az elmúlt egy év történései röviden, tömören

Hol is kezdjem?

Máté befejezte az első évet a suliban. Összességében pozitív kép alakult ki bennem a suliról, a tanárokról, a diákokról is nagyrészt. Nem mondom, hogy minden kerek, de ez van. A legnagyobb kérdés bennem, hogy nem tudom egyébként, hogy jól állunk-e ehhez a tanulásdologhoz. Mátééknál az volt, hogy minden házit megcsinálnak még ott a suliban, ezért otthonra sosem maradt házi. Második félévben már kérték, hogy legalább hétvégenként olvassunk, de bevallom, én ezzel annyira nem foglalkoztam. Nem mondom, hogy Máté nem olvasott, de nem tankönyvet, hanem saját könyvet, és nem rendszeresen. Én nem ültem le vele matekozni sem, és nem kérdezgettem ki a hazaküldött könyvei alapján mondjuk pl. a környezetet. A sulit meghagytam a sulinak, és amikor kijött onnan, és elmesélte a történéseket, amik sosem az órák vagy a tanulnivalók témakörébe tartoztak, hanem mindig azok az események voltak, amik a gyerekek között zajlottak, akkor én utána nem kérdezgettem tovább a tanulnivalókról. Inkább a kapcsolatokra voltam kíváncsi, hogy érzi magát, kikkel van, kikkel nincs, ha igen, miért, ha nem, miért. Nem tudom, kellene-e, illetve kellett volna-e a tanulnivalóra jobban koncentrálni, de én nem tettem. Lehet másodikban már másabb lesz, mert muszáj lesz, majd meglátjuk. 

Januárban Máté elkezdte az alapozó terápiát. Wekerlére járunk a fejlesztőházba, és látok is rajta változást. Hogy ez a torna miatt van vagy azért, mert érik, fejlődik, okosodik, azt nem tudom, de az tény, hogy fejlődött sokat. És ez jó. 

Zsombor szeptemberben új óvó nénit kapott, aki egy két lábon járó katasztrófa. Voltam is miatta az igazgatónőnél, mert egyszerűen tűrhetetlen, ahogy a gyerekekkel, főleg pár fiúval viselkedik. Zsombort, akinek hosszabb fürtös haja van, lekislányozta. Folyamatosan azzal fenyegette őket, hogy ha ezt vagy azt nem csinálják, akkor nem kapnak ebédet... WTF???? Azt, amit én fizetek ki? Menj a ... De a pontot az i-re az tette fel nekem, amikor az egyik kisfiúról levelet írt a Mikulásnak, hogy neki semmiképp se hozzon semmit, és úgy tett, mintha bedobta volna a "dobozba", de amúgy nem, majd mikor emiatt számon kértük, merthogy Zsombor azzal jött haza, hogy ő jó akar lenni, mert nem akar felkerülni "a" papírra, akkor volt pofája azt mondani, hogy ő igenis bele akart gázolni a lelkébe ennek a kisfiúnak, mert megérdemli! Érted, megérdemli! Ugyanez az óvó néni hazudik, amikor nem ír ki valamilyen programot, tudnivalót, mondjuk például azt, hogy ő kiírta, csak levette hamarabb, mert azt hitte, már olvastuk... Szóval katasztrófa... Vágom a cetlit, már csak egy évünk van vele. 

Amúgy Zsombornak volt egy másik ovis sztorija is, kb. 10-en megszervezték, hogy kiszöknek az oviból, amit egyik délelőtt meg is kíséreltek, ami annyiban merült ki, hogy sorakozónál ők a sorból egyszerre kiszaladták vissza az udvarra, mire bevitték őket az igazgatónőhöz, merthogy amikor elkapták őket, akkor nem szégyellték el magukat, hanem nevetgéltek. Volt szökési terv, útvonal, minden. Hát én ezen sem akadtam ki annyira, mint kellett volna, és ez sem annyira tetszett az óvó néninek.

Zsombor semmit sem változott. Ugyanolyan, mint volt. Mindenkivel elvan, mindenkit szeret, mindenki szereti, bújik, ölel, szeret, dicsér. Mondjuk Máténak egyre kevesebbet tűr el, így van, hogy tiszta erőből nekimegy, mert már nem bírja a szekálást, a piszkálást. Ilyenkor Máté néz nagyokat, én meg igyekszem lecsitítani őket. Bár néha szívem szerint hagynám, hogy agyba-főbe verjék egymást, hátha vége lenne ennek a huzavonának. Mert az idegeim egyre kevésbé bírják... :(

És akkor énrólam pár szót.

Épp felújítok/unk egy új lakást, amit szintén a József Attila-lakótelepen vettünk, és amibe - ha egyszer kész lesz, mondjuk pl. ősz közepén - én és gyerekek fogunk költözni, merthogy elválnak útjaink Bandival... Iszonyú nehéz időszak van mögöttem, mögöttünk, de nem volt más út, lehetőség... Egyszer fent, egyszer lent vagyok emiatt. Van, hogy hajnalig forgolódom és őrlődök, mi lesz velem, velünk, van, hogy mindent elintézek 1 nap alatt. Nehéz. De eddig is az volt, és biztosan az is lesz. 

Hát ez van.

Levél Máténak

Mátékám!

0:07 van, 2018. szeptember 12. 

7 éve ilyenkor már bent voltunk a kórházban, vagy nagyjából ekkor indultunk el, nem emlékszem pontosan. A mai eszemmel és két szüléssel a hátam mögött azt mondom, nem kellett volna annyira rohanni. :)

Szóval Isten éltessen, Matukám; ma lettél 7 éves! Szerintem eddig még egyszer sem volt olyan, hogy éjfélkor még fent voltam, és tényleg a születésed kezdetekor fogtam neki a levelednek. Fejlődőképes vagyok, nem? :)

Azért vagyok még ébren, mert sütit sütök, holnap ezt visszük be a suliba, ezzel ünnepelnek majd meg téged. Tortát nem sütöttem, nem volt erőm, de az sem marad el majd, holnap vagyis ma arra is sort kerítek.

Nem olvastam el az összes eddigi levelet, amit neked írtam szülinapodra, csak a tavalyit.

Már elkezdted az iskolát, és eddig úgy tűnik, nagyon jó döntést hoztunk, hogy ezt választottuk. A tanító nénik kedvesek, nyitottak, egyenesek. Remélem, jól fogod magad érezni velük 4 évig! Azt hiszem, hogy a tegnapi volt az első nap, amikor úgy jöttél haza, hogy azt láttam az arcodon, minden rendben van veled. Tudom, hogy nehéz Tomitól elválni, rossz, hogy nincs melletted a barátod, meg félsz, mert egyedül vagy. Remélem, hogy ha nem is mindig normálisan, de úgy tudtalak abban támogatni, hogy könnyebben vészeld át ezt, hogy tényleg könnyebb kicsit a lelked. Tudom, ez furán hangzik, de nekem nagyon pozitív, hogy így szereted a barátodat és ennyire hiányzik neked. És hogy ezt el mered mondani, hogy ki tudod mondani, mi bánt, miért vagy szomorú! Persze ez azért nem mindig ment könnyen, főleg szegény Zsombor itta meg annak a levét, hogy feszült és ideges voltál a suli miatt... 

Már kiesett hat tejfogad, és az alsó középső kettő csontfog már nagyon szépen kinőtt. Most jön még egy lent, az elég fura elhelyezkedéssel jön kifelé, kicsit aggaszt, de majd meglátjuk!

Fogalmam sincs sajnos egyéb paramétereidről. Bocsi! Azt tudom, hogy ruhák közül a felsőknél a 122/128-asok éppen jók, alsók közül a 122/128-asok még inkább nagyok, mint jók. 

Ha őszinte akarok lenni, - és az akarok, - akkor azt mondom, hogy még mindig minden ugyanolyan veled. Viharos, semmiképp se unalmas, nagy szomorúságokkal és nagy reményekkel teli. Néha küzdünk, néha minden nagyon könnyű. Szélsőséges minden, de azért az látszik, hogy ahogyan megtanultunk ezekkel együtt lenni, úgy könnyebb minden. Például az előző levélben leírt tervek közül a TV és a bent evés is megoldódott. Nincs bent kajálás, csak a konyhában. Meg a TV és a tablet is szabályozva lett, és tök jól bírod, bírjátok. Játszóterezünk azóta töretlenül, és ebben is elfogadtad a szabályt: egyik nap a "te" zöldcsúszdás játszód a soros, másik nap a Zsombi "újjátszója". 

Rengetegszer mondod azt nekem mostanában, hogy szeretsz és nagyon sokszor megölelsz. Ez nagyon jól esik nekem, igyekszem sokat elcsípni és kiélvezni belőle.

Az igazságérzeted rengeteget fejlődött, továbbra sem tűröd tőlem - meg mástól sem - az igazságtalanságot magaddal és a tesóddal szemben, és ezt folyamatosan a tudtunkra is adod. Néha nagyon is megizzasztasz az érveléseddel. Egy ideig bosszantott, de aztán eszembe jutott Zsuzsi, ahogy mondja, mennyire élvezi ezeket az etapokat, mert igenis tök jó, hogy ez ott van bennetek és mondjátok. Mondjátok is! 

Még mindig köszönöm, hogy vagy, hogy néha "elüldözöl" a Duna-partra sétálni és gondolkodni, hogy folyamatosan emlékeztetsz arra, hogy amit az ember ígér, azt igenis tartsa be, vagy ha nem tudja, ne féljen bocsánatot kérni.

Köszönöm, hogy próbálod Zsombort vigasztalni, és hogy a vigasztalásod módjából látom, mit rontunk el vagy épp mit csinálunk jól, és hogy Te hogy vagy!

Szeretlek!

Millió puszi és hatalmas ölelés!

A Zédesjóanyád

Anyák napjára - most tényleg szeretettel

Tök régóta terveztem, hogy írok ide, mert le akarom jegyezni a történeteket, ugyanis attól félek, hogy ha nem írom le, elfelejtem majd, és nem lesz reális képem arról, mi hogyan is történt. Hogy megszépülnek az emlékek, amit nagyon nem akarok, mert akarom tudni és olvasni, hogy szar volt, meg nehéz, meg persze azt is, hogy jó és könnyű. 

Nem tudom, hogy érdekes-e vagy sem, hogy épp ma, anyák napján ültem le a gép elé, mindenesetre azért tuti jó, mert a bejegyzés címét hamar kipipáltam. :) És innen jutott eszembe az is, hogy a mai napig a legolvasottabb blogposztom a 2014-es anyák napi kirohanásom(?), és hogy ezt valószínűleg soha többé nem fogom tudni überelni (200 feletti kattintás, jesszusom!). Mondjuk ha részletesen leírnám a tegnapi ultrafos napunkat, akkor talán felül tudnám múlni azt a 2014-es hangulatot, de nem teszem. Azért hogy emlékezzek, annyit idevések, hogy miután vízipisztollyal felfegyverkezve jó hangulatban végigtakarítottuk az erkélyt a srácokkal és a Mekiben betoltunk egy-egy mcfreeze-t, azért utána jól elcsesződött minden, mert egymást túlüvöltve jöttünk haza, rugdosódások, "Te vagy a leggonoszabb anya" és "Meg sem érdemled ezt" mondatok közepette.

Helyette írok olyan cukiságokat, hogy ma kaptam két virágot, és nem olyan 500 forintosat, amivel tele van az OBI meg az összes útszéli virágbolt és csak arra jók, hogy a megvásárolásukkal a virágboltosok - és a vásárlás után 5 nappal a kukák - gazdagodjanak, ja és persze arra, hogy a hülye népek meg enyhítsenek a lelkiismeretükön, hogy csak nem felejtették el az anyák napját (vagy nőnapot)... szánalmas! Pár évvel ezelőtt kerek-perec kijelentettem hát, hogy nekem rendes virág kell ilyen alkalmakra. (Bandinak már átment, de a család lelkébe még nem gázolunk bele, semmiképpen sem!) Szóval azt találtam mondani talán 3 évvel ezelőtt, hogy vágott virág köll, amitől nem is várok sokat, csak hogy ameddig van, addig szép és színes legyen, és ez idénre már odáig fejlődött, hogy rendes, zöldzöld virágot "rendeltem" magamnak. Ez utóbbit meg is kaptam, és kicsit sem zavar(t), hogy én magam választottam ki az egyiket. És hogy rögtön kapcsoljak valami okos, magasröptű, anyáknapi okosságot is ide, azért tettem mindezt, mert szembe jött velem ez:

és közben meg azon agyaltam, hogy igen, értem, tényleg szar nekünk, mert alig marad időnk magunkra, de honnan tudná szerencsétlen másik fél, hogy én arra a sok dologra vágyom, ha nem mondom el neki??? Ha nem fejezem ki, hogy ezt vagy azt akarom? Tudom, okos és bölcs vagyok, nem volt ez mindig így! :))))) Na de komolyan! Tudom, hogy meg kell tanulni az érzéseink és vágyaink kinyilvánítását is, de akkor nem kellene már ezzel sokáig várni! Nekem eljött egy pont, amikor megértettem, hogy nem gondolatolvasó a másik; és hogy megint valami szipiszupi anyáknapi vonatkozás is legyen, azért ehhez nagyban hozzájárult anyukám, aki közeledve a 60-hoz, millió pszichológiai könyv/cikk/előadás után egyszerűen még mindig azt várja el mindenkitől maga körül, hogy gondolatolvasó legyen és találja ki, mit szeretne. Én nem haragszom rá ezért (de, néha kurvára), tudom, hogy ilyen, csak sajnálom őt, mert már tudom, hogy sokkal több energiába telik azon agyalni, hogy már megint nem tudjuk, mit szeretne, ráadásul plusz energia, hogy ezért még meg is kell bántódnia... Szóval én már ott tartok, hogy emeltem a futásadagomat, és heti háromszor futok, meg Anyahajózok, meg egy kis koncert is becsúszik néha. 

És amúgy meg pl. tök büszke vagyok magamra, mert valamikor februárban megfogadtam, hogy leküzdöm a játszótér (valójában a játszótéri anyukák, bocs) iránt utálatomat, és tavasztól minden nap játszóterezek a gyerekekkel. Nem mondom, hogy mindig ép elmével és hangos szó nélkül megússzuk, de hát ez van, nem vagyok tökéletes, de próbálkozom. Mondjuk annyira még nem vagyok badass arc, hogy a tömött, "legforgalmasabb" játszótérre menjek, de majd az is eljön. Meg inkább oda megyünk, ahol ovis társak vannak, és lehet nyugodtan biciklizni is anélkül, hogy a kocsiktól vagy a sok járókelőktől kellene védeni vagy szólongatni a gyerekeket.

Ja, gyerekek! :) Mátét felvették a kiszemelt suliba, sőt a kiszemelt osztályba. Ó, je! Ha meg jön a feketeleves, akkor jön, és kitaláljuk, mi legyen.

Na mára ennyi voltam.

Suli, ovi, meló és egyéb tervek, célok, álmok, kétségek

Na szóval, ezerrel benne vagyunk a suliválasztásban. El kellett engednem a Waldorf-ban, illetve az alternatív iskolákban való gondolkodást. Nagyon sok emberrel beszéltem, meghallgattam az összes olyan anyukát, akinek adok a szavára, illetve olyat is, akit csak látásból ismerek, és az van, hogy a lakótelep három sulija közül fogunk választani. Mivel az egyiktől egy zebrányira lakunk, adná magát, hogy az legyen, de lehet, hogy mégsem az lesz a befutó. Most nincs kedvem/időm erről bővebben írni, talán később és külön. Szóval lehet, hogy megint egy kicsit messzebbre megyünk (ahogyan az ovinál, és ami jó döntésnek bizonyult), de mégsem túl messzire, és egy olyan sulit, illetve osztályt, még pontosabban tanító nénit választunk, akiről azt tudjuk, hallottuk, hogy nála első a gyerek. Azt gondolom, hogy Máténál ez válna be leginkább. Vagyis nyilván minden gyereknél, de ez állami vonal, itt ennek már örülni kell, sajnos. :( De erről is később majd. Mátéról még annyit mindenképpen írnom kell, hogy valószínűleg felmérik majd figyelemzavar területen. Nem NevTan vonalban gondolkodom, hanem egy komolyabb helyen (Vadaskert) és egy kis "magánház"-ban (DIXI Stúdió).

Zsombi látszólag szereti az ovit. Mondjuk reggelente rendre elmondja, hogy nem akar oviba menni, kicsit sírdogál is, erre én nem kezdem el győzködni, hogy "de az ovi jó", hanem csak megölelgetem, megpuszilgatom, és utána valahogyan felöltözünk, elindulunk, és aztán meg már mindenféle fennakadás nélkül megy be a csoportszobába. Volt fogadóóra, ahol elolvashattam az értékelést róla, és hát minden szép és jó volt. Minden területen ügyes, nyitott, barátkozós, ügyes, értelmes, azt se tudják, milyen szakkörre vigyék majd, mert mindenhez ért. Fura volt ezt így olvasni, különösen annak fényében, hogy Mátéról ugyanezek az óvó nénik írtak már jellemzést. Meg amiatt is, mert írásos nyoma van annak, hogy a két gyerekem egyáltalán nem ugyanolyan természetű, tudású, hozzáállású és lelkületű egyéniség. 

Nehéz ez. Látszólag Zsombornak könnyebb, mert mindig mosolyog, alapvetően nagyon nyugodt természet, szeret mindenféle tevékenységet, elmolyolgat a feladatokkal, játékokkal. Ennek alapvetően nagyon kellene örülnöm és persze örülök is, meg nem is hasonlítgatok, de mindig bennem van az, hogy Máté meg nem ilyen. Ő morcos, kiabál, veszekszik, hullámzik a hangulata, sok minden nem megy neki, vagy Zsombornak sokkal jobban megy, mert Zsombor összeszedettebb. Máté hamarabb megunja a játékokat, szeret irányítani és nem jól viseli, ha nem az van, amit ő akar. Mindig arra gondolok, hogy ez az én hibám? Vele türelmetlenebb voltam? Szigorúbb? Jobban észreveszem a rossz dolgait és arra erősítek rá? Most is azt emelem ki, hogy mi nem megy neki... Meg hogy igen, az, aki kiabálós, izgőmozgó, az a gyerek nehezebben tud beilleszkedni, több vele a "probléma", nehezebb vele közösségbe menni. És valahol azt hiszem, ez az, ami zavar. És ilyenkor meg persze bűntudatom lesz, hogy mekkora egy szarszemét anya vagyok, hogyan gondolhatok ilyeneket?! Valószínűleg amúgy az egész mögött az van, hogy első gyerek, tapasztalatlanabbak voltunk (én mindenképpen), nehezebben viseltem azt, hogy megváltozott az életünk, és hogy nem minden fekete és fehér. És hogy lehet nehezebb vele egy közösségbe menni, mert hamar konfliktusba keveredik és nyíltan megmondja, ha valakivel nem akar játszani, mert nem szereti, de mikor ezen gondolkodom, akkor meg az is eszembe jut, hogy úgy vág az esze, mint a borotva, soha nem lehet átvágni, figyel az összefüggésre, és soha nem lehet mismásolni, mert olyan éles megfigyelő és úgy emlékszik mindenre, ahogyan senki a családból. 6 és fél évesen érvekkel felfegyverkezve veszekszik velem és az igazságérzete hatalmas. Kimondja, amit akar, ami bántja, ha felbosszantom és ha undok módon viselkedem vele. És hát azért ez jó, nem? Ha valaki megfogalmazza az érzéseit, ha mer rosszul lenni. Folyamatosan tanít engem amúgy. Egyszer csak megtanulom a leckét. :) Csak olyan jó lenne nem bűntudattal és örökös félelemmel élni ezzel az egésszel kapcsolatban; neki se, nekem se.

Melótéren az van, hogy projektezünk ezerrel, kapok is utána jó kis pénzt és a fizetésemet is megemelték. Juhéjjj!

Futok, itt van a bizonyíték is. Áprilisban a Vivicittán indulok 10 km-en.

Sok tervem van: a kapcsolódó neveléses dolgokra sokkal jobban rá kellene feküdnöm, ha már az oktatója lettem. Áprilisig döntenem kell, hogy belevágok-e a mentálhigiénés képzésbe, ami kétéves, a Semmelweis Egyetemen tanulnék. Az angolra is rá kellene erősítenem, mert amúgy menne nekem, csak nulla önbizalmam van. A jogi szakvizsga meg... hát nem is tudom, hogy akarom-e.

Ajándékötletek

https://www.facebook.com/titileather21/

Máté

A mostani bejegyzésnek Mátém lesz a középpontjában, mert most az életünk mindennapjait Ő határozza meg.

Kezdjük azzal, hogy volt egy kisebb balesete, amit épp ésszel, illetve egy púppal a fején és pár apró sebbel a hátán megúszott. A keresztfiaink név- és szülinapját ünnepeltük sógornőméknél, a felnőttek a nappaliban beszélgettek, a többi gyerek a szobában játszott. Egyszer csak egy hatalmas csattantást, csörrenést hallottunk, és láttuk, hogy N. szalad ki a szobából és kiabálja, hogy "rájuk dőlt a szekrény". Persze már a csattantásra rohantunk, de ez a mondat lezsibbasztott egy századmásodpercre. Mikor beértünk, láttuk, hogy a szekrény rájuk dőlt, de semmilyen más részletre nem emlékszem, csak hogy kihúztuk őket a szekrény alól, és elkezdtük vizsgálgatni őket, és hogy nagyon nagy volt a káosz. Szerencsére meg tudtam őrizni a hidegvéremet akkor ott, és nagyon nyugodtak voltunk Bandival. A keresztfiam felmászott a szekrényre, hogy levegyen egy hajót, és mivel nem volt felfúrva a szekrény, Mátéra és a keresztfiamra ráesett. Szerencsére nyitva volt az üveges ajtaja a szekrénynek, és az megtámasztotta magát a szekrényt, de azt még így sem tudjuk, hogy a keletkezett sérüléseket mi okozta: a szekrény vagy az abból kieső cuccok. Zsombi amúgy a másik szobában volt, N. meg a kanapén ült, Őt nem érte el a szekrény. Mikor a nagy riadalom közepette kicsit megnyugodtunk, még alaposabban átvizsgáltuk Mátét, de csak a púpot találtuk meg, illetve azokat az apró sebeket. Nem mondom, hogy nem kezdtem el azon gondolkodni, vajon nem kellene-e bevinni kórházba, de elhessegettem ezt a gondolatot magamtól, mert utána is az látszott, hogy jól van. Kérdezgettük a nap eseményeiről, hogy ellenőrizzük, nincs-e agyrázkódása, de mindenre emlékezett. Amikor nagyjából megnyugodott mindenki, a gyerekek elkezdtek újra játszani, és mindenki megbeszélte, mit kellett volna csinálni a szekrénnyel, elvonultam a wc-re sírni. Nyilván akkor jött ki rajtam a feszkó, és nem akartam mások előtt sírni... A lényeg, hogy utána még el-elpityeredtem, de már túl vagyunk ezen. Mindenesetre nem volt könnyű senkinek sem. Kíváncsi vagyok, Mátéban hogyan és mikor jön majd még elő...

Ami meg állandó probléma, hogy Máté iszonyat feszült mostanában. Kiabál mindenkivel, egyből üt, káromkodik, utálja az ovit és nagyjából mindenki szar körülötte, legalábbis Ő ezt mondja. Én tudom, hogy ez miről szól, de nagyon fárasztó. Tudom, hogy rosszul van, hogy feszült, azt is tudom, hogy ez miattunk van, de már én is kivagyok, és nem találom a megoldást. Ok, van a kapcsolódó, de valahogy annyira kimerítenek a mindennapok, hogy ahhoz sincs erőm. Túl akarok már lenni ezen a szörnyű korszakon vele, és akarok egy kis pihit, amikor minden happy, hogy aztán majd jöhessen a sulinak nevezett agyrém... Nem bírom nézni, ahogy gyepálja Zsombort, aztán meg ahogyan ölelgeti, mert Ő a világ legjobb tesója. Egyszerűen sosem tudjuk, hogy mire számítsunk tőle, és ez idegőrlő... Mondjuk ahogyan ezt most leírom, rájövök, hogy nagyjából Ő sem tudja, mire számíthat tőlem, mert van, hogy tök nyugodtan kezelem ezeket a hangulatingadozásokat, és van, hogy az első dologért kiabálok... Amúgy be fogok jelentkezni egy terápiára vele, és majd jövök a részletekkel, ha megvoltak az alkalmak.

És amit még ide csak feljegyzek, hogy ne felejtsem el: suliiiiiiiiiiiiiiii... ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá... és mindezt teljes hangerőn, kurva idegesen... 

Ennyi nagyjából.

Levél Zsombornak

Zsomborom, Isten éltessen nagyon sokáig a 4. szülinapod alkalmából! 

A Máténak írt levelem eléggé furára sikeredett... nem is igazi szülinapi levél volt. Most akkor Neked is olyat kellene írnom, mert így korrekt? Ami neki, az Neked? Nem is tudom.

Na de, hát hagyjuk is ezt, mert 4 éves vagy, és ovis, és cuki, kedves, mosolygós baba. Vagyis már nem vagy baba, csak én szeretném, ha még mindig baba lennél, mert az olyan jó volt. Mondjuk most is jó minden, kivéve mondjuk talán az, hogy az éjszaka közepén átjössz az ágyunkba és én gyakorlatilag 10 cm-en alszom, és arra kelek, hogy Apád felkiált, mert épp vesén és/vagy fejen rúgtad. Nem lesz ez így jó, egyrészt ezt gondolom, másrészt meg azt, hogy igen, igen, igen, legyen ez sokáig, mert olyan jó. (Apádnak meg nem mondd!)

Szóval igen, úgy tűnik, rendben vagy. Jó kedélyű és jó eszű gyerekecske vagy, aki nagyon sok örömet okoz nekünk. Azt mondjuk annyira nem szeretem, hogy a cukifaktort eléggé sokszor használod fel ellenük... :)

De annak pl. nagyon örülök, hogy nagyon szereted Mátét, és hogy amikor csak tudod, mellette vagy, öleled, simogatod. Még akkor is, ha Ő épp nem bánik jól Veled. Sokan mondják, hogy ezt nem szabadna hagyni, hogy be kellene avatkozni a vitáitokba, de nekem ez egyszerűen nem megy. Vagyis persze, de, előfordul, hogy beleavatkozom, de általában igyekszem kimaradni belőle. Remélem nem úgy éled ezt meg, hogy magadra hagyunk vagy nem védünk meg... ki tudja ezt, mi? Lehet majd 15 év múlva fogod azt mondani, hogy minden rossz azért van, mert a tesóügyeket szarul intéztük... 

Na jó. Inkább abbahagyom. 

Ez a levél se lett százas. 

Lehet innom kellene...

De Te ne igyál!!!!

Szeretlek, puszillak!

Anya

Levél Máténak

Drága Matyi!

Isten éltessen a 6. szülinapod alkalmából!

Napok óta fogalmazom magamban ezt a levelet. Néha csöpögős-örömködős-hurráoptimista, néha bocsánatkérésekkel teli-kesergős-"azért anyád szeret" típusú mondatokkal van tele a fejem, és persze most, hogy itt ülök, nem is igazán tudom, mit szeretnék írni Neked. 

Azt mondjuk mindenképp, hogy nagyon szeretlek. 

Meg hogy igaz, amit mondogatok Neked, hogy Te vagy az én tanítómesterem. Jó lenne persze, ha ez nem így lenne, és ha anyád egy tök rendben lévő asszonyság lenne, de mit is mondhatnék - eddig nem voltam anya, még én is tanulom a szerepem. :)

Azt hiszem arról akarok írni, hogy mostanában nagyon feszült és ideges vagy, és ez aggodalommal töltött el, egészen a mai napig. Mert ma kitaláltam a tökéletes megoldást. De kezdjük az elején. Szóval egy ideje mindenkivel kiabálsz, és a csúnya szavak ömlenek ki a szádból. Én ezért nagyon sajnáltalak, mármint nem lesajnáltalak-szántalak, hanem úgy őszintén sajnáltam, hogy így érzed Magadat. Magamról tudom, hogy feszültnek lenni rossz. Persze aki a másik oldalon van, annak se lehet könnyű (ezt mi is megéljük most épp), de az, aki feszült, az nagyon-nagyon szenved, én tudom. Viszont ahogyan ma beszélgettünk együtt a kocsiban erről a dologról, rájöttem, hogy nem akarok emiatt aggódni, nem akarom keresni az okokat, csak segíteni akarok Neked abban, hogy ezektől a feszültségektől megszabadulj. Nekem is mindig az hoz megoldást, hogy kiadom magamból a felgyülemlett stresszt, és utána egy ideig könnyebb minden. Azt mondjuk még nem tudom, hogy a csúnya szavakkal mihez kezdjünk, de majd kitalálom. Szóval eldöntöttem, hogy rengeteget fogunk birkózni. Minden nap lesz birkózás. És lesznek tiszta, világos, egyértelmű szabályok, amikből nem fogok engedni. Ilyen pl. a mesenézés vagy a szobában kajálás. Tudom, hogy ezeknek eddig is tök egyértelműnek kellett volna lennie, de hát ez van, nem vagyok valami következetes... Azért szeretném egy kicsit átrendezni az életünket, mert hiszem, hogy ez mindenkinek meg fogja könnyíteni az életét. Mi sem leszünk annyira feszültek, és ezáltal Ti sem Zsomborral. Mert igen, nem áltatom magam, tudom, hogy rólunk is ragad át a feszkóból, és ezért nagyon fontos, hogy ezen is változtassunk. 

Szóval igyekezni fogok, hogy Neked könnyebb legyen. 

Ez egy eléggé fura szülinapi köszöntés lett, de majd jövőre jobb lesz! :)

Szeretlek, Te vagy a kedvenc Máté nevű gyermekem! ;)

Köszönöm, hogy 6 éve velünk vagy, hogy engem választottál. Igyekszem kiérdemelni.

Puszillak!

Csorbacsík

Ma kiesett Máté első foga.

2 éve volt az a bizonyos vihar

http://jozsefattilalakotelep.hu/2015/07/08/video-a-tombolo-viharrol/

Hiszti - cikk

Ezt muszáj lementenem magamnak:

http://www.szuloklapja.hu/gyermek-fejlodese/4726/44-jo-ok-a-hisztire-egy-haromeves-kislany-szerint-mi-mindenen-tud-kiborulni-egy-kisgyerek-egyetlen-nap-alatt.html

Ez+Az

Na, milyen jó nevet találtam ki a "helyzetjelentés" helyett? :) 

Holnap megyek Orfűre! Ó jeeeeeeeeeeeee!!!!! :) [Mire a bejegyzés végére érek, ez a mondat, pontosabban ez a két mondat helyesen úgy hangzik, hogy "Ma megyek Orfűre! Ó jeeeeeeeeeeeee!!!!! :)]

Máté aranyköpésével kezdem, amit ugyan megosztottam az fb-n, de azért itt is megörökítem:

Tegnap este, altatás. Máté forgolódik, rendezgeti a párnáját, takaróját.

Én: Máté, miért nem alszol?

Máté: Mert bagoly típus vagyok. 

Zsombika is nagyon jókat mond, de abban még a hanglejtés, az előadásmód a vicces, meg hogy felcserél szótagokat; például úgy, hogy pudicsodingot szeretne enni.

Most épp mamáéknál nyaralnak a Srácok, ahogyan Zsombor mondaná, mamáék új házikójában. Az történt, hogy a szüleim vettek egy házat Hajdúszoboszlón. Az egész alig több 50 nm-nél, de a célnak tökéletesen megfelel. Van benne két kis szoba, főzőfülke, nappali és étkező egyben, fürdőszoba. Az udvara is pont elég, se nem sok, se nem kevés. Először nagyon elleneztem ezt a Hajdúszoboszló dolgot, de most, hogy ott voltam, alig várom, hogy mi is lemenjünk oda pihenni, kikapcsolódni. 

Itt a nagy Budapesten nálunk olyan igazán komoly dolgok nem történtek. Zsombort felvették Máté ovijába, abba a csoportba, ahol Máté is kezdett. Igen, igen, tudom, miket írtam arról a csoportról, de 3 dolog miatt nem aggódom, csak egy icipicit: 1. Zsombor nem Máté. 2. Zsombor 4 évesen kerül oda, Máté 3 évesen kezdte az ovit. 3. Tapasztaltabb és sokkal okosabb lettem. (Erre azért még ne igyatok előre.) Zsombornak is répa lesz a jele, ami elég betegnek tűnt nekem, de azért nem bánom, mert Zsombor nagyon örült, mikor megtudta, hogy ugyanaz lesz a jele, mint Máténak, és most amúgy is az van, hogy mindent úgy akar, ahogyan Máténál történik.

Máté nem kezdte el a focit, és nem is igazán bánom. Most azon agyalok, hogy valamilyen tornás-atlétikás dologra kellene beíratni, mert a júniusi fogadóórán is mondták, hogy nagyon ügyesen mászik, fut, csinál gyakorlatokat, gyors is, és fáradhatatlan elvileg. A hátát kellene még erősíteni. Na szóval ezeket mondták, és az van, hogy szerintem erre a torna-atlétika a legalkalmasabb. De amúgy minden más ötletet tök szívesen veszek. :) A fogadóórán semmi újat nem mondtak, mármint ugyanolyannak látják Mátét, amilyennek mi is látjuk. Én ennek nagyon örülök. Néha szélsőséges, de amúgy okos, intelligens, a felnőttekkel tisztelettudó, az esze vág, csak néha agresszív, meg mindig irányítani akar, és néha besokallnak tőle. Mondtam is az óvó néniknek, hogy itthon is ilyen. Szóval vele ez van. Ez a jellemzés amúgy nagyjából le is írja Őt, és ezáltal azt, hogy milyen az életünk Vele. Határozottan nem unalmas. Amit még mindenképpen le akarok írni, hogy nagyon elkezdett érdeklődni a testünk iránt, ha zuhanyozom, és bejön pisilni, akkor kukucskál, meg kérdez. Nemrég el kellett neki mesélnem a születését, és hát muszáj volt részletesen mesélni, mert Őt épp ezek érdekelték, és csak kérdezett meg kérdezett. 

Zsombi nagyon nagy változáson ment keresztül. Hatalmas humora van, és nagyon huncut. Múltkor bevittek egy tálba uborkát rágcsálni. Mire bementem, az egyik uborka szét volt nyomva a földön. Kérdezem, hogy  ki volt. Szemrebbenés nélkül mutatott a tesójára, mondta Máté nevét. Máté persze kiakadt, és majdnem vér folyt. Szóval észnél kell lennem nagyon. Eddig úgy tűnt, könnyű gyerek, de most nagyon úgy tűnik, hogy nagyon nem. Ez nem baj (deeeee, néha igennn), csak ezt is meg kell szokni. Amúgy tök okos, meg imádja a pici babákat, és mindig kistesót akar, és mindig megvédi a kisebbeket, meg a bölcsiben Ő segít a nevelőnéniknek. Vannak szemölcsei, amik elvileg kezelés alatt vannak. Bizakodunk, mert rondák és terjednek...

Velem meg az van, hogy Nóci, a kolléganőm átment egy másik szervünkhöz, úgyhogy egyedül maradtam. Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban... Meg átmentem 7 órába dolgozni, és majd átköltözöm másik irodába, meg részt vettem egy projektben, és még pénzt is kaptam érte, és a kapcsolódó neveléses dolog is halad a maga útján kisebb-nagyobb zökkenőkkel.

Na megyek, mert merül a laptop, és ha töltőre rakom, akkor sose megyek el aludni, pedig muszáj, mert MA MEGYEK ORFŰRE!!!!!! :)

Helyzetjelentés (tudom, hogy mindig ez a címe, de nem jut eszembe jobb, na)

Ezt írtam kb. 5 hete, de nem tettem ki az oldalra; most megteszem:

Írok már egy rendes bejegyzést is, hogy valami hasznosat is csináljak, ha már a gyerek kezébe nyomtam a tabletet... Ja igen, most itthon vagyunk, mert Zsombor lázas és megy a hasa. Előtte Mátéval voltam itthon, mert nagyon köhögött, és egy kis hőemelkedése is volt. Nem panaszkodom, eddig tök jól megúsztuk a betegséges időszakot, ennyi belefér, csak ezek is történtek velünk.

Tegnap nézegettem a blogot, tök régen írtam rendes bejegyzést arról, mi van velünk, hol tartunk stb., úgyhogy most ez következik.

Máté jól van. Úszik és focizik, ezek ilyen óvodai foglalkozások, de a focival az a terv, hogy járni fog külön focira is, vagyis gondolom akkor már csak a különre, mert az heti 3 alkalom, és 3 alkalom mellé nem kell még egy ovis. Hát nem mondom, hogy túlzottan örülök, de ez van. Nagyon szereti a focit és az edző bácsi is azt mondta, hogy szeretné, ha járna külön, mert fejben nagyon ott van, csak ügyesednie kell. Szóval járni fog. Igazából már járna január óta, csakhogy összetörték a kocsinkat, így most kb. 4 hete kocsi nélkül vagyunk. Mindig is terveztem, hogy tartani kellene egy kocsimentes hónapot, de sosem gondoltam arra, hogy ezt a leghidegebb és legjegesebb időszakban kellene megejtenünk... de amúgy meg az is van, hogy ha most meg tudtuk csinálni, máskor is menne vagy menni fog. Mondjuk ehhez azért kellett az is, hogy nagyon elnézőek a munkahelyemen, ha nem érek be időben, de persze nem élek ezzel vissza, és ha arról van szó, simán dolgozom hétvégén is. Szóval nagy gondok nem voltak, de azért jó a kocsi. Zsombor bölcsije oda-vissza 20 perc kocsival, BKV-val 1 óra... Ami miatt viszont a legjobban zavar, hogy nincs autónk, az a doki. Így sem a rendes, sem a homeós dokihoz nem tudok elmenni a gyerekekkel, mert baromi messze vannak. Jó, jó, mehetnék, persze, van busz meg villamos, de beteg gyerekkel nem szívesen mennék. Meg az is igaz, hogy ez annyira szívás, hogy az ovikba és a bölcsikbe csak igazolással lehet menni... Itt van pl. Máté esete. Csak köhögött, semmi extra, de el kellett volna vinnem dokihoz, hogy adjon igazolást, és lehet sokkal több betegséget kapott volna el, ha összezárva ülünk egy orvosi rendelőben 10 másik gyerekkel. Most kialkudtam, hogy itthon maradtunk és nem vittünk igazolást, de ezzel nem akarok visszaélni...

Na, de vissza Mátéhoz. Megint volt félévkor fogadóóra, értékelés, jellemzés. Ugyanazokat mondták el és írták le, amit mi is tudunk. És én ennek nagyon örülök. Olyannak látják, amilyen. Néha haragos és durva és kötekedős, néha meg tündércsibebaba. Hangulatember, és ezért nem tudom hibáztatni, az anyja is ilyen... Ezt elmondtam az óvó néniknek is. Most eszembe jutott az az értékelés, amit a piros csoportban kapott kiscsoportosként, és megfogalmazódott bennem, hogy akkor sem az volt a bajom, hogy rosszakat írtak róla, hanem hogy nem a valóságot. Úgy éreztem akkor, hogy csak a rosszra koncentrálnak, arra, ami nem megy, és totál nem vették figyelembe, hogy Máté sokuktól egy évvel fiatalabb... Mindegy is, az már a múlt, csak most ez is eszembe jutott. Szóval írtak róla csúcs dolgokat: a finommotorikája kiváló, ami azért vicces, mert csinált vele Nóri néni, a fejlesztőpedagógus valamilyen tesztet, amikor betöltötte az 5 évet, és ott meg a finommotorikás feladatra 0 pontot kapott. :) De mondjuk az is igaz, hogy azt is mondta Nóri néni ennél az 5 éves korban felvett tesztnél, hogy furcsa is volt, hogy maga a finommotorika feladat ugyan nem ment, de pl. a ceruzát nagyon szépen fogja, és a rajzai is nagyon jók. Az egyébként ebből a tesztből és az ovis jellemzésből is kiderült, hogy a képességeivel nincsen baj, okos, értelmes, érdeklődő, ami viszont nehéz neki, az a koncentrálás és a kitartás. Bizonyos esetekben és napokon az van, hogy ha kap egy feladatot, akkor azt összedobja, hogy meg legyen csinálva és az óvó nénik hagyják már békén, máskor meg úgy elmélyed valamiben, hogy a legapróbb részletekig kidolgoz mindent. Szélsőséges egy kicsit... Nem is baj, hogy nem megy most suliba, szerintem jó, hogy 7 éves lesz, amikor elkezdi a sulit. Ami tudom, hogy messze van, de egyre inkább kezd megérinteni az alternatív iskolás szele, és ezzel hamarosan foglalkoznom is kell. Mert ebben a kérdésben lesz még egy komolyabb köröm Bandival, mert ebben szerintem nem igazán értünk egyet, és nem mondom, hogy nekem van igazam, csak... nem is tudom, most épp szerencsések vagyunk, mert az ovis óvó nénik mennyeiek, segítőkészek, Máté szeret oda járni, mert szerintem nem kritizálják folyton, hanem nagyon sok pozitív megerősítést kap, bírják, hogy olyan, amilyen. De hogy vajon leszünk-e ilyen szerencsések a sulival? Egy alternatív iskolában csak több erre az esély, nem? Tudom, onnan is hallok rosszakat, de azért egy normál állami iskola biztosan másabb... Na, de ez még egy év.

Mivel már kezd bűntudatom lenni a sok tabletezés és mesenézés miatt (amúgy nem), elkezdek Zsomborról írni. Zsombor teljesen más, mint Máté. Mondjuk ezt eddig is tudtuk, de Ő tényleg nagyon más. Nem jobb vagy rosszabb, más. Ezt magam miatt is írom, mert nagyon nehéz így hozzáállni a látottakhoz és tapasztaltakhoz. Zsombor nagyon nyugodt, megfontolt és kitartó. Hosszan elvan bármilyen játékkal, mondjuk ez igaz a tabletes játékokra is sajnos. Vagy nem. Nem tudom, Szóval kitartó, nem sieti el a dolgokat. Nagyon ritkán lesz dühös, de akkor nagyon. Máté persze mindent megtesz azért, hogy tesztelgesse, amit rossz nézni, és sokszor reagálok hülyén, de néha már elszakad a cérna, na. Zsombor bújós, és ha felkel reggel, az az első dolga, hogy köszön a tesójának, Máté meg kb. leszarja. Szörnyű ezt látni, a szívem szakad meg...

Na eddig jutottam kb. 5 hete.

Most azt van, hogy a kocsinkat megszerelték, és azóta sokkal több pénzt költök a boltban, mert van kocsi, van hely, nem kell cipekedni, lehet költeni. Míg nem volt kocsi, és a teherbírásomat a Kölkök táskája és a vállam határozta meg, addig csak a legszükségesebb dolgokat vettem meg. Na de azért jó, hogy van kocsi, nem rinyálok.

Máté nem biztos, hogy járni fog focira. Heti 3x másfél óra, és azt végig ott kell tölteni. Ez eddig még oké is, de hová tegyem addig Zsombort? Nem jöhet velem, mert az felér egy kínzással, hogy Ő üljön heti 3x másfél órát egy padon és nézze, ahogy a tesója játszik. Banditól viszont tök jogosan nem várható el, hogy heti 3x legyen itthon délután ötre, hogy én időben odaérjek Mátéval a focira. Túl sok szervezés és a focit is utálom.

Fogyókúrába kezdtem. Ezt csak úgy megjegyeztem, bővebbet nem akarok írni erről még.

Megvan a jegyem Orfűre. IGEEEEEENNNN!!!! 

Voltam Csehországban Zsuzsival, és nagyon-nagyon-nagyon jó volt. Beszéltem angolul, előadásokat hallgattam angolul, 3 napig nem ettem húst, csodás tájakat láttam, hócsatáztam, reggelente jógáztam, esténként táncoltam zenére úgy, ahogy éppen jött. Felejthetetlen élmény volt.

Aranyköpések

Máté a Kökiben a jelmezvásárlás utáni kajáláskor el kezdett beszélgetni egy sráccal. Megkérdezte, hogy mit eszik, a srác azt mondta, madártejet. Ezután:

M: Anya, ő azt mondta, madártejet eszik.

Én: Hú, az finom. Csináljak egyszer én is?

M: De neked nincs is madarad!

Zsombi ma reggel felvette a jelmezét, kijött a konyhába és kijelentette:

"Anya, én tűzoltó leszek, mert a tűzoltó sam készenáll is tűzoltó."

Máté aranyköpése

Csendkirályt játszottunk este a Fiúkkal, persze én mindig megszólaltam "véletlenül", amit Ők nagyon élveztek és sokat nevettek. Máté egyszer csak azt mondja: Fogd be már a bablesődet! Mondom neki: bagóleső van, bableső nincs. Mire határozottan rávágta: szerintem meg van bableső és így jobb is! Szóval új szólásmondás született, jegyezzétek fel: Fogd be már a bablesődet! 

Télapó itt van...

Máté szerint: hó a sugája.

Zsombor szerint: hó a sunája.

:)

Aranyköpés Zsombortól

Esti vacsi, Zsombor mézes kenyeret evett uborkával. (Nem savanyú volt, az azért durva lett volna.) Még volt pár felkarikázott uborka, mondom Zsombinak, hogy egyél még uborkát.

Zsombor: Miért egyek uborkát?

Én: Mert tele van vitaminnal.

Zsombor (nagy, kikerekített szemekkel): De a mézben is van mitamin! (nem elírás!)

Én: Igen, igaz. És a méz meggyógyítja a torkodat.

Zsombor: Igen. Az uborka meg a számat. És a pocakomat is.

Amikor felhívtak a rendőrségtől...

Az úgy volt, hogy már épp indultam volna hazafelé, amikor megcsörrent a telefonom. Magánszámról hívtak, én meg felvettem, mert Anya szokott magánszámról hívni, bár átsuhant az agyamon, hogy Anya ilyenkor még nincs otthon, így valószínűleg nem Ő az, na de akkor ki lehet az, na de mindegy is, mert már felvettem... és akkor elhangzott egy mondat, mely a következőképpen hangzott, és amely mondat alatt az alább felsorolt esetek jutottak eszembe.

A mondat: "Jó napot kívánok! XY vagyok a Budapesti Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztályáról és Gebei Máté szüleivel szeretnék beszélni." 

Amik eszembe jutottak:

"Jó napot kívánok! XY vagyok a Budapesti Rendőrfőkapitányság..." = Úristen, Bandi balesetet szenvedett.

"... Bűnmegelőzési Osztályáról" = Ja, akkor nem.

"... és Gebei Máté szüleivel szeretnék beszélni." = Úristen, Mátéval történt valami... de akkor miért nem a mentők hívtak?"
:) :) :)

Máté aranyköpése

Színházba készülődtem vasárnap este, a Fiúk pancsiztak. Látták, hogy fel-alá mászkálok, szoknya és nyaklánc van rajtam, egyből mondta Máté, hogy menjek be a fürdőszobába, mutassam meg a nyakláncomat. Bementem, megnézték, mondták, hogy szép. Ki akartak szállni a kádból, Bandi kivette Őket, közben én épp a tükör előtt szedtem a szemöldökömet. Máté megszólal:

- Várj, anya, odamegyek, megnézem, mi ilyen szép.

Odafut, feláll a szekrényre, hogy szembenézzen velem, és teljesen komolyan azt mondja:

- Én itt semmilyen szépet nem látok!

Máté aranyköpése

Máté reggel gitározni szeretett volna. Nézi az erősítőt, Bandi magyarázza neki, hogy melyik gomb mire való. Erre megszólal Máté: "Igen, tudom, ez a rockító."