2015.03.04. 21:02
A gyerekek fel-alá rohangáltak a lakásban, radiátortól radiátorig. Szóltam nekik többször, szépen, hogy hagyják abba, nagyon hangos, mások alszanak. Mintha ott se lennék, kacagva kergették egymást. Egy pihenőkörnél halk, jelzésértékű kopogás hallatszott, Máté is hallotta, meg is jegyezte, úgyhogy kaptam az alkalmon és újra elmondtam, hogy ne szaladgáljanak. De Ők csakazértis. Ekkor már kiabáltam, mire Máté visszavonulót fújt, látszólag, Zsombor pedig rámnézett, elröhögte magát, és két kézzel kezdte verni a radiátort. Én szóltam, újra, hangosan, de Ő hátam mögött álló Mátéra nézett, aki sumák módon bólogatott Zsombornak, hogy "csináld csak, Tesó". Ha nem három és fél lenne, elmeséltem volna neki a híres csalános szólásmondást, de inkább megtartottam magamnak, és egy hatalmas röhögés buggyant ki belőlem, mire Ők is nevettek, és Zsombor dobolt tovább, majd utána odaszaladt a Tesóhoz, és egy halkabb tevékenységbe kezdtek. Széthajigálták a frissen száradt, leszedett ruhát, és abban hempergőztek.
Máskor, mondjuk egy át nem aludt éjszaka és beteggyerekápolós nap után, ezeken már totál kiborultam volna, de most csak néztem őket, ahogyan együtt betyárkodnak, élvezik a játékot, és tökre örültem, hogy vannak egymásnak.
Jó lenne gyakrabban így hozzáállni a dolgokhoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése