávéval, pálinkával és süteménnyel meg kellett kínálni, mert meg kellett. Traktorok jöttek, mentek, pakolták fel a búzát vagy épp a kukoricát, én meg csak néztem azokat a nagy kerekeket, azt hiszem, félelemmel vegyes csodálattal. Ugráltam a szénaboglyákon, elbújtam a kiskutyákkal, ott szeretgettem őket, beszélgettem velük. A disznóvágásokat egyrészt nagyon szerettem, mert egykeként olyan jó volt Uncsimékkal találkozni, hárman együtt aludni a nagyágyon. Még azt sem bántam, hogy mindketten lehúzták rólam a takarót, a lényeg, hogy velük alhattam. Másrészt utáltam, mert estére a sok-sok pálinkától mindenki kiabált, és nem múlt el úgy disznóvágás, hogy valakik ne vesszenek össze. Azok a levesek... csak mama tudta úgy elkészíteni őket, nem találok rájuk szavakat. Ahogyan arra sem, mennyivel jobb volt madárcsicsergésre ébredni, még akkor is, ha már egyszer felkeltem arra, hogy a nagyothalló papám bekapcsolta a rádiót, és elindította a napját hajnal 5-kor. Mi, csajok meg fél 8-kor kikecmeregtünk az ágyból, és isteni sült szalonnát vagy tojást reggeliztünk...

Az apai nagyszüleimnél minden más volt, máshogy volt jó. Ott reggelire virsli volt, meg fokhagymás pirítós teával, és joghurt. Meg minden délután strandolás, ahol addig jártunk papám nyakára, míg valamilyen kajára ki nem kunyeráltunk tőle egy kis pénzt. Videótékából vettünk ki filmeket uncsimmal, és azt játszottuk, hogy a főszereplők beszélgetéseit kiírtuk magunknak, majd előadtuk a filmet. Mindig ki kellett venni a Dirty Dancing-et, napjában akár kétszer is megnéztük. Mamám mennyei paradicsomszószt készített, főtt hússal és krumplipürével ettük. Kifestettük magunkat, felvettük mamám ruháit, persze nekem, a kicsinek csak a már kiválogatott ruhák, övek, cipők maradtak. Megszoktam, hogy második vagyok. Nagyon sokáig a nagyszüleinkkel aludtunk, és éjszaka arra keltem, hogy mamám nyakamig húzza a takarót, nehogy megfázzak, nyáron. Mikor nagyobbak lettünk, mama mesélt nekünk Istenről, imádságokat tanultunk, énekeltünk. Olyan jókat nevettünk, amikor mamám fel-alá szaladgált a házban 9:50-kor bugyiban, melltartóban és harisnyában, és az énekeskönyvét kereste, hogy a 10 órás istentiszteletre odaérjen, amire papám pontban 9:30-kor már elindult. Mama sosem engedte, hogy segítsünk, mindent megcsinált helyettünk. Ha úgy tartotta kedvünk, délig ki se másztunk az ágyból, ott heverésztünk, filmeket néztünk. Mindig felsétáltunk a városba, valami kis apróságot muszáj volt vennünk, mondjuk egy tollat vagy új füzetet. Náluk nem volt kert meg állat, volt viszont kötélgyártó műhely, ahol pucér nős naptárak lógtak, és ahonnan mindig kicsent párszáz forintot nekünk mamám. Pontban délben kétfogásos ebéd volt, sosem maradék, majd ebéd után csendes pihenő következett, mindenkinek. Utána pedig irány a strand, ahonnan hullaként hazaérkezve várt minket a szintén friss vacsora, a megvetett ágy, és az újabb történet Istenről.

De kár, hogy felnőttem...

2014. június 26., csütörtök

Zsombor 9 hónapos

Ezzel a bejegyzéssel egy kicsit késésben vagyok, és jé, pont egy hetes késésben. Zsomborom 19-én 9 hónapos lett. Súlyt és centit nem tudok írni, mert aznap már ezer felé állt a fejem, mosás, pakolás, rendrakás volt soron, ugyanis pénteken hazautaztunk a nagyszülőkhöz. Majd erről is írok, de előbb jöjjön a helyzetjelentés, mert az is fontos.
Csöppem nagyon kis drága. Kúszik, ül és mászik. Tapsol, mamamama-zik, hörög, csapkod. Ha Máté gyimakolja, egy ideig tűri, aztán elszakad a cérna, és akkor van baj. Az van ugyanis, hogy mióta megtanult mászni, mindig megy Máté után, és azzal akar játszani, amivel Máté is játszik. Ebből persze kész a baj, mert Máté meg nehezen tűri, ha szétszedi az éppen frissen megépített vonatsíneket, lerombolja a tornyot. Néha csak rákiabál, néha lökdösi, néha odacsap neki Máté. Ezeket a helyzeteket kell most kezelni, nem tudom, hogyan lenne a legjobb, el lehet-e, el kell-e fojtani, bele kell-e szólni. Valaki szerint kettejüknek kell lejátszani, csak nekem ezzel fenntartásaim vannak. Még olyan kicsi Zsombor, még nem tudja magát megvédeni. És Máténak sem taníthatom azt, hogy játsszák le, mert akkor mi tartja majd vissza attól, hogy a bölcsiben és az oviban is mindig le akarja játszani? Oké, tudom, a bölcsiben más a helyzet, ott többször esnek egymásnak a gyerekek, látom én Máté arcán, vállán a nyomokat, de azért ott is van egy egészséges határ, amit nem lépnek át. Ha nagyobbak lesznek, és Zsombor is meg tudja magát védeni, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy nem fogok mindig beleavatkozni. Gondolom sokszor lesz olyan, hogy nem is leszek jelen az egyes eseteknél. Az is igaz, hogy nagyon elzárni sem akarom őket egymástól, mert akkor meg azt üzenem, külön jobb játszani. Én meg szeretném, ha együtt is lennének. Szóval most ha vita van, akkor megpróbálom a helyzetet kezelni úgy, hogy mindenkinek jó legyen, senkinek se essen bántódása, egyikük se érezze kiváltságosabbnak magát.
Az történt még, hogy Zsombornál felütötte a fejét a szeparációs szorongás. Vagyis gondolom emiatt van az, hogy ha kimegyek a szobából, egyből sír, és jön utánam. Szeret ölben lenni, és valahogy most nekem sem teher (Máténál előfordult, hogy már nem bírtam vinni). Sokszor az is elég, ha lát, a közelemben lehet. 
Aludni... hát, nem mondanám, hogy túl jól alszik. Főleg hajnalban kel többször, van, hogy óránként. Kaptam olyan tanácsot, hogy egy 8 hónapos gyereknek már nem kellene ennie éjszaka, mert meg kell tanulnia, hogy éjszaka nem eszünk, hanem alszunk, és én is kipihentebb lennék, de valahogy nekem ez nem megy. Nem cumizik, nem szopja az ujját, az ölben lét, sétálgatás pedig nem elég neki. Kell a cici. Valószínűleg az is benne van a pakliban, hogy most már bizonyíthatóan jönnek azok a fránya fogacskák, és így nyugtatja magát. Úgyhogy egy ideig búcsút mondhatok a nyugodt éjszakai alvásnak. 
Volt amúgy két nagyon durva éjszakánk. Az egyik épp Lovason esett meg. Üvöltött egész éjszaka, vagyis ez így túlzás, maradjunk annyiban, hogy fél órát aludt, egy órát sírt. Másnapra lázas lett, de aztán lement neki, és aztán meg megjelent az első fogacskája, így azt gondoltam, ez volt a sírás és a láz oka is. De pont a nagyszülőkhöz indulás előtti éjszaka megint ugyanez volt, úgyhogy másnap elvittem az új dokinkhoz, aki meg épp szabin volt, úgyhogy egy másik doki látta, aki antibiotikumot írt fel neki, augmentint. Merthogy szerinte a múltkori vírus lehetett, ami felülfertőződhetett, ezt igazolta a torka is, ami állítólag brutálisan piros volt, és ömlött a váladék lefelé. Úgyhogy gyógyszert szed a drágám, aminek következtében meg kipirosodott a popója és a kukija, amit meg kenegethetünk neki canesten-nel, mert állítólag az antibiotikum okozta gomba. Szóval szegénykémmel ez van most. 
Túl vagyunk egy kórházas történeten is, amiből igencsak sokat tanultam. Készül erről egy bejegyzés, abban minden benne lesz, most erről nagyon nem akarok írni, annyit csak talán, hogy Zsombor 8 hónapos korában, pont gyermeknapon kórházban volt.
Nagyon mosolygós baba. És nyugodt. Vagy legalábbis szerintem. Imádja a kupit, mert kedvére pakolhat és mindent kipróbálhat, megrághat.
Túl vagyunk az első homokozáson is, hintázáson is. Voltunk egyszer-kétszer babamamajógán, de az annyira nem jött be most.
A Ringatót élvezi, a babakocsit hol így, hol úgy fogadja. Hordozni nem hordozom, bár most, hogy ül, tervezem, hogy keresek valami jó csatost, és nekivágunk a nyárnak, ősznek, de ez még csak terv.

2014. június 23., hétfő

A és/vagy B

Ha a bejegyzésben foglaltak hasonlóságot mutatnak a valósággal, az csak a véletlen műve.

Itt van "A" nagyszülő. Mire unokája megérkezik hozzá, beszerzi a kismotort, a labdát, az etetőszéket, a homokozót, az ágyat. Mindent megtesz, hogy otthonos körülményeket teremtsen az unokának. "B" nagyszülő mindig vesz valamilyen játékot, kisautót, plüssmacit, és mellé bizonyos dolgokra azt mondja, "majd veszek Neked, mire jössz!", de nem vesz. 
"A" elviszi a parkba, motorozni, vonatokat nézni. Felszereli a hintát, vesz homokot a homokozóba. Neveli, rászól, néha idegesíti, hogy többször el kell mondania valamit. Folyamatosan korrigálja, tereli, ezt nem szabad, azt nem szabad. "B" kiviszi az udvarra, homokozik vele, megengedi, hogy a vízbe hajigálja a homokot, még ha tudja is, hogy baromi nehéz lesz kiszedni onnan. Néha rászól, nem kiabál, terelgeti.
"A" puszilgatja, öleli. Ha olyat tesz, ami nem megfelelő, érezteti vele, mindig. "B" felemeli, feldobja, megöleli, ha valami nem odaillőt tesz, szól neki, de úgy, hogy mellette érezteti vele, feltétel nélkül szereti.
"A" és "B" rászól, hogy köszönjön, "de köszönj már", "Ó, köszönj szépen." 
"A" magabiztosabb, nem fél az eleséstől, nem aggodalmaskodik a testi dolgokon, de ha sír, akkor megijed, kétségbe esik, erővel próbálja megoldani a dolgot. "B" folyton aggódik, félti, óvja, de tudja, gyerek, aki sír, nyugodt marad, elterel, próbálkozik.
"A" sokszor elfelejti, hogy még gyerek, letöri a kíváncsiságát, elvárja, hogy rend, fegyelem, figyelem legyen. "B" pontosan tudja, hogy még gyerek, nem vár el nagy dolgokat.
"A" azt mondja, "szégyelld magad", "na, akkor én megyek", "kérlek szépen, de kérlek, légy szíves, de kérlek, ne csináld ezt". "B" azt mondja, "butaságot csináltál", "előbb adj puszit, aztán mehetünk", "á, Ő ilyet nem csinál, Ő már nagy és okos".
"A" és "B" nagyon szereti az unokáját, a maga módján, ahogy Ő eltanulta, látta, tudja. 
"A" vagy "B"? Vagy "A" és "B"?

2014. június 21., szombat

Az "elsők" hete

Sűrű volt ez a hét. Máté a héten először egyedül húzta fel a cipőjét, Zsombornak meglett az első foga és most először kapott antibiotikumot. 

2014. június 19., csütörtök

Zsombor első foga

Igen, bizony, megvan az első foga Zsombornak. Írnék pontos napot, de nem tudok, csak azt tudom, hogy tegnapelőtt este koccant a kanál, én meg majd kiugrottan a bőrömből, mert már vártam ezt a pillanatot. Talán ez volt az oka a szombat éjszakai vég nélküli üvöltéseknek. Vagy nem. Ki tudja. A lényeg, hogy megvan az első fog. Na, jó, a dátummizériám miatt legyen mondjuk 2014.06.17., a koccanás napja a dátum. 

2014. június 18., szerda

Napi Máté

Hétvégi kirándulás után hazaérve többször hangoztatta, csak úgy, magától: "Imádom az otthon.", "Szeletem az otthon."

Kiborította a kis tálkájából a mogyorót, mondtam neki, hogy semmi baj, anya felszedi. Reakció: "De drága vagy Anya, hogy felszeded."

Már nem emlékszem, hogy mit, de valamit csináltam neki vagy vele, mire ezt mondta: "Úgy, úgy, ügyes vagy, Anya!"

Folyamatosan alkudozik, hogy mennyi mesét nézhet, mennyi müzlit ehet vagy épp ivójoghurtot ihat. Próbál meggyőzni, majd a mondat végén azt mondja: "Mit szólsz?"

Ha felkel Zsombi, és odateszem mellé játszani, az az első, hogy megöleli, és azt mondja: "Szia, kis drágám!"

2014. június 12., csütörtök

tegNAPelőttI Máté

Bölcsiből hazafelé jövet Máté ezt mondta:
"Anya, látod, jön velünk a napos (napocska). Majd felrepülök repülővel, és megsimogatom, jó?"

Fagyizás közben:
Én: Finom a bodzás fagyi?
Máté: Nem bodzás, fehér! 

Nálunk minden "rosszaságot" a varjú csinál. Ő tépi le a falról a dekormatricát, locsolja ki a vizet az iszipohárból stb. Egyszer csak odaszalad Máté, és ezt mondja: "Anya, nézd a varjú letépte a virágot (matrica)." Én: "Tényleg? És azt a varjút nem Gebei Máténak hívják véletlenül?" Máté elgondolkodik, és azt mondja: "Nem, nem, Szakocki Rékának!" (Ez lennék én.)