Anyák napjára - most tényleg szeretettel

Tök régóta terveztem, hogy írok ide, mert le akarom jegyezni a történeteket, ugyanis attól félek, hogy ha nem írom le, elfelejtem majd, és nem lesz reális képem arról, mi hogyan is történt. Hogy megszépülnek az emlékek, amit nagyon nem akarok, mert akarom tudni és olvasni, hogy szar volt, meg nehéz, meg persze azt is, hogy jó és könnyű. 

Nem tudom, hogy érdekes-e vagy sem, hogy épp ma, anyák napján ültem le a gép elé, mindenesetre azért tuti jó, mert a bejegyzés címét hamar kipipáltam. :) És innen jutott eszembe az is, hogy a mai napig a legolvasottabb blogposztom a 2014-es anyák napi kirohanásom(?), és hogy ezt valószínűleg soha többé nem fogom tudni überelni (200 feletti kattintás, jesszusom!). Mondjuk ha részletesen leírnám a tegnapi ultrafos napunkat, akkor talán felül tudnám múlni azt a 2014-es hangulatot, de nem teszem. Azért hogy emlékezzek, annyit idevések, hogy miután vízipisztollyal felfegyverkezve jó hangulatban végigtakarítottuk az erkélyt a srácokkal és a Mekiben betoltunk egy-egy mcfreeze-t, azért utána jól elcsesződött minden, mert egymást túlüvöltve jöttünk haza, rugdosódások, "Te vagy a leggonoszabb anya" és "Meg sem érdemled ezt" mondatok közepette.

Helyette írok olyan cukiságokat, hogy ma kaptam két virágot, és nem olyan 500 forintosat, amivel tele van az OBI meg az összes útszéli virágbolt és csak arra jók, hogy a megvásárolásukkal a virágboltosok - és a vásárlás után 5 nappal a kukák - gazdagodjanak, ja és persze arra, hogy a hülye népek meg enyhítsenek a lelkiismeretükön, hogy csak nem felejtették el az anyák napját (vagy nőnapot)... szánalmas! Pár évvel ezelőtt kerek-perec kijelentettem hát, hogy nekem rendes virág kell ilyen alkalmakra. (Bandinak már átment, de a család lelkébe még nem gázolunk bele, semmiképpen sem!) Szóval azt találtam mondani talán 3 évvel ezelőtt, hogy vágott virág köll, amitől nem is várok sokat, csak hogy ameddig van, addig szép és színes legyen, és ez idénre már odáig fejlődött, hogy rendes, zöldzöld virágot "rendeltem" magamnak. Ez utóbbit meg is kaptam, és kicsit sem zavar(t), hogy én magam választottam ki az egyiket. És hogy rögtön kapcsoljak valami okos, magasröptű, anyáknapi okosságot is ide, azért tettem mindezt, mert szembe jött velem ez:

és közben meg azon agyaltam, hogy igen, értem, tényleg szar nekünk, mert alig marad időnk magunkra, de honnan tudná szerencsétlen másik fél, hogy én arra a sok dologra vágyom, ha nem mondom el neki??? Ha nem fejezem ki, hogy ezt vagy azt akarom? Tudom, okos és bölcs vagyok, nem volt ez mindig így! :))))) Na de komolyan! Tudom, hogy meg kell tanulni az érzéseink és vágyaink kinyilvánítását is, de akkor nem kellene már ezzel sokáig várni! Nekem eljött egy pont, amikor megértettem, hogy nem gondolatolvasó a másik; és hogy megint valami szipiszupi anyáknapi vonatkozás is legyen, azért ehhez nagyban hozzájárult anyukám, aki közeledve a 60-hoz, millió pszichológiai könyv/cikk/előadás után egyszerűen még mindig azt várja el mindenkitől maga körül, hogy gondolatolvasó legyen és találja ki, mit szeretne. Én nem haragszom rá ezért (de, néha kurvára), tudom, hogy ilyen, csak sajnálom őt, mert már tudom, hogy sokkal több energiába telik azon agyalni, hogy már megint nem tudjuk, mit szeretne, ráadásul plusz energia, hogy ezért még meg is kell bántódnia... Szóval én már ott tartok, hogy emeltem a futásadagomat, és heti háromszor futok, meg Anyahajózok, meg egy kis koncert is becsúszik néha. 

És amúgy meg pl. tök büszke vagyok magamra, mert valamikor februárban megfogadtam, hogy leküzdöm a játszótér (valójában a játszótéri anyukák, bocs) iránt utálatomat, és tavasztól minden nap játszóterezek a gyerekekkel. Nem mondom, hogy mindig ép elmével és hangos szó nélkül megússzuk, de hát ez van, nem vagyok tökéletes, de próbálkozom. Mondjuk annyira még nem vagyok badass arc, hogy a tömött, "legforgalmasabb" játszótérre menjek, de majd az is eljön. Meg inkább oda megyünk, ahol ovis társak vannak, és lehet nyugodtan biciklizni is anélkül, hogy a kocsiktól vagy a sok járókelőktől kellene védeni vagy szólongatni a gyerekeket.

Ja, gyerekek! :) Mátét felvették a kiszemelt suliba, sőt a kiszemelt osztályba. Ó, je! Ha meg jön a feketeleves, akkor jön, és kitaláljuk, mi legyen.

Na mára ennyi voltam.

Suli, ovi, meló és egyéb tervek, célok, álmok, kétségek

Na szóval, ezerrel benne vagyunk a suliválasztásban. El kellett engednem a Waldorf-ban, illetve az alternatív iskolákban való gondolkodást. Nagyon sok emberrel beszéltem, meghallgattam az összes olyan anyukát, akinek adok a szavára, illetve olyat is, akit csak látásból ismerek, és az van, hogy a lakótelep három sulija közül fogunk választani. Mivel az egyiktől egy zebrányira lakunk, adná magát, hogy az legyen, de lehet, hogy mégsem az lesz a befutó. Most nincs kedvem/időm erről bővebben írni, talán később és külön. Szóval lehet, hogy megint egy kicsit messzebbre megyünk (ahogyan az ovinál, és ami jó döntésnek bizonyult), de mégsem túl messzire, és egy olyan sulit, illetve osztályt, még pontosabban tanító nénit választunk, akiről azt tudjuk, hallottuk, hogy nála első a gyerek. Azt gondolom, hogy Máténál ez válna be leginkább. Vagyis nyilván minden gyereknél, de ez állami vonal, itt ennek már örülni kell, sajnos. :( De erről is később majd. Mátéról még annyit mindenképpen írnom kell, hogy valószínűleg felmérik majd figyelemzavar területen. Nem NevTan vonalban gondolkodom, hanem egy komolyabb helyen (Vadaskert) és egy kis "magánház"-ban (DIXI Stúdió).

Zsombi látszólag szereti az ovit. Mondjuk reggelente rendre elmondja, hogy nem akar oviba menni, kicsit sírdogál is, erre én nem kezdem el győzködni, hogy "de az ovi jó", hanem csak megölelgetem, megpuszilgatom, és utána valahogyan felöltözünk, elindulunk, és aztán meg már mindenféle fennakadás nélkül megy be a csoportszobába. Volt fogadóóra, ahol elolvashattam az értékelést róla, és hát minden szép és jó volt. Minden területen ügyes, nyitott, barátkozós, ügyes, értelmes, azt se tudják, milyen szakkörre vigyék majd, mert mindenhez ért. Fura volt ezt így olvasni, különösen annak fényében, hogy Mátéról ugyanezek az óvó nénik írtak már jellemzést. Meg amiatt is, mert írásos nyoma van annak, hogy a két gyerekem egyáltalán nem ugyanolyan természetű, tudású, hozzáállású és lelkületű egyéniség. 

Nehéz ez. Látszólag Zsombornak könnyebb, mert mindig mosolyog, alapvetően nagyon nyugodt természet, szeret mindenféle tevékenységet, elmolyolgat a feladatokkal, játékokkal. Ennek alapvetően nagyon kellene örülnöm és persze örülök is, meg nem is hasonlítgatok, de mindig bennem van az, hogy Máté meg nem ilyen. Ő morcos, kiabál, veszekszik, hullámzik a hangulata, sok minden nem megy neki, vagy Zsombornak sokkal jobban megy, mert Zsombor összeszedettebb. Máté hamarabb megunja a játékokat, szeret irányítani és nem jól viseli, ha nem az van, amit ő akar. Mindig arra gondolok, hogy ez az én hibám? Vele türelmetlenebb voltam? Szigorúbb? Jobban észreveszem a rossz dolgait és arra erősítek rá? Most is azt emelem ki, hogy mi nem megy neki... Meg hogy igen, az, aki kiabálós, izgőmozgó, az a gyerek nehezebben tud beilleszkedni, több vele a "probléma", nehezebb vele közösségbe menni. És valahol azt hiszem, ez az, ami zavar. És ilyenkor meg persze bűntudatom lesz, hogy mekkora egy szarszemét anya vagyok, hogyan gondolhatok ilyeneket?! Valószínűleg amúgy az egész mögött az van, hogy első gyerek, tapasztalatlanabbak voltunk (én mindenképpen), nehezebben viseltem azt, hogy megváltozott az életünk, és hogy nem minden fekete és fehér. És hogy lehet nehezebb vele egy közösségbe menni, mert hamar konfliktusba keveredik és nyíltan megmondja, ha valakivel nem akar játszani, mert nem szereti, de mikor ezen gondolkodom, akkor meg az is eszembe jut, hogy úgy vág az esze, mint a borotva, soha nem lehet átvágni, figyel az összefüggésre, és soha nem lehet mismásolni, mert olyan éles megfigyelő és úgy emlékszik mindenre, ahogyan senki a családból. 6 és fél évesen érvekkel felfegyverkezve veszekszik velem és az igazságérzete hatalmas. Kimondja, amit akar, ami bántja, ha felbosszantom és ha undok módon viselkedem vele. És hát azért ez jó, nem? Ha valaki megfogalmazza az érzéseit, ha mer rosszul lenni. Folyamatosan tanít engem amúgy. Egyszer csak megtanulom a leckét. :) Csak olyan jó lenne nem bűntudattal és örökös félelemmel élni ezzel az egésszel kapcsolatban; neki se, nekem se.

Melótéren az van, hogy projektezünk ezerrel, kapok is utána jó kis pénzt és a fizetésemet is megemelték. Juhéjjj!

Futok, itt van a bizonyíték is. Áprilisban a Vivicittán indulok 10 km-en.

Sok tervem van: a kapcsolódó neveléses dolgokra sokkal jobban rá kellene feküdnöm, ha már az oktatója lettem. Áprilisig döntenem kell, hogy belevágok-e a mentálhigiénés képzésbe, ami kétéves, a Semmelweis Egyetemen tanulnék. Az angolra is rá kellene erősítenem, mert amúgy menne nekem, csak nulla önbizalmam van. A jogi szakvizsga meg... hát nem is tudom, hogy akarom-e.

Ajándékötletek

https://www.facebook.com/titileather21/

Máté

A mostani bejegyzésnek Mátém lesz a középpontjában, mert most az életünk mindennapjait Ő határozza meg.

Kezdjük azzal, hogy volt egy kisebb balesete, amit épp ésszel, illetve egy púppal a fején és pár apró sebbel a hátán megúszott. A keresztfiaink név- és szülinapját ünnepeltük sógornőméknél, a felnőttek a nappaliban beszélgettek, a többi gyerek a szobában játszott. Egyszer csak egy hatalmas csattantást, csörrenést hallottunk, és láttuk, hogy N. szalad ki a szobából és kiabálja, hogy "rájuk dőlt a szekrény". Persze már a csattantásra rohantunk, de ez a mondat lezsibbasztott egy századmásodpercre. Mikor beértünk, láttuk, hogy a szekrény rájuk dőlt, de semmilyen más részletre nem emlékszem, csak hogy kihúztuk őket a szekrény alól, és elkezdtük vizsgálgatni őket, és hogy nagyon nagy volt a káosz. Szerencsére meg tudtam őrizni a hidegvéremet akkor ott, és nagyon nyugodtak voltunk Bandival. A keresztfiam felmászott a szekrényre, hogy levegyen egy hajót, és mivel nem volt felfúrva a szekrény, Mátéra és a keresztfiamra ráesett. Szerencsére nyitva volt az üveges ajtaja a szekrénynek, és az megtámasztotta magát a szekrényt, de azt még így sem tudjuk, hogy a keletkezett sérüléseket mi okozta: a szekrény vagy az abból kieső cuccok. Zsombi amúgy a másik szobában volt, N. meg a kanapén ült, Őt nem érte el a szekrény. Mikor a nagy riadalom közepette kicsit megnyugodtunk, még alaposabban átvizsgáltuk Mátét, de csak a púpot találtuk meg, illetve azokat az apró sebeket. Nem mondom, hogy nem kezdtem el azon gondolkodni, vajon nem kellene-e bevinni kórházba, de elhessegettem ezt a gondolatot magamtól, mert utána is az látszott, hogy jól van. Kérdezgettük a nap eseményeiről, hogy ellenőrizzük, nincs-e agyrázkódása, de mindenre emlékezett. Amikor nagyjából megnyugodott mindenki, a gyerekek elkezdtek újra játszani, és mindenki megbeszélte, mit kellett volna csinálni a szekrénnyel, elvonultam a wc-re sírni. Nyilván akkor jött ki rajtam a feszkó, és nem akartam mások előtt sírni... A lényeg, hogy utána még el-elpityeredtem, de már túl vagyunk ezen. Mindenesetre nem volt könnyű senkinek sem. Kíváncsi vagyok, Mátéban hogyan és mikor jön majd még elő...

Ami meg állandó probléma, hogy Máté iszonyat feszült mostanában. Kiabál mindenkivel, egyből üt, káromkodik, utálja az ovit és nagyjából mindenki szar körülötte, legalábbis Ő ezt mondja. Én tudom, hogy ez miről szól, de nagyon fárasztó. Tudom, hogy rosszul van, hogy feszült, azt is tudom, hogy ez miattunk van, de már én is kivagyok, és nem találom a megoldást. Ok, van a kapcsolódó, de valahogy annyira kimerítenek a mindennapok, hogy ahhoz sincs erőm. Túl akarok már lenni ezen a szörnyű korszakon vele, és akarok egy kis pihit, amikor minden happy, hogy aztán majd jöhessen a sulinak nevezett agyrém... Nem bírom nézni, ahogy gyepálja Zsombort, aztán meg ahogyan ölelgeti, mert Ő a világ legjobb tesója. Egyszerűen sosem tudjuk, hogy mire számítsunk tőle, és ez idegőrlő... Mondjuk ahogyan ezt most leírom, rájövök, hogy nagyjából Ő sem tudja, mire számíthat tőlem, mert van, hogy tök nyugodtan kezelem ezeket a hangulatingadozásokat, és van, hogy az első dologért kiabálok... Amúgy be fogok jelentkezni egy terápiára vele, és majd jövök a részletekkel, ha megvoltak az alkalmak.

És amit még ide csak feljegyzek, hogy ne felejtsem el: suliiiiiiiiiiiiiiii... ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá... és mindezt teljes hangerőn, kurva idegesen... 

Ennyi nagyjából.

Levél Zsombornak

Zsomborom, Isten éltessen nagyon sokáig a 4. szülinapod alkalmából! 

A Máténak írt levelem eléggé furára sikeredett... nem is igazi szülinapi levél volt. Most akkor Neked is olyat kellene írnom, mert így korrekt? Ami neki, az Neked? Nem is tudom.

Na de, hát hagyjuk is ezt, mert 4 éves vagy, és ovis, és cuki, kedves, mosolygós baba. Vagyis már nem vagy baba, csak én szeretném, ha még mindig baba lennél, mert az olyan jó volt. Mondjuk most is jó minden, kivéve mondjuk talán az, hogy az éjszaka közepén átjössz az ágyunkba és én gyakorlatilag 10 cm-en alszom, és arra kelek, hogy Apád felkiált, mert épp vesén és/vagy fejen rúgtad. Nem lesz ez így jó, egyrészt ezt gondolom, másrészt meg azt, hogy igen, igen, igen, legyen ez sokáig, mert olyan jó. (Apádnak meg nem mondd!)

Szóval igen, úgy tűnik, rendben vagy. Jó kedélyű és jó eszű gyerekecske vagy, aki nagyon sok örömet okoz nekünk. Azt mondjuk annyira nem szeretem, hogy a cukifaktort eléggé sokszor használod fel ellenük... :)

De annak pl. nagyon örülök, hogy nagyon szereted Mátét, és hogy amikor csak tudod, mellette vagy, öleled, simogatod. Még akkor is, ha Ő épp nem bánik jól Veled. Sokan mondják, hogy ezt nem szabadna hagyni, hogy be kellene avatkozni a vitáitokba, de nekem ez egyszerűen nem megy. Vagyis persze, de, előfordul, hogy beleavatkozom, de általában igyekszem kimaradni belőle. Remélem nem úgy éled ezt meg, hogy magadra hagyunk vagy nem védünk meg... ki tudja ezt, mi? Lehet majd 15 év múlva fogod azt mondani, hogy minden rossz azért van, mert a tesóügyeket szarul intéztük... 

Na jó. Inkább abbahagyom. 

Ez a levél se lett százas. 

Lehet innom kellene...

De Te ne igyál!!!!

Szeretlek, puszillak!

Anya

Levél Máténak

Drága Matyi!

Isten éltessen a 6. szülinapod alkalmából!

Napok óta fogalmazom magamban ezt a levelet. Néha csöpögős-örömködős-hurráoptimista, néha bocsánatkérésekkel teli-kesergős-"azért anyád szeret" típusú mondatokkal van tele a fejem, és persze most, hogy itt ülök, nem is igazán tudom, mit szeretnék írni Neked. 

Azt mondjuk mindenképp, hogy nagyon szeretlek. 

Meg hogy igaz, amit mondogatok Neked, hogy Te vagy az én tanítómesterem. Jó lenne persze, ha ez nem így lenne, és ha anyád egy tök rendben lévő asszonyság lenne, de mit is mondhatnék - eddig nem voltam anya, még én is tanulom a szerepem. :)

Azt hiszem arról akarok írni, hogy mostanában nagyon feszült és ideges vagy, és ez aggodalommal töltött el, egészen a mai napig. Mert ma kitaláltam a tökéletes megoldást. De kezdjük az elején. Szóval egy ideje mindenkivel kiabálsz, és a csúnya szavak ömlenek ki a szádból. Én ezért nagyon sajnáltalak, mármint nem lesajnáltalak-szántalak, hanem úgy őszintén sajnáltam, hogy így érzed Magadat. Magamról tudom, hogy feszültnek lenni rossz. Persze aki a másik oldalon van, annak se lehet könnyű (ezt mi is megéljük most épp), de az, aki feszült, az nagyon-nagyon szenved, én tudom. Viszont ahogyan ma beszélgettünk együtt a kocsiban erről a dologról, rájöttem, hogy nem akarok emiatt aggódni, nem akarom keresni az okokat, csak segíteni akarok Neked abban, hogy ezektől a feszültségektől megszabadulj. Nekem is mindig az hoz megoldást, hogy kiadom magamból a felgyülemlett stresszt, és utána egy ideig könnyebb minden. Azt mondjuk még nem tudom, hogy a csúnya szavakkal mihez kezdjünk, de majd kitalálom. Szóval eldöntöttem, hogy rengeteget fogunk birkózni. Minden nap lesz birkózás. És lesznek tiszta, világos, egyértelmű szabályok, amikből nem fogok engedni. Ilyen pl. a mesenézés vagy a szobában kajálás. Tudom, hogy ezeknek eddig is tök egyértelműnek kellett volna lennie, de hát ez van, nem vagyok valami következetes... Azért szeretném egy kicsit átrendezni az életünket, mert hiszem, hogy ez mindenkinek meg fogja könnyíteni az életét. Mi sem leszünk annyira feszültek, és ezáltal Ti sem Zsomborral. Mert igen, nem áltatom magam, tudom, hogy rólunk is ragad át a feszkóból, és ezért nagyon fontos, hogy ezen is változtassunk. 

Szóval igyekezni fogok, hogy Neked könnyebb legyen. 

Ez egy eléggé fura szülinapi köszöntés lett, de majd jövőre jobb lesz! :)

Szeretlek, Te vagy a kedvenc Máté nevű gyermekem! ;)

Köszönöm, hogy 6 éve velünk vagy, hogy engem választottál. Igyekszem kiérdemelni.

Puszillak!

Csorbacsík

Ma kiesett Máté első foga.