Nagyon-nagyon sok mondanivalóm van, de ez az időszak húzós egy kicsit. A babamamainfo-ra viszont írnom "kellett", úgyhogy azt közzé is teszem.
„Egy hete azt hallgatom anyától, hogy meg kellene írnia valami bejegyzést arról, hogy az elmúlt hónapban mi minden történt velem, de sajnos nincs rá ideje. Arra gondoltam, segítek neki, és majd én mesélek. Felkészültetek?
Egy hónappal ezelőtt az egyik békés vacsorám közepette anya egyszer csak elkezdett sikító hangom kiabálni, hogy ’Gyere csak, Bandi, ott a foga, ott a foga, hallom, hogy koccan a kanál rajta!’. Először megijedtem, aztán mikor láttam, hogy anyáék mosolyognak, megnyugodtam, hogy biztosan minden rendben, csak anya így örül. Az viszont nem igazán tetszett, hogy azután minden egyes falat ennivaló után meg akart bizonyosodni arról, hogy valóban jól hallotta-e a koccanást, így elkezdtem kiköpdösni a kaját, ezzel jelezve, hogy elegem van. Anya vette a lapot, hogy nem kérek többet, de abban nem vagyok biztos, hogy az is tudatosodott benne, hogy nem a kajából lett elegem, hanem a macerálásból. A napokban megint felfedezte, hogy bizony kibújt a második fogacskám is, de ekörül most nem csapott akkora hűhót, bár azért még mindig többször nézegeti az ujjaival az ínyemet, mint azt szeretném, de sebaj, ezt még kibírom, ha meg elegem van, csak jól megharapom, és akkor lesz egy kis nyugtom. Egyébként nem értem, mi olyan nagy szám ezekben a fogakban. Én kifejezetten utálom, hogy ilyenkor alig tudok aludni, a pocakom is gyakrabban fáj, és az étvágyam sem az igazi. Biztosan az van, hogy a sok nehézség mellett ez okoz nekik egy kis örömöt.
Mintha a fogas mizéria nem lett volna elég, még egy betegség is bonyolította az életünket. Többször voltam lázas az elmúlt hónapokban, de ezek csak 1-2 napig tartottak, és semmilyen más tünetem nem volt. Aztán az utolsó ilyen alkalomkor anya elvitt dokihoz, aki meg totál elszörnyedt, mikor meglátta a torkomat, és azt mondta anyának, hogy muszáj gyógyszert szednem, mert bár a korábbi lázas betegségeket valószínűleg csak vírusok okozták, de ez a nagyon magas és makacs láz, no meg a haragos torok arra utal, hogy bacis a szervezetem. Láttam anya szemén a kétségbeesést, gyorsan elkezdtem vigyorogni, hátha akkor jobb kedve lesz, és így is lett. Az öröm nem tartott sokáig, ugyanis az egyhetes antibiotikum kúra kellős közepén a kukim és a fenekem kivörösödött és apró pöttyök jelentek meg rajta. Anya felhívta a doki néninket, aki azt mondta, hogy gombás lettem, merthogy a gyógyszer felborította a bélflórámat, úgyhogy kenegessen engem canesten-nel. Ismét eluralkodott anyán a kétségbeesés, meg mérges is volt, hogy ez hogyan lehet, mikor ő adta nekem a normaflore-t is, amivel pont ezt akartuk elkerülni. Szerencsére hamar megnyugodott anya. Kitalálta, hogy gyakrabban cseréli majd a pelusomat, meg egy kicsit puccoskodhattam is mindig. Egyszer nagyon vicces dolgot csináltam. Odapisiltem egy nagyot a szoba kellős közepére, és jól széttapicskoltam az egészet. Anya szemén először döbbenetet láttam, nem akarta elhinni, hogy ekkora mennyiséget pisiltem, utána meg megkönnyebbülést, hogy mindez a laminált padlón történt, nem pedig a szőnyegen. Máté épp ekkor lépett be a szobába, jót kacagtunk ezen az egészen.
Hogy azért valami jót is meséljek, el kell mondanom, hogy ez a négykézlábas közlekedés nagyon tetszik nekem. Az
elején még lassan értem el egyik játéktól a másikig, de mivel tartani akartam a tempót Mátéval, bele kellett húznom, és a sok gyakorlásnak köszönhetően, már olyan gyorsan kavarok, hogy még anyának is nehéz engem utol érni. Olyat szoktam vele játszani, hogy elindulok egy olyan hely vagy játék felé, ami tiltott gyümölcs nekem, és amikor anya észrevesz, és szól nekem, akkor begyorsítok, és hagyom, hogy elkapjon, felemeljen. Ilyenkor jó nagyokat kacagunk, mert ez olyan vicces játék. Meg tudjátok, mi vicces még? Hajigálni és csapkodni a játékokat, meg bármit, ami a kezembe kerül. Tök jó hangokat adnak ki ezek a cuccok, nagyon buli. Anya ilyenkor szokta emlegetni a szomszédokat, de engem ők egyáltalán nem érdekelnek, mert nekem ez a játék nagyon, de nagyon tetszik. És táncolni is szeretek. Egyszer láttam, ahogyan anya és Máté együtt pörögtek valamilyen zenére, én meg rögtön utánozni kezdtem őket. Láttam, hogy tetszik nekik, ezért gyakran csinálom, hogy örüljenek, meg hát persze én is szeretem. Tudok táncolni a gyerekdalokra, meg a boci, boci-ra is, sőt még a zenélő vonatom hangjaira is. Néha meg még ezek sem kellenek, csak annyi, hogy anya azt mondja, ’tánci, tánci’, és én már ropom is. Próbálkozom a felállással is, de még nem az igazi, sokat kell gyakorolnom.
Azt meséltem már, hogy voltunk mindkét maminál és papinál? Nagyon klasszul éreztem magamat. Jó sokat voltam ölben, egyik kézről jártam a másikra. Csak az volt a baj, hogy néha esett az eső. Olyankor bent kellett maradnunk, pedig én sokkal jobban szerettem kint ücsörögni a fűben, meg a kavicsokat dobálni és nyalogatni. Na, de szerencsére többnyire jó idő volt, sokat sütött a nap is. Anya szerint kicsit le is barnultam. Én nem tudom, ez mit jelent, de biztosan jó dolog. Mamiéknál rájöttem, hogy imádok hintázni, meg Papival sétálni. Volt, hogy babakocsival mentünk ide-oda, de volt olyan is, hogy Papa magára rakott egy csatos valamit, engem beleültetett, és úgy néztük meg a várost. Másik Papiéknál felfedeztem egy cd-s polcot, jól ki is rámoltam, ahányszor csak visszapakolták Mamiék. És bicikliztem is, bizony, egy kék cicás biciklin tologattak. Nagyon jól éreztem magamat.
Az utóbbi időben rájöttem valamire. Sokkal izgalmasabb jönni-menni, mindent megfogni és bekapni. Szeretem bedugni az ujjamat mindenféle ici-pici helyre, és kiabálni, meg gagyarászni, és keserves sírni, ha valami nem megy, mert akkor anya felvesz, megnyugtat, és segít nekem elérni, amit szeretnék. Olyan nagy fiú vagyok már, hogy nem hordozóban, menetiránynak háttal utazom, hanem Máté régi ülésében, és így végre én is jól látok mindent. Sok időbe telt, mire rájöttek anyáék, hogy ez a baj, de jobb későn, mint soha. Meg valami olyasmit is mondtak, hogy most lettem 9 kg, ez volt a feltétele a váltásnak. Már nem akarok egy helyben ülni és nézelődni, menni akarok, felfedezni a világot. Engem az sem zavar, hogy Máté húz-von maga után, hiába mondom anyáéknak, hogy ne aggódjanak, hiszen nem fáj, ha emelget, mert ha fájna, sírnék. De nincs miért sírni, imádom a tesóm, szeretem, ha nyúz, jó vele játszani. Ő persze lehet, hogy néha haragszik rám, mert amikor odamegyek, és elveszem az egyik vonatát, vagy megrángatom a síneket, mindig kiabál, de engem ez egy cseppet sem zavar. Majd rájön Ő is, hogy jobb együtt játszani. Én kivárom.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése