A mostani anyák napja sokkal jobbra sikeredett a tavalyinál. Bandi kitalálta, hogy mozduljunk ki egy kicsit. Mivel a srácok mostanában teljesen odáig vannak a tömegközlekedési eszközökért, elmentünk fogaskerekűzni, utána pedig kipróbáltuk a Gyermekvasútat is. Ez utóbbi nagyon tetszett, gyerekek - kicsik és nagyok egyaránt - voltak a jegykezelők, ők indították a vonatot, jelezték a fel-és leszállás befejezését. Nagyon klassz volt az egész. Megbeszéltük, hogy nem megyünk végig Hűvösvölgyig, hanem inkább leszállunk a Budakeszi Vadaspark megállójában, így szép kerek lesz a napunk. Na, innen jött az izgalmas része a dolognak. Mi azt hittük, hogy ha leszállunk a Vadasparknak elnevezett megállóban, akkor onnan pár perc, és szemünk elé tárul a vadaspark. Hát nem így volt. Amikor leszálltunk, és amerre néztünk, csak erdőt láttunk, megkérdeztük a kalauz fiút, hogy ugyan mondja már el, merre is van az a bizonyos vadaspark. Már akkor láttunk valami furcsát az arcán, de nem tudtuk, mit jelent, így felvettük az infót, miszerint a vasúti megállótól egy túravonal vezet a vadasparkig, keressük a sárga jelzéseket, és megtaláljuk. Szépen elkezdtünk sétálni, és sétáltunk, meg sétáltunk. Máté tök cuki volt, keresett mindenkinek botokat a sétához, és mindig szólt, ha sárga jelzést látott. Meglepő módon elég sokáig bírták. Még 1,5 km lett volna hátra, amikor feladták, és mindketten ölbe kéredzkedtek. A poén az egészben az volt, hogy mire elértük a vadaspark bejáratát, már egyikünknek sem volt kedve bemenni, mert az odáig vezető egy órás séta totál lefárasztott minket, ráadásul akkor már délután fél öt volt, úgyhogy abban sem voltunk biztosak, hogy ha bemegyünk, akkor elérjük-e az utolsó járatot. Szerencsére volt egy parasztudvar a vadasparkon kívül, ott megnéztük a szamarakat, nyuszikat, malacokat, és indultunk is vissza. Mivel a gyerekek ekkor már egy lépést sem voltak hajlandóak megtenni a saját lábukon, úgy döntöttünk, inkább busszal megyünk haza. A buszon Zsombor bealudt, Máté meg a boagumicukrának köszönhetően nézelődött végig. Kb. este hatra és hulla fáradtan értünk haza. Én viszont baromi boldog voltam. Mert ez egy csodaszép nap volt. Olyan igazi családi, amikor mindenki boldog, örülünk egymásnak, nem ugrunk össze jelentéktelen dolgokon, csak úgy jó együtt lenni. Sok ilyen napot kívánok magunknak. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése