Szóval az van, hogy mikor terhes voltam Zsomborral, eléggé meghíztam. A szülés után egy héttel le is ment rólam egy nagy adag kiló, viszont hónapokon keresztül nem mozdult a mérleg, folyamatosan ott virított a 68. Nem igazán érdekelt, mert azt mondtam, hogy végülis ez csak 8 kg plusz, mert ugye nem az egyetemi szupersúlyom elérése lebegett célként a szemem előtt, hanem a 60. Meg úgy voltam vele, hogy oké, hogy ez közel van a 70-hez, ami a pszichológiai határ nálam, de végülis ruhában is mértem magam, szóval akár 67 is lehet az a 68, na, az meg inkább 65, és akkor meg csak 5 kg az a bizonyos plusz. Altatás, süket duma, nagy zabálások, mert tényleg nem mozdult semerre a mérleg nyelve, én nyugodt voltam, szoptattam is, szóval mondtam, hogy kell a kalória. De tegnap olyan történt, hogy lefostam a bokámat. Mikor ráálltam a mérlegre, nem hittem a szememnek. Jócskán 70 fölött voltam. Totál kiakadtam, és megfogadtam, hogy ennek sürgősen véget kell vetni. Tudom, hogy sokaknak ez nem nagy dolog, csak kilók, és azt is megkaptam, hogy terhes voltam, szoptatok, ne ezzel foglalkozzak. De! Nem vagyok az a fajta lány, aki sokat foglalkozik a divattal, öltözködéssel; számomra sokkal fontosabb volt mindig is a kényelem, az egyszerűség. A kilókkal sem foglalkoztam sokat a terhesség előtt, jellemző volt, hogy ugráltam, 55-től 62-ig mozogtam mindig is, és nekem ez belefért. És ha azt nézzük, hogy voltam 55 kg is, és ahhoz képest vagyok most annyi, amennyi, akkor már nem tudok szó nélkül elmenni a dolog mellett. Nem mellesleg újra elkezdett fájni a fejem, egyre gyakrabban, egyre jobban, és nem a folyadékhiány miatt, vagy nem csak, mert tudom, hogy miután egy kis életmódot váltottam egyetem alatt, megszűntek a gyomorpanaszaim is és a fejem is egy kiadós sírós este után fájt csak, és most köszönő viszonyban sem vagyok azzal az életmóddal, amit akkor folytattam.
És hogy mi is ez? És mihez akarok visszatérni?
Egy nem annyira szigorú candida diétához. Az előzményekről annyit, hogy még egyetemista voltam, amikor a gyomorfájásaim állandósultak. Igazából fel sem tűnt már egy ideje, hogy fáj, mert mindig fájt, tompán, hátul. Anyáék is elég ramatyul voltak akkoriban, nyilván senkinek sem tett jót, hogy normális kaját kizárólag akkor ettünk, ha Mamáéknál voltunk. Ez nem szemrehányás, Anya fősulira járt, rengeteget tanult, dolgozott mellette, nem is igazán szeretett főzni, szóval adta magát, hogy mirelit kaját együnk általában. Meg ha jól emlékszem, akkoriban jöttek be a zacskós levesek, a csibefasírtok, sajttal töltött fagyasztott, rántott cuccok, és az volt a menő. A lényeg, hogy rosszul volt mindenki, ezért Anya útnak indult, hogy rendbe tegyen minket. Én ugyan nagyon elleneztem mindenféle természetgyógyászatos, biorezonanciás vizsgálatot, de nagy nehezen rávettek, noha azt kikötöttem, semmilyen bogyót nem vagyok hajlandó bevenni, mert rablásnak éreztem már akkor is ezt az egészet. Az egyik nő vért vett tőlünk, amiből megállapított egy csomó mindent. Ami érdekes volt, merthogy egy szót sem mondtunk neki, hogy milyen panaszaink vannak, mégis a vérvétel eredményéből totál vágta, hogy milyen nyavalyám van. Itt elkezdtem hinni ezekben a dolgokban, de a diétán kívül semmilyen plusz bogyót, cseppet nem voltam hajlandó bevenni. Szépen rendbe jöttem, mondjuk ezen nincs mit csodálkozni, ha azt nézzük, hogy csirke- és pulykahúson és zöldségen kívül mást nem is ehettünk. Kenyeret is csak élesztőmenteset, plusz ugye a cukrot, a fehér lisztet ki kellett iktatni teljesen az életünkből. Az eleje nehéz volt, mert ugye kellett volna az édesség, de nem ehettünk semmit, csak olyan vackokat, amiknek semmi íze sem volt. Végül én magam úgy döntöttem, ha rendes édességet nem ehetek, akkor nem fogok ilyen álédességeket sem enni. A diétát megspékeltem heti háromszori futással, szóval iszonyat jól lettem kb. 3 hónap alatt. Miután vége lett a szigorú diétának, bizonyos ételeket, alapanyagokat visszacsempészhettem az étrendembe, de voltak dolgok, amiket azután sem ettem. Tiltó listára kerültek nálam a zacskós kaják, fagyasztott kész- és/vagy félkész ételek, tej, mindenféle tejtermék, a cukor. Ezt az enyhített diétát tartottam nagyon sokáig. Olajban sült dolgokat csak akkor ettem, ha vendégségben voltam, mert ott sosem kekeckedtem, mindent megettem, de én magam nem főztem ilyen kajákat. Még Máté első évében is tartottam ezt a diétát, de utána elszabadult a pokol. Noha próbáltam figyelni, de szép lassan tej került a napi két kávémba, megnőtt az elfogyasztott kenyerek száma, ha lehetett választani gyros és KFC között, akkor az utóbbit választottam. Ennek és a totális mozgásszegény életmódnak eredménye lett a 73 kilóm, a megint egyre rosszabb közérzetem, aminek itt és most vége szakad, így döntöttem.
És hétfőn megtettem az első lépést. Az ebédnél fele annyit ettem, amennyit előtte. Reggelire egy szelet kenyeret ettem, sok zöldséget, kolbászt, vacsira pedig salátát. És futottam, igaz a 11 körből a hosszú részeken futottunk, a rövideken gyalogoltunk, de én pl. míg elértem a futópályáig, már addig 10 percet sétáltam, és ez így volt hazafelé jövet is. Elégedett vagyok. A tervem, hogy eleinte, míg ez a rossz idő tart, hetente egyszer futok, és este csak levest vagy salátát eszem csak, no nassolás, no péksüti, sok-sok zöldség- és gyümölcs. Aztán szeretnék hetente kétszer, háromszor futni, és valami életmódváltásfélét véghez vinni. Remélem sikerül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése