Ovikérdés

Nemrég közzétették az ovis nyílt napok dátumait, és nekem azóta nincs nyugtom. Állandóan agyalok, hogy mit csináljak, milyen kérdéseket tegyek fel, milyen szempontok alapján osztályozzam magamban az ovikat. Az április eléggé mozgalmas lesz, hiszen általában kétszer egy héten Mátéval elslattyogunk valamelyik oviba, ott leszünk egy órát, ismerkedünk, beszélgetünk, játszunk. Ez az egy óránk van, szóval maximálisan ki kell használni az időt. Tapasztalok majd dolgokat, mely alapján levonok téves vagy nem téves következtetéseket az adott intézmény állapotáról, gondozói állományáról, majd hazamegyünk, a látottakat megosztom Apjokkal, és várjuk a májust, a beiratkozást. Közben jönnek majd a játszótéri infók, majd totál összezavarodva, és full idegesen beadjuk a jelentkezésünket egy vagy több oviba. 

Kérdések tömkelege foglalkoztat. Elég egy óra arra, hogy jól felmérjem az ovi-helyzetet, és ez alapján helyes döntést hozzak? Vagy lesz egyáltalán lehetőségem dönteni? Hiszen a lakótelepünkön rengeteg gyerek van, mindenkinek megvan a maga helye, ahová kötelesek felvenni egy-egy gyereket, egyáltalán nem biztos, hogy a jó vagy jobb ovikban maradnak üres helyek, vagy ha igen, azok közül egyet mi kapuk meg. Nem vagyok jó a helyezkedésben, sosem voltam. A gyerekeimért megérné megváltoznom, csak úgysem tudnék. Meg amúgy sem én döntöm el, melyik nevelőhöz kerüljön a gyermekem. Vagy igen? Ezt sem tudom. Lehet jobb is így, vagy nem. Hajlamos vagyok először rossz lóra tenni. Hamar ítélkezem, jó és rossz irányba is; többször előfordult velem, hogy először szimpatikus lett valaki, aztán meg megváltozott róla a véleményem, és fordítva. 

Mindenhonnan azt hallom, hogy nem az a lényeg, hogy az ovi jól felszerelt legyen, hanem hogy a gondozóval összhangban legyen Máté is, én is. De amúgy meg kit érdekel, hogy nekem szimpi-e, ha a fiam szereti? De szeretheti-e a gondozóját, ha rajtam érzi, hogy én nem kedvelem?

Gondolkodhatok úgyis, hogy megyünk oda, ahová tartozunk, és ha nem válik be, legfeljebb váltunk. Úgyis itthon vagyok Zsombival, legfeljebb egy időre betársul mellénk Máté is. :) Viccet félretéve, megyünk a kijelöltbe, és akkor azt szeretjük, de legalábbis azzal békülünk ki, amit a gép dobott. Kis településeken, ahol egy-két ovi van, nincs lehetőség válogatni. Talán az jobb. De mondjuk egy kis településen a gondozók összekapják magukat, mert mindenki ismer mindenkit.

A nyekergésem oka igazából az, hogy azt az ovit, ahová mi tartozunk, mindenki szidja. A legjobb vélemény, amit eddig hallottam róla, hogy jól felszerelt, és van EGY nevelő, aki normális. Köszi. Amúgy meg állítólag nem foglalkoznak a gyerekekkel, "menj már, és játssz valamit!" felszólításokról és kiabálásokról szól a fáma. Nem tetszik az sem, hogy a legtöbb ovi úgy adta meg a nyílt napok időpontjait, hogy bele tudjunk lesni az ovi életébe. A "miénk" meg szeretettel várja a szülőket és gyermekeiket délután 4-től este 1/2 6-ig. Újabb köszi. Hogy még csak véletlenül se láthassunk bele a nevelő-gyerek viszonyokba. Ilyet szabad? Ez normális? Vagy azzal magyarázzák, hogy így legalább nem kell szabit kivenni az ovilátogatás miatt? Nem tudom. Mindenesetre fenntartásaim vannak ezzel kapcsolatban. 

Mit kérdezzek majd az ovikban? Például kérdezzek-e rá arra, miért nem lehet a "mi" ovinkba bekukkantani napközben? Ha kérdezek, akkor megjegyeznek? És akkor ha hülyeséget vagy bántót kérdezek, akkor majd Mátén csattan az ostor? Paranoiás vagyok???
Magam sem tudom.

A bölcsink csúcsszuper, imádom. Igaz, magánbölcsi. Na, igen, még egy félelem. Mit mondjak, ha rákérdeznek, hogy bölcsis volt-e Máté, és ha igen, hová járt? Csak mert előfordult már, hogy mondtam, hogy magánbölcsibe jár, és jöttek a nagy "ahaaa"-k. Aztán én meg elkezdtem magyarázkodni, hogy a díjnak csak az egyharmadát fizetjük, a többit a férjem cége stb., de addigra szerintem sokan (nem mindenki) elkönyveltek a finnyás anyucinak, akinek nem jó az állami bölcsi. Amibe mondjuk van is igazság, hiszen egyrészt be sem tudtam volna szokatni Mátét, mert szeptember közepén nyitott a bölcsi, ahová felvették volna, pont akkor, amikor én már szültem, másrészt amikor ott sétálgattam - hozzáteszem, nem teljesen véletlenül - a bölcsi környékén, többször hallottam azt, hogyan beszélnek a gyerekekkel, és igen, kimondom, nem tetszett. Nem vagyok nagyigényű, azt sem kérem, hogy simogassák egész nap a gyerekemet, de azokból a hangsúlyokból és mondatokból én nem azt szűrtem le, hogy ott élethivatásnak tekintik a bölcsődések gondozását... Visszatérve a magánbölcsis sztorira, látom az arcokat, tisztelet a kivételnek. Pedig ha azt nézzük, abból az összegből, amit fizetünk most, csak havi négy napot járhatna családi napközibe, és tudom, hogy sok szülő heti 2-3 napot járatja oda a gyermekét, mégsem gondolok rájuk sehogy sem, mert ez mindenkinek a magánügye.
Szóval tanácstalan vagyok. Ráadásul minden, de tényleg minden az arcomra van írva, így ha valami nem fog tetszeni, tuti nem tudom majd elrejteni a nemtetszésemet. Fel kellene már nőnöm nekem is... Jó lenne jól dönteni. Úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.
A bölcsinknek van ovija is. Az is egy lehetőség, hogy oda adjuk be a jelentkezésünket. Ezzel csak az a gond, hogy akkor Máté egyáltalán nem lenne együtt azokkal a gyerekekkel, akikkel a játszótéren játszik, másrészt anyagilag is megterhelőbb lenne, mert annak a díjnak már csak a felét fizetné ki a cég. Az viszont mellette szól, hogy ha Zsombi is odaér, akkor Ő is biztosan a Máté bölcsijébe menne, és akkor nem kellene két helyre menni reggel. Anyagilag viszont eléggé necces lenne... Nem tudom. Nehéz ügy...