Összehasonlítok

Még Zsombor születése előtt elkezdtem írni egy bejegyzést, ami arról szólt, hogyan éltem meg a két terhességemet. Azt akartam leírni, - és ezáltal végig gondolni -, hogy mik történtek velem az összesen tizennyolc hónapban, és miben volt más a második kilenc hónap. Zsombor születése miatt félbemaradt a bejegyzés, de úgy döntöttem, hogy befejezem, és ki is egészítem az eltelt három hét tapasztalataival.

Azt leszögezem, hogy a hasonlitgatást az élet egyik területén sem szeretem, mert túl sok értelmét nem látom. Személyes tapasztalatok miatt - mely történtet egyszer talán majd kifejtek - azt például kifejezetten utálom, ha két gyermek testi, szellemi vagy épp lelki fejlődését hasonlítják össze. Mert miért is kellene minden egy évesnek 12 kg-nak lennie? Csak azért, mert valakik kitalálták a fejlődési görbe nevezetű szülősokkoló eszetlenséget? És mi van akkor, ha az én gyerekem már 1 évesen jár, a másik gyerek meg még "csak" próbálkozik az álldogálással? Ezzel az összehasonlítással viszont senkinek sem ártok, nem bántok meg vele senkit, legfeljebb magamat, én meg megbocsátok magamnak. :)

Mátéval szinte tökéletes terhességem volt. A dokim a vérvételes eredményeimet nézve sokszor mondta, hogy ez gyanúsan jó. Tényleg, sosem volt semmi panaszom. Nem dagadtak a lábaim, nem volt terhességi cukrom, negatív lett a strepto-m is. Nem híztam sokat, és annak ellenére, hogy mindenki szerint nagy hasam volt, jól bírtam magamat. Máté szeptember közepén született, én július végéig dolgoztam. A Férjem biztosan maximálisan egyetért azzal, hogy az érzékenységem is egészen elfogadható volt. Nem is sírtam sokat. És nem is bántódtam meg hamar. :) A szókimondóságom durvább lett, de hát erről csak a hormonok tehettek. A Zsomboros terhességem nem volt zökkenőmentes. Szinte minden vér- és vizeleteredményemnél büszkélkedhettem valami finomsággal. A nitriten kívül szinte minden volt "bennem", fehérje, cukor, baktérium, laphám. Én nagyon küzdöttem a nitritért is, de az nem jött össze. Talán majd legközelebb. ;) A Férjem szerintem visszasírta a Mátés időszakot, mert a második terhességem alatt bizony voltak időszakok, amikor az állapotomat inkább hívtam letargiának, mint érzékenységnek. De lehet, csak én éltem meg így, és Ő másképp látta. Na, meg is kérdezem majd. A lényeg, hogy ennek az érzésnek több oka is volt. Egyrészt nehéz volt maga a terhesség is, másrészt ugyebár itt volt velem egy gyerkőc, aki igazi "terrible two" volt, szóval hozta a két évesekre jellemző "formáját". Azok a helyzetek, amelyekbe Mátéval belekerültünk, bizony néha meghaladták a tűrőképességemet. Egyébként ilyen helyzetek most is vannak, de erről majd egy külön bejegyzésben írok, ha merek írni róla...

Mindkét gyerkőccel sokat hánytam az elején. Szándékosan használom ezt a szót, mert nem kis reggeli rosszullétek gyötörtek. Míg Mátéval a gyomrom megkegyelmezett nekem, mert csak egyszer kínzott meg, és ez az állapot csak egy hónapig tartott, addig Zsombornál nem volt ily' kegyes, ugyanis naponta akár hétszer is jelzett, hogy itt valami bibi van. Ráadásul most másfél hónapig tartott szenvedésem, sőt, még 6 hónaposan is képes voltam rohanni a wc-re egy fánk után. Az viszont igencsak meglepett, hogy a Zsomboros wc-s bulik ellenére az első másfél hónap alatt sikerült 6 kilót magamra szednem.

Ha már szóba került a hízás, akkor azt is meg kell jegyeznem, hogy Mátéval fokozatosan híztam, havonta 1-2 kilót. Zsomborral nem így volt. Vele előfordult, hogy egy hónap alatt akár 7 kiló is feljött rám, aztán két hónapig semmi. A végeredmény: Máténál 76 kg-mal mentem szülni, Zsombornál 82 kg-mal. Ja, és hegyes, fiúsnak mondott pocakom mindkét babával igencsak nagyra növekedett, úgyhogy jöttek ám a megjegyzések, hogy "biztosan nem ikrek?", "azta, tuti nagy baba lesz". Ha annyi ezresem lenne, ahány ilyesfajta megjegyzést kaptam..., akkor nagyon sok pénzem lenne.

Amit a legjobban sajnálok, az az, hogy úgy érzem, az első terhességem alatt sokkal többet foglalkoztam a terhesség, a szülés, a pocaklakóság lelki oldalával. Mátéval jártam jógázni és anya-magzat kapcsolatanalízisre is, és mindkettő nagyon hasznos volt. Feltöltött, megerősített, nyugodtabbá tett minden egyes alkalom, amit akár a jógásokkal, akár Mártával, a "pszichológusommal" töltöttem. Nem tudom, miért nem szakítottam időt ezekre a második terhességem során. Fogjam az időhiányra vagy épp Máté meglétére? Nem lenne fair, mert biztosan lett volna erre két-három órám hetente. Talán nem is lettem volna olyan sokszor magam alatt, ha hetente egyszer eljárok jógázni.

Ha összességében nézem a dolgokat, akkor Mátéval a terhesség során sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb voltam. Nem izgultam dolgokon, vagy legalábbis tűrhető és szerintem egy első terhes anyától elfogadható mennyiségben. Aztán amikor megszületett a Picur, akkor azért voltak nehéz időszakok, amikről csak részben tehettünk mi, a tapasztalatlan szülők, akik sokszor feleslegesen izgultunk. De végülis szerintem eléggé normálisan sikerült átvészelnünk az első évet Mátéval. Zsomborral másabb volt. A terhességem alatt mindig fájt valamim, és általában jött valami gikszer, ami aggodalomra adott okot. Ez csak azért meglepő, mert valahogy úgy lenne logikus, hogy a második terhességnek már könnyebbnek kellene lennie, hiszen van tapasztalatunk, tudjuk mi vár ránk stb. Nekem nem így volt.

De amióta megszületett Zsombor, valahogy megváltozott minden. Most semmin sem izgulok. Nem aggódok, van-e elég tejem, mert tudom, hogy van. Ha épp kevesebb van, akkor sem rohanok kétségbeesetten a patikába Lactoherb teáért vagy Urtica urens homeopátiás bogyóért, egyszerűen csak gyakrabban szoptatok, és várok. Nem mérem minden evésnél azon parázva, hogy megette a nagykönyvben előírt mennyiséget. És azt hiszem, szinte majdnem mindig tudom, mi áll a sírás háta mögött. Remélem, így is marad, és ez a higgadtság végigkísér engem minél tovább, mert ez jót tesz mindenkinek a családban.

Amikor kívülről nézem magamat, és látom, hogyan bánok Zsomborral, rájövök, hogy sok minden változott. Nem ugyanaz az anyuka gondoskodik Róla, aki Mátéról gondoskodott. Máténak szerintem szuper kilenc hónap jutott a pocakban, cserébe voltak nehéz időszakai földlakóként. Ezzel szemben Zsombor egy idegeskedőbb anyuka pocakjában cseperedett fel, viszont egy sokkal tapasztaltabb, nyugodtabb anyuka várta idekint. Hát, most már csak abban bízom, hogy a srácok elnézik nekem a rázósabb időszakokat, és csak a jóra emlékeznek majd. :)

http://9ker.babamama.info/ferencvaros-9-kerulet/osszehasonlitok/

Homeopátia

Ezeregy dolgom van, de ezt muszáj leírnom.

Ahogyan az lenni szokott a bölcsis gyerekekkel, Mátét is elkapta a betegség-gépszíj. 4 hete kezdődött orrfolyással és kis köhögéssel. Voltunk dokinál is, de gyógyszert nem kaptunk, merthogy a torka csak kicsit piros, láza sincs, és így elegendő, ha az orrát szívjuk és használjuk a kapott szteroidos orrcseppet. Meg is tettük, jobban is lett, de úgy, hogy majdnem két hétig volt itthon velünk. Mondjuk az is igaz, hogy nemcsak a betegség miatt döntöttünk úgy, hogy kivesszük egy időre a bölcsiből, hanem Zsombor miatt is, hiszen szerettük volna, ha az elején együtt vannak, úgymond szokják egymást. Amikor visszament e hét elején, teljesen jól volt, és ez az állapot tartott egészen csütörtökig. Akkorra megint bedurvult a helyzet. Az orr folyt, de már sokkal sűrűbb volt a cucc, és a köhögése is eléggé kétségbeejtő volt. A doki mondta, hogy ez ilyen időszak, és szerinte nem visszaesett, hanem egy másik vírust nyelt be, úgyhogy pihenjünk, erősítsük az immunrendszerét, és tartsunk ki. Csakhogy nekem elegem lett. Már nem bírtam hallgatni, ahogyan éjszakáról éjszakára felsír. Szerintem hirtelen nem kapott levegőt, és megijedt szegénykém. Plusz ilyenkor annyira kellett köhögnie, hogy szinte már öklendezett. Na, ezért úgy döntöttem, hogy elviszem ahhoz a homeopátiás orvoshoz, akinél már voltunk egyszer, és tanácsot kérek tőle. Egyrészt szerettem volna erre a köhögésre megoldást találni, másrészt kérni akartam tőle olyan bogyókat, amivel egy kicsit megerősíthetjük az immunrendszerét Máténak. Mindkettőt megkaptuk doktornőtől, akit Dr. Hazadi Évának hívnak, és egyszerűen csodálatos. Nagyon sajnálom, hogy nem Pesterzsébeten lakunk, és nem tud már minket vállalni, annyian vannak nála. Ez mondjuk nem meglepő, hiszen nagyon ért a gyerekekhez, és nekünk, szülőknek is mindent nagyon pontosan és alaposan elmagyaráz. És nem ítélkezik!!! Szóval a lényeg, hogy a kapott bogyókat beadtam Máténak, és aznap este kb. négyszer-ötször köhögött fel, és az sem volt olyan fulladásos, mélyről jövő, mint addig. Most nincs időm kifejteni bővebben a véleményemet, csak annyit akarok írni, hogy 4 hét után a HOMEOPÁTIÁS bogyóknak köszönhetően a gyermekem végre normálisan alszik, és javul az állapota!!!!!

Zsombor születéstörténete és az első napjaink

És akkor jöjjön a születéstörténet. :)

Zsombor 2013. szeptember 19-én, csütörtökön 19:05-kor érkezett meg közénk. 3800 gramm és 52 cm tömör gyönyör. :) 

Nézzük, mi történt azon a bizonyos csütörtöki napon! 

Reggel eldöntöttem, hogy bemegyünk Mátéval a munkahelyemre, és leadjuk a TGYÁS igénylésemet. Kocsiba raktam a gyereket délelőtt 10-kor, arra gondolva, hogy már biztosan nincs dugó a Hungárián. Tévedtem. Kb. 5 percbe telt, mire rá tudtam fordulni az Üllőiről a Hungáriára, akkora volt a torlódás, szóval az első lehetőségnél vissza is fordultam. Sejtettem egyébként, hogy a napokban be fog indulni a szülés, mert már két napja voltak fájásaim, de nem rendszereződtek. Még a csütörtök délelőttieket sem vettem annyira komolyan, mert rendszerességet még mindig nem tapasztaltam. Ebéd után aztán kezdett gyanús lenni a dolog, így hát Máté altatása közben vártam és figyeltem. Mikor elaludt a Cseppem, hívtam a Férjemet, hogy lassan lehet, hogy haza kellene indulnia a munkából, mert szerintem beindult a szülés. Gyorsan lefürödtem, felöltöztem, és arra gondoltam, hogy Máté ott alszik a szobában, fel kell keltenem, hogy elvigyem a barátnőmhöz, és ki tudja, mikor látom megint. Sírtam, de nagyon. Nem a szüléstől féltem, hanem attól, hogy Máté most nélkülem lesz – optimális esetben – 3 vagy akár 4 napig is, és nem tudom, hogyan fogja ezt feldolgozni. Ennek ellenére erőt vettem magamon, vidáman és nyugodtan felkeltettem a gyereket, és mire a Férjem hazaért, mi már összepakolva, felöltözve vártuk Őt az előszobában. 

Elindultunk. 

A Férjem felvitte Mátét a kis barátjához, én meg addig sírtam a kocsiban.

Kb. 15:30-ra értünk be a kórházba, és 16:30-kor már a szülőszobán voltunk. CTG-re tettek, és szépen figyeltük, ahogyan jönnek a fájások. Az orvosom 17:30-kor elérkezettnek látta az időt a burokrepesztésre, és azt mondta, hogy Zsombor este 8 és 10 között ki is fog bújni. Ehhez az időponthoz – az első szülésem tapasztalatai miatt – magamban hozzádobtam még vagy 2 órát. De úgy alakult, hogy ismét csak tévednem kellett. Hála Istennek!!! A fájások hirtelen nagyon felerősödtek és besűrűsödtek. Mire feleszméltem, már a szülőágyon feküdtem, és csak azt láttam, hogy mindenkin műtős ruha van, és épp felszerelik a szobát mindenféle orvosi kütyüvel és kórházi ágyneművel. Zsombor kb. az ötödik tolásra megszületett. Magam sem hittem el a dolgot, és még meg is kérdeztem a dokit, hogy „Ennyi volt?”. Ők persze nevettek, de én tényleg nem hittem el, hogy ennyi volt az egész. (Az első szülésnél ugyebár éjfélre értünk be a kórházba, reggel 7:30-kor repesztették meg a burkot, és délre született meg Máté.)

Zsombor felsírt, de a gyerekorvosnak nem igazán tetszett a sírás intenzitása. Mivel belekakilt a vízbe, le kellett szívni a tüdejét. Csak azt nem értem, hogy akkor miért mondta azt a doki, hogy a magzatvíz tiszta? Mindegy is már, túl vagyunk rajta. Csak az bántott, hogy a gyerekorvos ezt a sírásos problémát úgy adta elő, mintha óriási gond lenne, és így eléggé megijesztett. Emiatt pedig sajnos Zsombor sem lehetett velem a szülőszobán. 

Két óra elteltével lefürödtem, átöltöztem, és a saját lábamon mentem le a csecsemőosztályra. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert Máténál le sem bírtam szállni a hordágyról, és az ágyba is a betegszállító rakott bele, annyira erőtlen voltam.

Mivel az elmúlt napokban rengeteg szülés volt, az őrzőben volt már csak hely nekünk. Vagyis nekem, mert Zsombor csak este 11-ig lehetett velem, azután elvitték. Alig aludtam éjszaka. Hajnal kettőtől négyig felváltva bámultam a plafont és a telefonomon lévő családi képeket. Mondanom sem kell, megint sírtam.

Másnap délután vittek át a végeleges helyünkre. A sok szülés miatt minden egyágyas szoba foglalt volt, így egy 5 ágyas kórterembe kerültünk. Ennek az volt az "eredménye", hogy ahogyan Máté, úgy Zsombor sem lehetett éjszaka velem.

A kórházi napok jól és eseménytelenül teltek. Zsombor sokat szopizott és aludt. A szobatársaim nagyon kedvesek voltak, rengeteget beszélgettünk. Érdekes helyzet volt, hogy most nem kapom a tanácsokat, hanem én adom azokat. Bevallom, nagyon jó érzés volt, hogy segíthetek, ráadásul emiatt óriási önbizalmat és nyugodtságot is éreztem: menni fog ez nekem, nekünk.

Vasárnap délután már otthon voltunk. Féltem a hazaérkezéstől. Egyrészt nem tudtam, Máté hogyan fog reagálni Zsomborra, másrészt attól tartottam, hogy elutasít engem, mert otthagytam Őt napokra. Épp aludt Máté, mikor megérkeztünk a szintén szunyókáló Zsomborral. Csendben vártunk. Nekem nagyon hosszúnak tűnt az első másfél óra, és nagyon örültem, amikor végre Máté felkelt. Apit hívta, de én mentem be hozzá. Ugrott az ölembe, jól megölelt. Én meg megkönnyebbültem. Megmutattuk neki Zsombort. Ő sokáig csak nézte a Picit, aztán végül megsimogatta. Nagyon örült az ajándéknak, amit Zsombor hozott neki. 

Az első egy-két szoptatás nem ment egykönnyen. Máté leült velem szembe és szó szerint visítva sírt. Próbálta csapkodni és ütögetni Zsombort, mi meg próbáltuk Őt megnyugtatni. Végül a Férjem mondta ki a varázsmondatot: "Anyának nem fáj, amit Zsombor csinál." Erre Máté megnyugodott. Azóta nincs ilyen nagy gond a szoptatásnál. Azt persze nem mondom, hogy mindig örül neki, és van olyan is, hogy azt mondogatja: "Nem, nem, Zombim kisá!", ami annyit jelent, hogy Zsombit tegyük be a kiságyba. 

Az eddigi nappalok és éjszakák vegyesen teltek. Volt köztük nagyon jó és nagyon nehéz is. Meg olyan átlagos is. Zsombor egy kicsit hasfájós, így figyelnem kell majd arra, hogy mit és abból mennyit eszek. Még most vacilálunk, hogy adjunk-e neki cumit vagy sem, etetések előtt itassuk-e meg Infacollal vagy sem. Azért agyalunk ezeken, mert Máté nem volt hasfájós, így semmilyen praktikát nem kellett bevetnünk. Ez egy új helyzet nekünk, ami szokatlan, érdekes, és egy kicsit kétségbeejtő is. De épp ma gondoltam arra, hogy mindent ki kell próbálni egyszer. Meg ugye én mondogattam azt a terhességem alatt, hogy "Úgy izgalmas, ha más lesz a két gyerek." Tessék, Réka, kérésed teljesült! :)

Most úgy érzem, minden rendben van és lesz. Persze ismerem magamat, úgyhogy biztos vagyok abban is, hogy lesznek még mélypontjaim, de majd igyekszem ezeken minél hamarabb és minél kevesebb kárt okozva túllendülni. Értük és miattuk.

http://9ker.babamama.info/ferencvaros-9-kerulet/zsombor-szuletese-es-az-elso-napok/

Babamamainfo

Még mielőtt megírnám Nektek a születéstörténetünket, jöjjön egy fontos hír.

Úgy alakult, hogy a babamamainfo-n lett egy rovatom, oldalam, blogom, nem is tudom, hogy hívjam.

http://9ker.babamama.info/kategoria/9-keruleti-anyuka-blogja-elso-evunk-a-nagytesoval-gebei-szaplonczai-reka/

A lényeg, hogy Első évünk a nagytesóval címmel fut, és havonta 1-2 bejegyzést fogok oda írni. Az első, bemutatkozós bejegyzés itt érhető el: 

http://9ker.babamama.info/ferencvaros-9-kerulet/9-keruleti-anyuka-blogja-bemutatkozas/

Ezt csak azért írtam meg, mert előfordulhat, hogy amit oda írok, azt fogom ide is bemásolni, vagy épp fordítva. Még nem tudom. A lényeg, hogy ahogyan időm engedi, írni fogok valahova, mert az a lényeg nekem, hogy le legyenek jegyezve a fontos dolgok...

Megérkezett Zsombor

Közhírré tétetik, hogy 2013. szeptember 19-én 19:05-kor a Jahn Ferenc Kórházban megérkezett közénk Zsombor, aki 3800 gramm és 52 cm tömör gyönyör. :)

A részletekről később.

Jusson eszembe...

... hogy arra törekedjek, a gyermekeim, a családom mindig fontosabb legyen, mint a munkám,

... hogy mindig adjak hálát Istennek, amiért megajándékozott a gyermekeimmel,

... hogy a gyerekek gyerekek, és így viszonyuljak hozzájuk,

... hogy a "Gonosz, maró, kegyetlen szavak gyógyíthatatlanabb sebet, veszedelmesebb mérgezést okoznak a durva fizikai sérülésnél. Az egyszer kiejtett szót soha többé nem vonhatjuk vissza! Bántó, kíméletlen, a másik gyengeségeit könyörtelen kritikával ostorozó szavak görcsöt, sokkot, titkon gennyedő fekélyt okoznak a lélekben! De nemcsak az indulatból, sértett hiúságból, féktelenségből a másik lényébe döfött szavak a veszedelmesek. A játékos meggondolatlanságból kiejtett megjegyzések is mélyre hatolnak és megfogannak egy feszült pillanatban." Szepes Mária

... hogy el kell fogadni: mindenki úgy neveli a gyermekét, ahogyan akarja, én nem szólhatok egy szót sem, max. magamban levonhatom a következtetéseket, 

... hogy nem az a lényeg, hogy másoknak megfeleljek, rend legyen mindenhol.

Levél Mátémnak

Matukám!

Ma lettél 2 éves! 

Isten éltessen Téged!!!!

Két éve ilyenkor már ott feküdtem a szülőszobában, és Apával nagyon vártuk, hogy megérkezz hozzánk. Sajnos nem ment minden simán a születéseddel, de ezzel kár is foglalkozni; így alakult, remélem, Te is túl vagy rajta. :)

Emlékszem, hogy amikor megszülettél, egyből kérdeztem, sír? Nem hallottam ugyanis a hangodat, mert vittek is ki rögtön a vákuum miatt. Sőt, emiatt sajnos az első pár órát sem tudtuk együtt tölteni, de bevallom, ki is esett az a pár óra, annyira kidőltem a szülés után. Amikor viszont megkaparintottalak, nem tudtam betelni Veled!!! Gyönyörű voltál. Persze minden anya ezt mondja a gyerekéről, de Te tényleg az voltál. Csak azt furcsálltuk Apával, hogy van hajad, méghozzá sötét és eléggé nagy. :) Az eltelt két év alatt csak a színe változott, a mennyisége nem. Maradhat is így, ha gondolod. :)

A kórházi időszakkal kapcsolatban nekem nincsenek rossz élményeim. Az éjszakákat ugyan külön töltöttük, de napközben mindig mellettem feküdtél, és aludtál. Tényleg, szinte csak ettél és aludtál. Ügyesen szopiztál, bár nem tudom, hogy volt-e elég tejem. De ha abból indulok ki, hogy aludtál sokat, és nem sírtál, akkor talán igen. 

A hazaérkezésünk is szuper volt. Még aznap megjöttek Hapapáék. Én viszonylag hamar felépültem, Te sokat aludtál és ettél. Volt itt a dokinénink és a védőnőnk. A dokinénit azóta lecseréltük dokibácsira, a védőnéni maradt, sajnos. 

Voltak nehéz időszakok, nem mondom. De csak a fogaid miatt volt ez így. Mindig két fogad jött egyszerre, és olyankor nagyon rosszul aludtál, és sokat sírtál. Volt, hogy Apa akadt ki, volt, hogy én mentem el itthonról kiszellőztetni a fejemet, de túléltük ezeket az időszakokat. Mostanában már végig alszod az éjszakákat, úgyhogy egy szavunk sem lehet. Ha baj van, szólsz, hogy Aja, és én repülök! :) 

Nagyon kis békés, nézelődős, mosolygós baba voltál. Most egy huncut rongyposztó vagy, de hát nem baj ez. :) Az öreg nénik és bácsik amúgy is azt mondják, hogy a rossz gyerek a jó gyerek. Amúgy Te nem is vagy rossz, csak inkább kíváncsi. Úgyhogy nagyon észnél kell lennünk, mit hagyunk a kezedügyében. Mindent szeretnél kipróbálni, mindent meg akarsz nézni. Talán ez így marad később is, és nyitott leszel a világra is. 

Nemrég megkezdted a bölcsit, és imádod. Szó szerint. Reggel simán felöltözöl, nem kell Veled veszekedni, nem sírsz, mindig viszünk valamit a bölcsibe, amit meg tudsz mutatni a többieknek. A gondozóidat, Mariannt és Gyöngyöst szerintem nagyon szereted, mindig emlegeted őket. Így már nincs annyira bűntudatom, hogy "beadtalak". Amikor elhozlak, akkor utána vagy ugrabugrálunk még lent a téren, vagy jövünk fel egy kis mesét nézni és gyümölcsöt enni.

Kb. 2 hónapja kezdtél el beszélni. Már minden szót megpróbálsz kimondani, amit hallasz. Vigyáznunk is kell, mert múltkor a hülyét sikerült megtanulnod Anyától. :/

Nagy változások előtt állunk; nemsokára megszületik a kistesód, Zsombor. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan fogjuk kezelni az új helyzetet, hogyan birkózunk meg a mindennapokkal. Talán úgy fogod érezni, hogy egy kicsit elhanyagollak, de ez nem így lesz. Most is és mindig is nagyon-nagyon foglak szeretni Téged, és bár mostantól két gyerkőcöt fogok szeretni, remélem, soha nem érzed majd a hiányomat!!! Azt is remélem, hogy sikerül továbbra is együtt elaludnunk, mert imádom, ahogyan összekucorodunk a csöppnyi ágyadban, és Te kapargatod az ujjamat, és elalszunk együtt. Igen, néha én is behúnyok egy-egy órácskára. :)

Nagyon szeretünk! Néha türelmetlenek vagyunk, mert nem tudjuk még mindig jól kezelni a hisztiket, de igyekszünk beletanulni ebbe is Apával. Olyan kis édes vagy, amikor azt mondod, bidony (bizony), feke (felkel), aszi (alszik), jopi (joghurt), müszi (műzli), Apika és Anyi. Imádom ezeket a szavakat, és mindegyiket!!! 

Nagyon boldog vagyok, hogy az Anyukád lehetek, és tudom, hogy nem mindig csinálok mindent tökéletesen, de igyekszem!!

Boldog szülinapot, még egyszer!!!

Anya