Sokmindenről

Nemrég ráébresztettek, milyen régen írtam már. Köszi, Betti! :) Idejét sem tudom már, mikor aludt délután mindkét gyerek egyszerre és nem az autóban, úgyhogy ki is használom, és írok, igaz, asse tudom, hol kezdjem. De talán írok előbb Mátémról, mert Ő az elsőszülött. :)

Máté és az ovi...

... mert az oviról mindig van mit írni. Nem tudom, itt írtam-e, de ugye realizálódott bennem valamikor tavasszal, hogy Máté szeptemberi és mint ilyen, évvesztes kölök. Beslattyogtam hát a vezetőhöz, elcsacsogtunk, és abban maradtunk, hogy jobb a kiscsoportot ismételni, így Máté szeptembertől kék csoportos lesz Edina nénivel és Anna nénivel. Szimpatikusak voltak nekem, meg akartam is, hogy tiszta lappal induljunk, még akkor is, ha tudom jól, hogy olyan nincs, hogy tiszta lap. Vagyis én naivan akarok hinni benne, de bölcs barátnémnak, J-nek lehet igaza mégis, hogy nincs tiszta lap. Na, szóval eldőlt, én örültem, Máté persze tiltakozott, amikor kétszer szóba hoztam a témát, úgyhogy nem erőltettem a dolgot. Aztán májusban vagy júniusban, fene tudja, megállított a vezető, hogy biztosan akarom-e a váltást, és én persze zsigerből vágtam rá az igent, aztán persze - ahogy lenni szokott - emiatt szarul éreztem magamat, és elkezdtem kérdezni, hogy miért kérdezi. Aszonta, hogy hát mert most osztja be a helyeket, és ha mégis úgy gondolom, hogy megszokta a mostani csapatot, beilleszkedett, akkor akár maradhatna is, és akkor majd a végén ismétel. És mit tettem, na mit? Aszontam, hogy ok, kérek egy nap gondolkodási időt. Leszokhatnék már erről, nem? Hogy ilyen helyzetben udvariaskodom, és kérek egy nap gondolkodási időt, aztán ahogyan beülök az autóba, hívom Bandit vagy megállítom anyukatársamat, és neki püffögöm ki magamat ahelyett, hogy a vezetőtől visszakérdeztem volna, hogy oké, értem a felsoroltakat, de ha az emlékeim nem csalnak, épp ő javasolta a kiscsoport ismétlését, merthogy az talán kisebb törés, mert egy nagycsoportosnak nehéz megmagyarázni, hogy nem vagy Te hülye fiam, csak anyád és apád rosszkor alkotott Téged. Aztán persze gondolkodtam, mondtam Bandinak, hogy nem akarok maradni, mert kell a tiszta lap :), és még délután megmondtam, hogy szeretném az új csoportot. És mi volt a reakció. Jobb is, fiúknak nem árt az ismétlés. Hááááátttt, oké, akkor ez is megvan. És hogy gyorsan egyben letudjam az ovit, itt teszek említést arról, hogy elfelejtettek nekem szólni az új kiscsoportosok első szülőijéről. Pozitív akarok lenni, de nem tudom, melyik a gázabb, hogy ha elfelejtkeztek rólunk, vagy ha direkt nem szóltak, mert azt hitték, nekem nem mondhatnak újat. Mindenesetre nem voltam ott a szülőin és ennyi. De van fb csoportunk, ott van sok lelkes anyuka, akiktől mindent tudok, és reményeim szerint majd belekerülök valami levelezésfélébe is. Amúgy mivel lemaradtam az első szülőiről, és az ovi honlapjának olvasása is kimaradt, azt is később tudtam meg, hogy múlt héten pénteken ismerkedős nap volt. Amúgy arról le is maradtunk, meg az első napról is, mert múlt hét csütörtökön kórházba kerültek a Srácok, és csak ma jött ki Matu. Erről majd később.

Máté és a duma, a duma, a duma

Mindent megmagyaráz. Hogy miért kellene neki ezt vagy azt megvennem/odaadnom/megengednem stb. Konkrét és pontos érvei vannak, ezek egy részét tőlem szedni, vagyis az általam más helyzetekben elmondottakat fűzi úgy, hogy neki jó legyen. Aztán persze nyilván mástól is hall ezt-azt, a jó példa meg ragadós, hát még a rossz. Kedvencem amúgy, hogy rövidíti a szavakat. "Ennek mi a nev?", gondolom keveredik a fejében a név és a neve szó használata. Vagy ha megüti magát és éppen nem dührohammal reagál erre, akkor annyit mond: "Semmi baj, Anya, hamar elmúl." A tesójának is nagyon osztja azt észt. Különösen tetszik, mikor elmagyarázza neki, hogy ő azért nem tehet meg valamit, mert még pici, de majd ha olyan nagyfiú lesz, mint ő, akkor persze majd megteheti. Ez főleg a rágózásra vonatkozik, de másra is. Meg előszeretettel szól valakinek, hogy ne cigizzen, mert az butaság és rossz, majd amikor itthon megkaparintja az utazós neszesszerből a fülpucit, akkor persze játékból elkezd cigizni. És amikor rákérdezek, akkor van pofája azt mondani, hogy "De anya, ez csak játszásis!" 

Máté és a testvérféltékenység

Hát, izé, erről nem is tudom, merjek-e írni. Mármint hogy mikor mivel és hogyan szekálja a tesóját. Inkább nem írok, nem tudom, elbírja-e a net, nehogy aztán holnap kopogtassanak az ajtón a gyámügyesek. :) Nincs amúgy nagy gáz, kis rugdosás, arrébtoszigálás, véletlenül fellökés. Egyébként az esetek nagy részében tényleg véletlen az egész, mert annyira, de annyira hirtelen Matu, hogy egyszerűen a lendület miatt megy neki a tesónak, aki egész jól viseli, bár azért az kicsit elgondolkodtató, hogy amikor balhé után mondom Máténak, hogy menjen oda, és kérjen bocsánatot, akkor Zsombor az, aki simogatja és azt mondja: botátó. Aztán arról is írok már, hogy volt olyan időszaka Máténak, amikor ő is érthetetlenül kezdett el beszélni, gügyögött, meg etetni kellett, de szerencsére ezeken túllépett. Komolyan, az nagyon durva, mikor a majdnem négyéves gyereked újra elkezd gügyögni!!!! Nagyon érdekes amúgy, hogy senki más nem szólhat, nézhet csúnyán Zsombira, és a játékokat sem veheti el tőle senki, mert akkor Máté kiabál és kiakad, hogy valaki bánatni meri a tesóját. Nyilván úgy érzi, az ő privilégiuma a tesó nyaggatása. 

Zsombor és a bölcsi

Nahhh, hát erről is van mit írni, de lehet rövidre fogom. A lényeg, hogy felvettek minket a Manó-lak bölcsibe, de az első szülőiről olyan gyomorgörccsel jöttem ki, hogy Zsombor végülis a Micimackóba fog járni, ahogyan a tesója is. Ő már aug. 24-én kezdte volna a beszokást, de a kórházas ügy miatt nem sikerült. Valószínűleg az lesz, hogy Matu villámgyors (értsd: egynapos beszoktatása) után jön Ő, mert ugye nekem 21-én kezdődik a munka. Erről szintén később írok majd. Kíváncsi vagyok, hogyan veszi az akadályokat Zsombi...

