A bölcsi-ügy

Az Anyák napjáról szóló bejegyzésemben írtam a bölcsi-helyzetről, de annyi minden maradt bennem, hogy muszáj írnom róla. 

A múlt hét óta, amikor is kiderült ez az egész, nem tudok lejönni a témáról. Egyfolytában jár az agyam, mit hogyan kellene, mit tegyek, vagy mit ne tegyek. Összeszedem a tényeket, amiket tudok a bölcsivel kapcsolatban, hátha így sikerül rendet tennem magamban is.

Egy vagy két hetet leszámítva tényleg mindig vidáman ment bölcsibe Máté, már a kezdetektől fogva. Nem arról van csak szó, hogy nem sír, hanem nem is ellenkezik, nem mondja, hogy "nem medek". 

Ha megérkezünk, akkor is örömmel ment be, kivéve az elmúlt két reggelt. Nyilván érzi rajtam, hogy tiszta ideg vagyok, hogy aggódom, milyen lesz a mai napja. Bemegy az ajtón, de hív, hogy menjek be vele. Persze én ezt nem tudom megtenni. Mariann azt mondta, hogy a reggeli elköszönés gyors és határozott legyen, mert ha érzi rajta az elbizonytalanodást, simán kihasználja. Oké, igaz, így van, de nekem ez most nem megy. Tényleg tiszta ideg vagyok. Hallom, hogy sír, és még ott toporgok a bejárati ajtónál, és hallgatom, mikor hagyja abba. Aztán nyílik az ajtó, és gyorsan kislisszanok, mert az ugye nem jó, ha látja, hogy ott vagyok. És van időm kisírni magam, míg hazaérünk.

Most, hogy fél 4-re megyek érte, látom, hogy több kétgyerekes anyuka jön ugyanekkora a gyerekéért. Szóval lehet az is a baj, hogy látja, hogy jönnek a gyerekekért hordozóval az anyukák, csak az Ő hordozós anyukája nem jön.

Ma reggel már nem sírt, amikor bement. Amikor megérkeztünk, kérdezte, hogy akkor uzsonna után megyek-e érte, és mondtam, hogy igen, és megnyugodott.

Az elmúlt napokban szinte az egész délutánt lent töltöttük. Motoroztunk, futóbicikliztünk, játszótereztünk. Zsombi nem igazán bírta a babakocsit, úgyhogy kezemben a Pindurral nyomtam végig az egész délutánt, de az az igazság, hogy nem is fáradtam el. Mert láttam, mennyire jó így Máténak.

Tegnap fedeztem fel, hogy egy új dadus járkál a bölcsiben. Úton hazafelé megkérdeztem Mátétól, hogy van-e új dadus, mire Ő egyből azt felelte, hogy "nem szeretem". Érdekes. Rá is kérdezek majd, ha nem lesz a közelben. 

Több éjszaka is felsírt, és kiabált. Vagy azt, hogy "de én húzom le a redőnyt", vagy azt, hogy "de kérek mézet". Más is volt, de azokat nem értettem. Úgyhogy arra is figyelek, hogy minden rituálé pontosan megtörténjen, semmi se maradjon ki. Az eredmény már látszik is, míg az első felsírós éjszaka rugdosott, csapkodott, a második éjszaka már kevésbe, tegnap meg már egyből megnyugodott, ahogy bementem.

Fél a kakastól. Már több éjszaka, illetve este kérte tőlem, hogy kergessem el a kakast. Vagyis először csak mondta, hogy ott a kakas, és hogy fél tőle, én meg kérdeztem, hogy küldjem-e el, és igent mondott. Elkergettem hát a kakast. És minden este el kell kergetnem. Sőt, éjszaka is van olyan, hogy melléfekszem, és félálomban kérdezi, hogy "ugye nem jött vissza a kakas?". Mi nem néztünk olyan mesét, amibe lett volna kakas. Húsvét után, mikor otthon voltunk, akkor a nagyiméknál látott kakast, és mondtam neki, hogy ne nyúljon be hozzájuk, mert a kakasok néha megcsípik a kezünket, szóval lehet ez a félelem oka. Majd azért rákérdezek, hogy a bölcsiben volt-e valamilyen mese, mert ha nem, akkor tuti ez a nagyis kakasos dolog miatt van ez az egész.

Ha megkérdeztem, hogy sírt-e a bölcsiben, és ha igen, miért, akkor mindig azt mondta, hogy mert nem mentem érte délelőtt. És Mariannék is mondták, hogy szépen játszott, és egyszer csak elvonult félre, és elkezdett sírni, néha egy házikóba kucorodva.

Szóval az a gyanúm, hogy most kezd kialakulni nála a félelem, mint olyan. Vagy legalábbis ha nem is most alakul ki, de most nagyon felütötte a fejét. Ha felveszek egy pulcsit, egyből kérdezi, hogy hová megyek, vagy azt mondja ne menjek, vagy azt kérdezi, hogy visszajövök-e. Pedig nem hagytuk magára mostanában, nem volt senkire rábízva. 

Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. A mai reggel után, meg úgy a pozitív történések után nem látom annyira sötétnek a helyzetet, de azért még szerintem messze van a vége.