Aranyköpések Mátétól

Tegnapelőtt történt talán, hogy letépett egy virágot nekem, ideadta, és azt mondta: "Isten áldjon Téged!"

Ma az oviban leöltözött, odaadta Zsombinak a levetett zoknit és nadrágot, rámnézett, és ezt mondta: "Szíves voltam Anya, megbicsérsz?"

Fejlemények oviügyben

Na, csütörtök délután jól kipanaszkodtam magamat oviügyben, erre még aznap rendkívüli fogadóórán voltam az egyik gondozó nénivel. 

Mostanában az van, hogy miután kijövünk a csoportszobából, Máté még vagy 30 percet piszmog, ugrál, szaladgál, számol az öltözőben, és csak utána tudunk indulni. Így volt ez csütörtökön is, csak már nagyon eldurvult a helyzet, csapkodott a harisnyával, meg minden, nekem meg elegem lett, elvettem tőle, erre jött a sírás. Már sírt egy ideje, amikor J. néni kijött, hogy "Ki sír itt ennyire? Mátékám, miért nem öltözöl, nem kerülsz így fel az olimpiára. Hol is van a jeled?" Mondom, hogy "Sehol, nincs rajta a répa, ne is keresse J. néni." Erre J. néni: "Hogyhogy nincs fent? Fent kellene lennie." Mondom azért, mert múlt héten Máté nem volt oviban (akkor kezdték ezt a hülye olimpiát). Erre mondta J. néni, hogy de hát minden nap fel lehet oda kerülni, és hogy aznap is kerültek le meg fel, úgyhogy öltözzön ügyesen Máté, hogy én örüljek. Na, ezt nem kellett volna, elgurult a gyógyszerem, és valószínűleg elég flegmán odavágtam, hogy én akkor is örülök, ha nem öltözik. Erre persze J. néni megkért, hogy valamikor menjek fogadóórára, merthogy már látja egy ideje, hogy valami nem oké velem, de ez így akkor sem jó, és akár most is beszélhetünk, bár jön érte a fia, mert ma van a szülinapja, úgyhogy pont ma ez nem hiányzott neki. Na, én meg nem akartam húzni, mondtam, hogy ok, menjünk ma. Leültünk, és persze én egyből elsírtam magam. Kérdezte, hogy mi a baj, és belőlem egyből kijött, hogy nem tudom, hogy ők hogyan látják Mátét, de nekem nagyon rosszul esik, hogy nem látják, hogy mennyire ügyes és okos, és hogy nem tudom, szeretik-e egyáltalán, merthogy Máté mostanában nem akar oviba menni, és azt mondja, hogy őt senki sem szereti az oviban, nincsenek barátai. Erre J. néni egyből rávágta, hogy nagyon szeretik, látják, mennyit ügyesedett stb. Jött a vigasztalás, meg hogy sejti J. néni, hogy a múltkori öltözős jelenet volt nálam a gond (erről írtam az előző bejegyzésben). Én nem tagadtam, mondtam, hogy igen, erre Ő azt válaszolta, hogy ez meg volt beszélve az anyukával, merthogy ez a kisfiú mindig ezt csinálja, hogy azt mondja, nem tud valamit megcsinálni, és sír, de ezzel csak felhívja magára a figyelmet, és ez így nem jó, az önbizalmát muszáj növelni azzal, hogy erősítik benne, hogy de igenis meg tudja csinálni. Én itt csendben maradtam, és nem mondtam, hogy ezek szerint más gondolunk az önbizalom erősítés módszertanáról, azt azonban mondtam, hogy ez a jelenet nagyon elgondolkodtatott engem, hogy vajon Mátéval is történt-e ilyen és hogy nekik szoktak-e segíteni. Erre persze jött, hogy amúgy ügyesen öltözik Máté, csak a harisnyánál kell segíteni. És hogy higgyem el, hogy szeretik, és szokták simogatni sokszor, és hogy ezen ne izguljak. Mondtam, hogy tudom, hogy J. néni szereti. Ebből értette, mit akarok mondani, és egyből rávágta, hogy A. néni is szereti, de akkor erről beszéljek vele is. Mondtam, hogy nem szeretnék, mert úgyis csoportot váltunk, és én már nem akarok konfrontálódni. És akkor itt meséltem el, hogy az is milyen bénán jött ki, amikor beszéltem a vezetővel erről a csoportváltásról, hogy mik a teendőim, vagy mire számítsak, és én ezt el akartam mondani J. néninek és A. néninek is, de nem érkeztem, és már Ők kérdeztek rá(?), hogy "Hallották, hogy voltam lent I. néninél..." És hogy ott is rosszul éreztem magam, úgy éreztem, számon kérnek, de erre is azt mondta, hogy erről nincs szó, és hozzátette - most jön a lényeg - , hogy: "Igazából mi akkor szembesültünk vele, hogy Mátéka szeptemberi, és hogy Ő a legkisebb a csoportban, így nála az elvárások mások." Hát, akkor b***** meg, mi a francnak kellett ilyen jellemzést írni??????? És ezt a kérdést fel is tettem, csak nem így, és az volt a válasz, hogy Ők az őszinteségre törekednek, és erről muszáj tudnunk nekünk, szülőknek, csak lehet az úgy kemény volt. Hát mondom ja, meg akkor ezek szerint túlzás is egy kicsit. Erre mondjuk semmi sem mondott, de én tudom, hogy így van. 