Zsombor és a fejlődés

Nagyon ügyes Zsombor. A beszéde rengeteget fejlődik nap, mint nap. Mindent megismétel, amit mondunk. Mondatokat mond: "Kész Tetó amamemet?" (Kérsz Tesó almalevet?) Zabálnivaló, ahogyan énekel, ahogyan táncikál. Ügyesen motorozik, felmászik mindenre, le is, ügyes. Megfontoltabb és lassabb, mint mondjuk Máté, de ez a személyiségéből fakad. Egyedül eszik, villával is próbálkozik már, és addig próbálkozik,amíg a hús/dinnye/répa fel nem akad a villára. Nyilván a nagytesó áldásos hatása, de egyedül próbál számolni, igaz, hogy kimaradnak számok, meg felcserélődnek, de akkor is. Nem tudom, hogy ez a fejlődéséhez tartozik-e, lehet, hogy nem is, de elpakol maga után, elég egyszer kérnem, de olyan is van, hogy nem kérem, és magától elpakolja, ha valami leesik.

Zsombor szavai (muszáj párat leírnom): 

botátó - bocsánat

pépa - répa

idem - igen

vinamomo - villamos

bititli - bicikli

monat - vonat

bobobabóba - bogyó és babóca

böci - bölcsi

pipő - cipő

Van még sok, most ezek jutnak hirtelen eszembe.

Na, a melóról és a kórházról majd máskor.

Aranyköpések Mátétól

Esti vacsinál történt. Spagettit készítettem, de beletördeltem a maradék cannellonit. Máté elkezdi enni, meglátja a nagyobb darabokat, és persze megkérdezte, hogy az mi. 

Én: Az lebbencstészta.

Máté: Mi?

Én: Lebbencs tészta. Az oviban nem szokott lenni lebbencsleves?

Máté: Az oviban nem szokott lenni benccs.

Máté és Zsombi játszik.

M: Nézd, Zsombi, ülj le ide, ezt a kiküntetést kapsz.

Máté: Anya, szedünk olyan kecskefüvet?

Én: Mire gondolsz, Máté?

M: Hát, tudod, arra a sárgára, ami olyan bibis kecskefű.

Én: Jaaa, a vérehulló fecskefűre gondoltál?

M: Igen, a vérehulló kecskefűre.

A Pressley Ridge Magyarország Alapítványnál jártam, és ez lett belőle

http://ferencvarosi.kozossegialapitvany.hu/ot-dicseretre-egy-szidast/

Aranyköpések a Fiúktól

Mátét homlokon puszilta az apukája, erre Ő mérsékelten kiakadt:

M: Apa, tedd vissza a puszit a szádba.

Apa: Jó, rendben, így jó lesz? (Eljátssza, hogy visszaveszi.)

M: Igen. Majd csak akkor adjál, ha mész el a dolgozni.

Máté bohóckodott Zsombinak, Ő fennhangon nevetett, majd rámnézett, és mosolyogva ezt mondta: "Vitte, Tete!"

Apával nézeteltérésünk támadt, nem kiabálva, de kicsit emelkedettebb hangon veszekedtünk. Erre Máté odament az apjához, és ezt mondta:

"Apa, ne beszéjjél így Anával, hát nem tudod, hogy érzékeny?"

(Mielőtt sajnálnátok, nem kell engem félteni, ennél az esetnél én voltam a hunyó.)

Zsombival birkóztunk, a végén rám ült, cukin mosolygott.

Én: Zsombi, szeretsz?

Zsombi: Nem.

Én: Miért?

Zsombi: Addé. (=azért)

Aranyköpések Mátétől

Az erdőben sétálunk, Máténak fogom a kezét, Zsombor megy előttünk Bandival, mire Máté megszólal: "Úgy szeretem a kis Zsombikámat, mindig barátok leszünk."

Az ovis anyák napi ünnepség után a Mekiben kötöttünk ki. Mivel nagyon kellett pisilnem, rendelés után gyorsan bementünk a wc-re, aztán nekiláttunk enni. Máté rámutatott az egyik wc-re, és azt kérdezte: "Anya, az a pisilős wc? Az a másik meg a kakilós?" Erre én: "Nem, Matu, az a fiúknak van, az meg a lányoknak, a harmadik pedig a kerekesszékeseknek." Máté: "Az micsoda?" Én: "Akik nem tudnak járni a lábukon valamilyen betegség miatt, azok az emberek kerekesszékben ülnek." Máté: "És nekik van külön kakilós wc-jük?" Én: "Igen, van külön wc-jük, de ők ott pisilhetnek is, meg kakilhatnak is." Máté ezután csendben nézte a wc-ajtókat, majd elkezdte sorolni: "Anya, az a kisfiús wc, az a kislányos, az pedig a csücsülős székes." 

Máté mesél: "... és akkor belecsapott a villa a fába, és kidőlt, és levágták az ágat, ami leszakadt a viharban."

Az anyák napi túrázásról meg azt mondta, hogy "... és amikor voltunk turkálni, gyűjtöttünk fákat." 

Nem titok, de Bandival mi a keményebb zenét szeretjük, és néha mutatunk is ilyen zenéket a gyerekeknek, én Mátéval pl. pogózni is szoktam. Ilyenkor mesélünk nekik a zenekarokról, vagy mutatunk klipeket, ezekben látja a hangszereket, mi meg viccesen megkérdezzük tőle, hogy mi szeretne lenni, gitáros, dobos vagy énekes. Régen mindig azt mondta, hogy dobos. Pár hete voltunk Kolompos koncerten, és nem tudom, hogy ennek a hatására vagy sem, de mikor nemrég megkérdeztük, hogy most épp mi szeretne lenni, dobos vagy gitáros, azt válaszolta, hogy "furulyás". (Na, hát ez van. Nekem mindegy, mit szeretne majd amúgy csinálni, egy dolog biztos, hegedű a házba nem jöhet, sajnos a frász kerülget a hangja hallatán...)

Én: Na, mi volt ma az oviban? 
Máté: Semmi. [Már most kezdi, fasza, gondoltam magamban.:)]
É: Voltatok délelőtt udvaron?
M: Igen.
É: És motoroztál?
M: Igen.
É: És kivel játszottál?
M: Lili nem akar a barátom lenni. De azért simogatott egész nap.
É: Tényleg? 
M: Igen. Jó volt.
É: És hol simogatott?
M: Mindenhol.
Itt befejeztem a kérdezgetést! :) :) :)

Zsomborról - és persze Mátéról

A korábbi bejegyzésből sok minden kimaradt Zsomborral kapcsolatban, jön a pótlás.

Legújabb kedvenc szavai:

Tete=Máté

dgdgdg=dugi, dugi (öltözésnél)

toti=csoki

amané=almalé

vinamé=villamos

tók, tók=csók, csók

pá pá

bu=busz

nem

de

idde, odda

dede=gyere

Profin kezeli a tablet-et. Úgy kezdi, hogy feloldja a képernyőzárat, kiválasztja a főoldalról a Zoo train-t, és még azon belül is válogat, hogy épp a sípos játékkal zenél, vagy vonatokat kapcsol össze, de még az angol szavak kirakásában is jó (minden betűt a jó helyre húz). Ha megunta az egyik játékot, visszalép, és újat választ. Beszarok. És bár nem szeretek hasonlítgatni, muszáj leírnom, hogy Máté ezt kb. 2 hónapja csinálja, és neki nincs is annyi kitartása. Zsombi olyan, hogy ha elsőre nem megy, akkor addig próbálja, ameddig nem sikerül, Máté egy idő után bedühödik, és feladja. Régen azt mondtam, hogy hasonlítgatni hülyeség. Ma már úgy gondolom, hogy hasonlítgatni, egyik gyerekkel a másiknak példálózni hülyeség, de szeretem amúgy, hogy ezeket a különbségeket észreveszem, mert szerintem ez segít eligazodni a gyerekeim megértésében. Máté sokkal türelmetlenebb személyiség (tiszta anyja?), Zsombor nyugodtabb, de ha kijön a sodrából, kő kövön nem marad (tiszta apja?).

Zsombor egyébként mindenben utánozza a tesóját. Nem tudom, jó dolog-e, hogy ezt Máténak el szoktuk mondani, hogy Ő a példa a tesója számára. Visszafelé nézve, meddig hagyjuk, hogy Ő is visszafejlődjön Zsombi szintjére? Példa. Ameddig Zsombin pizsama van, Ő sem hajlandó levenni a pizsit. De ha elkezdem öltöztetni Zsombit, akkor persze jön oda, hogy Ő akar elsőnek. Legújabb szokása például az, hogy Ő is belekakil reggel a pelusba. Ettől frászt kapok, nem tudok elég gyors lenni, felkel, és hopp, ott a kaki benne. Jó, jó, sokszor lustálkodom még 10 percet, és ez pont elég a bekakilásra. Szóval ez van. Tudom, hogy azért csinálja, mert Zsombi is belekakil reggel a pelusba, na de ez így fura akkor is. 

Azt is meg kell jegyeznem viszont, hogy ugye Zsombi imád mindent, ami zene. Énekli a maga nyelvén a "Hinta, palintát", és hát ilyenkor zabálnivaló, mindig mosolygunk. Nem tudom, hogy ezért-e, de egy ideje Máté is elkezdett énekelni. És persze Ő is annyira cuki, főleg amikor a magas hangokat énekli, és kis szégyellősen énekel, és annyira kis drága. Na megyek, megpuszilgatom őket. :)

A Feldmár Intézetben jártam

Már nem emlékszem, hogy írtam-e bakancslistát ide, a blogba (azt hiszem, csak felsoroltam, milyen terveim vannak erre az évre), de ha írtam volna, az tuti rajta lett volna, hogy egyszer menjek el Feldmár András előadására. Úgy "találkoztam" vele először, hogy elmentünk kirándulni, de nem vittem könyvet. Betértünk egy bevásárlóközpontba, és míg mások a pörkölthöz valót vették meg, én egy Feldmár könyvet a Libriben. Igazából csak azért azt választottam, mert akkoriban többször hallottam itt-ott a nevét, azt mondták, korszakalkotó dolgokról mer beszélni, én meg kíváncsi lettem. A könyv abszolút nem kötött le, nehéznek, érthetetlennek tartottam, így Jocónál kötött ki. Aztán egyszer megint belebotlottam, de ekkor egy filmet ajánlottak, amiben Ő mesél arról, hogy "Van-e élet a halál előtt?". Még akkor leszedtem a netről, aztán egyszer, amikor mindkét gyerkőc aludt, én meg épp főztem, bekapcsoltam, és hát mondanom sem kell, totál magával ragadt. A filmben szó van arról is, hogy LSD hatása alatt álló emberekkel végzett pszichoterápiát, de számomra nem ez volt a lényeg, hanem az mondjuk, hogy nyíltan ki merte mondani, hogy az anyja sosem szerette őt, és ahogyan a szokásainkról (alkoholizmus, drog) beszélt, az is igazán elgondolkodtató volt (akkor sikerült helyreraknom a TV szerepét a gyerekek életében). Még sok, nagyon fontos dologról beszélt, de most csak ezek ugranak be. A lényeg, hogy ezután mindenképpen el akartam menni egy előadására, de mivel ritkán van itt, Magyarországon, ez nem jött össze. Az fb -n persze követem az intézetének az oldalát, olvasom, amit oda ír, két hete pedig szembejött velem egy előadáscím: "Mit üzen a gyermekem?", és hááááát, tudtam, hogy ezt nekem találták ki; gyorsan vettem is jegyet, és ma meg is hallgattam az előadást Gógl Györgyitől. Fenomenális volt. Csekély értelmű medvebocs vagyok, nekem hallani kell triviálisnak tűnő dolgokat is, és ezeket gyakran kell hallanom, különböző helyekről, más-más módon, hogy végre leülepedjen. Mert amiben felnő az ember, az nagyon ragadós, és baromi sok meló, míg onnan kikecmereg az ember, ha egyáltalán. Megtudtam például, hogy nekem is van tik-em, ropogtatom az ujjamat. És azt is, hogy mikor kezdjek el aggódni, ha Máté bepisil, bekakil. Hogy a születés élménye igenis fontos és meghatározó, és hogy kell a külső segítség, valaki, aki nincs benne abban a szituációban, amellyel nekem bajom van. Az ujjszopásomra is kaptam válaszokat, és az egyik példája annyira szíven ütött, hogy muszáj elmesélnem. A Szondi-féle tesztről mesélt nekünk, az ösztönök szerepéről, és a következő példát mondta. Képzeljetek el egy kislányt, aki mindig jól tanult, kitűnő volt az iskoláiban, jó gimnáziumba járt, jogi egyetemet végzett, elégedett volt az életével, mégis, amikor kitölti ezt a tesztet, az jön ki, hogy ő igazából, az ösztönei szerint teljesen más beállítottságú, és a művészetek vonzzák. Döbbenetes volt számomra, de nem azért, mert azt gondolom, hogy engem is a művészetek vonzanak, és tévút a jog, hanem azért, mert azt azért érzem, hogy nem a jog az, amit szívvel-lélekkel csinálok. De mivel nem tudom, mit is szeretnék igazán (fasza erre rájönni 30 évesen), ezért marad a jog, míg valahogyan - egy Szondi-teszttel? :) - ki nem derítem, mi akarok lenni, ha nagy leszek. (Gógl Györgyi azzal viccelődött, hogy talán ez a kislány 40 évesen majd beleszeret egy művészbe, aki miatt otthagyja a családját, és persze mindenki bolondnak tartja majd.) És itt mesélek el még valamit. Negyedikes gimis voltam, egy hónap volt a felvételi lapok leadásáig. A gimis töri tanáromnak mertem először elmondani, hogy nem vágyom a jogra, egyáltalán nem akarok oda menni, de azt sem tudom, mit szeretnék. Kérdezgetett, beszélgettünk, végül kinyögtem, hogy talán az angol az, ami érdekelne, szívesen kimennék Angliába, mert bár a nyelvtan mindig is jól ment, szóban baromi rossz voltam, meg sem mertem szólalni. A tanárom, Gabesz, azt mondta, mondjam ezt el Anyának, beszéljek vele. Megtettem, Anya persze totál kiakadt, hogy mi az, hogy én őt eddig abban a hitben ringattam, hogy én jogász szeretnék lenni, és hogy ha nem az, akkor mi leszek, kérdezte, talán utcaseprő (ja, mert ezen a két foglalkozáson kívül más nincs is a világon - én hülye!), én meg hebegtem-habogtam, mondtam Angliát, amit elvetett, azt mondta, szó sem lehet róla. A másik álmomat, a pszichológiát ezután már említeni se mertem (mikor pár éve egyszer normálisan tudtunk beszélni erről, akkor azt mondta, hogy ha ezt mondtam volna, akkor támogatta volna, mert ez neki is nagy álma volt - ebben nem hiszek sajnos, de tegyük fel, hogy így lett volna). Mikor visszamentem Debrecenbe, és elmondtam Gabesznek, mennyire szarul sikerült a beszélgetés, azt mondta, hogy nem anyám adja be a felvételi lapot, szóval oda adom be, ahová akarom. Ha visszafordíthatnám az idő kerekét, és akkor lett volna annyi erő bennem, mint most, akkor nem adtam volna be. De ez már így van, nem bánom egyébként, hogy így alakult, hiszek a "minden okkal történik" elvben. És hát jó kamasz módjára így is betartottam Anyának, mert azt viszont kikötöttem, hogy az akaratával ellentétben, nem fogom Pestre beadni, csakis és kizárólag Szegedre. Így lettem hát szegedi joghallgató, ami végül is nem is sült el olyan rosszul, de most itt vagyok, szeptemberben vissza kell mennem dolgozni, várom is, kíváncsi is vagyok, de azért érzem, hogy valami más lenne az igazi. Ha kitaláltam, mi akarok lenni, majd megírom Nektek. Addig is várom az ötleteket?! :)