Időhiányban...

… szenvedek. Ennek a bejegyzésnek is legalább ötször ugrottam neki, de valami mindig megakadályozta, hogy befejezzem. Ha 30 órából állna egy nap, nekem az is kevés lenne. És még vissza sem mentem dolgozni. Mi lesz akkor? Azt szokták mondani, hogy a rossz után mindig valami jó következik, és én úgy látom, hogy a pozitív dolgok azért kellenek, hogy legyen erőnk átvészelni egy elkövetkezendő nehezebb időszakot. Kemény időszak: pipa; jöhetnek a pihentetőbb hétköznapok.

Az előző bejegyzésben olvasott dilemmáinkat így vagy úgy, de sikerült lerendeznünk. Ahogy kiírtam magamból, milyen dolgokon agyalok, varázsütésre meg is szűntek. Utána valahogy minden lecsendesedett körülöttünk, sokat pihentünk messze Budapesttől. Aztán hazaérkeztünk, és feje tetejére állt az életünk. Máténak három napig 39,5 fokos láza volt, és szó szerint semmit sem evett. Az volt a szerencsénk, hogy a vizet és a gyümölcsleveket szívesen megitta. Napközben 4-5 órákat aludt, éjszaka sokszor felsírt, és csak az nyugtatta meg, ha mellé feküdtem. Borzasztó volt fogni a forró kezecskéit, hallgatni, ahogyan nyögdécsel. Gyógyszert is szedett, de aztán abbahagytuk, mert egy vérvétel alapján kiderült, hogy – a dokinkat idézve – „minden valószínűség szerint” vírus okozza a lázat. Három nap elteltével egy 14 órás alvás után felébredt, és mintha kicserélték volna. A láza megszűnt, a kedve sokkal jobb lett. Az étvágyára még várni kellett pár napot, de az is bíztató volt, hogy nemcsak a mesét bámulja, hanem van ereje játszani is. És ahogyan lenni szokott, aznap, amikor Máté meggyógyult, Zsombor betegedett le. Ő is lázas volt, igaz, neki 39 fok fölé nem ment a hője. Valószínűleg ez annak köszönhető, hogy még mindig csak szopizik, úgyhogy a kajával együtt „beszedte” a gyógyszereket is. Aztán észrevettem, hogy ha sokat eszik egyszerre, utána ki jön belőle a tejcsi nagy része. A hasa is ment két napig, úgyhogy minden valószínűség szerint :), ez egy olyan vírus volt, ami megtámadta a pocijukat is. Mátét még jó pár napig nem engedtem bölcsibe, mert szerettem volna, ha jól megerősödik, mielőtt újra beleveti magát a bölcsis-játszóteres közösség bacitengerébe. Zsombi is jobban van, bár a pelustartalom még nem az igazi. Remélem, egy ideig elkerülnek minket a betegségek. Ja, mert persze mi, szülők sem úsztuk meg a dolgot, csak nálunk kicsit enyhébb lefolyásúra sikeredett ez a nyavalya.

Tudom én, hogy ez a családi kórság volt az oka annak, hogy kicsúsztak a kezem közül a dolgok, de ezt valahogy nem érzem mentségnek. Zsombival egy hónapja nem jutottunk el tornára, bár ezt annyira nem bánom, mert nem tudom, jó-e, ha járunk. Elhanyagoltam levelezőtársaimat is, mert kb. 10 levéllel vagyok elmaradva, és csak abban bízom, hogy e-mail-társaim sejtik, eltűnésem oka nem a nemtörődömség. A munkahelyemre is be kellett volna mennem, az sem jött össze, és a gardróbban lassan nem lehet elférni a csomagoktól, amik postai feladásra vagy épp szeretetszolgálatos leadásra várnak.

Kövezzetek meg, de az egész anyaságban nekem azt a legnehezebb elfogadni, hogy sosem tudhatom, sikerül-e befejeznem, amit elkezdtem, vagy hogy eljutok-e a boltba, esetleg egy előre megbeszélt találkára. Anya tervez, gyerek végez. Nem zavarnak a kilók, az ébren töltött éjszakák, az, hogy kicsit kupis a ház. Persze vannak fix pontok, ilyen a reggeli-ebéd-alvás-vacsora, de a köztes idő lefolyása kérdéses. Ahogy az lenni szokott, olyankor lesznek bújósabbak, nyűgösebbek, hisztisebbek a gyerekek, amikor nekem át kellene válogatnom a ruháikat, mert nőnek, mint a gomba, és a nagyobb cuccok még egy nagy zsák mélyén vagy a boltok polcain rejtőznek. Vagy amikor ajándékbeszerzésen kellene lennem, mert nyakamon van egy kedves barátnőm 30. szülinapja. Zsombornál megindult a fogzás, igényli az ölbenlétet. Amikor betegek, nincs is ezzel semmi baj, ez így természetes. De amikor rendben vannak, sokszor akkor se megy flottul minden. Tudom, vagyunk így még ezzel páran, sőt, jó pár anyuka ilyen téren sokkal nehezebb helyzetben van, szóval nem is panasznak szánom ezeket a sorokat, csak a napokban fogalmazódott meg bennem, hogy az anyaságnak ezt az egy vetületét igenis nehéz elfogadnom.

Miután kikeseregtem magamat, dicsekszem is egy kicsit. Kicsifiam féléves, Nagyfiam két és féléves lett március közepén. Máté egyre választékosabban, szép kerek mondatokban beszél, és közben olyan arcokat vág, hogy mi, felnőttek alig bírjuk visszatartani a nevetést. Nagy mókamester a Lelkem. Zsombor pedig amellett, hogy egyre gyakrabban hallatja a hangját, tökélyre fejlesztette a hasról hátra, hátról hasra forgást, és már a kúszással próbálkozik, több-kevesebb sikerrel. Mivel Máténál nem volt gond a hozzátáplálással, egy kicsit aggaszt, hogy Zsombor „rendes” ételt még mindig nem hajlandó enni, de nem adom fel. Úgy vagyok vele, hogy amíg van tejcsi, nincs nagy gond. Csak a védőnőm meg nem tudja. :)

Időhiány ide vagy oda, a lényeg, hogy mindkét gyerkőcöm tökéletesen csúcsszuper, és én nagyon büszke vagyok rájuk.

http://9ker.babamama.info/ferencvaros-9-kerulet/idohianyban/