Kilókkal és centikkel egyik gyerek esetében sem tudok szolgálni. Alkat szerint Zsombi kis vaskos, nemcsak pocakos, mint mondjuk Máté volt, hanem olyan kis igazi vasgyúró, combos, torkos lábikókkal. Mátém meg kis nyurga, vagyis ez nem is jó, mert nem is igazán magas és vékony, csak vékonyabb inkább.
Zsombor sokat változott az elmúlt időszakban. Kezdjük ott, hogy profi módon motorozik és fut. Olyan cukin fut, hogy csak na. Futás közben mókázik, lecsücsül, táncizik, mórikálja magát na. A vérében van a tánc, és már próbálja énekelni a maga nyelvén a "Hinta, palintát" is. Minden hangra mozdul, és mondjuk míg a Nagyfiúk a Kolomposon körbe-körbe szaladgáltak, addig Ő inkább rendesen táncikált, csuklómozdulatokkal és rütyőzéssel. Vasárnap kimondta az első mondatát: "Sza busz!", azaz szia, busz. Nagyon örül, ha bármilyen tömegközlekedési eszközt lát, egyből mondja, hogy "otti, otti" (ott is, ott is). Másik kedvenc szava, hogy "énni" (vagyis én is). Mindenben utánozza a tesóját, amitől néha frászt kapok, néha meg persze elolvadok a gyönyörűségtől. Pont tegnap történt a játszótéren, hogy Máté megvédte a tesóját, és meg tök büszke voltam, még ha volt is egy kis rosszérzésem, hogy veszekednek, meg acsarkodnak egy másik kisfiúval.
Egy kis kitérő. Nem tudok mit kezdeni az árulkodással. Annyi gyerek csinálja körülöttem, meg ugye az oviban is erre sarkallják a gyerekeket. Egyrészről értem a dolgot, másrészről furcsállom és nagyon idegenkedem tőle. Milyen szinten normális? Támogassam?
És akkor rá is térek Mátéra. Most épp nem annyira vészes a helyzet ovitémában. Már nem ellenkezik reggelente, hisztik sincsenek, de pont hétvégén nagyon durván feszegette a határait. Mondjuk eléggé feszült voltam én is, szerintem Bandi is. Megint off kicsit. Meghúztuk az autónkat. Közös biznisz volt, Bandi tolatott, nem túl lassan, miközben én meg épp veszekedtem vele, szóval na, ez közös ügy volt. Ráadásul ahogyan az előző bejegyzésben írtam, elég sok volt rajtam múlt héten, úgyhogy nem igazán voltam jó passzban, a hétvége is szarul alakult, és szerintem szorongott Ő is. Igen, ez egy nagy felismerés volt nekem nemrég. Szóval hogy lehet, hogy Máté is szorongó alkat. Én eddig naivan(?) azt hittem, hogy a csendes, magukba forduló, mániákusan cumizó stb. gyerekek a szorongók, de nem. Amikor azt mondta nekem valaki, hogy higgyem el, hogy a szorongás akár csapkodással, ide-odaszaladgálással is megmutatkozhat, akkor ledöbbentem, de aztán rájöttem, hogy ez így van. Történt ugyanis, hogy Máté próbált csapkodni engem, én meg kíváncsi voltam, meddig megy el, és hát nem fogta vissza magát, én meg a döbbenettől, a kétségbeeséstől elkezdtem sírni, mire láttam, hogy megijedt, és újra csapkodni kezdett, miközben azt mondta, hogy ne sírjak, és legyek vidám, és ezt többször is elmondta, nem kicsi kétségbeeséssel. Mielőtt kiakadtok, nem szeretem tesztelgetni a gyermekemet, de egyszerűen ezt a csapkodás témát nem tudom helyretenni, mert mindig, mikor már kezd alakulni a dolog, alattomosan visszakúszik az életünkbe, megmérgezve azt, és én már szeretném, ha végre megtudnám a valódi okot. Talán ez sem az, de most úgy állok hozzá, hogy de, és meglátjuk, hogy ha így állunk a helyzethez, mire jutunk. Máté eszméletlenül közlékeny. Mindenkivel leáll beszélgetni, mindenkinek szívesen mesél a dolgairól. Hogy koncerten volt, meg hogy fontos neki egy papír és a többi. Imádja a kutyákat simogatni, de mégis azt mondja, cicát szeretne. Nagyon rafkós észjárása van. Vagy az évszakok felől érdeklődik azért, hogy megtudja, mennyire van meleg, fagyiidő van-e, vagy a boltok nyitvatartása felől rágó/gumicukor/gyümölcslé beszerzés céljából. De ma reggel például az történt, hogy 7:00-kor megkérdezte, hogy hol van Apa, én válaszoltam, hogy nincs itthon, csapatépítésen van, mire visszafeküdt, és én is azonnal visszaaludtam. 7:28-kor megébredtem, hát látom, hogy nincs az ágyában. Kimegyek, mire azzal szembesülök, hogy kivitte a folyosóra a széket, átkutatta az egyik kis tárolót rágóért, majd továbbhaladva azt látom, hogy a konyhaszekrény egyik polcáról levette a gyógyszeres tárolót, és ki van borítva a lándzsás útifű szirup a földre. Majd' szívinfarktust kaptam. Nem azért, mert veszélyben volt a gyógyszerek miatt, mert ott csak a vitaminjaik, meg a gyerekzáras nurophen van, hanem hogy azért a konyhapultra is fel kellett állnia, és hogy mindezt direkt halkan csinálta, mert tudta, hogy tilos. És még ekkor is azt mondta nekem, hogy "Semmi baj, Anya, próbáltam feltörölni, feküdj vissza nyugodtan pihenni!" Igen, ezt. Komolyan kezdek aggódni, hogy egyszer valami lesz vele. Egyre ügyesebb a mozgása, bár azt nem értem, miért nem szereti a futóbiciklit. Ja, meg a Férjemtől megtudtam, hogy az én béna mozgásomat örökölte, nem az Ő tigrisbukfenc tehetségét. Köszi, Apa! :) Én tök elégedett leszek, ha olyan béna lesz, mint én voltam. :) Van még egy dolog, ami az oviból jött. Ha nem engedünk neki valamit, akkor egyből azt mondja, nem lesz a barátunk, meg nem is szeret minket, és menjünk innen. Ezt elengedem a fülem mellett, bár mikor azt mondja, csak Apát szereti, akkor néha szarul vagyok, na, noha tudom, ez nem így van, és ha csak Apa van itthon, aki nem enged valamit, akkor meg csak engem szeret. Most az is új nála, hogy mindenkinek mutogatja, hány éves és hozzáteszi, hogy majd szettenberben lesz ennyi, és mutatja a négy ujját. Eléggé válogatós, amit eleinte nehezen viseltem, de már próbálom ezt elengedni, és a jó oldaláról nézni a dolgokat, például, hogy imádja a spenótot meg a krémleveseket. A darabos levesnek csak a levét eszi meg, de az is jobb, mint a semmi. Itt jut eszembe. Zsombro viszont se a virslihez, se felvágottakhoz nem eszik kenyeret, és az avokádókrémen kívül semmi mással nem hajlandó megenni a kenyeret. Lenyalogatja róla a cuccot, és annyi. Mondjuk a tésztát, rizset szereti, aggódni nem aggódok, csak meglepődtem. Na, de vissza Mátéhoz. Volt "muszáj harisnyát felvenni" időszak, meg "azértsem veszem le a hosszúujjú felsőt a dögmeleg oviban" is, most meg "én kötöm ki magamat az autóban", "én kötöm be Zsombit az autóban" és "csak zuhannyok" időszak van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése