Szóval kezdjük a bölcsivel. A héten már megpróbálták elaltatni Mátét ebéd után, de nem igazán sikerült. Igaz, hogy a kiságyat elfogadta, belefeküdt, sőt, feküdt is benne jó darabig, de csak nem aludt el, egy idő után odament Mariannhoz, és az ölében üldögélt. Eddig 13:00-ra kellett érte mennem, de ma csak 13:30-re megyek, mert tegnap már úgy látták rajta, hogy talán el tudna aludni. Már nem sír, ha otthagyom, de azért reggelente még néha mondja, hogy "böszi nem".
A bölcsis nemalvásnak köszönhetően itthon a délutáni altatás egy rémálommá vált. Arra gondolok, hogy az lehet az oka, hogy Ő úgy érzi, ez a dél és egy óra közötti pihi tulajdonképpen felér az alvással, és így viszont itthon egyszerűen nem volt hajlandó elaludni. Hétfőn csak kicsit állt ellen, a kedd neccesebb volt, a tegnapi nap meg valami borzasztóra sikeredett. Hörögve üvöltött, és semmi nem segített. Ott voltam mellette, próbáltam nyugtatni, Ő persze rugkapált, úgyhogy a végén volt egy kis fürdés. De nem hideg, mégcsak nem is langyos vízzel, hanem olyan fürdős vízzel, mert amúgy beteg a drágám. Na, igen, gondoltam is rá, hogy ezért is a nagy ellenállás, de mivel beteg, egyszerűen nem mertem megkockáztatni, hogy nem alszik, mert akkor meg este 6-tól már olyan elviselhetetlenül nyűgös, hogy a szívem szakad meg, mikor minden baj, mindenért sír és nem hajlandó enni. Végül egyébként ez a kis fürdés megnyugtatta, és aludt délután 4-ig.
Betegség. Kezdte Apa, folytatta Máté, és most én vagyok soron. Vagyis Máté kezdte a köhögéssel, akkor még nekem semmi bajom sem volt, de mostanra párhuzamosan nyomjuk a taknyolást, és hát nem is tudom, melyikünknek folyik jobban az orra. Talán termetemnél fogva nekem. :) Nagyon durva. De legalább már nem nyomja szét a fejemet a "cucc". Mátét is elvittük dokihoz, de mivel a tüdeje rendben van, a dokibácsink nem írt fel semmilyen gyógyszert, csak a gondos orrszívást írta elő nekünk. Amit persze régen imádott az én fiacskám, most viszont úgy hajlandó alávetni magát az orrszívásnak, hogy ki kell szívni az anyáét, apáért, a tesóét, a vonatét, a ceruzáét is. Mindent a cél érdekében. :D
Dilemmázok. Tudom, tudom, én mindig dilemmázok valamin, de ez van. Szóval az a helyzet, hogy alapvetően nagyon elégedett vagyok a dokibácsinkkal, mert tényleg nem olyan, hogy mindenre gyógyszert, antibiotikumot ír fel. Szerinte a lázzal sem kell foglalkozni 2-3 napig, mert ha vírusos a betegség, akkor még jót is tesz, hiszen dolgozik a gyerkőc immunrendszere. És általában igaza is szokott lenni. Ismerek olyan dokit, aki megállapítja, hogy vírusos torokgyulladása van a gyereknek, majd felírja az antibiotikumot. Nem értem, de lehet én vagyok akkor félretájékoztatva. Na, és akkor ami miatt dilemmázok, az az, hogy a mi dokibácsink eléggé oltáspárti. Amikor átkerültünk hozzá, akkor gyorsan be is oltotta egy csomó mindennel Mátét. Pedig a régi dokinénink is eléggé alapos volt, amit lehetett beadott Máténak. Mi nem ellenkeztünk egyikőjük ellen sem. De ahogy nőtt a gyerkőc, és ahogy egyre többet beszélgettem más szülőkkel, és így más szülők gyerekorvosaival, elbizonytalanodtam, hogy tényleg kell-e ennyi oltás egy gyereknek. A kullancs elleni és a bárányhimlő elleni oltásokat már nem is engedtem beadatni Máténak, amivel eléggé sokat bántott engem a doki. Vagyis nem bántott, csak próbált meggyőzni, hogy kellenek. Mindenféle érvet felsorakoztatott, de hajthatatlan voltam. Aztán jött a 18. hónapos oltás, amit mi vállba kaptunk, és aminek az eredményeként Mátéval március 15-én este abban a bazi nagy hóban az ügyeletre szaladtunk. Ugyanis nemcsak hogy karba kapta az oltást, de a BCG-s karjába, aminek eredményeként egy tenyérnyi vörös folt lett a felkarján és a BCG-je is bekeményedett-púposodott, és megint piros lett. Elmondtam persze Győrinek, aki azt mondta, hogy a tudomány állása szerint nem kellene ilyen reakciót mutatnia (szó szerint így mondta, sosem felejtem el), mire én meg azt mondtam, hogy oké, örülök, de nekünk ez van. Persze totál bepánikoltunk, mert tényleg nagyon ronda volt. Még Apa is totál kész volt, pedig általában Ő az, aki próbál nyugtatni, ha átmegyek hülyébe. A lényeg, hogy ügyelet lett belőle, meg kenőcs, meg borogatás, és nagy csodálkozás, hogy miért oda kapta az oltást Máté. Egyébként megkérdeztem több orvost is, és anyukákat is, és mindig combba adják ezt az oltást, mert izomba kell, és a gyerekeknek általában a combjukban sokkal több az izom. Szóval ez történt, és azóta nem akar meggyőzni mindenféle módszerrel az oltások szükségességéről. Csak azt nem tudom, hogy ez így lesz e a Pocaklakónál is. Mert tartok tőle, hogy nem. Ő az első 6-7 hónapra összesen 9 oltást javasol. Ami brutálisan sok szerintem, és nem akarom ennek kitenni a Picit, és persze magamban sem érzek elég erőt és érvet, hogy ne engedjek neki. Hát ezen agyalok. Hogy váltsunk-e megint vagy sem. És ha igen, akkor kit.
A végére egy könyvajánló: Egyszerűbb gyermekkor. Bár még nem végeztem vele, de eddig nagyon tetszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése