Mátés

Jöjjön egy kis helyzetjelentés Mátéról.

Máté és a puszik: Az arcunk minden részére kapunk, szemeinkre, füleinkre, homlokunkra, orrunkra, szánkra, állunkra, arcunkra. De Apának csakiséskizárólag lefekvés előtt ad így, nekem pedig a bölcsibe menés, pontosabban a csoportszobába lépés előtt. Soha máskor.

Máté és a csúnya beszéd: alapvetően nem beszél csúnyán, nincs hülyézés, volt viszont b* meg. És még csak nem is tudom elkendőzni a dolgot, ezt tőlem hallotta. Jöttünk a bölcsiből hazafelé, esett az eső, tök sötét volt, és egy majom bevágott elém az Üllőin. Én satufékezés közben kimondtam a kimondhatatlant, és azután azt hallgattam hazáig. Úgy tettem, mint aki meg sem hallja, mert azt mondták, így kell. Csakhogy azután ha kicsit nagyobbat kellett fékeznem, akkor is jött az a bizonyos b-betűs. Így rászóltam, többször is. És abba is hagyta, csakhogy egyszer itthon is eszébe jutott, ugyanis épp autósat játszottunk, és mondtam, hogy fékezzen, és akkor utána elkezdett tesztelni. Mondta a bűvös szót, én meg nem-eztem, és csak mondta, és mondta, erre felkaptam, nagyon határozottan bevittem a szobába, és mondtam neki, hogy így nem beszélünk, soha többet. Meg is szeppent, pedig nem kiabáltam, nem bántottam vagy ilyesmi, csak baromi határozott voltam. Utána abbahagyta, vagyis az volt, hogy azt kezdte mondogatni, hogy "nem b* meg". Kéééész! Mit csináljak? Ha azt mondom, hogy ne mondja, akkor összezavarom, mert ezzel épp azt mondta, hogy megtanulta a leckét. De ha nem szólok rá, akkor meg mondogatni fogja így, és ezt sem szeretném. Így talán rossz utat választottam, de újra határozottan bevittem, és elmondtam, nem mondunk ilyet többet sehogysem. És megértette, azóta nincs ilyen gondunk. Néha mondja, hogy butaság, ha felemelem a hangom. "Ana, ne kibalál, met az butaszág."

Máté és az evés: elég jól eszik, bár egyre többet válogat, és többször kunyerál magának édességet. Igyekszem mindig házit adni neki, néha becsúszik egy kis csokigolyó. A bölcsiben jól eszik, úgyhogy azzal nincs gond. A májat nem hajlandó megenni, és a gombát, kivéve, ha spagettibe rakom, meg persze ha megcsinálom golyólevesnek, vagyis krémlevesnek.

Máté és az éneklés: egyre több mondókát tud, és mond. Persze kimaradnak részletek, de ettől cuki. Megy a "Csip, csip, csóka...", "Erdő szélén házikó...", "Hinta-palinta...", "Zsipp-zsupp...", és Húsvétkor a "Zöld erdőben jártam..." is ment neki. Annyira drága, amikor angolul próbál énekelni. Pl. a Ba, ba, black sheep-et. Megzabálom. Meg tegnap történt, hogy jöttünk haza a bölcsiből, és ment Bogi száma, a We all. Én énekeltem, és mikor hazajöttünk, csak arra lettem figyelmes, hogy játék közben azt mondogatja "wia, wia", sőt tovább is énekelte halandzsa nyelven, a "together" "togi" volt.

Máté és a játék: imád futóbiciklizni és motorozni. A játszótéren is sokszor ezekkel játszik, meg homokozik, vagy leugrál különböző magasságú helyekről. Szerintem ügyes a korához képest. Azt viszont észrevettem, hogy a vonatozáson kívül semmilyen játék nem köti le a figyelmét hosszabb időre. Lehet, hogy ez még nem is vérható el az Ő korában, nem tudom, de ezt megfigyeltem. Még mindig az izgatja a legjobban, amit tőlünk lát, és amit mi csinálunk, azt neki is feltétlenül ki kell próbálnia. Így nehéz egy kicsit az élet, mert semmit sem szabad elérhető helyen hagyni, ha azt akarjuk, hogy ne fogja meg. Figyelni kell nagyon.

Máté és a beszéd: nagyon ügyesen beszél már, és néha választékosan is. Amiket hall tőlünk, megjegyzi, látja az összefüggéseket, és adott helyzetben ki is mondja, ismételgeti: "Most nem alszom, mert nincs sötét.", "A Honda már a miénk, nem a Hampipapié." Meg mindent megmutat. Az, hogy kinek vagy épp minek, az épp attól függ, hol van, és mit csinál. Amikor pl. elkezdett lent futóbiciklizni, akkor a Hondának mutatta meg, mert épp "ő" volt ott.