Egy fb-csoportban egy anyuka megosztotta a "Lélekegyensúly - Fitor Zoltán" oldalon megjelent írást, a címe valami olyasmi, hogy miért nem működik a mai gyereknevelés, és ez most engem írásra sarkall. Nem akarom bemásolni a szöveget, mert nagyon hosszú, meg igazából elérhető bárkinek, itt van (https://www.facebook.com/lelekegyensuly/posts/863894176996149:0), én inkább az ezzel kapcsolatban eszembe jutott gondolatokat akarom kilőni az internetnevű űrbe.
Tisztelet, jólneveltség, kötelességtudat vagy szeretet, vidámság, könnyedség? Ez egy nagyon drasztikus, emiatt természetesen túlzó szembeállítás, és tudom, hogy a kettő nem is zárja ki egymást, de szerintem amikor egy szülő elkezdni nevelni a gyermekét, óhatatlanul elbillen a mérleg nyelve az egyik felé, noha jól tudjuk, hogy mindig van arany középút, csak nehéz megtalálni és végig menni rajta. Én magam tényleg igyekeztem belőni a közepet, és ahhoz tartani magamat, de lehet épp ez okozza most azt a fajta tanácstalanságot, amit érzek a gyermeknevelésemmel kapcsolatban. Sőt, egyik blogíró szerint nem is annyira jó a szürke szín, mert igenis el kell dönteni, hogy valami fekete vagy fehér. Van igazság ebben. Ha valamiről tudod, hogy fekete vagy fehér, akkor az örökké támpontot jelent, nincs mellébeszélés, dilemmázás, követed és kész. Csakhogy én azt olvastam, hogy bár kellenek az elvek, meg a következetesség a gyereknevelésben, de muszáj rugalmasnak lenni, és ha a helyzet úgy hozza, változtatni a szabályokon. Na most, két dolog lehetséges: vagy én vagyok béna, és valójában nem is vagyok/voltam következetes, csak rugalmas, vagy ez kivitelezhetetlen. Én egy "első a kötelesség" típusú családban nőttem fel, és bár Apukám nagyon sokat tett, hogy a szeretet része is vastagon jelen legyen, ma ez már teljesen eltűnt. A konfliktusaink is azért vannak, mert én meg - valószínűleg már-már kényszeresen - a szeretet és a könnyedség mintapéldánya akarok lenni, de hát ugye, most úgy érzem, hogy a "kutyából nem lesz szalonna" szólásmondás kezd beigazolódni a "miből lesz a cserebogár" örökérvényű helyett.
Ha szétnézek magam körül, nagy általánosságban azt látom, hogy egy olyan családban minden sokkal inkább a helyén van, ahol a vidámság a lényeg, és az az első, hogy egymást elfogadva éljenek a családtagok. Tudom, hogy a tisztelet, meg a kötelességtudat, illetve az ezekre nevelés nem zárja ki a szeretetet egy családban, még csak véletlenül sem szeretném ezt sugallni, mondani, csak ahogy én látom, ahol inkább fontos az, hogy egy gyerek kötelességtudó legyen, ott valami bibi van, és a gyerekbe óhatatlanul belénevelődik (bocsánat) a megfelelési kényszer. Míg ahol szeretet van, és nincsenek túlzott, a gyermek életkorát figyelembe nem vevő elvárások, de van helyette követendő példamutatás, ott helyén van minden. Nem azt mondom, hogy ezekben a családokban minden tökéletes, de szerény tapasztalataim szerint ezek a családok és tagjaik még a nehézségeiket is könnyebben veszik.
És hogy van-e átmenet? Lehet-e áttérni, kibújni önmagunkból? Hát nem tudom...
És még egy: mindenkinek igaza van - és senkinek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése