Leszoktatás a kisujjról, alvás és első nap a bölcsiben

Amikor eldöntöttük, hogy Máté szeptemberben elkezdi a bölcsit, szembe találtuk magunkat egy csomó kérdéssel, megoldandó problémával. Az első és a legfontosabb kérdés, hogy hogyan fog ott aludni? Mert ugyebár Ő velem alszik el, illetve úgy, hogy a kisujjam a szájában van. (Tudom, elég buta dolog volt a részünkről, hogy erre szoktattuk, vagyis az, hogy ilyen szinten és ilyen sokáig hagytuk ezt megmaradni, de mindig volt valami mentségünk arra, hogy miért nem kezdünk ezzel semmi.) Szóval pénteken kiderült, hogy ma megkezdjük pályafutásunkat a bölcsiben, így hát elhatároztuk, hogy leszoktatjuk a kisujjazásról, azaz a cucu-ról, Máté szavaival élve, a tutu-ról. Az első nap úgy alakult, hogy délben sírt, mert nem adtam oda neki a cucut, csapkodott, rugdosott, mutogatott kifelé, én feladtam a próbálkozást, így nem aludt délben. Este szintén volt egy kis sírás, csapkodás, rugdosás, szóval kimentem. Persze egy-két perc múlva hívott, hogy Aja, én mentem, és mellettem aludt el, de cucu nélkül. A második napon már Apa is itthon volt, elmentünk Máténak gyerekágyat venni, utána bevetettük magunkat az IKEA-ba, szóval bőven elmúlt egy óra, mire kocsival elindultunk hazafelé. Gondoltuk, jó is lesz, hogy elalszik a kocsiban, mert aztán felvisszük, és alhat tovább. Mondanom sem kell, nem így lett. Felhoztuk, felkelt, kérte a cucut, nem adtuk, rugdosás, csapkodás, mutogatás kifelé, aminek ismét nemalvás lett az eredménye. Este már nem sírt, csak csapkodott, és végül Apával aludt el. A harmadik napon délben is elaludt már, igaz, megint volt egy kis csapkodás, így hát Apa nem mellette feküdt, hanem ráült az ágyára. Az este viszont érdekesen alakult. Olyan hisztit csapott, amilyet még sosem. Pedig mindent úgy csináltunk, mint az elmúlt két napban, de most nem érte be a csapkodással, szó szerint vergődött az ágyon. Olyan szinten lovallta bele magát a dologba, hogy már rázogattuk, hogy kapjon levegőt, és hát mondanom sem kell, hogy a vége egy kis hűvös zuhany lett. Erre egy kicsit megnyugodott. Aztán kiküldött mindkettőnket a szobából, és elaludt. És fel sem kelt egész éjszaka. Én persze keltem majdnem másfél óránként, hogy mikor hív, hogy menjek, de nem kelt fel. Reggel félve mentem be, hogy most biztosan haragszik, de vidáman kelt, odabújt, mintha semmi sem történt volna.

És hát ma fél 10-kor kezdtünk a bölcsiben. Próbáltam nem gondolni arra, hogy csapkodni, verekedni fog, illetve nyugtatni magamat, hogy végülis majd jót fog tenni a bölcsi, mert a közösségnek van aztán ereje. Nem tudom, van-e olyan köztetek, aki küzdött hasonló problémákkal, de ez nagyon nehéz. Mert egyrészt megértesz mindenkit, szülőt, gyereket, nevelőt, aki kiakad, ha bántják a gyerekét, másrészt tudod, hogy mindent próbálsz megtenni, hogy erről leszokasd, "leneveld" a gyerekedet, de borzasztóan nehéz, nagy kitartás és türelem kell hozzá. Na, de a lényeg, hogy megérkeztünk, megismerkedtünk Mariannal, a gondozóval, és elindultunk játszani. Eleinte csak velem játszott Máté, aztán szépen elindult felfedezni az új világot, azaz a bölcsi udvarát. Talált egy pocsolyát, azzal is elvolt egy ideig, aztán homokozott, meg libikókázott a gyerekekkel. Volt egy kis haddelhadd is, de egyből rászóltam, és abbamaradt a dolog. Meg Ő is találkozott nagyobbakkal, és hát igencsak pislogott, amikor egy kislány lerángatta a földre. Nekem is érdekes volt látni, hogy most az én fiam került alulra, és úgy voltam vele, hogy ezt is meg kell tapasztalnia, és bízom benne, hogy minden jól fog alakulni. Csak egy órát maradtunk ma, holnap már többet leszünk. Szerdán már talán elmegyek egy félórára, és pénteken lehet ott is ebédelünk. Jövő héten pedig kezdjük az ottalvást. Apropó, alvás. A mai déli alvás úgy alakult, hogy megebédeltünk, aztán mondtam Máténak, hogy köszönjünk el a játékoktól, Ő ment a kanapéra, ahol velem szokott aludni, kérte a cucut, mondtam, hogy nincsen, de anya marad vele, ha szeretné. Erre próbált csapkodni, de aztán mondtam neki, hogy akár be is feküdhet az új ágyikójába, és aludhat ott a ninús autóval. És be is mászott. Kérdeztem, hogy anya maradjon-e, intett, hogy nem, így kimentem. Kb. 10 percig még szöszmötölt az autóval, aztán elaludt. 

Azon gondolkodtam, hogy mennyire hülye is vagyok. Sokszor annyira vágytam arra, hogy majd az én gyerekem is egyszer aludjon el egyedül, mármint az esti kis rituálénk után, erre mikor megtörténik, tessék, szomorú vagyok, hogy már olyan nagyfiú, hogy a saját ágyában alszik el, és lecserél egy ninús autóra. 

A bölcsiben a jele az autó lett. Ő választotta; a maci és az autó közül lehetett. Vagyis volt sok, de azok nem igazán voltak fiúsak, így ez a kettő maradt, és Ő döntött. Nekem a tulipán volt a jelem. Most is lehetett volna ezt választani, meg is fordult a fejemben, hogy vicces lenne, és valószínűleg utálna érte egész életében. :) Egyébként nem vagyok meglepődve a választásán, mert mostanában a járművek világát fedezi fel. Fel kell neki sorolni, hogy milyen autók, járművek vannak, milyen a színűk stb. Ezzel persze anya is tanul, mert nem egy nagy zseni ezen a téren. De majd most kiművelem magam. Nem is lesz baj, hiszen hamarosan már 3 pasival leszek körbevéve. :)