Fejlemények oviügyben

Na, csütörtök délután jól kipanaszkodtam magamat oviügyben, erre még aznap rendkívüli fogadóórán voltam az egyik gondozó nénivel. 

Mostanában az van, hogy miután kijövünk a csoportszobából, Máté még vagy 30 percet piszmog, ugrál, szaladgál, számol az öltözőben, és csak utána tudunk indulni. Így volt ez csütörtökön is, csak már nagyon eldurvult a helyzet, csapkodott a harisnyával, meg minden, nekem meg elegem lett, elvettem tőle, erre jött a sírás. Már sírt egy ideje, amikor J. néni kijött, hogy "Ki sír itt ennyire? Mátékám, miért nem öltözöl, nem kerülsz így fel az olimpiára. Hol is van a jeled?" Mondom, hogy "Sehol, nincs rajta a répa, ne is keresse J. néni." Erre J. néni: "Hogyhogy nincs fent? Fent kellene lennie." Mondom azért, mert múlt héten Máté nem volt oviban (akkor kezdték ezt a hülye olimpiát). Erre mondta J. néni, hogy de hát minden nap fel lehet oda kerülni, és hogy aznap is kerültek le meg fel, úgyhogy öltözzön ügyesen Máté, hogy én örüljek. Na, ezt nem kellett volna, elgurult a gyógyszerem, és valószínűleg elég flegmán odavágtam, hogy én akkor is örülök, ha nem öltözik. Erre persze J. néni megkért, hogy valamikor menjek fogadóórára, merthogy már látja egy ideje, hogy valami nem oké velem, de ez így akkor sem jó, és akár most is beszélhetünk, bár jön érte a fia, mert ma van a szülinapja, úgyhogy pont ma ez nem hiányzott neki. Na, én meg nem akartam húzni, mondtam, hogy ok, menjünk ma. Leültünk, és persze én egyből elsírtam magam. Kérdezte, hogy mi a baj, és belőlem egyből kijött, hogy nem tudom, hogy ők hogyan látják Mátét, de nekem nagyon rosszul esik, hogy nem látják, hogy mennyire ügyes és okos, és hogy nem tudom, szeretik-e egyáltalán, merthogy Máté mostanában nem akar oviba menni, és azt mondja, hogy őt senki sem szereti az oviban, nincsenek barátai. Erre J. néni egyből rávágta, hogy nagyon szeretik, látják, mennyit ügyesedett stb. Jött a vigasztalás, meg hogy sejti J. néni, hogy a múltkori öltözős jelenet volt nálam a gond (erről írtam az előző bejegyzésben). Én nem tagadtam, mondtam, hogy igen, erre Ő azt válaszolta, hogy ez meg volt beszélve az anyukával, merthogy ez a kisfiú mindig ezt csinálja, hogy azt mondja, nem tud valamit megcsinálni, és sír, de ezzel csak felhívja magára a figyelmet, és ez így nem jó, az önbizalmát muszáj növelni azzal, hogy erősítik benne, hogy de igenis meg tudja csinálni. Én itt csendben maradtam, és nem mondtam, hogy ezek szerint más gondolunk az önbizalom erősítés módszertanáról, azt azonban mondtam, hogy ez a jelenet nagyon elgondolkodtatott engem, hogy vajon Mátéval is történt-e ilyen és hogy nekik szoktak-e segíteni. Erre persze jött, hogy amúgy ügyesen öltözik Máté, csak a harisnyánál kell segíteni. És hogy higgyem el, hogy szeretik, és szokták simogatni sokszor, és hogy ezen ne izguljak. Mondtam, hogy tudom, hogy J. néni szereti. Ebből értette, mit akarok mondani, és egyből rávágta, hogy A. néni is szereti, de akkor erről beszéljek vele is. Mondtam, hogy nem szeretnék, mert úgyis csoportot váltunk, és én már nem akarok konfrontálódni. És akkor itt meséltem el, hogy az is milyen bénán jött ki, amikor beszéltem a vezetővel erről a csoportváltásról, hogy mik a teendőim, vagy mire számítsak, és én ezt el akartam mondani J. néninek és A. néninek is, de nem érkeztem, és már Ők kérdeztek rá(?), hogy "Hallották, hogy voltam lent I. néninél..." És hogy ott is rosszul éreztem magam, úgy éreztem, számon kérnek, de erre is azt mondta, hogy erről nincs szó, és hozzátette - most jön a lényeg - , hogy: "Igazából mi akkor szembesültünk vele, hogy Mátéka szeptemberi, és hogy Ő a legkisebb a csoportban, így nála az elvárások mások." Hát, akkor b***** meg, mi a francnak kellett ilyen jellemzést írni??????? És ezt a kérdést fel is tettem, csak nem így, és az volt a válasz, hogy Ők az őszinteségre törekednek, és erről muszáj tudnunk nekünk, szülőknek, csak lehet az úgy kemény volt. Hát mondom ja, meg akkor ezek szerint túlzás is egy kicsit. Erre mondjuk semmi sem mondott, de én tudom, hogy így van. 

Na, hát ez volt. Utána még nyugtatgattuk egymást, én sajnálkoztam, hogy pont a szülinapján volt ez, Ő győzködött, hogy szeretik Mátét, és hogy sokat ügyesedett, és majd meglátom a következő fogadóórán, hogy a jellemzésében is megjelenik majd ez. Hát ja, efelől nincs kétségem...