Annyi mindenről akartam írni még otthon, mármint a szüleimnél, de valahogy sosem jutottam el a gépig. Komolyan, ezt már megfigyeltem, ha otthon vagyok, akkor szinte egy percet sem töltök a gép előtt. Nem netezek, nem nézek sorozatot, be se kapcsoljuk a gépet. És amúgy nem is igazán szokott hiányozni ez az egész akkor ott.
Na, de amiről, vagyis akiről írni akartam, az Zsomboró.
Bizony , bizony 10 napja hogy 7 hónapos lett, és olyan sok minden történt vele.
Kezdjük azokkal a fránya adatokkal. Asszem arról nem írtam, hogy 6 hónaposan 67 cm és 7160 gramm volt. Amikor betöltötte a 7. hónapot, pont otthon voltunk, így nem tudtam megmérni az itthoni pontos mérleggel, de azért megmértem egy szobaival, és azt mondhatjuk, hogy kb. 8 kiló volt Cseppem. És itt jegyzem meg, hogy amióta nem engedem oltatni mindenféle vacakkal, majdnem egy kilót hízik havonta. Pedig el sem kezdtük a hozzátáplálást, vagyis elkezdtük, csak nem ment, de erről később. Szóval ez a hízás mind anyatejtől van, amit fel tud használni az utolsó cseppig.
Fejlődése: nagyon érdekesen alakult a fejlődése. Még nem kúszik, vagyis csak hátrafelé, és néha, néha előre, ha valamilyen nagyon érdekes dolgot sikerül elé letennem. Emelgeti viszont a popóját, négykézlábra áll, kutyázik, és löki magát, mintha a térdén akarna haladni. Ez szerintem annyira nem jó, vagyis valami nem jó, úgyhogy útra kelünk, utána járunk a dolgoknak. Rengeteget dumál, és nagyon kis kíváncsi. Mindig kifelé fordulva akar lenni, mert úgy látja a történéseket. Már annyira játszana Mátéval, csak hát ugye ez sajnos még nem megengedhető, de majd erről is később, mindent a maga sorjában. Szóval az értelme rengeteget fejlődött, mindent kaparászik, jól megvizsgál, körbejár, megnéz. Eszembe jutott a dévényesünk. Nem tudom, igaza van-e, de azt mondta, hogy háromféle gyermek létezik fejlődés szempontjából. Az egyik, akinek agyban megvan minden, csak a teste nem engedelmeskedik, a másik, akinél a test már csinálná, csak még a buksiban van gond, a harmadik, akinél klappol minden, és megy minden a maga útján. Máté ilyen volt. Nem csinálta túl korán az egyes fázisokat, de amikor elkezdte, akkor egyből úgy, ahogyan a nagy könyvben meg van írva. Zsombi csinálná, csak valahogy nem megy. Szerintem ez az oka annak is, amit megfigyeltem nála. Kb. egy hónapja kezdődött, hogy nem igazán játszik el, csak akkor, ha ott vagyunk vele egy szobában. A szülőknél konkrétan alig lehetett letenni, mert egyből sírt. Mindig mindenhol ott akar lenni, meg akarja fogni, de mivel Ő maga még nem tud oda jutni, ezért kell, hogy fogjuk, és vigyük. Persze biztos vagyok abban is, hogy azt is feléri ésszel, hogy ha letesznek, akkor annak az az oka, hogy anya talán ki akar menni pisilni, netán enni, esetleg mosogatni, és akkor Ő ott kell, hogy maradjon, és ez nem tetszik neki. Szóval ez van, szeparációsan szorongunk, mert azt is kell.
Hozzátáplálás: elkezdtük 6 hónaposan, és öklendezett. Próbáltam ezerféleképpen elkészíteni az almát, na jó, csak háromféleképpen (reszelve, nyersen turmixolva, párolva-turmixolva), de egyik sem jött be. Kiköpte, és egyszer hányásig öklendezett. Mondjuk ezt már a sárgarépa pürétől sikerült elkövetnie, de akkor mondtam, hogy jó, oké, mi nem kezdjük el a hozzátáplálást, ráérünk. Nem akarom a gyerekkel megutáltatni az evés. Aztán most otthon voltunk ugye, és láss csodát, megkóstoltattam vele dolgokat, és bevette a kis gyomra. Sőt, úgy falta, hogy csak pislogtunk, és nevettünk azon, mennyire kis mohó. Evett húslevest, csak a levét persze, csirkekrémleves, krumplipürét. Ezen felbuzdulva tegnap újra nekikezdtünk, és úgy ette az almát, hogy nem győztem adni neki. Nekünk ennyi időre volt szükségünk ezek szerint.
Játék Mátéval: nem megy, nem engedhetem. Máté eddig nem bántotta Zsombort, de sajnos fordult a kocka. Most sem kifejezetten bántja, hanem túlszereti. Úgy öleli, hogy közben agyonszorítja, megnézi, hogy hol van a szeme, megcsípi az arcát. Nem tudom, hogy normális-e az ilyesmi, de nálunk ez van. Próbáljuk határozott, de szép szóval figyelmeztetni. Néha nem megy, és üvöltök, mert baromira megijedek, és olyankor nem azon gondolkodom, hogy "jaj, mi lesz a lelkével?", mert az győz, hogy "jaj, mi lesz a szemével/kezével/lábával/nyakával/belső szerveivel?". Észnél kell lennem, már nem hagyhatom őket együtt. Eddig nyugodtan megtehettem, nem nyúlt hozzá. Meg azon is agyalok, hogy lehet el kellene kezdenem Máté játékaiból kiszelektálni az apró darabosakat, és száműzni őket egy jó magas polcnak is a legtetejére. Mert valamelyik nap is egy Kinder tojásos miniautó volt már a szájában Zsombinak. Most jön a neheze a dolgoknak, érzem én...
Egyebek: a Húsvét eltelt, semmi extra, ettünk egy csomót, otthon voltunk egy hetet, sikerült anyáéknál és anyósoméknál is eltölteni egy kis időt, sőt Máté keresztapukájáéknál is, úgyhogy mozgalmasan telt az elmúlt időszakunk. Már az is naggggyon jó volt, hogy nem kellett főzni, mosni, mosogatni, csak a gyerekekre figyelni, vagyis közülük is csak inkább Zsombira, mert Mátét lefoglalták a nagyszülők, és nem igazán lehetett becsalni az udvarról. Ami amúgy király, és egyben szomorú, hogy nincs kertünk, mert nagyon élvezné, látom rajta. De ez van, majd egyszer. Nagyjából ennyi! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése