Okmányirodában

Múlt héten kedden este észrevettem, hogy 1 éve lejárt a jogsim. Ez van, béna vagyok, én 2014-re és szeptemberre emlékeztem, mint kiderült, nagyon is pontosan, csakhogy az is kiderült, hogy maga az okmány érvényes addig, a kategória nem. Csütörtökön szabin volt Bandi, Mátét elvittük bölcsibe, utána elmentünk a doki nénimhez, ahol 7200.- Ft-ért nulla vizsgálatot követően megkaptam az alkalmasságomról szóló papírt. A Bakáts téri okmányirodába pontosan 9:55-kor léptem be, húztam sorszámot, és vártam, hogy az előttem várakozó 7 db ügyfél után sorra kerüljek. 10 percet számoltam emberenként, gondoltam, bő 1 óra alatt simán végzek, ha Zsombi végig alussza ezt az időt, királyság lesz. Ott kezdődött, hogy 10:00-kor elkiáltotta magát egy nőci, hogy "elkészült okmányokért lehet jönni". Én akkor még nem tudtam, hogy ez az én ügyintézőm, és hogy erre a felkiáltásra felugró 4 emberkét hozzá kell dobnom a másik 7-hez. Kb. fél 11 körül kezdett gyanús lenni, hogy az ügyfélhívón addig megjelenő sorszámok közül egyik sem kezdődött 5-sel, már pedig az enyém az 520-as volt. Biztosan hallotta az univerzum ezt a gondolatomat, ugyanis a következő sorszám az 513-es volt. Örültem is, hogy végre egy 5-sel kezdődő szám, ugyanakkor eléggé betojtam, hogy akkor ezek szerint még innentől ketyeg igazán az óra. Szerencsém is volt, sokan feladták a harcot, ugyanis az 514-es ügyfél még ott volt, de utána a következő már az 518-as volt, az előző hívásokra senki sem reagált. Kezdtem készülődni, fel is álltam, de mikor 11:00-t mutatott az óra, megint szólt a kiáltás, és ekkor láttam, hogy bizony-bizony az én ügyintézőm adja ki a kész papírokat, és 4-en várnak rá. Közben észrevettem, hogy az ajtó előtt ücsörög Zsombim és apukája, kekszet majszolnak vígan. Intettem, hogy még ne örüljenek, sok van hátra, Bandim meg visszaintett, hogy no para, bírja a strapát. Végül sorra kerültem, undorító képet sikerült készíteni rólam, viszont pozitívumként értékelem, hogy lehetett bankkártyával fizetni, nem kellett csekkel a postára szaladgálni. Az ügyintéző egy kaján vigyorral az arcán megkérdezte, hogy akarok-e vezeti, merthogy lejárt a jogsim, mondtam, hogy hogyne. Erre visszakérdezett, hogy "és a rendőr vette észre, hogy lejárt?", én meg mosolyogva mondtam, hogy "nem, én voltam a szerencsés". Fél 12-kor léptem ki az ajtón. Mindenki döntse el, hogy ez sok vagy kevés. Ami miatt ezt le akartam írni, azok az emberek, akikkel összetalálkoztam ott. A tipikus mentalitások mindegyike képviseltette magát az irodában. Merthogy volt ott keresztrejtvényt fejtegető, látszólag baromi nyugodt idős bácsika, aki miután elfogyott az összes megfejtendő rejtvény, elvesztette a türelmét, de ezt annyira kulturáltan kezelte, hogy le a kalappal előtte, és mindössze kb. 5 percet kellett idegeskedéssel töltenie, ugyanis Ő volt a következő szólított. Aztán ücsörgött ott egy házaspár is, akik az én ott tartózkodásom alatt kb. 2 szót váltottak egymással, a többi időt néma csendben, az érkezőket és távozókat nézve töltötték el. Jött egy háromgyerekes apuka is, aki kb. 10 perc után kiakadt, és a telefonban fennhangon szidta az egész rendszert, majd odament a sorszámosztó automatához, és egy másik ügycsoporthoz tartozó számot is kért, hangosan megjegyezve: "hátha itt előbb szólítanak". (Így is lett, kb. 5 perc múlva kaján vigyorral az arcán, egy "ugye megmondtam" kíséretében sétált oda az ügyintézőhöz, aki egy szót sem szólt, csak intézkedett.) Üldögélt ott egy szerintem egyetemista is, aki zenét hallgatott és a cipőjét bámulta egész végig. Időközben megérkezett egy középkorú pasi, akinek már nem jutott sorszám, de halálos nyugalommal közölte az ajtónálló biztonsági őrrel és segítő nénikével, hogy úgy látszik, felesleges utazott vissza ide Pesterzsébetről, mire megjegyezték, hogy "ember, ha pesterzsébeti, mi a fenének ide jött? hiszen bármelyik okmányirodába mehetett volna, 18. kerületibe is, csepelibe is, csak a 8. kerületibe ne menjen, mert ott nagyon rossz a helyzet." A beszélgetés tovább tartott, amiből azt szűrtem le, hogy csórikám bejött a 9. kerületibe, aztán hazament, mert otthon hagyott valamilyen papírt, majd visszautazott, hogy aztán ne jusson neki sorszám, és kiderüljön, tök felesleges utazott ennyit. És mosolyogva sétált ki az ajtón... No komment. Volt még ott protekciós is, nyilván, ilyen is kell, meg fennhangon morgolódó ember is, mert miért is ne. Én totál elvoltam, olvastam, ittam kávét, és megfigyeltem. Nem is értem magamat, máskor 1 óra várakozás után fel-alá járkálva mindenféle pofát vágnék. Kezdek felnőni? :)