Na, hát ez volt. Utána még nyugtatgattuk egymást, én sajnálkoztam, hogy pont a szülinapján volt ez, Ő győzködött, hogy szeretik Mátét, és hogy sokat ügyesedett, és majd meglátom a következő fogadóórán, hogy a jellemzésében is megjelenik majd ez. Hát ja, efelől nincs kétségem...

Már megint ovi

Magasabb szintre léptem oviügyben. Nem vagyok hajlandó egyetlen egy percig sem feleslegesen idegeskedni az ovi vagy a nevelőnők miatt. Már leszarom, hogy az egyik óvó néni szinte sosem mosolyog rá Mátéra, mikor belép az ajtón reggel. Sőt, fintorog, hogy Mátém az ajtó üvegrészén kopog. Az, hogy oda sem jön érte, már fel se tűnik, mert hát na, egyedül van x másik gyerekkel, ne jöjjön. De hogy egy rohadt mosolyt nem bír az arcára erőltetni, ez már csak Őt minősíti. Úgy vagyok most valahogy, hogy ez sem érdekel. Ha az öltözés-olimpián a jele egyik karikákba se kerül bele, akkor sem fogom magam törni, majd itthon megdicsérem, hogy ügyesen öltözik. Nem vagyok hajlandó ilyen mondatokkal tömni reggel vagy délután a fejét, hogy "ha fel akarsz kerülni, akkor bizony ügyesnek kell lenned". Tudom, hogy így van, de most komolyan, mi van, ha nem kerül oda a neve? Majd odakerül máskor. Amúgy öltözés. Egyik délután korán mentem érte, mert itt voltak a nagyszülők. Hallom a folyosón, hogy nagyon sír egy gyerek, kinyitom az öltöző ajtaját, látom, hogy az új kisfiú sír nagyon, és Máté is ott öltözik, mindenki más már uzsonnázik. A nevelő pedig megy vissza a csoportszobába, és közben azt mondja, hogy ő bizony nem segít a gyereknek, tud ő egyedül öltözni, és ez csak hiszti, és majd megmondja az anyukájának. Odamentem Mátéhoz, felöltöztünk, és addig nem jöttek ki a gyerekhez, csak akkor, amikor a dadus észrevette, hogy sírok, mert már nem bírtam cérnával. 1. Új volt a kisfiú. Mi a francért kell így viselkedni? 2. Mi az, hogy nem segítenek egy kiscsoportosnak? Nem tudom, mennyi idős, de ha még késett is, tehát már nagyobb valamivel a kiscsoportosoknál, akkor is... Képzelem, hányszor és hogyan beszéltek Mátémról, aki szeret elbambulózni öltözés közben, nem pedig kapkod és iparkodik, főleg nem ébredés után. 3. Az oké, hogy a nevelő nem segít, de mi van a dadussal? Jó, neki az uzsonnát kellett felügyelnie, de akkor is. Ott volt arra a nevelő, a dadus már csak állt. Én tudom, hogy ahhoz, hogy egy oviban rend legyen, kell a szigor, de ez még az? Nem túl sok ez? Vagy megint én dramatizálom túl? Komolyan nem tudom. Ők még kiscsoportos gyerekek. Tudom, hogy meg kell őket tanítani az életre... Vagy van erre türelmi idő? Az év második felére már illik tudni öltözni? De amúgy meg ez olyan, hogy a mi kiscsoportunkba is járnak évvesztesek, akik már betöltötték a 4 évet, míg Máté csak nemrég volt 3 és fél. Ugyanazt kell elvárni? Nem úgy van, hogy ebben az időszakban 1 hónap különbség is szembetűnő lehet? Vagy hogy van, amelyik gyerek ebben jobb, a másik meg másban? Na, csak nem bírtam ki a panaszkodást... 

Máté dicsérete

Olyan régen írtam egy olyan "ki, merre, meddig" bejegyzést, úgyhogy most írok.

Mátém x cm és y kiló. Kb. ennyire érdekel ez a téma. :) A lényeg, hogy megnyúlt egy kicsit, ugyanakkor combosodott is, a pocakja már nem akkora nagy.

Rövidebb mondókákat már mond, de csak akkor, ha Ő úgy akarja. Az olyan felkéréseknek, hogy "Máté, mondasz egy verset?" nem tesz eleget, én meg nem foglalkozom vele. Mesék dalait, mondókákat, mondatokat mondogat autókázások vagy bármilyen játék közben. Ügyesen öltözik már, mondjuk inkább lefelé, mint felfelé, de már láttam, hogy az oviban a szandit egyedül veszi fel és le. És a farmerját is bekapcsolja, vagy mi, nem tudom, mi annak a neve, nem patent, meg nem is gomb, hanem olyan összeakasztós, na. Rám szól, ha a pulcsit és a pólót együtt veszem le, mert "hé, egyszerre csak egyet lehet". Nem itthon tanulta. A harisnya is megy, kivéve, ha mintás, mert abba beleakadnak a lábujjkörmei néha.

Most tiszta kék folt és horzsolás az álla, merthogy ugye motorozás közben előre nézni luxus, így viszont könnyen át lehet esni a padkán. A vicc az egészben az volt, hogy a kezén is lett bibi, és azért ordított, a kissé szétcsattant állát akkor fogta fel, amikor le akartam tisztogatni. A komoly a dologban pedig az, hogy most először normális anyaként viselkedtem, és nem jöttem elő, a "na ugye megmondtam, hogy ez lesz, ha nem nézel előre" típusú mondatokkal, hanem csak hagytam, hogy sírja ki magát, és nyugodt maradtam. Köszönöm, Összekapcsoló.

Nagyon ügyesen ugrál, bár én a frászt kapom mindig, de el kell ismernem, ügyes. És nem esik le a székre tett fellépőkről, és a kanapéra is úgy ugrik le a támláról, hogy tök stabilan érkezik le az ülőrészre. Eskü, ebbe az irányba kellene elindítani szabadidős tevékenység témában, mert szerintem tök jót tenne neki, és élvezné is. Úgyhogy ha már nagyobb lesz, elviszem ide-oda, torna, foci, úszás, karate, aztán amelyik tetszik, oda járhat is. Csak élsportoló ne legyen! Mondjuk arról már lecsúsztunk. De ha mégis az van megírva, állok elébe. :D

Imád velem főzőcskézni. Tegnap pl. húslevest főztem, és egyedül(!!!!) megpucolta nekem zöldséghámozóval a petrezselyemgyökeret, de úgy, hogy egy helyen sem maradt rajta egy kis külső rész sem, de el sem lett pucolva a gyökér. És utána egy krumplinak is nekiállt, és a nagyobb részét meg is csinálta, csak aztán mondta, hogy már elég volt a munkából, elfáradt. :) Amúgy rendszeresen Ő turmixol, meg a sütiket is együtt csináljuk. Nem mondom, hogy nincs néha kiakadás részemről, mondjuk mikor a tojásfehérjés tálat leveri a földre...

Az ovi áldásos hatásának köszönhetően pukifejek és kakafejek vagyunk, és megy az árulkodás ezerrel. Háát, nem is tudom, mit mondjak. Próbálom megkérni, hogy ezeket hagyjuk meg itthonra, legalább az utcán ne legyek kakafej, itthon lehetek, mert hát na, néha az is vagyok. Meg köpköd, amin totál ki vagyok bukva. Ehhez is van "hűdeszaranyavagyok" sztorim. Az egyik köpködés alkalmával elgurult a gyógyszerem, és elkezdtem kiabálni, hogy "a büdös bunkók köpködnek, érted, Fiam?!", és utána eszméltem rá, hogy mi van, ha valaki majd az oviban köpköd, és ezt mondja neki. Mindegy, már kimondtam, amit kimondtam, utána lenyugodtam, és próbáltam elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet ezzel a köpködéssel, hogy igen, csúnya dolog, de azért erősen túloztam, és kitaláltam, hogy lehet köpködni, de csak a kádban. És bevált. Újra köszönöm, összekapcsoló.

Tart a minijopi, a gyümölcslé és a vajas kenyér őrület. A vajas kenyér amúgy többféle verzióban szokott készülni: vagy olvadósan, azaz pirítósra kenve, vagy simán, és olyan is van, hogy le kell vágni a haját, és olyan is hogy nem. A májkrém bojkott alatt áll, és a zöldségek is úgy általában. A hús-köret kombó a nyerő. Egy ideig zavart, de épp tegnap ugrott be, hogy min vagyok meglepve, a "szuper" orvosi és védőnős szoptatási tanácsoknak köszönhetően én is szinte csak húslevesen meg hús-rizs, hús-krumpli kaján éltem, merthogy amúgy a többi kaja biztosan bántotta volna a gyomrát. Ez van. A kajához hozzátartozik, hogy ad mindig Zsombinak is, és kiköveteli, hogy Zsombi is kapjon mindent, amit Ő. Igaz, ha Ő már megitta a gyümölcslevét vagy megette a jopiját, akkor kunyerál Zsombitól még, aki általában még szívesen ad ezekből. Mondjuk az is igaz, hogy ha Zsomboró nem akar adni, Máté meg erőszakoskodik, akkor Mátét leállítjuk, aminek általában nagy kiborulás a vége, de hát ez van, igazságosnak kell lennünk, nem?!

Na megyek is, majd jön Zsombor dicsérete is valamikor.

Betyárkodás

2015.03.04. 21:02

A gyerekek fel-alá rohangáltak a lakásban, radiátortól radiátorig. Szóltam nekik többször, szépen, hogy hagyják abba, nagyon hangos, mások alszanak. Mintha ott se lennék, kacagva kergették egymást. Egy pihenőkörnél halk, jelzésértékű kopogás hallatszott, Máté is hallotta, meg is jegyezte, úgyhogy kaptam az alkalmon és újra elmondtam, hogy ne szaladgáljanak. De Ők csakazértis. Ekkor már kiabáltam, mire Máté visszavonulót fújt, látszólag, Zsombor pedig rámnézett, elröhögte magát, és két kézzel kezdte verni a radiátort. Én szóltam, újra, hangosan, de Ő  hátam mögött álló Mátéra nézett, aki sumák módon bólogatott Zsombornak, hogy "csináld csak, Tesó". Ha nem három és fél lenne, elmeséltem volna neki a híres csalános szólásmondást, de inkább megtartottam magamnak, és egy hatalmas röhögés buggyant ki belőlem, mire Ők is nevettek, és Zsombor dobolt tovább, majd utána odaszaladt a Tesóhoz, és egy halkabb tevékenységbe kezdtek. Széthajigálták a frissen száradt, leszedett ruhát, és abban hempergőztek.

Máskor, mondjuk egy át nem aludt éjszaka és beteggyerekápolós nap után, ezeken már totál kiborultam volna, de most csak néztem őket, ahogyan együtt betyárkodnak, élvezik a játékot, és tökre örültem, hogy vannak egymásnak.

Jó lenne gyakrabban így hozzáállni a dolgokhoz...

Máté aranyköpések

Skype közben, a fiúk a kanapén, Apa eteti Zsombit, Máté mesét néz.

Mama: Máté, Te nem kérsz vacsorát?

Máté: Hát, én már vacsoráztam.

Mama: És mit vacsoráztál?

Máté: Hát, amit Apa.

Mama: És Apa mit vacsorázik?

Máté: Hát amit én. 

:D :D :D

A fordulat (az FKA-nak írtam)

http://ferencvarosi.kozossegialapitvany.hu/a-fordulat/